O.T.P.H.ouN.dS.
 

Panda NTD ITD ATD ETD

Pandacsek, Tepsi fejű, Pincsi baba, Fóka bébi)

2015.06.14.-én született

Tutu után megfogadtam, hogy ha egy éves lesz, jön a következő gyerek. Nem így lett. Sokat vártunk Panda érkezésére. Sokat filóztam milyen legyen a harmadik. Imádtam a pincsiket és persze a dalmatákat is. Épp dalmatát kerestem mikor belefutottam egy pincsi-dalmata bébibe. Persze felvettem a kapcsolatot az illetékessel. Jelezte, hogy július 14 körül várható a születés. Ezek után persze jól meglepődtem mikor hívtak, hogy elszámolták egy hónappal. Gondoltam sebaj, ennek így kell lennie. Mentem látogattam, láttam ici picinek, amikor még a kezembe se vehettem, láttam mikor már kinyílt a szeme, láttam és fogtam is már. Mikor ott voltunk, hogy választás a kettő baba közül, ő jött oda hozzám, így ez az icike picike fekete fehér valami lett Panda. Akkor még nem nagyon volt orra, úgy nézett ki, mint egy bulldog. Kaptam képet mikor már rendes tápot kapott, még az anyját is elmorogta. Gondoltam fasza, mi lesz ebből? Akkor még nagyon hisztis volt, mondták, hogy éjszaka mindig sírt. Gondoltam biztos kell nekem egy nyafogós? De persze, hogy ne kellett volna. Vittem nekik játékokat. A csipogóstól úgy megijedtek, hogy jól el is futottak tőlem. Persze most már a kedvence, csipogós. Eljött a nap mikor haza jöhetett velem. Mondhatom nem volt olyan vészes, mint gondoltam, hamar beilleszkedett a falkába. Egy kis raptor. Nyár közepén mikor a pályán voltunk nagyon meleg volt, gondoltam pancsolhatna egyet, na ha nem látom, nem hiszem, fázott.40 fokban be kellett takarni törölközővel. Persze azóta is nagyon fázós a lelkem. Apránként kipotyogott a foga, egyet sikerült is félre raknom. Azóta is megvan. Ahogy cseperedett megcsinálta ő is az alapfokot. A lábnál követés azóta se megy, ellenben minden más igen. A behívása amilyen jó volt, vannak hullámvölgyek. Nyaralás alatt az erdőben rohangálva láttam meg azt az igazi boldog énjét. Azóta se soha, de akkor ott abban a pillanatban, láttam a felhőtlen boldogságot az arcán. Otthon sokszor kiszökött, ment bandázni a szomszédba, evett ő mindent. Azóta is, ha el van engedve tuti megy kuncsorogni. Marika nénitől kér paradicsomot, bármit megtesz érte, Petitől meg persze almát kuncsorog. Plútó kajáját simán ellopja és volt, hogy gurult hazáig, az egész estét végig hányta annyit evett. Sajnos fiatal kora miatt lett papillomája de elég hamar el is tűnt. A bűzmirigy nála havi akció, mert sűrűn kell kiüríteni. Imádja a kaját így az agility neki nagyon fekszik. Bármi más játékkal történő játék kuka. Kicsi kora óta próbálom felépíteni nála, de nem olyan, mint a többieknek. A nyuszi neki is a mindene, arról leszedni esélytelen, még a kezével is fogja, nehogy elvegyem. Szokott súlyt húzni, hogy izmos maradjon a popója. Kis fóka bébi. Szeret sokat beszélni, ha új ember, kutya lép be a társaságba muszáj neki mindent elújságolnia. Hála elégé egy barátkozós lény. Nem sok kutya van, akitől fél. A pacsi a mumus, de mostanra oda is eljutottunk, hogy magától adja. Szeret valakihez oda bújni, akár Orionhoz, Turbóhoz, Hekátéhoz vagy hozzám. Dobogóra nem állt idén de soha nem késő, majd jövőre. Azóta nyert már meg Szépségversenyt és Futó versenyen is volt dobogós. Járunk EbFizió tanfolyamra,ahol az Ufók a mindenei. Bármit megtesz egy jó fincsi virsliért. Idén sikerült a teljes licenc így jövőre már profi futóként indulhat.

Azóta rally obedre jár és hoopersezni. Idén már eljutott hoopers versenyre is. Jövőre meg rally versenyreis eljut.

Kiváltottuk az összes megszerzett nemzetközi trükk címet amit teljesített, így ezeket már a neve mellett használhatja.