O.T.P.H.ouN.dS.
 

 

Ma hivatalosak voltunk a NYÁRINDÍTÓ RALLY OBEDIENCE VERSENY -re a Görcsikrekkel melyet a SciDog - A Kutyaegyetem és az Obedience Hungary Team szervezett. Ez volt az első RO1-es versenyük. Szerintem én halálra izgultam magam, kb azt se tudtam mi a stop ,pedig valahogy idáig eljutottunk.

Szóval miután megláttam a nevezési listát, tudtam, hogy labdába se rúgunk. A cél kb az lett, hogy legyen meg a minimum.

Első körben Brie kezdte a sort. Imádom ,popóka. Jelenleg a fordulás még nem tökéletes és ma olyat produkált amit nem szokott de hát ez ilyen. Neki sikerült 89 pontot összeszednie és ezzel 9.helyezet lett 1es szinten nagyon jó minősítéssel . Jöhetett Pandacsek. idegen pályás verseny lévén szerintem jó volt magához képest ,ma megint a mindenbe is bele ülök nap volt, viszont !!!!! NEM SZAGOLT KI!! Érted ?!?! Ő nem szagolt ki. Pedig aki Pandát ismeri ….hát na. De azért a végén gondolta visszamegy megkeresni a “zavarást”. Nem engedtem. Neki sikerült 90 pont 1es szinten ami egy kitűnő minősítés és így 8.helyen végzett .

Szóval ezek után kaptak alacskát és rohangáltak még, meg kaptak sok simit.

Szerintem eredményes nap volt.

Jelenleg így maradunk még 1-es szinten.

Van mit gyakorolni továbbra is.

Köszönjük a szervezést és a mindenfélekávét.

Én próbáltam hirdetni hogy van KV!!

Köszönöm a felvételt is Vizslamami és a biztatást .

Köszönjük Krézi Dog Kutyaiskola a kitartást velünk és Zsuzsanna Hernádi a messziről szurkolást.

2023.06.03 Scidog

 

Szombaton hivatalosak voltunk a JACKPOT- Rally Obedience Verseny -re melyet az Obedience Hungary Team és a Mastaff egyesület szervezett. A terv az volt, hogy ha a Görcsöknek meglesz a harmadik kitűnő minősítés akkor megyünk tovább az egyes szintre. De ember tervez….a többit tudjátok.

Szóval Brie kezdte a sort. A nagy hangzavar ellenére is szerintem szépet ment. Volt pár hiba de ezek olyan dolgok amiket előtte soha nem csinált ,szóval miután az én kutyám , ez nem is meglepő ,neki most csak 89 pont sikerült a 100-ból, ami egy nagyon jó minősítés és a 10. helyre volt elég.

Panda…. na hát aki nem ismerné, rengeteget gyakoroltuk a menetelést mert az kuka volt. Most azonban kitett magáért. Egyre szebbek a dinamikus feladatok is. Nagyon büszke voltam rá. Neki 95 pont sikerült ami kitűnő minősítés. Ez most a 6.-ik helyre lett elég. Persze ő is produkált olyat amit nem szokott.

Jöhetett Tutu. Na… neki már nagyon melege volt. Kicsit szét is esett. Nem ilyet szokott produkálni de 12 évesen a hirtelen jött meleg miatt én elfogadtam ezt. Most 86 pont sikerült ami egy nagyon jó minősítés és így 2. helyezet lett. Remélem még sokáig élvezi ezt a sportot.

Szóval ez a verseny is egy jó teszt volt számunkra .

Köszönjük az egész napot a Szervezőknek.

Zsuzsanna Hernádi -nak , hogy átadta a széket a Főnöknek, meg mindent is.

A Krézi Dog Kutyaiskola -nak a felkészítést.

Matlári Mónika Bírónőnek a bírálatot .

Legközelebb mégjobb eredménnyel fognak végezni a Törpök. .

Köszönjük a Versenyzőknek, hogy ennyi jó fej kutyás van.

Jah és a nyereményeket nem tudom kinek kell megköszönni de azt is köszönjük.

2023.04.24 Swat dog

 

Mai napon hivatalosak voltunk a TAVASZI RALLY OBEDIENCE DOGFLOW VERSENY -re melyet a Rally Obedience Hungary Team és Timi Simon szervezett.

Három kutyagyerekkel indultam és mondhatom mindenki túl teljesített .

Brie hozta a 100/96 pontot, számomra fantasztikus a gyerek az egy csepp szemével .Tudom honnan kezdtük és hogy hova tartunk.

Jelenleg a 28 indulóból 6.-ik lett a csöpp, és természetesen kitűnő minősítés lett.

Pandacsöki mindent is felül múlt ,imádtam hogy ennyire figyelt most. Kezd beérni a sok gyakorlás ,most 92 pont sikerült ami természetesen kitűnő minősítés, ez a 10. helyre lett elég .

Tutu….na ő hozta a formáját ,első lett a cejelmem, 93 pont sikerült .

A mai napon mind a három gyerek megszerezte a kitűnő minősítést.

Köszönjük Szőcs Mónikának a bírálatot és hogy nem zavarta, hogy mind a három kutyám örült neki és felugrott rá .Megköszönték a pontokat.

Köszönjük a Peak Creative -nak a nyereményt.

A szervezőknek a mai napot.

És nem utolsó sorban a Krézi Dog Kutyaiskola -nak az állandó hisztimet, és Zsuzsanna Hernádi -nak hogy mindig végig mellettünk állt .

És Lélekszárny - Bitó Marietta állati portréi -nak, hogy minden pillanatban ott van velünk .

Örömünkben és a pofavágásunkban.

Fantasztikus nap volt.

És meggondolom amit Ági mondott és lehet feljebb lépünk egy szintet a kicsikkel.

2023.04.02 Dogflow

 

Tegnap hivatalosak voltunk a Gerlinde Österreicher (AT) Szabályzat Ismertető Workshop-ra melyet a Rally Obedience Hungary Team és Timi Simon szervezett. Délelőtt elméleti rész zajlott mely az új szabályzatról szólt illetve a módosításokról. Ebéd után meg pályára léphettünk. Brievel kemények voltunk és megkezdtük a sort. Teljesen szét esett, nem szokott menetelés közben szaglászni de most igen .Lehet igaza van Zsuzsanna Hernádi -nak, hogy nem voltak ott a többiek és nem ehhez szokott. Azonban az biztos, hogy a Bírónő fantasztikus, nagyon kedves es többször elmondta, hogy ennek a sportnak a happység a lényege .Egy élmény volt. Köszönjük a szervezést

2023.04.02 Dogflow

 

Ma hivatalosak voltunk Pandacsökivel a Tavaszi Kikerics Hoopers vizsga -ra. Bármit is írok , előre leszögezném, hogy nagyon büszke vagyok rá!! Délelőtt dolgoztam a futamok alatt, ő végig az autóban és csak délután lett elő véve a futamokra. Akármilyen eredménnyel is, ő 200%on pörgött végig!! Sajnos mind a négy kör kizárás lett de nem haragszom egyikünkre se, ez egy fantasztikus nap volt és tanulságos ,a kedv és a tempó már megvan, már csak több kontroll kell majd.Szóval köszönöm gizsgutyám hogy ennyire velem vagy. Megyünk tovább .

Köszönjük a szervezést a Hoopers Hungary -nek és köszönöm Gabriella Polczer Panda istápolását és a vidiket meg persze h eljöttél

2023.03.25 Isaszeg

 

Ma hivatalosak voltunk a II. Rally obedience europa openre melyet a Rally Obedience Hungary Team és Timi Simon rendezett.

Lassan három napja nem alszok és az étkezéssel is voltak bajaim annyira izgultam. Reggel minden Törp az autóba és irány a DogFlow Arena. Első körben Panda kezdte meg a családból a futamot. Első versenye volt, így minden rossz lezajlott a fejemben. A pályán nekem nem tetszett a munkája mert tudom, hogy jobbat is tud. Kívülről viszont mikor visszanéztem a vidit, nem is tűnt annyira rossznak. A mait amit kitűztem célnak, túl is teljesítette .18 versenyzőből ötödik lett és ráadásul 93 ponttal a százból. Így megvan az első hivatalos kitűnő minősítése .Ezek után jöhetett Brie. Azt, hogy honnan indultunk soha nem felejtem. Ma ő is felül múlta az elvártakat. A pályán gyönyörű munkát hajtott végre .Sikerült 96 pontot összeszednie, ezzel be is jutott a dobogósok közé. Második lett a cejelmem.

Jöhetett végül Tutu. Két hónap alatt megtanulta az állítást 12 évesen ,a pályán is szépen csinálta. A végén én rontottam el mert nem ismételtük a feladatot és sajnos mínusz tíz pontot kaptunk. De…. Így is első lett, 90 ponttal. Annyira hálás vagyok a mai segítségért Zsuzsinak és Gabinak. Nélkületek nem ment volna és köszönöm a Krézi Dog Kutyaiskola -nak a sok időt és energiát amit ránk áldoz (Zsuzsinál elszakadt a cérna és végig sírta a díjátadót). Szóval köszönjük Mindenkinek a mai napot, Háromból három kutyám megkapta a kitűnő minősítést.

Köszönjük a szervezést és köszönjük Christian Steinlecher a bírálatot .

Jah és Tutu külön díjat is kapott, köszönjük azt is.

Jah és a kedvenc fotósunkat se felejtsük ki,köszönjük hogy ennyi fele figyeltél ma. Lélekszárny - Bitó Marietta állati portréi.

És köszönjük az ajándékot a Peak Creative –nak.

2023.02.04 Dogflow

 

Tudom mindig szoktunk írni egy összefoglalót. Most lehet egyesével mennék végig.

A sor elején mindig Orionkám áll. Akárhogy is történt és már nincs sajnos velünk. Nekem ő a best. Májusban agyvérzése lett és küzdött. De augusztusban feladta a Drágám. Ő már több versenyen vagy rendezvényen fizikailag nem lesz jelen sajnos. Nehéz év volt és még mindig nem igazán tudom feldolgozni, hogy nincs többé. Róla még nem tudok írni. Nagyon szerettem. Az igazi kutya.

Pandabébi idén a hoopersbe fogott. Voltunk versenyen is ahol 9.helyezet lett. Mellette volt Treibballon és csapatjátékon. Supolt egész évben és rallyzott.

Tutu az egész évet végig dolgozta. 12 évesen olyan lelkesedés van benne, hogy el se hiszem. Amire talán a legbüszkébb vagyok, az az, hogy országos bajnok lett rally obedienceben. Volt vizsgaszituációs tréningen is és ő is supolt

Hekike idén coursingezett. Néha jött sulizni is és néha túrázott is.

Nina. na hát Nina. Ő Orion elvesztését nehezen viselte. Alig tudtam hónapok alatt összekaparni a lelkét. Ő is jár coursingre meg rallyra. Ha van kedve , akkor lelkesen dolgozik is. Vele szeretnék majd DDzni, ha lesz kedve.

Brie. Brie jelenleg mindent is csinált. Supolt, coursingezett, rallyzott. Versenyen nem járt de mindenhol felügyelt .

Salyka. A kicsi harminc kilós fijam. Volt ő is coursingen és a sulin is. Ő az a fajta akit ha kiengedek a bejárati ajtón , visszamegy a kutyaajtón és vissza fekszik ,imádom.

Tavaly sikerült nagyjából mindenkinek a nemzetközi trükk címeket kiváltani. Illetve végre eljutottunk egy levendulásba, még Orionkával Több szemináriumon, workshopon jelen voltunk és segítettünk Zsuzsinak végig navigálni egy rally alapozót. Egész évben supoltunk és jókat ettünk, ittunk. Sikerült év végén a családi fotózásra is eljutnunk. Nyaralni sajnos nem volt lehetőségünk eljutni, mert amíg Lola itt van addig nem tudjuk itthon hagyni

Szóval nehéz év volt de próbáltam az élőkre koncentrálni.

Idén reméljük semmi rossz nem jön

Tutu, Panda és Brie már nevezve is van az idei első rally obedience versenyre. A kicsik debütálása

Szóval szebb és kevesebb negatív dolgot szeretnék kérni idén

Megyünk tovább 

2023.01.01 Dömsöd

 

Ma hivatalosak voltunk a II. Rally obedience winter cupra, melyet a Rally Obedience Hungary Team és Timi szervezett.

Kivételesen Edzőnéni is jelen volt, ami nem volt egyszerű mert bujkálnia kellett Tutu elől .Ugyanis féltem, hogy amúgy se egyszerű a túlpörgése, pláne ha lát olyat akit szeret is, Így Zsuzsi meglapulva az oszlop mögül kukucskált.

Kezdéskor kicsit pánikban voltam mert Tutu extrán túl volt pörögve és nem tudtam mit fog alkotni a pályán. Meglepő de számomra gyönyörű volt.

Egy éve kezdtük a versenyzést és a mai volt a legmagasabb pontszám. 100-ból 97 .Ami persze egy kitűnő minősítés,bár az első helyre nem lett elég de szerintem ez is tökéletes. Másodiknak is kell lenni

Köszönjük a bírálatot Matlári Mónika bírónőnek

Köszönjük ezt a felejthetetlen évet a Krézi Dog Kutyaiskola -nak

Köszönjük Lélekszárny - Bitó Marietta állati portréi -nak, hogy mindig ott van és megörökíti a legszebb pillanatokat

Köszönjük a játékokat a Peak Creative -nak

És nem utolsó sorban , köszönöm Turbókám, hogy vagy nekem

Jövőre megyünk tovább

Addig is az idei éve Tutunak: 9 verseny, 6 kitűnő, 3 nagyon jó minősítés, 3 1.hely, 2 2.hely, 2 3.hely, 2 5.hely

2022.12.04 Dogflow

 

Hétvégén hivatalosak voltunk a Kutyás csapatjátékok 2022 -re. Pandacsöki indult a Kismancsok csapattagjaként

Brie azonban már hamarabb az autónál volt reggel mint mi, így nem volt mit tenni, vinni kellett őt is. Ő lett a szurkoló a vonal szélén

Kiérve Panda mindenkit a hülyeségbe vitt ,aminek lehet Petra Kenéz annyira nem örült

Aki idáig csöndben volt, az is ugatott

Becsekkoltunk és már játszhattunk is.

Az első feladatban pár másodpercig tartani kellett egy tárgyat. Ez tök jól sikerült. Azonban mikor Panda rájött hogy van benne csont is, ő már csak azt akarta tartani

A kövi feladat is jó volt. Boxba küldés majd ott marad és vár míg én végrehajtom a saját feladatomat. Ez is pipa

Aztán a szivatás. Helyben kellett maradniuk mind a négyüknek úgy ,hogy ki vannak kötve és nem szabad megmozdulniuk mert lehúzzák a polifomot amire gyűjtük a labdákat fakanállal ,persze míg nem figyeltem, Panda ment a fotóshoz. így mínusz két labda

Majd a körív. Panda jól megszivatta Richard Bényi –t, mert hát ő tud pacsit adni de csak úgy nem ad

Az aktivity se volt rossz .A nyuszi ül a fűben mondókát kellett elmutogatni Pandának ,ez is pipa.

Az uccsó feladat…. hát Panda az már csak Panda, össze voltunk ketten kötve Gazdik. Pandát kerülni kellett küldeni. A másik kutyusnak meg hopponálni kellett egy agility akadályt ,mondom Pandának h kerül. Erre a jelölő bóját kezdte kerülni. Mondom nem azt, a másikat. Erre idegből elkezdte rugdosni az összes jelölő bóját ,jó hát azért mikor lehiggadt, megcsinálta a feladatot, így ez is pipa

Összességében jó napunk volt, jó kis csapatban dolgoztunk

Köszönjük Mindenkinek

Fantasztikus nap volt, ilyenek is kellenek néha

2022.10.23 Hajógyári- sziget

 

Nem is tudom hol kezdjem……

Itthon ülök és kortyolom az enyhén sós kávémat mert a boldogság könnycseppek abban landoltak.

Egy hete mint tudjátok, el voltam keseredve. Nem voltam biztos, hogy ott e a helyünk a RALLY OBEDIENCE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG -on. Zsuzsanna Hernádi öntötte belém a lelket és Marietta Bitó (Lélekszárny - Bitó Marietta állati portréi) is a képeivel.

Meggyőzvén magamat, hogy ez Tutu boldogsága , indultunk is ma.

Sétáltunk egyet és jött is a pálya bejárás. Miután Tutu egy hete nem igazán érti , hogy mi az h fekszik, gondoltam még negyedikek lehetünk

Gyorsan próbáltam gyakorolni még vele ott előtte de akkor se nagyon akart

Aztán látva, hogy mennyi fantasztikus páros megy előttünk , pláne elengedtem az egészet

Meg hát szerintem Szerémy Tomi szigorú bíró

Neki köszönhetően egész héten gyakoroltunk Tutuval. Minden áldott nap. Kivéve a péntek. Akkor hagytam pihenni

Szóval a pálya.

Megcsináltuk.

Bíró ítélete :…….96!

Na akkor kerekedett a szemem, már majdnem sírtam , hogy mennyiiiiii?????

Olyan boldog voltam, hogy levegőt alig kaptam. Gyönyörű pontszám egy országos bajnokságon.

Miután lejöttünk, gondoltam ez lehet még harmadik hely is. Az is szép .

Kicsit csacsogtunk és jött az eredmény hirdetés.

4….3….2… na akkor sikítottam egyet, hogy nem hiszem el!!! Nyertél Tutu!!!!!

És mondták…. Első hely Tutu

Nagyon kellett küszködni a könnyeimmel. Pláne hogy Tamás még a végén kezet fogott és mondta hogy nagyon szép pálya munka volt

Ez a nap már a mienk! Örök emlék marad

Soha nem lehetek elég hálás Zsuzsinak, hogy velünk harcol minden egyes héten. Jókat nevet, hogy éppen mit találnak ki a Törpök. Szól hogy nyugodjak meg és segít javítani az éppen aktuális problémákat. A mai nyerés is neki köszönhető mert megbeszélte tegnap Tutuval. Köszönjük Krézi Dog Kutyaiskola

És hogy miért szeretem ezt a sportot?

Mert nem lehet előre tudni, hogy ki nyer. A mi kategóriánk, a senior, pont egy olyan korosztályból álló kutyagyerekek, akik már nem fiatalok. Nekik is lehet rossz napjuk és fájhatnak az ízületek vagy bármi lehet ami az öregséggel jár. Ez a szépsége.

Szurkolunk egymásnak és

gratulálunk

mindenki sikeréhez. Fantasztikus párosok ,tényleg.

Köszönöm a szervezést és mindent is a Rally Obedience Hungary Team -nek és Timinek. Tamásnak a bírálatot és a Kraft SE -nek a helyszint

Köszönünk Mindent Is!!

A képen Turbó a 2022 Rally obedience senior országos bajnok 12 évesem

2022.10.09

 

Reggel miután felkeltünk, megnéztem a listát, hogy ki jön az országos bajnokságra. Akkor le is ültem és tudatosult bennem hogy negyedikek még lehetünk. Hisz ketten a listából biztos elsők lesznek. Soha nem hibáznak és sokkal jobbak nálunk.

Ezek tudatában sikerült 20 percet késni a Rally obedience vizsgaszituációs tréningről, így pálya bejárás nélkül kezdtük meg Tutuval.

Miután lementünk, elmondták a hibákat. Nem mondom hogy nem keseredtem el és hogy nem vagyok biztos már az OBben.

Ami jó, az az hogy technikailag hibátlan volt a munkánk. Ami baj, az az ugrálás és a kéz tartásom. Úgyhogy elkeseredettségemben azonnal írtam Zsuzsinak ,hogy verseny előtt gyakoroljunk még.

Most igen, el vagyok kenődve mert tudom mennyi munka van ebben is de nem adjuk fel. Inkább még jobban megtoljuk.

Úgyhogy nem szabadultok tőlünk ! Irány az országos bajnokság!

Köszönjük a lehetőséget a Rally Obedience Hungary Team -nek és hogy láthatjuk mik a hibák még ,a Kraft SE -nek a helyszínt és

Krézi Dog Kutyaiskola -nak, hogy segít nekünk

És köszönöm Turbónak, hogy 12 évesen ilyen lelkesen csinálja velem ezt a sportot

2022.10.01 Tárnok

 

Lassan szerintem mondhatom, hogy vége a nyárnak. Júliusban csatlakoztunk a SUP 'N GO kis Családjához, így végig suppoltuk a nyarat a Törpökkel. Voltunk a Programok Hatlábon -nal is evezni és persze a SUPrafel csapatot is megnéztük. Végre megint egy olyan nyár ami csak rólunk szólt és azt csináltuk amit szerettünk volna. A hét kutyagyerekből, négyen supoltak. Saly és Heki nem igazán szereti. Orionkát meg sajnos el kellett engedni az állapota miatt. Reméljük még egy nyárzáró lesz a kis Családnál és utána télire elrakjuk pihenni a supunkat

Köszönjük Mindenkinek a felejthetetlen élményeket és persze Petinek a világ legjobb szülinapi ajándékát

Jövőre folyt köv

2022.09.28 Dunaharaszti

 

Ma hivatalosak voltunk Tutuval a II. Dog3 rally obedience versenyre , melyet a Sport Canine Sportegyesület rendezett. Tutu senior kategóriában indult szokás szerint és a 100 pontból 90 sikerült ma (felvezető hiba) ami egy kitűnő minősítés. Ezzel a második helyre csúszott le. Ezt csak azért mondom mert Tutu kezdte az egész versenyt az 1-es számmal ,így reménykedtem hogy ez így is marad ,majd legközelebb nem rontom el, becsszó.

Ami meg Rakamazi Adrienn hibája az az, hogy a zavarásos részhez pástétomot rakott. El is vitte Tutu orrát .

Szóval nem volt olyan könnyű dolgunk.

A hideg ellenére jó hangulat volt és ezer hála és köszönet a szervezőknek hogy nem kellett megvárni a végét hanem hamarabb eredményt hirdettek nekünk

Köszönjük a Bírónőnek is az egész napot. Az első olyan bíró aki végig jött velünk a pályán és elmondta mit vár tőlünk. Fantasztikus érzés volt

Egy szó mint száz , fantasztikus nap volt

Köszönjük mindenkinek ! Akik Tutut megfogták és felvették a menetét is

És persze Zsuzsinak a Krézi Dog Kutyaiskola -nak

2022.09.17 Aquincum

 

Ami kimaradt.

Pár hete hivatalosak voltunk egy Hoopers versenyre.

Pandacsöki nem régóta csinálja , viszont nagyon élvezi. Pláne ha ész nélkül rohangálhat.

Ez első körben látszódott is. Lehetett tudni előre, hogy hol fog tovább szaladni. Persze nem is egy lassú kutya, így amikor lehetett stoppoltam

Második körben már az eleje éles fordulós volt és elég nehéz kombó. Így sikerült visszafelé átmenni egy akadályon ami azonnali kizárást eredményezett. A mostani két futam egy kilencedik helyre volt elég

Na sebaj. Panda élvezi és az a lényeg

Megyünk tovább

2022.09.17 Monor

 

Orion ma megvárta hogy a Nagyi ide érjen és el kellett engedni .

Szerettük volna ma elvinni a Tavirózsába hogy pancsoljon még, hogy erőre kapjon és akarja folytatni az életet. Oda érve még bejött majd össze esett. Sajnos meg kellett hozni a döntést az ő érdekében , hogy még méltósággal mehessen el.

Végig vele voltunk. Mindenki elbúcsúzott és éjfélkor lesz a hamvasztás.

Ha ismerted és ébren vagy, égjen egy gyertya a szerelmemért. Életem kutyájáért

Szeretlek szívem

Orion

2009.03.30-2022.08.11

2022.08.11 Dömsöd

 

A tegnap reggel káosza.

Direkt jó koránra beszéltem meg az autó nézést, hogy időben oda érjék a SUP 'N GO túrára. Ez annyira nem sikerült hogy nemhogy 11-re de 11:30ra se sikerült oda érnem. Az ideg szét vetett. Hála a Család és a többiek megvártak és még segítettek is felfújni a supot. Innentől kezdtem megnyugodni. Csak az járt addig a fejemben hogy szegények ránk várnak és hiába sietek, nem tudok teleportálni.

Na de onnantól kezdve lett nyugi és izgi a nap. Találtam kagylót a vízen. Jó nagy volt, aztán menekültünk a hattyúk elől ,aztán már annyira meleg volt h a mellényt is levettem. Panda csobbant egyet így ő is bírta a túrát. Egyszercsak megálltunk a Nocsak Bár -nál. Na ott ettünk , ittunk mindahányan voltunk ,ittam egy liter limonádét, meg ettünk alacskát. Teli hassal tovább is álltunk. Onnan tovább eveztünk. Az M0 alatt most nagy hangzavar volt de Pikk pakk tovább is eveztünk.

Ami nehezítés volt, az a szél. Hiába nem eveztem és elvileg a sodrásnak vinnie kellett volna, a másik irányba haladtam.

Szóval végig izgi volt a túra. Amúgy valami isteni csoda de pont a vihar előtt kötöttünk ki. Gyorsan beszedtük a deszkákat és ittunk még egy limcsit. Onnan már nekem semmi dolgom nem volt mert vissza is vitt a kis Család az autóhoz .

Szóval egy nagyon jó kis 10 kilis távot eveztünk.

Köszönöm mégegyszer a türelmet a sup’n go csapatának és a Többieknek is

Hálásak vagyunk Pandával

Sajnáltam volna ha lecsúsztunk volna erről a napról

2022.07.24 Dunaharaszti

 

Miután felvettem a kapcsolatot a SUP 'N GO csapatával, jeleztem hogy Pandacsekkel mennék. Azonnal igen volt a válasz, így nem volt kérdés hogy megyünk e.

Nagyon kedves kis Család fogadott minket. Egy kis oktatás, aztán mehettünk is a vízre.

Nagyon vadregényes tájon haladtunk. Néha olyan volt mintha nem is magyar honban lennénk .Panda végig nézelődött. Néha beszélt ezt azt, és persze volt vízbe csúszás is, akkor elúszott a nádasig és jelezte h ments meg Anya. Egyszer a mellettünk levő supos közel jött , így hajót váltott ,persze ebből a szituból is kimentettem. Átmentünk csatornán(vagy hogy hívják azt a csövet ), az is izgi volt és néha megálltunk pihenni vagy fotózni is.

Mindent egybe véve , fantasztikus nap volt. Mind a ketten élveztük.

Legközelebb is csatlakozunk a kis Családhoz

Köszönjük

2022.07.18 Dunaharaszti

 

Végre megint egy fantasztikus szülinap ,Tuturi 12, én meg…. na, közelebb a 40hez í,gy a torta evés után , lemozogtuk. Életem legnagyobb ajándékával, amit csak Petinek köszönhetünk .

Úgyhogy ma saját deszkán eveztünk a Programok Hatlábon eseményén.

Tutuka ugye nem szokott supolni, így a mai teljesítményére is nagyon büszke vagyok. Bár sokat úszott a sup mellett, rajta is volt azért.

A mait inkább ülve toltam mert nem lehetett tudni hogy mikor unja meg a Titanic pózt és ugrik egy hasast. Egyszer még tutulni is kezdett, pedig azt soha nem csinálta még, úgyhogy jól kinevettem, dünnyögött sokat és kb féltávnál kijött a pukival egy kis valami. Na még jó hogy volt kéznél víz ,na de ennyi idősen csoda hogy odáig bírta ,volt hogy az orron feküdt és ahogy eveztem, ő csak leengedte a száját és harapta a vizet ,őszintén örülök hogy ennyi idősen ennyi minden van benne, annyira hálás vagyok az elmúlt 12 évért és látom honnan hova jutottunk együtt .

Köszönöm hogy vagy nekem Vérdene és hogy mindig együtt ünnepeljük a szülinapunkat, te vagy nekem az ajándék .

És köszönöm a mai résztvevőknek hogy elviseltek minket .

A legjobb szülinap

2022.07.16 Szigetszentmiklós

 Ma hivatalosak voltunk a Bankházi Levendulás -ba. Természetesen előre egyeztetett időpontban. Már a telefonban nagyon kedvesek voltak. Egy- két dologra megkértek , ami számomra természetes , azonban vannak olyan kutyások akiknek sajnos szólni kell. Kiérve egy nagyon hangulatos kis helyre csöppentünk. Ma egy álmom vált valóra ezzel. Mindig is szerettem volna eljutni egy levendulásba a Törpökkel .Ma nekik hála, sikerült. Végig figyeltem, hogy nehogy letapossák hisz lassan “szüret” lesz. Minden Törp élvezte a meleg ellenére is. Van kis árnyékos pados leülős rész is. Ani ott várakozott a többiekkel míg én elvoltam eggyel.A kezdeti pörgésük szép lassan alább hagyott és megpihentünk mindannyian a fa árnyékában. A görcsökkel meg Orionnal közben a gyerekek játszottak .Mondhatom hogy fantasztikus program volt. Köszönjük, hogy létre hoztatok egy ilyen helyet és mi is a részesei lehettünk és köszönöm Anikó Szilágyi hogy minden hülyeségemben benne vagy és segítesz ahogy tudsz

2022.06.20 Bankházi levendulás

 

Ma hivatalosak voltunk a Treibball workshopra Pandával, melyet a Hozz ki többet kutyádból szervezett. A kezdeti nehézségek után, avagy a szőke nő egy szigeten is eltéved epizód után kezdődhetett is. Végig mozgalmas volt az előadás és persze a gyakorlati része is. Ma kicsit kukák voltunk Pandával de legalább reménykedem hogy holnap így dolgozni fog. Az egész nagyon tetszett. Sok dologra kaptam útmutatást , hogy hogyan is lépjünk tovább. Hála tudom, hogy ha a művésznő hajlandó figyelni, akkor van némi tudás a fejében ezzel a sporttal kapcsolatban is.

A tematika is nagyon tetszett. Szépen fel lett építve ,már csak rajtunk múlik, hogy megvalósul e. Amikor már mindenki hulla volt agyban, kaptunk egy összefoglalót. Ezek tudatában lehet tovább gyakorolni otthon. És adja az ég, hogy egyszer ez a sport is versenyképes lesz kis hazánkban

Köszönjük a mait, minden nagyon szuper volt.

Köszönjük Nóra és Cili és persze a Törpöknek is

2022.06.06 Hajógyári - sziget

 

Ma hivatalosak voltunk a Rally Obedience - II. Dogsport Inárcs kupára, melyet a Rally Obedience Hungary Team szervezett Timivel. Kiérve regeltem és megnéztem a pálya rajzot. Még sétáltunk egyet Tutuval. Már akkor kicsit szétszórt volt. Majd miután felmentünk a pályára , kicsit elkapkodtam az elejét és ennek meg is lett a böjtje. Az első ponton egy hármas tábla kombináció volt. Alig tudtam Tutu figyelmét felkelteni. Ott már tudtam, hogy mindent buktunk. Na aztán bekapcsolt. Onnantól szebb lett a dolog. A végén a Birónő mondta, hogy nyugodtan használjam ki a bekapcsolási időt mert amúgy a többi szép volt. Csak az elején nem kellett volna az. Ez arra volt elég hogy a 100-ból 81 pontot kapott, ami ”Nagyon jó “ minősítés. Miután nem voltunk sokan, így a harmadik helyet meg is csíptük. Nem ez volt életünk legjobb teljesítése. Az biztos

Köszönjük a Szervezőknek és a helyszínt biztosító Dogsport Inárcs -nak.

Illetve Mariettának, hogy a végén még csinált képet Rólunk és harcolt a hőséggel egész nap

És persze a Krézi Dog Kutyaiskola -nak a felkészítést.

Jah és köszönjük a játékokat a Peak Creative -nak

 

2022.05.14 Inárcs

 

Mai nap hivatalosak voltunk a DOG3 Rally Obedience versenyre. Számomra ott derült ki, hogy nem lesz erős a mezőny .Bár őszintén megvallva, mi mindig magunkhoz képest nézzük és soha nem számított a helyezés. Ez ma se történt másként. A lényeg az együtt töltött boldog idő és az hogy ne rontsak olyan sokat. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Szóval oda érve már jött megint a hányinger. Ez az állandó izgulás. Pálya bejárás. Itt is mégegyszer elnézést és köszönöm Nórinak és Sabrinának, hogy segíteni akartak, csak kicsit el voltam a fejemben és nem jutott be a hang. Ezek után kezdhettük is. Tutura nem tudok mit ráfogni, mert amit rontott az csak azért volt mert nem gyakoroltuk eleget!!! A menetelés ma nekem nagyon tetszett! Ezért nem lehetek elég hálás Zsuzsanna Hernádi -nak!! A mait, tegnap rakta belénk , ha lehet így fogalmazni! Szerintem ez volt az eddigi legjobb .Közelítünk a 100-hoz. Szerintem az lesz az amikor abba hagyjuk ezt a versenyzést. De még nem tartunk ott. Úgyhogy vígan olvashattok még ilyen szösszeneteket.

Mi ugye megvártuk az eredmény hirdetést és milyen jól tettük.

Ezért is ezer hála és köszönet Pet Farm Family, Bag Organi - tudatos gazdiknak , Peak Creative .Ennyi ajándékkal még soha nem tértünk haza és nem utolsó sorban a szervezőknek !!! Nekünk személy szerint nagyon tetszett és hasznos is volt, tanulás szempontjából.

Úgyhogy köszönjük mégegyszer Mindenkinek

Sport Canine Sportegyesület

Jah és Köszike Jancsek Andrea photo hogy felvetted nekünk

 

2022.04.30 Aquincum

 

Ma úgy adódott hogy végre eljutottunk egy Mentőöv Állatvédő Egyesület által szervezett piknikre. Sajnos nem az elejére de így is megérte kimenni. Voltak játékok ,az egyik hogy letakart szemmel kellett végig menni hang utasítás alapján egy pályán , aztán kúszni, mászniuk és szlalomozni kellett majd talicskában toltam a Törpöket. Kicsit ők is káoszosak voltak mint én .Anyja Lányok. Jah és persze a kaja alagút. Na ott még Brie is össze vissza evett mindent .Pandában nem csalódtam ,nála tudtuk hogy kajaforever mindenekfelett .A süti verseny …. Na az a torta valami fantasztikusan nézett ki. Nagyon jó hangulat volt végig és fantasztikus kis csapat. Mindenki kedves és aranyos. A legjobb helyről jött hozzánk Briebab. Legközelebb remélem végig tudunk lenni és Brie is be tudja mutatni a tudását és az Anyja se lesz szétesve.

Köszönjük Mindenkinek .Örülök hogy ott lehettünk

 

2022.04.09 Rákosliget

 

Ma hivatalosak voltunk a Rally Obedience - I. Hajógyári-sziget kupára, melyet a Rally Obedience Hungary Team szervezett és Timi. Az időjárás sajnos nem kedvezett, így hisztis voltam és kicsit szétesett .Ez teljes mértékben látszódott a pályán. Mondhatjuk hogy magunkhoz képest kritikán aluli volt. Tutu aki mindig vigyorogva menetel mellettem, most többször is elvitte az orra sajnos. Mindent félre téve , élvezte és ez a lényeg. Gratu a többieknek, nagyon szép munkákat lehetett látni .

Így pláne nem állunk meg, megyünk tovább .

A szervezőknek meg le a kalappal! Nagyon durva szél volt és eső és végig kitartottak mellettünk .

Köszönjük ,mondhatom Mindenki nevében .

És aki a kezdetektől irányítgat minket az a Krézi Dog Kutyaiskola

 

2022.04.09 Hajógyári

 

Ma hivatalosak voltunk az Országos Munkakutya SE vizsgaközpont és kutyaiskola által szervezett Rally obedience versenyre. Reggel már Maci hatkor keltett hogy ugyan menjünk már ki ,így kénytelen voltam kelni és kávézni .Odaérve Tuturi már tudta hogy mi lesz. Kis boldogság volt végig. Pályára érve megint jött a hányinger de már nem volt időm ezzel foglalkozni, mert Tutura koncentráltam. Nekem tetszett a mai munkája. Szombaton érdekes hogy ment még a hozzám, ma ez megint nem sikerült ,mármint szépen. Most a megállásból fektetés viszont működött .A mai sikerült egy 90 pontosra, ami kitűnő és ezzel el is hozta az első helyet. Na ilyen se volt még. Amúgy egész nap vakargatták és Andi még vigyázott is rá míg pályát jártam be. Szóval ez a nap csak Tuturié volt. Köszönjük a mait Mindenkinek

2022.03.15 Újpest

 

Két nap. 344 megtett kilométer.

De megérte!

Fantasztikus kis kedves csapat várt minket. Mind a két nap nagyon hasznos volt számunkra. Az első nap az elmélet , míg a második nap a gyakorlat.

Tutu a mait imádta. Kicsit túl is pörögte de miután először járt itt, ez nem is csoda. Az elején végig vettük a táblákat majd két pálya is ki lett rakva és végig is csináltuk. Rengeteg segítséget kaptunk. Illetve élőben még jobban láttam hogy miket és hogyan kell javítani a jövőben. Ma a hozzám, megint nem nagyon ment. Így arra rá kell feküdni rendesen. A többi szerintem jó volt .Már több mindent is értek ,pl azt a lüke nyolcasat.

Úgy gondolom hogy még mindig van hova fejlődni. Tutu erre kapható is és szerintem az hogy van egy kitűnő és egy nagyon jó minősítése , ennek van értelme .Úgyhogy megyünk tovább ,tali a versenyen. Addig is zúzom a négyesek agyát.

Köszönjük Országos Munkakutya SE vizsgaközpont és kutyaiskola !! Mindent is!

 

2022.02.26 Újpest

 

Tegnap hivatalosak voltunk az Országos Munkakutya SE vizsgaközpont és kutyaiskola által szervezett Rally versenyre felkészítő szeminárium Matlári Mónikával című eseményre. Persze ez még csak az első nap volt de már most rengeteget tanultam belőle. Hősiesen jegyzeteltem is, hisz van még mit tanulni. Már végre látom pontban is hogy miket hibáztunk a versenyen és hogy mire kell figyelni a jövőben. Nagyobb betekintést láttam a sportba. Ráadásul még fincsi kávét is kaptam, és nyunyurgathattam kis kutyulikat. Szombaton folytatás következik , azonban az már Tutuval. Számomra azért is fontos a tudás megszerzésén túl , hogy ott legyünk mert minket ugye Móni szokott bírálni a versenyeken. Így számunkra ez még nagyobb tudást generált hisz látjuk és halljuk hogy mik amik neki jó pont vagy épp hogy levonás .

Most pihenünk egyet és holnap folyt köv.

Köszönjük a lehetőséget

 

2022.02.25 Újpest

 

Tegnap hivatalosak voltunk a Sport Canine Sportegyesület által szervezett előadásra, melyet Nóra Judit Bartha tartott. Rengeteg olyan információ jött amit érdemes beépíteni hisz mi még egy régi módszer által tanitottuk kutyáinkat. Ezek ugye pl a Rally Obeden nekünk hátrány és ki kell szedni pl Tutuból is. Sajnáltam hogy nem a kutyás helyre jutottunk be de ez van. Így is tanultunk. Sajnos délutánra nem tudtunk maradni az építkezés miatt de a délelőtt is hasznos volt.

Köszönjük a szervezést .

Ui: ha valaki nem találna, na bal oldalt az a pötty hátul, na az vagyok

 

2022.02.14 Gyúró

 

Ma hivatalosak voltunk Turbókával a Rally obedience europa openre. Közel fél éve kezdtük ezt a sportot és Tutuka így élvezi minden percét( ahogy a képen is). Jelenleg még mindig én vagyok a szűk keresztmetszet. Matlári Mónika Bírónő mindent elmondott, hogy miket hibáztam. Így legalább tudom, hogy miken kell javítanom. Megyünk tovább és van hova fejlődni úgy érzem. Imádom a kis 11 éves Vérdenémet. Adja az ég hogy még jó sok évig legyünk együtt .

Köszönjük Mindenkinek aki ott a versenyen így vagy úgy segített és nem utolsó sorban a Krézi Dog Kutyaiskola -nak és Zsuzsinak a felkészítést és persze Mindenkinek aki szurkolt nekünk .

Köszönjük Rally Obedience Hungary Team

 

2022.02.05 Budakeszi

 

Tudom…. most kéne jönnie az éves beszámolónak. Sokan ismertek minket, hogy mindig jövünk - megyünk. Ez sajnos idén év elején ,nem volt lehetséges. Felálltunk de annyi helyen nem voltunk jelen mint anno. Bár így is az állás 17 helyszín Magyarországon , 11 rendezvény és pár 1. és 3. hely. Na meg persze 5. is. Amire a legbüszkébb vagyok. Ez Tutu első RO versenye. Többet nem nagyon írnék ! Köszönöm hogy ennyien segítettek, hogy újra az élet nevű játékban részt vehessünk! Örökké hálás leszek. Jövőre újra Veletek.

2021.12.31 Dömsöd

 

Szerintem hozd a 100as zsepit, mert ez olyan lesz.

Hol is kezdjem?? Mondjuk az elején .

Szóval adott egy iszapkárosult babakutya, némi félelem agresszióval megspékelve és persze egy gyenge idegrendszerrel. Sokáig nem igazán tudtunk jól együtt működni. Akkor mutatták meg nekem, hogy milyen is boldogan együtt élni a kutyánkkal. Ezért örökké hálás leszek Lucza Palotás -nak és Iwánbácsinak , na meg nem utolsó sorban Szilvi Gergely -nek ( a legnehezebb időben is mellettem volt). Ők követelték meg azt a tudást amivel ma starthoz álltunk Tutuval. Miután teltek múltak az évek , Tutu majdnem minden sportot kipróbált és ha nem is az első de az első hatban mindig ott volt .Tavaly is még futott de tudtuk, hogy ebben a korban már nem erőltetném az izületeit. Ekkor kezdtük el a rally obed világát. Ebben segítségünkre lett a Krézi Dog Kutyaiskola .Szintén örök hála ,szól ha valami nem jó vagy röhög velem a falkámon. Negyed év alatt -mert kb ennyi ideje járunk - eljutottunk odáig hogy irány a verseny. Kicsit kételkedve és még nagyobb hányingerrel indultam el ma reggel, a szívem a torkomban. Előre elnézést kértem Zsuzsitól, mert tudtam hogy ami létezik hiba, na azt én tuti megvalósítom a pályán a verseny drukkom miatt .Valami csoda folytán, annyira még sem sikerült. A legtöbb lépés hiba és még így is meglett a 90 pont a 100ból, ami Tutunak egy kitűnő minősítést jelentett. A DogFlow Arena -ban mindenki kedves volt és még a verseny társak is tapsoltak egymásnak. Jó volt ilyen közösségben lenni .

Köszönjük a mait Obedience Hungary Team es Timi

2021.12.04 Budakeszi

 

Miután rég jelentkeztünk, gondoltam írok pár sort, unatkozni nem unatkozunk.

Panda jelenleg a Hoopers alapozó I.-et csinálja. Amit minden áldott nap tolunk, hogy maradjon benne a kicsi fejében. Nem esélytelen de amit hat évig raktam a fejébe , azt most ki kell venni.

Közben voltunk családi fotózáson, ahonnan várjuk még a képeket.

Tutunak jövőhéten Rally Obed versenye lesz. Azon belül is a senior kategóriában hisz már elmúlt 11 éves kérem szépen .

Orion meg Panda után szépen lassan megkapja a hivatalos címeit .

A többiek is minden nap csinálnak valamit, unatkozni esélytelen .

Úgyhogy legyen szép napotok!

Beszámoló a verseny után

2021.11.30 Dömsöd

 

A tegnapi nap kicsit hosszúra sikeredett. Reggel ugye a nagyokkal RO gyak volt, utána rohantam haza kutyákat cserélni és irány Pest.

Ugyanis hivatalosak voltunk a Budapest fényei hajózással - kutyával eseményre amit az Utazz Kutyáddal rendezett.

Brie és Panda tartott most velem, a görcsikrek. Panda hozta az őrült formáját és rohant fel s alá, meg persze akit lehetett kizsebelt. Ezért bocsi mindenkinek. Brie néha beszállt a hülyeségbe de amúgy ő kulturált volt. Sajnos a nagy kapkodásban a juti az autóban maradt, így minden egyes feladat csak simiért ment. Szerintem még így is kitettek magukért. Szép lassan ránk sötétedett így megkapták a kabátjukat. Hála nem fáztak így. A séta végig látványos volt. De….. amiért mi mentünk. Az a hajózás. Ugyanis évek óta szeretnék hajókázni velük. Ez most sikerült. Panda és Brie általában valaki ölében ült. Hála senkit sem zavart de azért próbáltam figyelni rájuk. Rengeteg képet csináltam , hol jobban, hol rosszabbul sikerültek ,sebaj. Az élmény megvolt és ezért soha nem lehetek elég hálás. Fantasztikus helyszín , élmény és kutyások. Köszönjük.

2021.11.07 Budapest

 

Hivatalosak voltunk ma a Hard Dog Race által szervezett Not Just Runra. De miért?

Tavaly vagy előtte ? Már a járvány megzavar. Szóval Tutu utolsó versenyét futotta, azonban maradt bent egy kifizetett nevezése de ugye akkor már Nina is be volt fizetve és hááát kétszer azért nem futtattam volna. Így alakult hogy maradt egy fizetett nevezésünk. Sajnos a többi HDR verseny esélytelen mert nem emelhetek pláne nem tápos zacskót és nem is gugolhatok. Így maradt az NJR. Bár még az orvos (véletlenül se tudja meg!) nem engedi a futást de már nem is akartam halasztani még egy évet, így indultunk. Nyugi csak az elején és a végén futottam, na meg picit középen is.

Már érkezéskor a Művésznő nem akart banánt enni, pedig futás előtt szoktunk. Minden nagyon izgi volt neki de persze kutya ne jöjjön a közelébe, hacsak nem icikepicike.

Átvettük a borítékot és öltöztünk neki. Vagy vetkőztünk?

A rajtnál valahogy hála az égnek mindenki jó fej volt. Ez menet közben sem változott. Az első tíz méter után persze kaksiznia kellett. Gondoltuk hogy ez lesz. Aztán nagyjából ugyanazzal a nyolc emberrel váltogattuk egymást. Lefelé Nina húzott. Felfelé hagyjuk és a nyílt terep is kuka volt. Az erdőt , na azt imádta. Az tetszett neki. Az egyik frissítő pontnál úgy döntött hogy ő biz befekszik az árnyékba. Szerintem vagy öt percet pihentünk majd mentünk tovább. A pálya maga nekem nagyon tetszett. Volt egy rész ami hasonlított a Gömbvillám 31 kilométeres távjának egy részére .Hála mindenki kedves volt mindenhol. Amikor már néztem h max egy kili van hátra, na akkor mondja az egyik fotós hogy 8.2 a vége es nem hat .Az életem pergett le előttem .Na jó. Kibírtuk. Mikor már láttad a célt……. na akkor Nina úgy döntött hogy ő tudja hol parkoltunk es viszlát !!! Kellett egy pár perc mire meggyőztem hogy menjünk már el a célig. Szóval ilyen napunk volt. Azóta alszik. Még házat őrizni se ment ki .Inkább hagyom mára, tiszta hiszti.

2021.10.30 Vácduka

 

A hétvégén megint rally obed gyak volt. Otthon is gőzerővel gyakorlunk, azonban fontos hogy idegen/más helyen is működjenek. Ami érdekes, az az, hogy otthon valahogy sokkal rosszabban megy. Turbó nagyon élvezi ezt az egészet. Bár Orion miatt kezdtük el de Tutu sokkal szebben dolgozik és pontosabban. A versenyig még van időnk gyakorolni és bár tudom hogy nem rajtuk fog múlni , picit izgulok. Ismerem magam és a verseny drukkomat. A nevemet képes vagyok elfelejteni akkor. Panda a hétvégén kuka volt. Minden más érdekesebb és fontosabb, pedig a hasát nagyon szereti. Pandának egy dolog van amit versenyig ki kéne szedni, az az hogy kerülésnél bele is pörög egyet. Bár nem tudom hogy ez honnan jött neki de valahogy ki kell szedni belőle .Most csatlakozott Lunci is. Amint rájött hogy miért vagyunk ott, szépen dolgozott. Nála is pontosítani kell még dolgokat de nagyon ügyes .Szóval jó hetet zártunk. Folyt köv jövő hétvégén mert most HDR lesz szombaton. Így kimarad a gyak.

Köszönjük a Krézi Dog Kutyaiskola -nak a türelmet Nem vagyunk egyszerűek.

Ha kedvet kaptál ehhez a sporthoz, akkor keresd őket bátran .

2021.10.28 Taksony

 

Hivatalosak voltunk a Kapj el, ha tudsz! 3. eseményére. Az nem volt kérdés, hogy Brie jön velem. Orion hiába imádja, már idén inkább hagyom pihenni 12 évesen. Aki még szóba jött, azok az agarak. Heki tuti mert imádja. Nina és Saly kérdéses volt mert náluk kedv kérdés. Nina szerintem inkább a lovakra ment volna. Így nem kockáztattam. Heki és Brie jött csak most. Kaptunk aiba Burgimmunetet és egy fantasztikus fotós volt kint. Nem más mint a akutyafotos.hu - a kutyafotózás szerelmese. Mind a ketten hozták az őrült formájukat. Emese mind a kettő Törpöt megdícsérte .

Brie azt mondta, hogy végig a "nyuszi" vonalán ment, Heki meg mint egy angol ,dübörgött alatta a föld. Imádtam minden percét! Annak meg kifejezetten örültem, hogy időkeret volt. Bár most jó idő volt de télen annyira nem vicces egész nap a hidegben lenni. Ezért jó, hogy megvolt mikorra kell menni és utána jöhettünk is haza. Minden gördülékenyen ment és mindenki kedves volt velünk. Úgyhogy egy szó mint száz, Köszönjük

2021.10.21 Tápiszentmárton

 

A hétvége folyamán hivatalosak voltunk az Agár Fajtamentés által szervezett Jótékonysági Fun Fog Race - 3. TanyAgilityre.

Miután Panda címvédő volt így nem volt mit tenni, menni kellett. Sajnos jelenleg még mindig nem futhatok és ezáltal tudtuk, hogy esélytelen a címvédés, de a jókedv garantált volt. Nina, Brie is csatlakozott. Brie végig élvezte, Nina nem nagyon értette h mit is csinálunk. Mikor épp nem a pályán „futottunk”, akkor kávéztunk, ettünk, ittunk és jókat beszélgettünk. A Törpök annyi jutit ettek, ami egy évre elég lett volna. A tombolán is nyertünk, aminek Brie örült a legjobban. A reg ai meg PettBull.com konzerv volt, aminek mindegyik Törp örült. Még az otthon maradottak is. A tombola alatt egy Kisfiú és Apukája megleptek minket egy Hurta kabáttal, ami pont Panda mérete. Nagyon boldogok voltunk. Nem sűrűn történik ilyen velünk. A nap folyamán még Kovács Béla -éknak is szurkoltunk és rengeteg ismerőssel is csacsogtunk. Az első Moha lett a kicsiknél, de az elmúlt két tanyagility alatt is egymásnak adogattuk az első és második helyezeteket, így tőle nem sajnáltuk. Megérdemelték. Így egy szó, mint száz, jól éreztük magunkat. A rendezvény után még Mercédesz Fenyvesi -vel bandáztunk picit. Szilvi Gergely -t meg végre élőben is láthattuk újra Lolival és Öngyöribögyörivel. Köszönjük az egész napi jó hangulatot.

2021.10.05 Csömör

Eljutottunk idáig.  

Pandának jelenleg megvan az alapfok, középfok, felsőfok, szakértői , alapfok mester, középfok mester, felsőfok mester. Jelenleg a neve mellett még csak az NTD állhat hivatalosan mert a többi cím még nincs kiváltva de ami késik, nem múlik Nagyon büszke vagyok rá hogy az ökörködés mellett azért ragadt rá valami az évek alatt. Jah nem a koszra gondoltam. Szóval nagyon büszke vagyok

Ha érdekel téged is a trükk tanítás, keress bátran vagy csatlakozz a csopihoz. Rengeteg hasznos videót láthatsz. Minden közös munka egyszer meghozza a gyümölcsét Szeretlek NTD Panda

 2021.09.19 Dömsöd

 

Mai nap folyamán hivatalosak voltunk a 8. Ebugatta kutya napra Gödöllőn. Reggel hétkor már úton voltunk, de sajnos az autópályán nem kicsit megszívtuk. Konkrétan álltunk és így volt idő pisilni a Törpöknek és inni az M0-áson. Hihetetlen, de így is 9:09re ott voltunk. Első körben Nina és Brie ment a ringbe. Egyből ki is szavazták őket. Akkor már tudtam h ennyi volt a mai napnak. Jeszenszky Zsuzsanna -val a többi időben jól elvoltunk. Itt is köszönöm a Törpök felvigyázását. Következett a 10 év felettiek. Az esélytelenek nyugalmával mentünk be Orionnal. Mit ad isten, de harmadik lett 12 évesen. Ezek után sétáltunk és vártuk a tombolát. Rengeteg mindent nyertek megint a Manókák. Orion és Nina fantasztikusan viselkedett. Briet csak azért nem mondom, mert ő mindig jó. Nina talán csak egyszer szólt rá valakire h túl közel jött (mármint kutyusra). Amúgy egész álló nap simogatta őket valaki. Akik nélkül ma üres kézzel jöttünk volna haza : Innomarket-Arion , PettBull.com , VETERINARY HPM, MyCreative ,Noé Állatotthon Alapítvány ,Ebugatta Kriszti .

Köszönjük. fantasztikus nap volt

2021.09.12 Gödöllő

 

Mai nap folyamán hivatalosak voltunk a 11. Ebfieszta Jótékonysági délután az árva szánhúzókutyák javára és Ebugatta mini találkozó a 11. Ebfieszta Jótékonysági délutánon az árva szánhuzókutyák javára eseményre. Panda, Heki és Brie tartott velünk. Természetesen csatlakozott Ági és Joebácsi, meg Ani és Zaina. Mind az öt Törp regisztrálva lett a szépségversenyre és vettünk egy rakat tombolát is. Adományért cserébe kértünk képet Oszkár Dániel Gáti Photography "Úrtól" ,amit izgatottan várunk. Rengeteg kedves Ember is volt, akik simire jelentkeztek a Törpöknél. Sajnos Brie és Panda nem jutott fel a dobogóra de Heki különdíjas lett. Joe bácsi meg megnyerte a kategóriáját. Úgyhogy büszkék lehetünk Mindenkire. A meleg ellenére jól bírtuk. A Manókák Dunáztak meg medencéztek napközben. Az Ebugatta csipetcsapat is kitett magáért minden számban és mindenki tombola nyereménnyel térhetett haza. Személy szerint a rozettáknak nagyon örültem, de mi is nyertünk konzervet meg illóolajokat meg még sok mindent. Köszönjük, hogy ennyien voltunk és ilyen jól érezhettük Magunkat!

2021.08.14 Dürer kert

 

Ma megérkeztek a mellények melyeket a Doglike készített Orionnak és Turbónak.

Az előzmény annyi, hogy egyik reggel gondolkodtam, kéne már az öregeknek is mellény. Azonban ezt így el is napoltam. Majd délután mondja Anya, hogy kéne nekik venni mellényt.

Mondom ez valami agykontroll, mert pont reggel nézegettem. Így Anya a lelkemre kötötte, hogy még aznap rendeljem meg. Meg is tettem. A gyártó nagyon kedves volt és végig tartottuk a kapcsolatot.

Ma hogy megérkezett, ki is próbáltuk. Csak jókat tudok mondani róla.

Úgyhogy bátran merem ajánlani Nektek!

Köszönjük a csodás mellényeket

2021.07.26 Dömsöd

 

A mai nap folyamán, felvettünk egy videót Brievel.

Segíteni szeretnénk Attilának, hogy a rosszabb napokon is boldogan tekintsen előre!

Így ezt a videót küldtük el.

Attiláról és történetéről minden információ a linken.

Neked semmibe nem kerül egy jó szó!

Neki lehet a Minden.

https://www.facebook.com/1498561407092524/posts/3011288225819827/?d=n

2021.07.18 Allee

 

„Ez a nap más, mint a többi!”

A tegnapi nap folyamán ellátogattunk az FFP-re ugyanis Tutu és jómagam szülinapját ünnepeltük. Tutu ugyan kapott tortát, de egy kis pancsi még belefért. Velünk tartott Orion és Brie is a családból, akik nagy úszó bajnokok és Max, Luna a napközisek.

Orion csapkodta a vizet, Tutu úszott, Brie szét verte a vizes játékot a földön (úgyhogy ha valakinek van felesleges vizes játéka, gondoljon ránk, mert ez „megdöglött” ), Max a jetskit vadászta, Luna meg úszott és pancsolt is.

Mindenki nagyon élvezte.

Rengeteget úsztunk és ment a játék ezerrel. Nap végére mindenki kellemesen elfáradt.

Köszönjük az ffp dolgozóknak a segítséget és a vendéglátást!

Fantasztikus nap volt!

#ffp #otphounds

2021.07.17 Gyál

 

Az élet nem állt meg csak átalakult. A Kedvencek jönnek, mennek csak a Gonoszok fixek.

A versenyek még mindig sajnos a háttérben maradnak, de itthon megy a gyakorlás meg a szocializáció. Most más kutyusokat “javítunk”, ami nagyban segít a sajátjaimmal való kapcsolatomban.

Még mindig készülünk a champion cím megszerzésére. Orionon látszik, hogy öregszik, mert egyre kevesebb időt tud koncentrálni. 12 év felett örülök, hogy egyáltalán velünk van. Tuturi néha még frizbizik is, de csak óvatosan. Öregesen, ha mondhatunk ilyet. Szóval figyeljük az eseményeket és amint lesz ügyességi verseny, már csapunk is le rá.

Addig is élvezzük a napközis csapatot

2021.07.06 Dömsöd

 

Ma hivatalosak voltunk a ZöldEb - Kutyás Érdekvédelmi Egyesület által szervezett Kálvária téri kutyás piknikre, melyen jelen volt az Ebugatta csipet- csapata is. Kiérkezve vettünk tombolát és regisztráltunk a szépségversenyre is. Brie és Panda a kistestű kategóriába, míg Heki a közepesbe került. Míg vártuk a megmérettetést, beszélgettünk, meg a Törpök szereztek maguknak nyuszi fület. Jó volt a hangulat annak ellenére, hogy 34,5 fokig melegedett ma az idő. Mindenki árnyékban és sűrűn itatta a kutyusokat. Számomra hősök voltak a Törpök mert tényleg nagyon meleg volt. Panda viszont olyat produkált, amire nem számítottam. Mikor megszólalt a hangfal, teljesen összeomlott. Próbáltam kizökkenteni, de nem túl sok eséllyel tettem ezt. Még a nyuszi fület se ette meg, pedig azt imádja. Heki és Brie, azonban nagyon élvezte a mai napot. Ami számomra meglepetés volt, hogy Brie nyerte a kategóriáját. Tudom hogy a legszebb na de na, Így rengeteg mindent hozott haza, amit az IL CANE, az Anibent, a Selbruha Kft.-Állati Dolgok Boltja , A TE kutyád a TE táblád és a Zöld eb támogatott. A táp mindig jól jön de volt a csomagban játék meg jutifalat meg persze miután Brie úszómanó, így ő kapott még vizes játékot is ( Peak Creative )Illetve ami mindig jól jön, az a mancskrém .A tombolán meg nyertünk egy nagy tálat, ami szintén mindig jól jön mert fogyó eszköz .Végre találkozhattunk régi ismerős arcokkal Is és rengeteg újat is megismertünk. Számomra nagyon pozitív volt a mai nap. A nagytestű kategóriát egy bull nyerte, aki nagyon cuki volt és barátságos a kutyákkal is. Lehet így is! Pozitív példa volt. De volt olyan is a kistestűben, akinek fantasztikus természete volt. A két dobi meg… hát, na…. gyönyörűek. Szóval számomra pozitív volt a mai nap és remélem, hogy elérte a célját a felelős állattartás jegyében.

Hazafele menet azért a Törpök kaptak szőlőcukrot, tuti ami tuti. Itthon meg alig várták, hogy mindent megehessenek.

Szóval egy szó, mint száz …. fantasztikus nap volt. Köszönjük

2021.06.19 Józsefváros

 

Hivatalosak voltunk ma az Ebathlonra Pandával. A műtét óta most először vezettem ilyen sokat. Hála épségben megérkeztünk és regeltünk is. Gyorsan vettünk két tombolát is, hátha nyerünk. Majd kezdődött is a verseny. Az első feladat, hogy egyik helyről a másikra kellett tenni a tárgyakat. Volt könnyítés is benne, amit majdnem mindenki kihasznált kivéve mi. Én az elejétől kezdve úgy voltam vele, hogy márpedig végig toljuk rendesen. Panda hozta a formáját. Nézte, hogy mindenki őt nézi és még produkálta is magát. Így az egy perc alatt, egy darab játékot sikerült átraknia. Még így is nagyon büszke voltam rá. A második feladat nem egyszerű volt. Egy u alakban végig kaja és játék volt lerakva. Gondolom, ismeritek Pandát. A célból még vissza rohant, mert emlékezett rá hogy egy tálat nem fosztott ki, úgyhogy ez tuti bukó volt.

A harmadik feladat azonban gyönyörű munka volt. Bal kezemben a póráz plusz egy kanál, amiben volt egy labda. Gyönyörűen végig jött mellettem. Sajnos ez se lett elég egy helyezéshez se.

Ezek után lehetett még trükköt mutatni az Allee vezényszóval. Az is nagyon jó lett. Ezért mert résztvettünk, kaptunk sok ait meg érmet, meg oklevelet. Persze mindenhonnan gyűjtött még kaját magának, mert hát olyan cuki. Szóval tele hassal (mármint az ő részéről) beültünk még a Szamosba. Ittam egy jó kávét Alizékkal .

Szerintem fantasztikus nap volt és még segítettünk is egy kerekesszékes leánynak.

Jövőre újra ott.

Kutyával a vörös szőnyegen & Ebathlon verseny az Allee-ban

#alleem

2021.06.13 Allee

 

Semmi kedvem nem volt menni SEMERRE!! Persze Panda reggel óta a kaput verte, hogy szomszédolni akar. Addig addig csinálta a feszkót, hogy belementem egy kis sétába. A táv 5,6 km volt, ami már egy lépcsőfok a gyógyulásom felé. Az 1 óra 22 perc három megállással nem is volt vészes. Igaziból nem miattam kellett megállni, hanem az autók miatt. A tempó alakul a régihez képest. Időközben jó meleg is lett, úgyhogy haza érve mind a ketten beestek az itatóba. Annyira volt elég ez a séta, hogy Panda egy órát aludt utána, majd megint elkezdte verni a kaput, hogy menni akar. Szóval a No drama, inkább neki szól!

2021.06.03 Dömsöd

 

Ma a zagarakkal Tasson jártunk. Első célpont a kikötő volt. Egy kicsit annál is tovább mentünk majd vissza fele megálltunk és beszélgettünk egy Úriemberrel. Nina úgy gondolta, hogy beszáll a csónakba. Azonban -mint ahogy a filmekben szokott lenni- első két lába a csónakon, a hátsó kettő a parton majd szép lassan csúszott szét és nyomott egy hasast. Csak halkan kuncogtunk a Bácsival. Úgyhogy Nina nem kicsit vizes lett. Heki bement búvárkodni. Saly egyedül, aki a víz közelébe se ment. Ezek után gondoltam menjünk át a másik oldalra, az Osztó szigetre. A zsilipnél mindenki kedves volt és megvárta, míg, lassan de biztosan átmegyünk a lukacsos hídon. Átérve csapattunk egy balost. Végig az erdőn és mondhatjuk, hogy egy kör megtétele után eljutottunk a következő hídig. Majd átérve azon újra egy balost nyomtunk. Elmentünk teljesen a végéig. Onnan már látni lehetett Dunaújváros gyárait. Menet közben találkoztunk kutyásokkal, akik mind kedvesek voltak. Bár megmondom az őszintét az emberek is mind kedvesek voltak. Miután jót beszélgettünk az emlékműnél, indulhattunk is vissza. Közben Heki rohangált egy dalmatával. Saly sikeresen belement egy hangyabojba. De végül sikerült minden hangyát leszedni róla. A zsilipig együtt haladtunk. Ott újra óvatosan átkeltünk és mehettünk is az autóhoz. Mindenki ivott egyet és jöhettünk is haza. Ez a mai móka 4,5 km volt. Hála egyelőre nem fáj semmim és kellemesen elfáradtunk mindannyian. A zagarak már alszanak itthon. Úgyhogy megint jó napot zártunk azt hiszem

2021.05.24 Tass

 

Valami mindig kell, ami segít tovább menni. Sajnos idén a műtét miatt nem futhatok, így marad a gyaloglás. Azt viszont erőltetik is az orvosok. Így alakult, hogy megyek-megyek-megyek. A távok nem rajtam múlnak hisz az adott tanösvény határozza meg. Ez a tegnapi napunk eredménye.

Mondhatnám, hogy fel a fejjel. Idő még mire visszanyerem régi önmagam, de teszek is érte

2021.05.24 Dömsöd

 

Szóval öt hónap után megkaptam az engedélyt az orvostól, hogy vezethetek. Egyelőre csak kis távokat, de ez is már megváltás. Így senkit nem kell megkérni, hogy, hozzon kenyeret. Ezek tudatában az okosokkal átmentünk Makádra a parkerdőbe. Annyira, de annyira szép lehetne, ha rendben lenne tartva és negyed ennyi kullancs se lenne. Most mind a négy törpről volt mit leszedni és rajtam is mászott kettő. Kikapcsolódásnak amúgy jó volt. A táv nem sok, de a Törpök nagyon élvezték. Végre lehetett rohanni ész nélkül. A békák is harsogtak. Az idő is kegyes volt velünk, mert csak akkor szakadt le az ég mikor haza értünk. Most lassan újra kisüt a nap. Holnap folyt köv a zagarakkal

2021.05.23 Makád

 

Szóval végre van öt percem h írjak egy posztot. Már fő a krumpli főzelék .

Hétvégén hivatalosak voltunk a Fitt-eb évadzáró pályaversenyre. Jelen állás szerint a betegek otthon maradtak (kivéve én) így Orion, Tutu, Panda, Heki és Brie képviselte a családot.

Ingyombingyomtálibe 11 évesen is kemény gyerek. Az autóból addig nem lehet kivenni míg nem ő fut mert teljesen szét esik és túl pörgi magát. Nagyjából így is tettük. Amit illik tudni róla h Orion mindig jó futó volt. A második körben mindig javított. Azonban most h öregszik már sajnos nem tud javítani így mit ad isten az első és a második futama között 0 azaz nulla másodperc eltérés volt. Ez elég lett ahhoz h megnyerje a versenyt és így már a második olyan időt tudhatja magáénak ami az agárpálya történetében talán hét ilyen eset volt. Nagyon büszke vagyok rá. Sírni már nem tudtam mert az elmúlt két hétben annyit sírtam h lett egy új folyó itt a ház mellett.

Jöhetett Tutu. Imádom. Vigyorog, őrjöng és fut. Persze Anyájához,  és igen! Nem hiszitek el de nem ötödik lett,  hanem csak negyedik!!! El se hittem. Én már ennek is úgy örültem mint majom a farkának.

Jöhetett Csöki. Ő is Anya miatt fut. Öt éve fut pályán de mai napig pózol , ez most se volt másként. Sajnos a téli kondi neki nem segitett így kivételesen nem lett dobogós. Nem hogy nem lett, élete legszarabb eredménye ez,  ő 6. lett. Nyugi este kapott azért pörköltet .

Jöhetett Brios. Na Orion 2. Őt se lehet kivenni az autóból mert sír h futni akar. Úgy teper a pályán h öröm nézni!!! Imádom!!! A szívem csücske. Ilyen kutya ezerből ha egy létezik és nekem pont van ilyenem. A teljesítménye elég lett a második helyhez. Annyira büszke voltam rá, ő volt a legpiccebb a csoportjában és befutott a második helyig.

Végül jöhet Heki. Talán ő őrült a legjobban h kimentünk a pályára. És akkor róla most ennyit írnék. Rosszat nem szeretnék.  Amúgy nagyon élvezte és annyira őrült a tesónak is,  látni kellett volna az arcát.

Amúgy köszönöm

Mercédesz Fenyvesi

az egész napi papírzsepi adagolást  és köszönöm Mindenkinek a SÁTOR alatt h elviseltetek még így betegen és mosolytalanul is,  na jó azért jókat röhögtünk.

Köszönöm

Kurtiphotography

és

MókusPhoto

megint az élményt h újra vissza nézhetem a Törpöket.

És köszönöm Mindenkinek aki lehetővé tette h kint legyünk ezen a versenyen.

Ami amúgy is különlegessé tette azt a napot, az az h vannak még jó emberek!!! Ugyanis a HÁTAM MÖGÖTT gyűjtöttek pénzt h segítsenek mert tudták h Bronson most nagyon nagy kiadás volt. Köszönöm Nektek!!! Soha nem felejtem el ezt az önzetlenséget!! Vannak még igenis jó emberek

2020.11.12 Alsónémedi

 

A Gyógytornász mondogatta, hogy növeljem a távot. Ezért kitaláltam, hogy nézzük meg a Tőzike tanösvényt. Hála nem is volt messze hisz Szigetbecsén található. Bepakoltuk a hét kutyát és irány át. Maga az ösvény kellemes volt. Amit írtak hogy egyszercsak vége …. na az igaz, így mentünk egy másik ösvényen. Az első épített híd még oké volt, a második azonban már nem. Féltünk hogy a patakban lukadunk ki,így megfordultunk és vissza mentünk a tisztásig. Ott inkább jobbra mentünk még körbe nézni. Picit rohangáltak a Törpök majd irány a piknikező hely. Ittunk és kicsit pihentünk majd irány vissza az autó. Miután egészségesen élünk így kitaláltuk hogy kivételesen együnk már Mc-s kaját így Becséről átmentünk Dunaújvárosba. Hisz csak ott van meki vagy Pesten ,de ha már ott jártunk , gondoltuk megnézzük az Arborétumot. Nekem úgy összességében tetszett a mai nap. Miután nem tudok még sokat menni így kielégítő volt számomra. A régi énem már húzta volna a száját “hogy csak ennyi?” Most azonban fantasztikus volt. Mindenki jól érezte magát és a Törpök végre kimozdultak. Az autó is járatva lett mert mondta a szerelő hogy menni kell vele hogy kiderüljön a motor kuka e,Így végre boldogan itthon pihenünk már

2021.05.15 Szigetbecse

 Ma hivatalosak voltunk a harmadik GereChallengere.

Reggel elég nehezen indultam meg de végül nem bántam meg. Kiérve regeltem és lassan indultunk is. A túra alatt Móniékhoz csapódtunk és velük teljesítettük is. Néha jól esett volna egy kávé de hála a Turulnál erre volt is lehetőségünk. Össze-vissza csúszkáltunk de így se estünk el. Bronson végig élvezte. Oda vissza mászkált. Néha már ő is fázott, nem csak Panda. Csöki végig húzott. Keményen tolta a csöpp. Minden pecsétet megszereztünk és szép lassan be is értünk a célba. Kaptunk Szupi érmet és ettünk is kolbászt. Hármunknak elég kevés volt az adag de azt nem lehet h ők ne kapjanak,  így a munka után a megérdemelt pihenés jött nekik. Büszke voltam rájuk. Köszönjük a mai napot mindenkinek, jó volt az eső ellenére is..

2020.10.17 Vértesszőlős

 

Szóval most hogy még mindig itthon vagyunk, gondoltam tanuljunk valami újat.

A Formálást mint olyan már tudják a kutyáim így valami újat kerestem. Ekkor botlottam bele a do as i do-ba. Mint a formálás és minden képzés eleje nehéz és idő kell míg rájön a Törp hogy mit is akarsz. Úgy vélem ez a módszer sok esetben hasznos lehet. Sajnos még mi is az elején vagyunk de látom hogy menni fog ez is nekik.

Magáról a módszerről:

A kiképzők és gazdák számára van egy igen jó hírünk. Magyar kutatók munkájának köszönhetően ma már tudjuk, hogy a kutyák képesek az emberi viselkedés megfigyelése révén új feladatokat elsajátítani. A Do As I Do hasznos lehet segítő- és terápiás kutyák vagy más munkakutyák képzése során is, de családi kutyáknak ugyanúgy, ha szeretnénk, hogy kedvencünk bonyolultabb feladatokat is meg tudjon tanulni. Azonban a Do As I Do módszernek van még egy nagy előnye: a gazdák, akik ezzel a módszerrel (is) dolgoznak, egy sokkal mélyebb kutya-gazda kapcsolatra tehetnek szert, ami az élet más területein is meghálálja magát.

Szóval rakok fel egy videót amin szerintem látni fogjátok miről is van szó

2021.04.16 Dömsöd

 

A mai nap se volt eseménytelen.

A tegnapi 12 km után, ma futni mentünk Tökölre, ugyanis ma rendezték meg a Run Dog őszi versenyét. Tegnap éjszaka még azért imádkoztam h Ninának ma jó napja legyen. Mikor ma megérkeztünk és mentünk regelni, már akkor húzott h menni akar. Gondoltam ez az!!! Jó napja van a lánynak. Miután mindent felraktunk, már csak a bemelegítés volt és a start. Mikor mondták a nevünket, kapcsoltam az órám és biztattam Ninát. Az első öt méter után talált valami nagyon izgit így azonnal nyomott egy satut. Csak nevettem rajta és kértem hagyjuk most azt, gondoltam jó lesz ez,v nem. De nem hiszitek el, élete egyik legjobb versenye volt. Mint mondották a kutyás futásban mindig az ember a rossz tényező .Ez nálunk sincs másképp. Néha olyan galoppot nyomott h már nem tudtam akkorát nyújtani .Végig élvezte. Megint csak nekem volt hisztim olyan 2-2,5 km után. Akkor már kezdtem érezni h ez biz nem 1,5 km az egész ,vettem egy mély levegőt és mentünk tovább. Volt egy kereszteződés ahol bevártam a mögöttünk futókat h valaki mondja meg merre kell menni, így mi négyen meg a Törpök elindultunk jobbra tovább .A harmadik kilométer után már nagyon de nagyon vártam a végét. És igen!!! Meghallottam valaki hangját az erdő másik oldalán. Akkor már tudtam h ott a cél!!! Meg vagyunk mentve!!! Megkaptuk a szép érmünket és nyújtottunk egyet. Nina még hempergett is. Innentől kezdve jöhetett a várakozás. Ugyanis Benjiék még mindig az erdőben voltak. Kezdtünk aggódni Anettel h hova lettek a fiúk ?? Laza egy óra várakozás után megérkeztek. Mehettünk kávézni. Addigra már annyira fáztam h két kézzel fogtam a kávét, nehogy kilötyköljem. Még csacsogtunk Andival és szép lassan érzékeny búcsút vettünk Tököltől. Eredményes nap volt. Jó helyezést nem értünk el de számomra ez egy fantasztikus és eredményes nap volt Ninával. Imádtam minden percet. Nagyon büszke vagyok rá .Köszönjük a fantasztikus rendezést

Tóth Tamás

és a meghívást !! Nem bántuk meg!!

2020.10.18 Tököl

 

Szóval a gyógytornász javaslatára sétálunk.

Ha nem is minden nap de megyegetünk. Kiváncsi voltam hogy jelen állapotomban mennyit tudok menni fájdalom mentesen. Így egyik nap mikor Hekivel kimentünk, lemértem. 1,5 kilométer a jó még. Ezt is jutalmazták egy csodás éremmel. Az ilyenek segitenek feldolgozni hogy egyszer lehetek majd újra a régi. Szar kimondani hogy 1,5 mert 30x többet mentem a műtét előtt de elég ahhoz hogy legyen mibe kapaszkodni. Ha idén még nem is de remélem jövőre gyűjtjük újra az instant körök érmeit. Köszönöm Heki hogy ilyen jó kutya vagy és ilyen türelmes. És köszönöm a Vár-Palota Instant Kör és a Hell's Trail meg a többi szervezőnek

2021.04.08 Dömsöd

 

Tegnap nagyon jól kitaláltuk h megyünk egy kicsit ide v oda.

Végül oda mentünk de nem bántuk meg. Az “oda” egy küldetés volt. Meg kellett találni egy geoládát. Ez nagyjából 12 km volt. A Tassi-zsiliptől indultunk. Át a zsilipen és irány a parton végig. Séta közben egyszercsak egy helikopáter felettünk pár méterre haladt el. Igazi élmény volt, pláne h a kutyákat figyeltük nehogy megijedjenek.Rengeteg pecás volt és valami oknál fogva rengeteg cangás és autós. Kicsit a fac kivolt. Megálltunk egyszer h a Törpök pancsoljanak meg igyanak aztán mentünk tovább. Mikor már jó éhesek voltunk, megálltunk egy büfénél. Egy nem kevés bácsi megvárta míg bemegyünk a kutyákkal a kerthelyiségbe majd akkor közölte nem kedvesen miután megnéztük az étlapot h a kutyákat ki kéne kötni. Majd ezzel a mozdulattal meg is fordultunk és kijöttünk. Szóval mindehol vannak még faszfejek. Ezek után nagy nehezen megtaláltuk a ládát. Be is írtuk a neten a kódot és fordulhattunk vissza. Nem mondom h rohantunk de eléggé hűvös lett így szaporábban vettük a lépteinket. Elég hamar vissza is értünk a zsiliphez. Irány haza és jöhetett egy jó vacsi. Hála a köcög bácinak még pénzünk is maradt. Köszike

Mercédesz Fenyvesi

az egész napot!! Kitartó hősies munkádat

2020.10.11 Makád

 

Nina első HDR versenye.

Tavasszal ezt is befizettük, akkor még úgy volt h váltásban két kutyával futom le. Sajnos Tutut már nem mertem indítani , így csak Nina maradt. Az elmúlt egy hét rengeteg energiát kivett belőlem. Sokat gondolkodtam rajta h menjünk e. Bronson hála jobban van így úgy gondoltam kibírja azt a két órát amit elugrunk otthonról. Néztem a saját lázam is közben mert valószínű hétfőn este nem kicsit megfáztam míg Bronsont műtötték. Hála láz nincs így futhatunk. Nina meg ugye örülünk h kijött abból a mély depresszióból, nem tehetem meg vele. Így mondhatjuk h nagyon nehezen vettem rá magam. Hála elég közel volt hozzánk a helyszín. Ebben az esetben ez is mérvadó volt h nem a világ végére kellett utazni.

Szóval Nina és a HDR.

Az autóból nehezen szállt ki de amint a rajthoz értünk meg is jött a kedve. Azért néha néha megállt szaglászni de mondhatom h fantasztikusat nyomott. Vagy épp szenvedtünk felfelé v annyit lehetett hallani h “NINANEEEENINNNAAALASSAAANNNNEEEEE”. Megint nyomta azt a kétlábas giga tempót. Tényleg nem tudok akkorát lépni. Próbáltam de esélytelen. Tudom egy agárral tartani a tempót , esélytelen.  Rengeteg szivatós emelkedő volt és utána kb annyira brutál lejtő is.  Hála az égnek esni, nem estem de közel voltam hozzá. Szóval ez most brutál pálya volt. Mikor már vattát köptem, mindig akkor jött egy frissítő pont. Még egy pár emelkedő és már hallottam is a cél hangját. Ott még mutattam neki h hajrá és megint jól belehúzott. Nagyon nagy büszkeség töltött el. Megkapta az érmét meg persze jutifalatot és már mehettünk is kávézni Mónival, Esztivel és Nellyvel. Fantasztikus nap volt a lányommal. Már itthon vagyunk és Bronson megkapta az uzsit is. Lassan vacsi idő és a jól megérdemelt pihenés.

Szóval egy szó mint száz , szupcsi nap volt

2020.10.31 Dunaújváros

 

Szóval újabb challengen vagyunk túl.

Van egy kihívás az #AtoZ, amikor is az ABC betűivel kell kezdődnie a trükköknek. Gondoltam vicces lenne ha maga a betűk is a Törpök lennének .Nem volt egyszerű menet de sikerült végül. Így Orion, Panda, Turbó és Brie is teljesítette. Csak egy kis betekintés hogy miről is volt szó .

Így már mondhatom hogy Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

2021.04.04 Dömsöd

 

Szóval van egy új kihívás, amikor is húsz különböző trükköt kell bemutatni egy tárggyal. Orion, Turbó, Panda és Brie is választott tárgyat. Orion a fa, Turbó a szék , Panda a wc papír , Brie a húsvéti nyuszi. Mind a négyüknek sikerült a kihívás. Csak Pandáét rakom fel de a többi a saját profilom alatt megtalálható.

#20to1

Jelenleg amúgy még mindig betegszabin. Gyógytornász jár és én is tornázok itthon, illetve minden nap megyek legalább egy kili körül. Év végén azért szeretnék már eljutni újra legalább a 20 kiliig. Még egy hónap mire kontroll lesz, akkor tudom meg hogy hogyan tovább megint csak.

Szóval addig is gyakorlunk a Törpökkel

2021.04.02 Dömsöd

 

Szóval jöhet az a kávé.

Miután a műtétem ’földre’ kényszerített, nem volt mit tenni, valahogy fárasztani kell a kutyákat. Akik nagyobb létszámú falkával élnek együtt, tudják hogy baj lesz ha nincsenek lefáradva, így belefogtunk a trükkök tanításába. Csatlakoztunk a HUNbelievable Spark Team- hez. Ott feltöltöttük a videókat és Andrea kiértékelte azokat. Csatoltam képeket a Törpök jelenlegi tudásáról is. Ezek folyamatosan bővülnek hisz a cél a Champion cím megszerzése. Mind a hét törp még nincs feltöltve de szeretném ha mindegyik eljutna a célig. Szóval a listájuk alapján lassan eljutunk a champion trükkök összeállításához és lehet is beküldeni majd. Amit érdemes tudni erről a hivatalos címről:

Kyra Sundance ( a megálmodó)

A Kyra világszerte elismert akrobatikus kaszkádőr kutyacsapata premier színpadokon lép fel a nemzetközi szintű cirkuszokban, profi sport félidős bemutatókban és olyan televíziós műsorokban, mint a The Tonight Show (kétszer), Ellen , ET, Worldwide Fido Awards, Animal Planet, Showdog Moms & Dads és több. Kyra és kutyái szerepeltek a Disney Underdog színpadi show-jában, és Marrakechben a Marokkó királyának parancsnoki előadásában szerepeltek .

„Célunk, hogy trükköket tanuljatok, amelyekkel kutyád elérheti a hivatalos Alapfokú (15 trükk (pont)) és Középfokú (12 trükk), valamint Felsőfokú (5 trükk) és szakértői (5 trükk), végül a központi Champion (külön videó) és Grand Champion trükk kutya címet.”

(forrás: https://domorewithyourdog.com/DogTricks/about/kyra-sundance/

és a csoport)

Szóval dolgozunk gőzerővel, amibe folyamatosan kaptok majd betekintést.

2021.03.15 Dömsöd

 

Szóval tegnap se unatkoztunk.

Miután esett az eső és nem szerettem volna kint lenni nehogy megfázzak így tovább haladtunk a benti trükkökkel. Bár a végén Anyának segítenie kellett felkelni de megérte. Mindenki nagyon élvezte és elég hamar el is fáradtak .Heki számomra nagyon pozitív volt. Őszintén szólva én nem gondoltam h neki sikerül de Anya mondta h Heki nem buta, próbáljam már meg vele is. ÉS SIKERÜLT ! Szóval Heki és Brie is beszálltak a kártya körbe. A címek megszerzésével amúgy szépen haladunk. Lassan arról is rakok fel infókat.

2021.03.15 Dömsöd

 

Ma annyira szar napunk volt, hogy muszáj volt valamivel feldobni, így feltöltöttem Panda videóit is a @Hunbelievable spark teambe és Andrea meg is nézte. Megkaptuk az eddigi tudása alapján az alapfokot és az alapfok mesterit 40 trükkel, a középfokot 14 trükkel, a felsőfokot 8 trükkel. Nagyon büszke vagyok Pandacsekre. Vele is megyünk tovább a championi

2021.03.12 Dömsöd

 

Szóval az élet nem állt meg, még így betegszabadság alatt sem.

Orion videóit feltöltöttem a Hunbelievable spark teambe és jelen állás szerint a hivatalos címek között elhozta az alapfokot, alapfokú mestert, középfokot és a felsőfokot. DE nem állunk meg itt hanem megyünk tovább. Ha minden cím megvan, akkor váltjuk ki majd egyben.

Amit érdemes tudni erről, hogy bármikor csatlakozhatsz a csoporthoz. A hivatalos alapfokhoz 15 trükk, a mester 30, a középfokhoz 12, a mesterhez 20, a felsőfokhoz 5 trükk , a mesterhez 10, a szakértőihez 5 trükk, a mester 10 majd ezek után lehet még champion és grand champion címet is elnyerni. Természetesen ez nem kevés munka a kutyáddal de megéri,szóval akinek van kedve csatlakozzon és hozza ki magukból a legtöbbet

Jelenleg Orion trükkjei:

Alapfok 36 db

Középfok 14 db

Felsőfok 9 db

Szakértői 1 db

2021.03.11 Dömsöd

Az idei év kicsit más lesz.

Más mert sajnos azokat a dolgokat amik meghatároztak Minket, nem fogjuk tudni folytatni. Egy műtét előtt állok, amiből nem két perc lesz a felépülés így úgy gondoltam, hogy ha már sétálni se fogunk tudni kimenni, ezért bent gyakorlunk eleinte. Majd ha meg már ki is mehetek a kertbe, akkor ott folytatjuk. Úgyhogy az idén Agyban növesztem őket. Aztán ha minden jól megy, akkor visszatérhetünk a régi életünkhöz. Addig is a kezdeti videó íme

#domorewithyourdog

2021.01.10 Dömsöd

 

 Érmek

Szóval most, hogy nincs nagyon lehetőségünk kimozdulni a házból , gondoltam felidézem a régmúltat. Jelen állás szerint a Törpök ennyi mindent gyűjtöttek be
</div></div>
									<div class=

 

Szóval eljött ez a nap.

Az a nap amitől mindenki tart, amit mindenki máshogy dolgoz fel, amit mindenki máshogy kezel. Eljött az a nap amire gondolni se mertem reggel mikor elindultunk a

Hard Dog Race

-re.

Nekünk Tutuval a HDR maga Mi Voltunk. Ez hozott össze igazán, ez tett teljes értékű falkává Minket. Ez csak a miénk volt.

Minden alkalommal őrjöngött a startnál és felhúzott ha kellett, kihúzott a patakból és vonszolt ha épp arra volt szükségem. Ez valahogy megszűnt létezni. Tudtam fejben h ez az év lesz neki az utolsó HDR de reménykedtem benne h legalább még egy lesz benne. Sajnos nem.

Míg utaztunk haza, próbáltam nem sírni mert hisz haza kell hozni de már nem tudom magamban tartani. Itthon fekszik és masszírozom a kis testét.

Próbálok csak a szépre gondolni de nehéz.

Ma már a startnál nem olyan volt mint szokott. Indulásnál már nem úgy húzott és kb a 4. kilométernél már jelezte h nem nagyon akarja. Ezek után is ha kellett patakba jött velem, kúszott a földön , futott lefelé a lejtőn de láttam, láttam h eltűnt a csillogás a szeméből. Eltűnt belőle az ami ő maga. Elfáradt. Elfáradt a kis teste. Felvettem hátha úgy jobb lesz neki de így is menni akart. Pár perc után így letettem és szép komótosan sétáltam vele. Nem hisztizett, nem vergődött de láttam h ennyi. Eltelt 10 év és már nem szeretné. Csinálta a kedvemért de ezt így nem lehet. Nehéz kimondani de ez volt Tutu utolsó HDR versenye. Ahogy Oriont átadta Brienek a stafétát, így Tutu átadja Ninának. Nehéz. Mocskosul nehéz és nem szeretném. Nem szeretném ha megöregedne de erőt kell vennem magamon. Ez még mindig Tuturól szól. Nem arról h elsők legyünk, nem arról h jobbak legyünk. Ez Tutu öröméért volt. Volt. Már nem örül így el kell engednem ezt. Fel kell fognom h már nem két éves.

Szóval ennyi. Eltelt tíz év és Tutu már csak a pályán v coursingen rohangálhat. Ennyi a HDRnek Tutuval.

Most masszírozom tovább a kis testét és imadkozok h ha enélkül is de legalább még tíz évet velünk lesz boldogságban.

Köszönjük Zita a videót és köszönjük a HDRnek az elmúlt sok évet.

2020.09.26 Nyergesújfalu

 

Szóval a tegnapi napunk

Csingcsing......... kelés ..... kv...... nem találom ...... agyvérzés ...... indulás.

Érkezés ..... pakolás ....... kv....... cigi...... kezdés ..... rohanás .....Orion.... wááá..... juhu.... rohanás ......Tutu.....öröm .... puszipuszi......rohanás ......wháwháhá.....rohanás .....Heki..... én is szeretlek ..... juhhhuuu.....rohanás .....Nina.... mi van veled??..... de jó a kedve.... rohanás .... Ana copatás.... futás .... csere.....Panda..... mutattad neki a nyulat????......nem...... facom...... jól van lányom...... rohanás ..... Brie ..... imádom ..... őrjöng ..... imádom ...... zseniális futás.......rohanás .....Bronson..... Fijam...... és rohan.... imádom.... rohanás .....csere......Saly..... no para...... nyugi.... mi a fac??..... ez igen..... ügyes vagy Fiam.... rohanás ..... ebéd ..... kv..... rohanás .... második kör.....Heki..... jaaaajjjh..... imádom ..... rohanás ......Nina..... olyan jó kedve van..... vége a depinek.... fut.... rohan .... csere ....Orion.... el se hiszem h 11..... rohanás .....Tutu..... boldogság .....imádom .... őrjöng ...... rohanás ....csere.... Panda.... mi van veled?..... direkt????...... imádom ......rohanás .....Brie..... egy állat .... rohanás .... Bronson ..... ez nem lehet igaz..... dopping.... lefutotta.... rohanás ..... csere..... Saly..... mi van veletek???..... ez is fut..... ezek mind nem nómálisak!..... ezek mind futnak.... cigi.... pihi....pakolás .... na Bufe zárva..... akkor egy cigi.... go home.Tömören ennyi, rendes beszámoló ha kész vannak a képek

Köszönjük

Gadics Napsugár

 

Lilla Foldvari

 

Korcsog Kitti

Niki Laci ....

Patronus Kutyaközpont

 

2020.09.20 Alsónémedi

 
A hétvégén olyan helyen jártunk, ahova csak két évente megyünk .Hivatalosak voltunk a Hungarian Sighthound Club Winner-Folklore Show 2020ra . Hekivel indultam és Nina és Saly elkísérte. Rengeteg ismerőssel találkoztunk és mondhatom h kellemes volt a hangulat. Niki és Laci pesztrálta a Törpöket mikor mi a ringben voltunk. Igazából csak azért indultunk mert kiváncsi voltam egy igazi bíró véleményére. Hála Judithoz kerültünk aki azért kemény bíró. Elmondta a véleményét, amiért hálás vagyok és végül kapott Heki egy jó minősítést. Kataanya adott négy darab kendőt a zagaraknak ,meg ettem fincsi lángost. Rengeteg csodaszép kutyust láttam. Azonban a véleményem változatlan. Inkább legyen egy “jó “ kutyám mint egy díjnyertes agresszív állat ,nulla szocializációval. Sajnos erre is volt példa. Vannak olyan tenyésztők akikre felnézek mert szocializált a kutyájuk de vannak olyanok is akiket inkább hagyjunk. Úgyhogy köszönjük az egésznapos segítséget és a kellemes hangulatot mindenkinek
2020.09.14 Ráckeve

Még egy poszttal adós vagyok.

Ugyanis hivatalosak voltunk a Borzoi Power pancsolására. Szerintem mondhatom h Heki élvezte a legjobban. Az a gyerek végig bent játszott és pancsolt. Néha megnézett minket is h élünk e , a többiek meg velem a sátor alatt. Mi ott bandáztunk Ágnes Lévai-ékkal. Nekünk nagyon jó volt ez a kis öreges pihenés. Ettünk fincsi ebédet amit Zsófia Koppány alkotott és egy orosz baba is mellénk csapódott. Tetszett neki a fekete falka , A Héra DogDesign is velünk tartott. Gyermeke velünk pihent ,éppen ahol tudott. Úgyhogy fáradtan végül átmentünk kávézni Kittiékhez, aztán sikerült ott ragadni estig
2020.09.09 Alsónémedi

 A hétvégén megint Némedi.

Tudom.... tudom, de hát úgy szeretik a gyerekek. Orion és Tutu, Zellerrel karöltve otthon védték a házat. A többiek jöttek velem. Nina és Heki egyre gyorsabb és egyre élménydúsabb a futásuk. A végén egy kis móka is belefért nekik. Ezek szerintem tudják h hol a cél vonal.A kicsik meg mind a két futamban társakkal együtt indultak. Szegény pici Brie úgy küzd de sajna így is lassabb náluk. Panda az elején futott be. Öröm volt nézni a társas futamokat. Bronson meg hát mit mondjak??? Egyre jobban érti h miről is szól az egész. Simán elmegy már mellettem a nyúlra. Egész nap ezek mellett bandáztunk és átmentünk a kutyás napra is ahol kaptunk sok jutifalatot. Én is ettem és ittam. Köszönöm mindenkinek a segítséget. Korcsog Kitti,Mercédesz Fenyvesi,Niki és,Patronus Kutyaközpont meg persze András. Fantasztikus nap volt. Még legalább ennyi jót. Most jöhet a verseny

2020.09.09 Alsónémedi

 
A hétvége megint kimaradt.
Szóval hivatalosak voltunk egy éjszakai futásra az agárpályán Némediben. Mi kicsit korábban mentünk h a Törpök tudjanak még pancsolni. Nem sokat nehogy elfáradjanak de egy picit azért át kell mozgatni az úszó izmaikat. Gyors kajcsi Gazdinak és jöhetett is a futás. Minden 280 méteres futóra raktunk világító ezt-azt. Ha már én voltam a felügyelő, akkor már az én nyakamba is kellett rakni h lássanak az emberek a sötétben hol vagyok . Ugye milyen izgi ???
Jöhetett a törpe hadosztály. Orion első körben Brievel futott. Bliblab sokat javított az idején mert Orion húzta rendesen. Nagyon szép futam volt. Tutu és Panda egy négyes futamban vett részt. Tutu magához képest lassú volt de gyönyörűen futotta végig. Panda másodikként futott be, azonban a végén hozzám jött és így nekiment Tutunak oldalról. Senkinek semmi baja hála. Heki és Nina együtt futott. Gondoltam egyszerre engedjük őket h Nina ne maradjon annyira le. Ennek az lett az eredménye h Heki elkezdte csesztetni futás közben h játszon vele. Így újra futottak. Másodszorra inkább hagytam h később induljon. Na így gyönyörűen futottak. Bronson. Na hát ő Bronson. Copatta rendesen Nikit. Az ideje legalább nem 50 hanem csak 30 közeli lett . Jöhetett a késői vacsi aztán a második futam. Orion ekkor már Tutuval futott. A gyönyörű páros. Még mindig imádom nézni őket. Panda meg Brievel csapatta. Valami lehetett a pályán mert a cél után leragadtak egy ponton és nagyon szaglásztak. Miután szóltam nekik, Brie azért megrángatta a nyulat. Heki és Nina megint együtt. Ez már sokkal jobb volt mint az első futam. Bronson naaaa hááátttt. El se hiszitek. Lefutotta és a nyúlra ment. Még mellettem is elfutott. 9 közeli ideje lett ami fantasztikus !!Mintha kezdené érteni a lényeget. Úgyhogy miután mindenki fantasztikusat ment és mindenki jól érezte magát, jöhetett tovább a bandázás. Jó társaság és jó hangulat. Pláne Korcsog Kitti-ék sátránál.Köszönjük ezt a csodás hétvégét megint Mindenkinek!! És nagy respect a fotósoknak!!!

2020.08.25 Alsónémedi

 
Tegnapi nap folyamán résztvettünk egy zártkörű tavi partyn,
11 kutyával jelentem meg, meg egy láthatatlannal.
Köszönöm mindenki türelmét, fantasztikus nap volt. Szerintem én jobban elfáradtam mint a Törpök. Orion és Tutu a fejemben még mindig gócpont, de csak a fejemben. Orion mindenkit hívott játszani. Mindegy h bull vagy ridgeback. Fantasztikusan érezte magát. Tutu pancsolt egész nap és szerintem gyönyörűen kommunikált h ha valami nem tetszett neki. Panda akaratos kis g... volt és mindenáron suppolni akart menni .Brie egész nap úszott és rohangált. Heki szokásához híven búvárkodott. Nina rohangált és kb mindenkit csesztetett a falkán belül ,úgyhogy mondhatjuk h hozta a formáját. Bronson fantasztikusan viselkedett. Végig velünk volt és eszébe se jutott felmenni a büféhez. Volt h áttörést értünk el és felvett egy labdát. Remélem lassan ő is megtanul játszani. Zellert gondoltam elviszem suppolni de ő inkább kiúszott a partra.Mázli , na ő eljött velem..Papucs csak a lábát rakta a vízbe majd meglógott úgy h észre se vettem. Mint egy bolond álltam a parton pórázzal a kezemben, aminek a végén egy nyakörv volt, kutya sehol( na jó két méterrel odébb volt csak. ). Majd lenéztem és láttam a kő kemény valóságot h egy láthatatlan kutyát sétáltatok .Yoyo meg egész nap úszott. Kb kétszer vettem ki h pihenjen azért egy kicsit. Szóval mondhatom h fantasztikus kutyák voltak körülöttem. Az összes gyönyörűen viselkedett. Nekem fejben azért kemény volt, na meg az állandó kaki szedés.Szóval koszonjuk ezt a fantasztikus napot Nektek (Patronus Kutyaközpont,Korcsog Kitti,Lilla Foldvari
Niki és Laci és András meg persze minden résztvevőnek)

2020.08.16 Alsónémedi

 
Na akkor jöhet az a kávé.
Szóval hivatalosak voltunk egy kétnapos versenyre. Sokat gondolkodtam h ki melyik nap legyen, ugyanis én azt vallom h ha egyik nap csinál valamit a kutya, akkor másik nap pihen. Sajnos a több napos “edzéstől” volt már szuri Hekinek. Úgyhogy mindig figyeltem arra h másnap pihi. Így ezek tudatában mindenki egy nap versenyzett csak, kivéve Brie. Brios egy szívós kis dög. Pénteken késő este estünk ki némedibe. A jó társaság vitt is magával így hajnalig mulattunk. Másnap elég nehézkes volt a kelés de nem volt mit tenni.Pizsiben elsétáltam a háztól a büféig h igyak egy jó kávét. Aztán szépen vissza és kezdődhetett is a nap. Valahogy nem voltak velünk az égiek így délután kezdtük a futást. Orion hozta a formáját. Őszintén szólva kiváncsi voltam h 11 évesen mennyire stabil még a futása. Nem hittem h sikerül dobogóra állni. Második futása is szép volt. Az eredményhirdetés számomra meglepő volt. Mikor hallottam a neveket és még mindig nem Orion nevét mondták és egyre közelebb kerültünk az első helyhez..... és mikor bemondták h Orion az első .... elsirtam magam. Még most is mikor belegondolok. 11 évesen annyira minimális volt az eltérés a két futása között h rajta kívül egy ilyen kutya volt a sok év alatt. Megkönnyeztem. Annyira büszke voltam rá. Adja az ég h még ennyi szép emléket alkossunk együtt.
Tutu is futott,mind a két futása annyira szép volt. Ráment a nyufira is. Pancsoltunk is és vigyorgott egész nap. Rajta lehetett a legjobban látni h élvezi minden percét annak a napnak. Maga az eltérés a két futás közt nem volt vészes. Sőt ..... ami meglepő volt h másodikra még gyorsabb volt. Érted ....10 évesen javított,nem, nem lassult hanem gyorsult második körben. Így ezek tudatában egyáltalán nem voltam elkeseredve h 4.helyezet lett. Boldogan feszítettem vele!!
Pandabébi is pályán futott. Aki ismeri tudja h neki a pózolás a lényeg. Azonban most ő is a nyuszira ment. Annyira büszke voltam. Sajnos a második körét szabotálták így neki kellett még egyet futnia. Kicsit aggódtam h menni fog e még de megcsinálta. Ez a három futam elég volt a dobogóra. Nemhogy elég, hanem első lett. Érted .....1.helyezet lett Pandacsöki. Jöhetett Briós. Mondhatjuk h Orion utódja. Őrjöng, vergődik h menni akar. Most volt talán másodszorra pályán és igen.... boxból indult. Érted !!!! Boxból!!! Gyönyörűen futott és be is csapódott a nyusziba. Ez a gyönyörű futása és lelkesedése elég lett az 1.helyhez. Így Briós a kis egyszemű szerelmem élete első 1.helyét szedte össze. Jöhetett a Fiam! Tudjátok.... Bronson.... James Bronson. Első futása életem legnagyobb élménye volt. Ilyet még nem láttam az elmúlt 5-6 évben. Kézből indult. Elment mellette a nyufi, majd Bronson elindult előre ...... majd gondolt egyet és elindult a másik irányba. Többen kiabáltak h ..... szólj neki!!.... de nem tettem. Annyira gyönyörűen futott nyuszi nélkül visszafelé h nem volt szívem szólni neki. Stabilan futott. Nem lassult, nem gyorsult. Felvett egy tempót és 300 métert gyönyörűen végig futott. Mikor már a 360as boxnál járt, többen kiabáltak h fussunk a célba h legyen mért ideje. Így együtt futottunk be a célba. Hívtam és bátorítottam. Megcsinálta. Bár csak 80 métert kellett volna futnia de azt a 300at stabilan csinálta végig. Akkor tudtam h nem lesz dobogós de büszke voltam. Ilyen szép futást én még nem láttam. Másodikra sikerült a 80 méter így aztán meg már tudtam h utolsó lesz de ő az én Fiam! Bármit is csinál büszke leszek. Mikor már mondták h a közel ötven kutyából Bronson az utolsó , nem bántam. Soha nem láttam még ilyet és ennyire szépen végrehajtva..
Zeller aznap nem futott de végig velünk volt. A verseny után jöhetett megint a lazulás. Ekkor már okosabban csináltam és korábban mentem el lefeküdni. Törpök még vacsiztak egyet és sétáltunk is aztán alvás. Nina, Brie és Pandabébi persze mellém feküdt. A többiek szanaszét a szobában. Alvás. .....Reggel kelés és irány séti. Aztán megint pizsiben elmentem kávézni. Aznap csak Heki, Nina és Brie állt a versenyben. Így a többiek a szálláson pihentek. Jöhetett a verseny. Heki mint mindig boldog volt és menni akart már. Drága tesója is aznap ott volt. Készült közös kép is.Heki nem volt csalódás. Amit hiányoltam az a kezdés előtti örjöngése. De ezt betudtam annak h péntek óta nem otthon vagyunk és rengeteg inger érte. A futása azonban gyönyörű volt. A végén szépen be is csapódott ahogy kell. Mind a két futása tetszett. Ez elég lett a 3.helyhez. A többi dobogós helyezet is végül a családban maradt mert Kriszta vitte el.Büszkén álltam ott,kemény mezőny volt.
Jöhetett Nina. Sokan tudják h mostanában orvostól orvosra jártunk. A végső diagnózis h lelki eredetű a baja. Rejtély volt még számomra is h menni fog e. Ezt szereti, élvezi és gyönyörűen nyomon ment mindig az élete során. Korcsog Kitti hála segített így cseréltünk egy Hekit Ninára és jöhetett is a futás. Mind a két körben lefutotta. Nem mondom h szépen. Önmaga árnyéka volt de megcsinálta. Nem érdekelt. Nem érdekelt az se ha nem dobogós csak menjen. Rázódjon vissza az életbe. Semmi mást nem akartam csak h boldog legyen. Aznap végig velünk volt. A kedve is sokkal jobb volt. Így ő a 4.helyezetet hozta el ,lesz ő még bajnok ,nálam már most az.
Jöhetett Brie. Ez a kis kutya NEMNÓMÁLIS!! Őrjöng h futhasson. Az se zavarja ha a fű súrolja a hasát. Semmi se érdekelte csak h futhasson. Mind a két körben gyönyörűen ment. Be is csapódott. Ez a teljesítmény a 2.helyhez volt elég. Zizi előzte meg de kemény menet volt. Így a második hely is gyönyörű ,egy picit se volt rossz érzésem. Boldogan álltam ott a kis cejelmemmel,amikor már vége volt az eredményhirdetésnek.... hophop...... kimaradt egy díj még. Én semmire nem gondoltam. Kihirdették a hétvége legjobb kanját és szukáját. Én tényleg nem is gondoltam ilyenre. De..... asszondták......A hétvége legjobb szukája......Briósom.Néztem bután h de hh????? Mikor megkérdezte Niki h tegnap hányadik lett Brie?? Mondom 1. És ma hanyadik lett??? Második. Akkor azt mondta h nincs több kérdésem. Így Brie hozott még egy kupát magával, Így mind a két nap fantasztikus teljesítményt hoztak a Gyerekeim!!! Büszke fejjel térhettünk haza. Ettünk, ittunk, jó társaságban voltunk. Köszönjük ezt a rengeteg élményt.,és koszonjuk András h ott aludhattunk. Egy fantasztikus hétvége volt.

2020.08.05 Alsónémedi

 
Szóval megint kicsit lemaradtunk az írással.

Nem is csodálom hisz minden napra van valami.
Résztvettünk a Fitt-eb pályaedzésén. Most csak a zagarak jöttek és a görcsök, a többiek otthon pihentek. Pandacsek hozta a formáját , elől és hátul zárt boxbol rajtolt. Gyönyörűen futott. Ez szerintem látszik a képen is. Heki is hozta a szokásos formáját. Brie viszont élete második pálya futásán vett részt és már boxbol indult. Imádom h egy kis állat. Azt hiszem megvan Orion utódja. Ugyanúgy őrjöng mint ő .Nina azonban nagyon nem akart futni így hétfőn az állatorvosnál kezdtünk és tovább is irányított minket szív ultrahangra, így most hétfőn megyünk majd este. Én még mindig bizakodok h csak hozta a szokásos afgán vérét és semmi baj nincs. Szóval ettől függetlenül fantasztikus nap volt és imádtam minden percét. A töltött paprikát is.Ezer hála és köszönet a nyomitó

2020.07.11 Alsónémedi

Kicsit késve bár de törve nem, kimaradt egy poszt. Ugyanis résztvettünk a Fitt-eb coursing edzésén. Habár én egész nap dolgoztam, a Törpök nagyon élvezték az egész napot. Mercédesz Fenyvesi egész nap pancsoltatta őket és itatta meg persze a pályára is felhozta. Ami igazán nagyon megmaradt bennem, az Brie. Imádom , egy állat. A fiam meg szimplán élvezte h össze vissza rohangálhat. Nem is érdekelte a nyuszi.Zeller meg hát Zeller. Inkább hozzám jött de akkor nagyon örült és élvezte. Csöki izomból rohant és pózolt a fotósoknak. Orion és Tutu meg a zagarak a szokásos 200%ot hozták. Nina azért mutatta a színésznő képzős kéz fájását. Picit azért megijedtem de semmi komoly. Szóval mindent leszámítva nagyon jó nap volt és Törpök kellőképen elfáradtak. Köszönjük
Patronus Kutyaközpont
2020.06.25 Alsónémedi

Az elmúlt időszak se telt eseménytelenül.

Próbáltunk azért itthon teljesítős versenyeken részt venni. Szóval a kondi megvan a Törpöknek. Így nem is volt kérdés h irány az agárpálya. Miután Orionnal és Tutuval meg Zellerrel itthoni esemény volt, ezért a pályára a zagarak meg a görcsök és a fiam jött. Kezdjük Pandával. Mostanában minden ilyen jellegű dolgot élvez. Jön megy fut rohan. Most se volt másként. Még az objektívet is megnézte közelről. Brie egy állat. Gyönyörűen a nyuszira ment pedig neki nehezebb mert pont az a szeme hiányzik ugye de nem igazán zavarja semmiben. Heki magához képest szép időt ment. Ha hajlandó mindent beleadni, még jó is lehetne pályán. Nyinya meg élete első boxos átfutása volt. Nem jött be. Annyira megijed h nagyon lemarad mert később jön ki a boxbol. Így is amit tudott behozott azért. Itt is látszódott h gyorsabb mint Heki amúgy. Bronson meg hát Bronson. Lepke kergető óriás bébim. Azért futott .Szóval ahhoz képest h azok jöttek ma velem akik nem pályások, mégis a maximumot hozták ki magukból. Kicsit fajt a szívem a többiek miatt de nekik más móka járt másnap,úgyhogy egy szó mint száz, fantasztikus napunk volt mondhatom. Köszönöm a rengeteg segítséget.

2020.06.07 Alsónémedi

 
Az élet nem állt meg csak átalakult.
Őszintén szólva nálunk túl sok minden nem változott. Eddig se jártunk emberek közé és ezek után se nagyon fogunk. Így ezen a napon kikéreckedtünk Andráshoz a birtokra. A kuruttyolo csónakosok voltak csak kint akik keresik a nagy harcsát.A kutyák nem nagyon értették azt a hangot. Sétáltunk, pancsoltunk és minden szabad volt nekik. Sokszor sokan kérdezitek, hogy hogy a picsába csinálom ennyi kutyával. Nyolc azaz nyolc kutyát navigáltam tegnap. Egy rossz szavam nem lehet. Nina az egyetlen gócpont, de ő afgán. Ezzel nem tudok mit kezdeni sajnos. Paraszt a vére, Anyja lánya, a több mint hat órás kozmetika, kettő perc alatt semmisnek tűnt de ez se zavart. Tegnap az a boldogság ami az arcukon volt, az a jókedv, mindent feledtet. Imádom őket és nem rossz kutyák. Mindegyik egyéniség a maga módján. Szeretem őket és ha néha haragszom is rájuk, ezek a napok azok amikor rá kell jönnöm h jól csináltam és csinálom. Fantasztikus a dupla négyes.Zeller örömmel teli arccal rohangált körbe körbe. Sajnos felvenni nem tudtam de egy élmény volt látni. Bronson játszott Ninával és ráadásul Nina hívta játszani. Brieós hozta a szokásos formáját. Panda egész nap beszélt mikor épp nem futott. A nagyok meg pancsoltak. Orion mikor kellett visszahozott mindenkit. Heki meg Heki,úgyhogy fantasztikus nap volt, emberektől mentes és felhőtlen.Köszönöm h kimehettünk 

2020.04.08 Alsónémedi

 
Aloha Feleink!
A jelenlegi helyzetre való tekintettel mi is itthon tevékenykedünk. Az érmek és kupák most nem gyűlnek. Azonban lett egy új falka tagunk. Egy pasi. Szokja a sok domináns picsát. Sétálni még kijárunk, meg súlyt húzni (de csak annyira h még ne legyen nagyon kötött az izmuk). Tudunk még ernyőzni is és agilityzni meg persze frizbizni is. Aki nem tud még mindent, azzal engedelmest nyomunk. Eddig se mentünk emberek közé, bár ez nem is zavart soha,a Barátaink azonban hiányoznak. A közös dumcsi, kávé, nevetés. Jelenleg Nina és Heki megkapták a ring beosztást és a számokat is, így onnan várjuk majd h hova jutnak a csajok. Zeller még mindig nálunk. Sok vizet nem zavar és szépen nyiladozik. A térdem még mindig nem a legjobb de majd egyszer újra irány a terep. Hála az égnek az ismeretségi körben értelmes emberek vannak de azért kérek mindenkit vigyázzatok magatokra. A Törpöknek csak ti vagytok, a minden. Így kitartást és sok erőt kívánunk innen az Óperenciás tengeren túlról. Hianyoztok .

2020.03.22 Dömsöd

 
Mai napunk.
Nem is tudom hol kezdjem és, hogy hogyan. Mondjuk úgy h hű meg haaaaaa. Még mindig extázisban vagyok. Úgy kezdődött h jelentkeztünk a mai Fitt-eb coursingre. Gondoltam ha belefér mindenki akkor legyen ez egy családi nap így hét kutyával indultam el reggel .Kiérve Nina hozta a formáját így örülhet h nem volt beton a közelben.Kicsit bandáztunk aztán kezdődhetett is. Nem időrendben írom hanem kutyák szerint. Orion volt amúgy is az első a falkában. Imádja és imádja még mindig. Szíve lelke viszi,ha nem marad le és nem áll neki gondolkodni (mert sajnos már nem gyors ) akkor gyönyörűen lefutja. Első körben kicsit későn engedtem így egyenesben megpróbálta behozni a lemaradást. Második körben már a felénél fáradt de így is gyönyörűen letolta. Jöhet Heki. Első körben egyedül ment. Iszonyatosan tetszik ahogy fut. Második körben meg végre a tesóval mehetett. Végre Heki és Odin páros volt,imádtam nézni minden percet. Jöhetett Nina. Na vele az van ha így halad akkor sajnos megy komolyabb versenyre is. Az agaras sport társak is megdicsérték. Annyira büszke vagyok rá. Mind a két kör hibátlan volt. Nem kertelt, semmi lassulás , gyönyörűen lekövette a nyulat.Jöhet Tutu. Ezt se hiszitek el. Mind a két kört lefutotta és még el is kapta a nyuszit. Nem akart Anához jönni a felénél. Imádtam. Olyan fantasztikus volt nézni is .Jöhet Panda. Na ezt se hiszitek el,de ő is lefutotta mind a két kört. Jah és nem, nem rohant be a célba az elején. Végig futott a nyufi után,na és akkor Brie. Ezt se hiszitek el. Első körben csak egy egyenest gondoltam hisz egy szeme van a szerelmemnek és féltettem őszintén szólva. Mi van ha nem látja a tárcsát vagy a fát vagy a gödröt. Azt hiszen túl paráztam. Első futásra is lehetett látni h a nyuszira megy így nem volt kérdés h második körben futhat egy egész kört. Így is lett. Majd miután befutott a célba nem hiszitek el de ahogy a nyúl megállt, ő azzal a lendülettel tovább rohant. Ha Niki nem szól rá, ez kifut a világból. Én csak röhögni tudtam,egy hang nem jött ki belőlem de szerintem Nikin kívül mindenki röhögött és verte a földet.Szóval maga a futás valami extázis volt. Imádtam minden percet. Jöhet Zeller. Tudtuk h neki ez kemény nap lesz. Tudtam h állni fogja a sarat. Annyit szerettem volna csak h szokja. Szokja a sok embert, kutyát , ingert, szagot. Fantasztikusan helyt állt. Annyira büszke voltam rá ma és kézből vette ki a kajcsit Merci kezéből végre.Szóval nem is tudom mit mondjak még. Jaaahhh h tv lopás volt a végén,jó társaság mi?  Na egy szó mint száz ma mindenki dupla adag vacsit kapott és készülünk a jövő heti versenyre. Legyen szép estétek és köszönök mindent Patronus Kutyaközpont, Niki, Laci,Mercédesz Fenyvesi, Kriszti és mindenki aki kint volt, jah és köszönjük a csodás képeket a
Mókus photo-nak.
2020.03.07 Alsónémedi

Résztvettünk a Patronus Kutyaközpont Fitt-eb Coursing edzésén. Őszintén szólva izgatottan vártam hisz Nina élete első körét kezdte. Tervben volt, hogy Hekivel fut elsőre és megnézzük mit produkál. Heki mint a gép ment, Nyinya azonban nem vette komolyra a dolgot. Második körben így ők külön futottak. Elvittem Bigyót is. Gondoltam had legyen boldog. Szerintem ez sikerült is szokásos örjöngés és már indult is. Szépen végig ment az öreglány. Második körben Nina egyedül ment. Valami fantasztikus volt! Gyönyörűen követte a szalagot, nem kertelt, nem akart csalni, semmi baki. A végén azonban a célban megállt és nézett körbe hogy ez ugye csak vicc?? Ez egy szalag??!!! És a szemével már vadászott is elő állatra , hátha van a közelben. Heki második körben Ilzával futott. Gondoltuk hátha húzza egy picit. Heki kilőtt, Ilza is elindult , azonban ő lecsatlakozott majd mikor Heki beért, ő is odament azért. Heki is gyönyörűen ment végig. Ingyombingyom második köre is fantasztikus volt. Az első kanyar után látható volt hogy  fárad. Mikor lehoztam a pályáról csak azt tudtam mondani, hogy bárcsak minden kutyám 11 évesen ilyen formában legyen majd. Az egésznapos edzés, ökörködés és bandázás után még csapattunk egy jó kis zsíros kenyeret hagymával. Gondolhatjátok hogy a refluxomra ez mennyire volt jó , a Törpök rohangáltak még majd irány az autó. Bi próbált beugrani de már nem nagyon ment. A szívem szakad meg Sajnos ezt nekem kell valahogy a fejemben helyre tenni. Öregszik. Ezt nem tudom meggátolni csak segíteni neki ahol tudok. A jövőben is jöhet persze kicsit futni de a pallot már be kell rakni az autóba, hogy könnyebb legyen a beszállás neki. Szóval egy szó mint száz. Fantasztikus nap volt, sok jó kezdő , sok régi arc és bandázás. Köszönjük Nektek

2020.02.16 Alsónémedi 

Az év utolsó sétája.
Mint minden évnek, ennek is egyszer vége kell, hogy legyen. Nem tudom, hogy most akarom e vagy sem. Mondhatjuk, hogy a 2019 az álmok megvalósítása volt. Lehet ezek miatt az ár is nagyobb volt. Rengeteg rossz dolog is történt velünk, amit halandó ember nehezen dolgoz fel, így én se tudtam sokkal könnyebben. Csöki életéért küzdöttünk, Tutut műtötték a gerincénél és ezek csak a Törpök részei. Megannyi rossz dolog történt még, és kb. ugyanennyi jó is. Nyaraltunk Horvátban, túráztunk külföldön, megannyi szép emléket gyártottunk. Saját kis házunk lett. Szóval sorolhatnám, hogy mi minden jó és rossz történt velünk. Írhatnék valami fantasztikus beszámolót megint csak a jókról, de az, ha nem is hazugság lenne, de az biztos, hogy az érem egyik fele csak. Nem tudok pozitívan hozzá állni a 2020nak sem. Tutuért küzdünk jelenleg. Hiába próbálok a szépre tekinteni, hiába győzködöm magam, hogy majd most jobb lesz, nem szeretném. Annyit kérek csak 2020ra, hogy minden oldódjon meg. Legyen béke, nyugalom és harmónia otthon és körülöttem. Nem kívánok se rosszat se jót senkinek, csak hogy legyen úgy minden ahogy szeretnétek.
Az év utolsó sétáján a Nap is ránk ragyogott. Gyönyörű időnk volt. A Törpök játszottak, rohangáltak a mezőkön. Nyinya megint elment vadászni, de szokásához híven vissza is jött. Rengeteg őzike volt, több csorda is sétálgatott mellettünk. Egy nyuszi bátran rohant felénk majd kiabáltam neki, hogy nem kéne. Nyufi megállt, fülelt és a földre feküdt. Hiába szegénykémnek mert Nyinya messziről kiszúrta a szagát. Mondhatom nem kellemes egy afgánt pórázon vezetni mikor éppen be van kapcsolva.
Valahogy valami isteni csoda folytán a vadak megúszták ezt a napot. A Törpök végre picit elfáradtak és nyugodtan várhattuk a Szilveszter éjszakát. Sikerült le is csúsznunk róla annyira beszélgettünk.
Szóval legyen tanulság mindenkinek, hogy az éremnek mindig két oldala van és mindennek meg kell fizetni az árát. Boldogabb 2020at Mindenkinek!

2019.12.31 Dömsöd

 

Bukó Bükkös kör.
Elég régóta nem mentünk nagyokat, mert sajnos a térdem offon volt. A kicsiket jól bírta, illetve az aszfaltot. Gondoltam én, hogy majd két Ünnep közt minden maradék instant kört behozok. Ebből lett volna az első a Bükkös. Reggel még jó kedvvel nekivágtunk. Blie és Panda élvezték, hogy rohangálhatnak az erdőben. Itt még minden szép és jó volt. Azonban ahogy haladtunk ugye bal oldalt volt egy természetes víztározó. Blie úgy gondolta, hogy miért ne úszna. Majd látva a fejét, ahogy a ruhája teljesen felszívta a vizet és szegénykém már bukott le a víz alá, oldalt vetődtem és gondolkodás nélkül ugrottam utána. Hála egy darab faág kiállt a vízből és valami csoda folytán pont jobb lábbal rá is léptem és nem estem bele én is a vízbe. Azonnal fogtam a kabátjánál fogja és kihúztam. Persze csurom vizes volt. Hagytam, hogy megrázza magát és levettem a vizes kabátját és beraktam Briet a saját kabátomba, hogy melegedjen. Innentől annyira nem volt vicces a történet. Lassan ahogy száradt, gondoltam megkapja Panda kabátját mert hát ő úgy is rohangál és nem fázik. Ez bukóvári lett mert onnantól kezdve Csöki meg akart fagyni. A 20. kilométer körül épp kezdtem örülni, hogy na itt fájt múltkor a lábam és most hála semmi. Nem is kellett több. Kb. 25 körül már majdnem meghaltam a fájdalomtól. A Forrásig amúgy úgy totyogtam le, mint egy pingvin. Imádkoztam, hogy leérjünk és azon gondolkodtam, hogy hívjak taxit vagy valahogy el tudunk sétálni az autóig. Tudjátok harcos vagyok, de az ott nagyon kemény volt. Vettem két mély levegőt és mentünk tovább. Tudtam, hogy amúgy már csak 9 km van hátra, de azt is tudtam, hogy sötétedik tehát hidegebb lesz, azt meg Csöki már nem bírta volna ki kabát nélkül. A lábam kuka, úgyhogy úgy döntöttem nem ér ennyit az egész. Igen szerettem volna az aranyérmet, szerettem volna megcsinálni, időben még jók is lettünk volna, de aggódtam a Törpökért és magamért is. Egy aszfalt úton nagyobb esély van segítséget kérni, mint fent a hegyekben. 700 méter választott el a Köhegyi csekkponttól de nem, úgy döntöttem nem. Inkább irány az autó. Tudom így is meg lett a 31 km, de nagyon nem volt mindegy, hogy az autóba szállva azonnal fűtöttem és pokrócot raktam a Törpökre, míg, ha nem így tettünk volna akkor még a Tourinformnál lennénk csak és onnan még vissza kellett volna jönni a Kálvária térre. Szóval nem ragozom tovább a dolgot, de sajnos 2020 orvossal fog kezdődni.

2019.12.28 Szentendre

 

Szóval a Mama körök.

Megmondom az őszintét, hogy mikor megláttam, hogy létezik ilyen, nagyon megörültem. Végre olyan valami amire a nagyok is jöhetnek. A két kör összesen 16 km volt. Városi rész és nem terep. Végre olyan túra, ami eltér az összes eddigitől, ugyanis itt a lényeg, hogy minden Emlékművet megtalálj. Nekem nagyon izgi volt és a Törpök is kicsit feladatozhattak. Minden szobor előtt ül áll fekszik. Nem mondom, hogy megterhelő volt, sőt részemről nagyon élvezetes is, hogy kicsit kulturálódhattunk. Az első kör a Petőfi kör volt, a Decathlon parkolóból indult. Ez a Városi kör egy részét érintette is, így voltak olyan részek, ahol aznap kétszer is elmentünk. Nem éreztem problémának, így legalább jobban megismertük Maglódot. Az első kör 5 km volt. Egy dologban csalódtam csak, hogy a sétányra kutyával nem lehet bemenni. Kérdem én, hogy akkor kutyával, hogy teljesítse az ember? Sajnos ezt több instant körön is tapasztaltam, hogy a kutyásokra nem gondolnak. Nem csüggedtem amúgy, hanem a sétánnyal párhuzamos úton haladtam tovább. Hamar a célba is értünk amúgy. A második kör a Város kör volt. Ez 11 km és bárhonnan kezdhető. Na ez már tetszett, így legalább kezdhetem a Decathlontól ezt is. Ami kicsit zavaró volt, hogy miután letöltöttem a tracket de nem onnan kezdtem, mint ami meg lett jelölve rajta startnak, így egész úton nem jelzett az órám semmit. Úgyhogy egy telefonos appal irányítottam magunkat. Ez már kicsit hosszabb volt és még bolt is volt az útvonalon, úgyhogy beugrottam kajcsiért. Orion és Tutu végig élvezték, hogy együtt vagyunk csak mi hárman és még jutit is kapnak. Így teljesítettük mind a két kört egy nap alatt. A harmadikat is szerettem volna, két napra rá, de az élet nem úgy hozta. Majd egyszer azt is megcsináljuk.

2019.12.27 Maglód

 

Fotózás

Az idei évben terveztem, hogy legyen majd újra családi kép hisz Nyinya megnőtt nem kicsit és lett egy új Családtagunk, Bliebab. Mikor Zsófia Koppány küldött egy üzit, hogy mit szólnánk hozzá, teljesen feldobódtam. Az időpont volt kritikus de hála sikerült azt is megoldani. Andi felajánlotta a segítséget, így nem volt mit tenni, már csak egy gyors fésülködés otthon és mehettünk is. Kisebb látványosságok voltak a Törpök. Kezdődhetett is. Első körben Orionka, ami számomra meglepő volt, hogy Bi ahogy öregszik tériszonyos lett és most simán engedte hogy felemeljem és felrakjam a “párkányra”. Ült feküdt figyelt mindent csinált. Jöhettek a többiek. Mindenki először egyesével. Tudtam hogy a zagarak makacsok de nem volt vészes, Blie hát meg Blie. Ana ne menj el!! Felkiáltással utánam is rohant. Bár nem is számítottam másra hisz neki nincs még helyben maradása. Tutu és Orion páros első szóra feküdt, semmi gondolkodás, csinálták elsőre. Panda valami fantasztikus volt, azonnal kapcsolt hogy munka van. Nyinya szép és ezt tudja is, szerintem látszik is a pózer királylány fején. Heki meg boldog volt. Látszott rajta hogy próbált koncentrálni de hát inkább elmosolyogta az egészet. Minden olyan szépen ment. Komolyabb fenn akadás szerintem nem volt. Bátran merem kijelenti hogy iszonyatosan jól működtek együtt velünk és nagyon büszke vagyok rájuk. A képek meg magukért beszélnek. Fantasztikusak lettek. Iszonyatosan hálás vagyok mindenért amink van és minden ami megtörtént velünk idén. Így nem marad más hátra mint Boldog Békés Karácsonyt kívánni Nektek és Szeretteiteknek!!!

2019.12.21 Pest

 

Mai napunk .
Sajnos amit a fejembe vettem azt elbuktam. Készítettem egy tracket ami bevezet dömsödről csepelre, ez nagyjából 50 kilométer. Reggel neki is vágtunk. Menet közben találkoztunk egy pecàssal aki oda és vissza volt Hekiért és Nináért ugyanis pár éve még az ő agara nyerte a derbit. Aztán haladtunk tovább. Baromira hideg volt ma, így a törpök is kaptak kabátot. Ahol lehetett ott elengedtem őket, hogy rohanjanak egyet. Rengeteg emberrel beszélgettünk menet közben. A másodlagos terv az volt h elmegyünk a tököli parkerdőig, az oda vissza közel 50 kili. Ez nagyjából dél körül elszállt. Ugyanis tudtam hogy ha nem korom sötétben szeretnénk haza battyogni, akkor 1kor legkésőbb haza kell indulni. Ez kb annyira volt elég hogy rackeve majdnem végéig eljutottunk. Ott amúgy is kezdett elhagyni a fejem mert nagyon monoton és uncsi volt az a rész. Úgyhogy 1 előtt kicsivel vissza is fordultunk. Majd haza ballagtunk. Közben rengeteg emberrel beszélgettünk mèg. Simiztèk a törpöket kicsit. Így amúgy hàla a naplemente alatt haza is értünk. Nyugi nem adom fel. Legközelebb meglesz az 50 is, a mostani csak 35,79 lett. Viszont Nyinya első 25 kilométer felettie és nem hiszitek el de csak visszafele volt h max háromszor lefeküdt. Végig szépen jött Úgyhogy most pihenünk egy kicsit és jövő héten folyt köv.

2019.11.30 Dömsöd

 

Mai napunk.
Nyinya második futóversenye érkezett el, avagy amikor reggel úgy kelsz h unikornisok vagytok akik a felhőn ugrálnak ma. Szóval reggel Nyinya hisztizett, hogy márpedig ő akar jönni és nehogy valaki mást vigyek. Gondoltam egye fene, így is gyakorolnia kell. Szóval irány csepel. Miután megérkeztünk regeltünk is és irány a rajt. Első körben a kicsik futottak. Nagyjából tudjátok,hogy hogyan állok a kis alienekhez de bacca meg ezt én is megkönnyeztem. Ha egyszer lesz lányom, tuti végig bőgöm majd. Amúgy is ez a nap róluk szólt, úgyhogy vittünk Kataccal összesén 5 tábla csokit Miután a legkisebb érkezett, mindenki tapsolt neki és nem hiszitek el de az az icike picike emberke, magának is tapsolt. Ha édesség lett volna, megzabàltam volna. Na ekkor jött az első könnycsepp. Pedig tudjátok nem vagyok síros fajta. Lassan mi következtünk. Felálltunk a rajthoz, vagyis én, Nina feküdt.  Irányba állítottam és indulhattunk is. Az elején az első fordítóig mellettem futott. Majd mikor elindultunk a parton nyomott pár fuckot és földre dobta magát. Aki mögöttünk futott, majdnem átesett rajtunk. Mondom faca lesz így. Kicsi hiszti és mehettünk tovább. A második fordítónál ittam szörpöt, Nina meg pancsolt a dunában. Nagyon melege volt szegénynek. Kicsit hagytam és futhattunk tovább. Na ekkor jött a csoda. Mert amúgy Nina egy csoda. Nem ragoznàm, hogy milyen okból de nagyon jól jött, hogy a kis cejelmem előre tört és szépen egyenletesen haladtunk előre. Háromszor is nagy szükségem volt rá. Mindig mellettem állt és mintha érezte volna, hogy na most kell Anànak segíteni. Innentől kezdve végig előttem futott a célig. Az utolsó pár száz méterre Katac is besegített. Nem tudtam, hogy menni fog e de végig biztatott, hogy nincs sok már. Felérve megláttam Anyát. Ö is ott állt Gáborral és hajráztak. Akkor már nincs megállás . Ott a cél. Befutottunk az aulába és Nyinya abban a percben eldobta magát. Lefeküdt. Gondolta most pihen egyet. Mire a szervező: nincs itt egy kamera? Ez volt ma a csúcs érkezés majd rengeteg fotót csinált az ominózus pillanatról. Ezek után köszöntünk és kimentünk a többiekhez. Anya megsimogatta Ninàt majd szóltak h óra. Megint nem állítottam le az órát. Jot nevettünk mire Nina felkapta a fejét és rájött hogy "Naggyyyiiii". Akkor ismerte meg Anyut. Sírt rítt ugrált örömében. Mèg pár mondat és irány ebédelni. A mai nap nekem sokat jelentett, Nina miatt is. Üvölteni tudnék, annyira fel vagyok dobva. Ott állt mellettem mikor a legnagyobb szükségem volt segítségre. És azt is megtanultam ma hogy sajnos kicsit lassítanom kéne de az élet nem áll meg. Köszönjük a Red Hot Run Group -nak a mai szervezést és reméljük a legjobbakat a RHR Csepeli Bátor Tábor jótékonysági futás és bringa -nak a jövőben. Egy élmény volt.

2019.11.17 Csepel

 

Mai nap megint úgy gondoltuk, hogy mennünk kell. Nem volt mit tenni, irány Pécel az aranyéremért. Brie és Csöki kísért el, meg Robi. Reggel nyolc után ott is voltunk. Gyors cipő váltás és irány is. Rajt. Az erdőbe érve már kétszer előztük egymást oda-vissza két leányzóval. Ez nagyjából az egész nap alatt így maradt. Miután újra és újra megfutottam az első két emelkedőt, jöhetett megint a lazulás. Az első csekkpont kicsit meg volt reccsenve (ami nem csoda ilyen időben), ekkor ért utol egy futó leányzó. Sajna neki nem nagyon akarta bevenni de végül sikerült és mint megtudtuk, gyönyörű idővel futotta végig. Gratula neki innen a távoli galaxisból. Mehettünk tovább. Mondhatom, hogy végig jókat beszélgettünk és nevettünk. Miután kiértünk a második mezőre, megjelent szembe két vizsla. Én nem aggódtam mert már taliztak Pandával. Most legalább Briet is megismerik. A Vadász azonnal felismert minket és jelezte h jé hát ismerősök csak múltkor fent a lesnél taliztak a kutyák. Mehettünk is tovább. Nem sokra rá, jött egy másik autó is. Itt jelezték, hogy jó gyorsak vagyunk mert nemrég még fent láttak minket, majd szóltak h a domb lábánál sakál csapdák vannak kint. Megköszöntük és még csacsogtunk is egy kicsit. Ezek amúgy mind olyan jó érzést keltenek bennem, hogy emlékeznenk ránk. Ez mindig olyan pozitív. Ezek után mehettünk is tovább. Végig csak telt az idő és a kilométerek. Avagy szokták mondani, hogy jó társaságban repül az idő. Ez így is volt. Az emelkedők ezt a fenséges beszélgetést néha félbe vágták. Akkor a túlélésért küzdöttem szokás szerint. Igazából amúgy minden olyan szép és jó volt. Addig a pontig míg a térdem pár percre feladta. Akkor lehajoltam és vettem két mély levegőt. Majd leereszkedtem a sár tengerbe. Hála ez akkor ott egyszer jött csak elő. Utána se. Úgyhogy csapattuk tovább a jó kis tempót. Tudom Robi ment volna gyorsabban is de nekem ez mára teljesen megfelelt. Elmélkedtem menet közben hogy négy hónap alatt négyszer voltam itt és mindig más volt a táj. Mondhatom a természet olyan mint én, ezer arca van és mind szerethető valamiért. Csak meg kell benne találni a csodát. A végét úgy ahogy kicsit meghúztuk, így sikerült az amit elterveztem. 7 óra alá mentünk. Brie néha Robi kezében, Csöki meg keményen nyomta végig. Fantasztikus nap volt és így ez a kör aranyéremmel zárult. Mehetünk a Vöröslidércre. Úgyhogy egy szó mint száz , Köszönjük a mai napot Robi és nem utolsó sorban a Villámkör -nek, hogy létezik. A célba érés meg valami frenetikus lett, hogy mindenki kb egyszerre ért be. A két lány utánunk egy picivel és a Srác aki oda és vissza is megfutotta. Gratula mindenkinek és jó hétvégét továbbra is. Imádtam a mai napot is

2019.11.16 Pécel

 

Mai napunk.
Miután már egy ideje nagyon jól ki lett találva ez a hétvége, nem volt mit tenni, neki kellett vágni. Reggel még gondolkodtam rajta , hogy hogyan is legyen. Ami igazából meggyőzött, az az volt hogy jó pár ismerősöm valahol túrázik v fut ma. Gondoltam ha nekik megy, akkor nekünk miért ne menne a Mókus kör. Így reggel még elmélkedtem, hogy melyik törp jöjjön. Pandacsek és Heki volt porondon de tudtam hogy Panda az első három kilométer után hisztizett volna hogy esik az eső. Így maradt Heki. Tudtam nem lesz egyszerű mert van két vadlétra ahol át kell cipelnem, ezek tudatában indultunk el. Megérkezvén csekkoltunk is és irány az erdő. Az első csekponton istennek se akart netet találni így mentem tovább, hogy majd úgy is megoldom. Kétszer indítottam újra a telot és végre sikerült. A második csekpont is kész. Az első ami haza vágta a térdem, az egy nagyon durva lejtő a városban. Akkor éreztem, hogy baj van. Utána egy kicsit jobb lett. Végig jókat nevettem, akkor még azon is tudtam, hogy csurom vizes a cipőm. Szépen haladtunk, ahol jól esett, ott futottam. A Csergezán kilátó fele leszállt a köd. Na az para volt. Gondoltam lövök egy képet majd megjelent egy forma. A szívem megállt. Felnéztem és basszus ..... egy futó. Akkor kicsit megnyugodtam, hogy nem szellem akar dumcsizni velünk. Felfelé mondhatom, hogy kicsit megszenvedtem de felértünk. Akkor jó hangosan megkérdeztem, hogy hányszor ??? Hányszor kell még ebbe a tetves kilátóba felmásznom idén ???? Már lassan mintha haza járnék. Mehettünk tovább. Eddig igazából annyira nem volt vészes az út , azonban az egész napi eső , meghozta hatását. Katasztrófa lett. Mikor már kezdtem hangosan szitkozodni, megjelent egy rakat futó mögöttem. Gondolhatták, na ez bolond. Magába beszél. Sebaj. Lassan de biztosan elértünk a vadlétrához. Kerestem a kódot de nem találtam, gondoltam sebaj , van pót valahol. Inkább valahogy átviszem Hekit. Mondhatom nem volt egyszerű de ahogy tudott segitett nekem. Átérve mentünk még egy picit majd egyszercsak egy olyan húsz fős csorda jelent meg előttünk. Gyorsan Hekit pórázra raktam és miután a csorda is megállt mert észre vettek minket, gondoltam jobb a békesség, inkább keresek egy alternatív útvonalat. Lesz ami lesz. Találtam is. Elindultunk arra, majd egy etetőbe botlottunk ahol cuki muki rókák kajcsiztak. Na mondom fasza. Irány vissza az eredeti útvonalra. Ezek húszan még mindig ott álltak. Imadkoztam hogy legyszi csak ne arra vigyen a track. Így is lett. Elvitt előttük jobbra. Akkor a légzésem gyorsabb lett és látszódott Hekin hogy befeszült és nézi az erdőt. Nem volt vicces. Erre az út hova vitt??? Egy újabb etetőhöz. Egyszercsak ........ igazi hangos bőgés tőlünk nem messze. Azt hittem sírva fakadok. A térdem off, velem van Heki és erre ezek az állatok is itt ijesztgetnek. Próbáltam sietni ahogy csak tudtam. Megláttam újra a vadlétrát. Mintha az életemet mentette volna meg. Felkaptam Hekit és gyorsan átvittem a biztonságos oldalra. Na akkor és ott elszívtam egy cigit. Nem kicsit voltam beszarva. Igazából az a tudat, hogy hogy mentem meg Hekit ilyen esetben. Már minden végig futott az agyamon. Hogy szólok Hekinek rohanjon én meg feltartom őket valahogy. Már tényleg minden. Hogy sipolok egyet, hogy kiabálok egyet. Tényleg minden. Néztem a fákat, hogy hova tudunk gyorsan felmászni. Persze egy nyamvadt olyan fa nem volt a közelben. Közben a térdem egyre jobban feladta a harcot. Az utolsó három kilométer alatt a sírás kerulgetett. Rég fájt ennyire. Nagyon rég. Már csak reménykedtem hogy célba érjünk. És sikerült. Ez azonban számomra nem volt megnyugvás. Ugyanis a terv az öt óra alatti szintidő volt és ez nem sikerült. Az időjárás és a térdem úgy döntött hogy nem lehetséges. Úgyhogy 5:45el értünk célba. Gyorsan megettem a palit majd átöltöztem. Akkor jutott eszembe hogy nem kapcsoltam le az órát. Gondoltam sebaj. Úgy sincs meg öt óra alatt. Ez megint csak arra jó , hogy tuti mégegyszer neki megyek és akkor már tuti meglesz. Akkor sikerülni fog. Amúgy szerintem nagyon jó kis terep, kivéve hogy át kell mászni a nem biztonságos oldalra. Szóval szép volt, jó volt de mostmár mosni, főzni, takarítani kell. Úgyhogy pá

2019.11.10. Szépjuhászné étterem

 

Mai napunk.
Nem is tudom hol kezdjem. Hivatalosak voltunk az Attila Unokái szervezésében a Sebő Ödön emléktúrára, így reggel pakolás és indulás. A reggel 8 órai indulás felejtő volt mert sajna nem értünk oda de nem aggódtam, tudtam hogy sötétedés előtt végezni fogunk így is. Reggel már úgy keltem hogy a 6 órás teljesítési időt szeretném lefaragni 4 óra alá. Gondoltam van bennem erő. Eleinte a Bükkös patak mentén haladtunk. Az egyik kis híd alatt miközben kúsztam át, sajnos hamarabb akartam felegyenesedni így annak az lett az eredménye , hogy befejeltem a hidat, amitől jól megszédültem és majdnem bele estem a patakba. Akkor még sikerült átugranom kisebb agyrázkódással. Sebaj, mentem tovább. Aztán megint elértem a kis hídhoz, ahol persze mindig átmegyek , pedig nem kéne. Na annak az lett az eredménye, hogy a patakban kötöttem ki.Jelzem ez még olyan három kilométer körül volt.Miután jót nevettem magamon, mehettünk tovább. Orion és Nyinya nagyon élvezte. Jöttek , mentek, rohangáltak. Menet közben jó sok embert megelőztünk. Ahol jól esett, ott futottam. Tudtam hogy amúgy is mindig elvesztem az időt egy kaki szedéssel vagy mert Orion játszik egy szembe jövő kutyussal. Reménykedtem akkor még, hogy sikerült négy óra alá vinni. Teltek múltak a kilométerek. Felérve a Menedékházhoz a Törpök keresték a vizet mert már ismerték a helyét. A kedves Úriember hozott is nekik ki és mondta hogy nyugodtan bemehetünk. Gyors pecsételés, egy kis műzli és irány tovább. Akkor már láttam a végét. Gondoltam azt megfutom rendesen majd a céltól olyan öt kilométerre jött a fekete leves. Sár és dagonya. Lépni alig tudtam. Néztem a Törpöknek semmi baja ezzel. Én már a hátam közepére kívántam. Miután végre kiértünk, szóltam Orionnak hogy jöjjön oda. Na akkor akkorát nevettem, neki is a lábujjai közé került a sár és kétszer akkora lett a tappancsa.Sikeresen leszedtük magunkról és akkor már tudtam hogy így is meglesz. Mikor már a városban mentünk, mit ad isten, pont azon az utcán kellett végig jönni ahol parkoltam. Nem hisztitek el de Nyinya oda ment az autóhoz és megszagolta, majd jelezte hogy szeretne beszállni. Nem hittem el. Felismerte az autónkat. Imádom hogy ilyen okos. Jeleztem neki hogy még nem, először érjünk be a célba. Pár száz méter és ott vagyunk. Beérve megkaptuk az Okleveleket és Nyinya a rozettát. Akkor tudtam meg hogy sikerült 3 óra 40 perc alatt. Annyira fel voltam dobva mintha valami hatalmas tettet hajtottunk volna végbe. Sikerült. Ezek után jöhetett a fincsi kávé és az ebéd. Nem elég hogy beengedték a Törpöket de még az ebéd is fantasztikusan finom volt. Köszönjük El Mariachi Étterem, Szentendre !!! Tökéletes nap volt és amit elterveztem azt véghez is vittük. Jókat nevettem és jókat beszélgettünk. Köszönjük a mai napot!!! Jah és miután haza értünk még Brievel és Tutuval kimentünk futni 2,5 kilométert a virtualfutok.hu versenye miatt.Úgyhogy tényleg fantasztikus nap volt. Most alszunk mert holnap 25 kilométer vár ránk.

2019.11.09 Szentendre

 

Mai napunk.
Hol is kezdjem? Imádtam és imádtam, jah és imádtam. Ma harmadszorra indultunk neki a Villámkör Gömbvillámjának. Pandacsöki és Brie kísért el minket. Reggel reg és indulhattunk is. Az első vagy pontosabban első kettő combos emelkedőt soha nem felejtem, azonban minél többször járom végig, annál szebb lesz az egész dombság. A legtöbb emelkedő ki is ment a fejemből, ami lehet nem is baj mert így is mondhatom szépen megmásztam,ahol volt lehetőségem, lemaradtam és utána futottam egy kicsit. Szerintem fantasztikus terep futásra. Bár még mindig puhány vagyok de tényleg egyre jobban tetszik. A betonos emelkedőt azonban soha nem felejtem. Most könnyebbnek tűnt de attól még nekem nem könnyű.Brie és Panda menet közben már kezdett fáradni de egy rossz szavam nem lehet mert keményen letolták velünk és ha bár nem is Gömbvillámot jöttek, nekik a Vöröslidérc tuti meglett. Majd egyszer csináltatok nekik bajnok érmet. Annyira de annyira büszke lehetek és vagyok rájuk. Az egész csapat nagyon jó hangulatban ment. Az elején amennyire paráztam hogy kicsúszunk a szintidőből, hála mögöttünk is mindenki keményen nyomta és mondhatom hogy gyönyörű idővel értünk be. Miután nekünk ez már a második sikeres teljesítés volt, így mi már más szalagosat kaptunk.Nem is ragoznám tovább a dolgot. Imádtam és imádtam és még vissza térek.Köszönöm a mai napot Mindenkinek

2019.10.23 Pécel

 

Galya 50
Miután beneveztünk a Galya 50 kilométeres távjára, ami egy jótékonysági teljesítménytúra volt, nem volt mit tenni,menni kellett tegnap.
Az elmúlt egy hét nem a pihenésről szólt, így elgondolkodtam rajra, hogy vajon menni fog e. 2000 feletti szint 50 kilométer alatt. Ez alapból se könnyű, nemhogy hulla fáradtan és kimerülten. Az se volt betervezve hogy Brie jön. Ezek tudatában este már úgy feküdtem le, hogy meg tudom csinálni. Van erőm és akaratom, mèg ahhoz is hogy Briet cipeljem, mert tudtam ennyit nem bír, pláne hogy ő is négy napot nyomott le velünk egyhuzamba. Reggel 2:30 kelés és indulás Katàèkért. Irány Galyatető. Pont a napfelkeltére oda is értünk. Irány a reg meg a chip átvétele. Irány surány. Kezdésnek olyan terep volt ami engem is térdre kényszerített, hála senki se látta hogy becsókoltam a földet. Megráztam magam, megnéztem semmi se vérzik így mehetünk tovább. A hegy oldalából néha néha látni lehetett a tájat ami fenomenális volt. Gyönyörű. A folyamatos ereszkedés után tudtam meglesz a böjtje. Így is lett. A legkeményebb a Kékestetőre való feljutás volt. Na ott tényleg mászni kellett. Volt hogy kapaszkodtam mindenbe, akármibe, bármibe ami előttem volt. Azonban mikor felértünk, megint olyan látvány fogadott amit soha nem felejtek. Ekkor még jó időt mentünk. Haladtunk tovább, le a sípályán. Mentünk és mentünk. Éreztem hogy nem akarnak telni a kilométerek. Mèg a következő ponton se volt baj. Ekkor már Briet cipelni kellett. Akkor került ki a táskából mikor olyan szakaszhoz értünk, ami életveszélyes. Azt se tudtam, hogy megyek le, nemhogy a kis cejelmemmel a hátamon. Ő ügyes és bátor kutyus, szépen lement én meg valahogy fától fáig megoldottam. Nagyon kemény terep volt. Mondhatom hogy a Gerecse lofac volt ehhez képest. Még hogy Magyarországon nincsenek hegyek. Na ez szívatott rendesen. Mikor megérkeztünk a 30.kilométerhez ahol volt az egyik csekkpont, jelezte a hölgy hogy nem mehetünk tovább. Ezt nem nagyon értettem. Közölte hogy menjünk a nem tudom én hova és regeljunk át. Hiába mondtam neki hogy mi nem a 33on vagyunk, közölte hogy nem mehetünk tovább az 50en. Na képzeld el azt a dühöt az arcomon. Semmi magyarázat hogy miért, se egy itiner, semmi. Nekünk csak az 50es track volt meg, hogy menjünk a mit tudom én hova? Megoldottuk de nagyon el voltam keseredve. Éreztem hogy meg tudom csinálni és ennyi. Vége. Visszaérve megkérdeztem hogy ugyan miért nem engedtek tovább. Azt mondta a szervező srác, aki amúgy tök jó fej volt, hogy pont kicsúsztunk a rész szintidőből. Ez volt a következő érvágás. Nagyon szomorú voltam. Mindenki amúgy kedves volt, akik a pályán voltak, akik a pontoknál voltak, mèg a végén is értetlenkedtek hogy hogy-hogy nem sikerült, mikor mèg náluk csekkoltunk jó időnk volt. De ennyi. Elbuktuk. A 33 kilométerről azért kaptunk oklevelet de nem azért mentünk. Az 50, a bűvös 50 miatt. De nem adom fel. Tudom hogy képes vagyok rá. Minden megvan bennem ahhoz hogy megcsináljam. És meg is fogom. Úgyhogy most hogy végre aludtam egyet, már nem látom olyan vészesnek a jövőt. Megyek tovább míg a lábam bírja

2019.10.20 Galyatető

 

Szlovákia

Szlovákia 1.nap
Első nap a Poprádi tóhoz mentünk. Nekem nagy kedvenc amúgy, mert nem nagy a szintkülönbség és mégis látványos a táj. Aznap megmutattam Katalin Kaiser-nek hogy hova is szeretnék mégegyszer felmászni. A nagy Oszterva-nyeregre.Minden szép és jó volt. Elmentünk megnézni az emlékművet majd irány a szállás. Onnan rohantunk a boltba mert hát a szőkéknek is vacsizni kell valamit.Aznap nekünk ugye nem az első túra nap volt, hisz szombaton Tutuval HDR, vasárnap Orion, Hekáté és Nina Gerecse Mountain Trail és így jött ezek után a négy nap Szlovákia, így aznap csak 9,9 km-t mentünk 302 szintkülönbséggel. Aztán alvás

 

Szlovákia 2.nap
Hála az égnek aznap is szépen sütött a nap. Irány Velice pleso. Parkolás után már egy csobogó víz látványa fogadott. Miközben haladtunk felfelé kisebb ér illetve patak keresztezte az utunkat. Ezeknek persze a Törpök nagyon örültek. Aztán jött egy hosszú unalmas rész, ahol nem láttál mást csak a fákat. Azonban amikor már fogytak a fák , olyan látvány tárult eléd amit fel se tud fogni a szemed. Majd miután kigyönyörködted magad, mehettünk is a vízeséshez. Kicsit megpihentünk és irány vissza. Aznap 12,4 kilométert tettünk 680 méter szintkülönbséggel. Az már mondhatom kicsit megterhelő volt így a negyedik napon.Irány vacsizni. Ettünk egy fincsi hambit és vettünk ezt azt a családnak, meg persze magunknak Tátra teát.Így nem volt mit tenni, meg is kellett kóstolni az összeset. Nyugi nem egy nap alatt.Jöhetett a megérdemelt alvás

 

Szlovákia 3.nap
Aznap az ég is érezte hogy fáradtak vagyunk és hisztisek. Ezt megajándékozta széllel és minimális csapadékkal. De nem volt mit tenni, irány a Csorba tó és onnan a Fátyol vízesés. Kemény terep volt. Mondhatom, hogy nem ajánlom senkinek hat kutyával. Ha Katac nincs, én nem tudom hogy oldom meg. Természetesen ha nincsenek pórázon akkor nincs baj de miután olyan utakon mentünk ahol rengetegen voltak, így kellett rájuk elég sokszor a póráz. Na akkor az ott szenvedés volt nekünk. Kemény kaptato felfelé. Minden lépésnél a lábunk elé kellett figyelni. Ahogy haladtunk a cél fele, néha megpillantottuk a hegyet. Ilyenkor ősszel valami fantasztikus. A színek kavalkádja. Ez valahogy feledteti a sok pofára esést és a sok horzsolást. Haladtunk és csak haladtunk tovább. Egyszercsak megpillantottuk a vízesést. Valami fantasztikus látvány tárult elénk. Mondtam Katalin Kaiser-nek, hogy menjen nyugodtan, mi megvárjuk itt. Oda esélytelen lett volna felmenni hat kutyával. A lelkemnek kicsit fájt de a Törpök fontosabbak mindennél. Majd egyszer felmászok én is. Ami késik, nem múlik. Így miután Katac vissza jött, mehettünk is vissza a tóhoz. Irány kajcsi és a megérdemelt Tátra teánk aztán a megérdemelt pihenés. Aznap 8 kilométert tettünk 351 méter szintkülönbséggel.

 

Szlovákia 4.nap
Az utolsó nap. Már reggel tudtuk, hogy a mai nap után már haza kell térnünk. Így nem volt mit tenni. Pakoltunk és irány Hrebienok. Akkor ott tudtuk, hogy a Törpöknek sok lesz így kitaláltuk hogy nem megyünk végig a célon csak fel Hrebienokba és max megnézzük ott is a vízesést. Így is tettünk. A felirat előtt minden törp kapott egy betűt és oda álltunk egy fotó erejéig. Irány a vízesés. Hála nem kellett sokat menni és ahhoz képest valami fantasztikus volt ott is a látvány. Kicsit elmélkedtünk és irány egy fincsi kávéért. Imádtam. Szerintem a negyedik nap a legjobb lezárása volt a szlovákiai túránknak. Sütött a nap és minden olyan szép és jó volt. Így feltöltődve élményekkel indulhattunk haza. Ugyanis másnap munka.Aznap 7 kilométert mentünk 334 méter szintkülönbséggel

2019.10.14.17   Szlovákia

Gerecse Mountain Trail napunk.
Nem volt mit tenni, menni kellett.Miután ezt nagyon jól kitaláltuk, bele rángatta Katalin Kaiser Gábort is, így hárman indultunk, három kutyámmal. Orion- Gábor páros futásáról nem nagyon tudok mit mondani. Katac és Heki páros futásáról azonban igen. Nagyon sajnáltam Katacot mert Heki sokszor beintett neki. Kicsit Ana mániások sajnos. Sokszor megállt és nem volt hajlandó menni míg én oda nem értem. Miután mi Nyinyával lassabbak voltunk, sajnáltam hogy mindig ránk kell várnia. Azonban Nyinya és én valami fantasztikus napot zárhattunk. Kiérve regeltünk majd beálltunk a sor végére. Mikor megszólalt a rajt még mellettem futott a manoka, aztán szépen előre tört. Annyira büszke voltam. Nem rángatott, nem cikcakkozott, nem húzott oldalra, csak ment és ment. Nem a tempó volt a lényeg hanem csak a közös futás élménye. A 13 beharangozott kilométer nem is tűnt vészesnek, azonban számomra nagyon kemény terep volt. Durva hegy menetek és köves lejtők. Az anno kibicsaklott bokám is érezte. Azonban voltak olyan részek amiket kifejezetten élveztem. Csak arra figyeltem, hogy Nyinyával mennyire összhangban vagyunk. Próbáltam segíteni Katacnak, hogy cseréljünk kutyát hátha jobb. Mit mondjak. Nekem az is jó volt. Heki mint egy állat húzott. Látni kellett volna. Belefeküdt a hámba és tiszta erőből húzott végig az erdőben. Imádtam. Még sikitottam is.Valahogy mindig rá kell jönnöm hogy fantasztikus kutyáim vannak. Imádtam ma minden percét. Nagyon kemény volt de megcsináltuk. Együtt. Miután vissza adtam Hekit, még sokszor beintett sajnos Katacnak. Nyinya azonban fantasztikus volt. Olyan hét kilométer után fáradt el. Akkor sokat sétáltunk. Néha húztam is magam után.De imádom. Kis picike egy éves babám ma Anájával végig futotta az erdőt. Gyönyörű tájon Nyinya és én. Imádtam. Köszönjük Thebesttrailrunner.com és Köszönöm Katac és Gábor hogy minden hülyeségben velem vagytok

2019.10.13 Gerecse

 

A HDR napunk.
Miután Tutuval ezt szeretjük és idén mind a kettőn részt vettünk, nem maradhatott ki az utolsó se, a nagy Wild. Így szombaton reggel indultunk is Eger fele. A parkolás és a regig eljutás, számomra katasztrófa volt de ami utána jött , mindent feledtetett. Tutu az elején kosárban volt tuti ami tuti. Sikerült megtalálnunk a Dokit majd megkaptuk a rajt csomagot is. Közben össze futottunk Krisztiánékkal, akik cukik voltak és megfogták Tutut hogy pisilni tudjak. Kb ennyi időnk volt kezdésig. Mehettünk is a rajthoz. Már ott egy jó kis négyes jött össze. Tutu már örjöngött mert tudta mi következik. És start! Futottunk. Majd kb mindenki megelőzött mert hát a kuka kizabáló művésznőnek megint kakilnia kellett. De sebaj, közben másnak is kellett úgyhogy oda vissza előztük egymást. Végig jó hangulat volt. Egy egy akadály annyira durvának sikerült , hogy egymást segítettük vad idegenekkel. Imádtam. Tutu szépen ment. Imadok vele dolgozni. Neki a fejében volt a track. Gyönyörűen vezetett végig. Sajnos azonban öregszik. Sokszor sétálni kellett mert fulladt. A lelke vitte de a teste már egyre jobban ellenkezik. Nehezen de vissza tudtam állítani a légzését. Figyeltem és csak az járt a fejemben hogy mennyire büszke vagyok rá. Jött, ugrott, kúszott, úszott, futott velem. Ha kellett felhúzott. Ha csak bele gondolok, a könnyem kicsordul. Imádom ahogy akkor rámnéz. Azt látom a szemében hogy csak én létezek neki és hogy mindent megtesz azért hogy mi jól érezzük magunkat. Ha várni kellett egy egy akadálynál, dobbantott és jelezte hogy csináljuk már. Olyan boldog volt. Látni kellett volna a szemében a mindenséget. Megható pillanatok voltak. Az én drága ideg Vérdene kiskutyám le se tojta a többieket. Csak mi ketten léteztünk. Ha lehet nem sorolnám fel az összes akadályt de mind itt él a fejemben tovább. Egy örök emlék. Ha a drága életem bírni fogja még, akkor jövőre is szeretnék az összesHard Dog Race eseményen ott lenni. Akkor és ott tényleg csak mi ketten létezünk. A legjobb érzés. Most hogy kisirtam magam, átölelem és jól meg puszilgatom az én nagy lányomat. Köszönöm ezt a csodás napot és Köszönöm a drága ismerőseimnek is akik ott voltak mellettünk,jövőre újra veletek.

2019.10.13 Eger

 

Marchegg edzés
Szombati nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk Marcheggbe az agárpályára. Már nagyon vártam ezt a napot, ugyanis Nyinya valami nem normális módon elkezdett vadászni. Nem, ez nem az a fajta, amiről le tudod tiltani, ha agyon vered se. Ez ösztön, és nekik mindig az volt a dolguk hogy egyedül vadásszanak Gazda nélkül, nekik kellett gondolkodni. Így gondoltam, hogy ő lesz a legjobb alany idén. Nem volt mit tenni a kiírás szerint reggel 9:30ra ott kellett lenni. 4kor keltem és vettük fel Petit a kedves volt szomszédomat. Irány Osztrákia. 900ra ott is voltunk. Nem is értettem, hogy hol vannak a többiek. Kb 11ig mindenki meg is érkezett. Közben kávéztam és imádkoztam, hogy múljon el a fejfájásom, sajnos nem. Ha már ott voltunk, vettem Nyinyának kosarat is. Kezdődhetett a buli. Nyinya első körben elindult, kb fél távig el is ment majd vissza hozzám. Még kétszer megpróbáltuk, de akkor már el se indult, de cserébe boldogan ugrált rám, hogy „ügyes voltam Ana??”Vicces kislány. Ezek után gondoltam, hogy második körben csak 80at menjen, hátha az segít a dolgon. Hát nem. Onnantól kezdve hogy Eszti megfogta, még nem is volt baj, akkor láttam a fején a pánikot (a videó felvétel alapján) mikor a két pasi melléjük lépett és közel ment Ninához. Akkor már láttam, hogy miért sokkolódott be és elengedés után rohangált körbe körbe a boksz körül. Hála prittyegtem és azonnal elindult a hang után. Szóval ilyen ez a gyerek. Kisétálva a mezőt fürkészte. Tudom, hogy ha akkor ott elengedem, ment volna vadászni, de ilyen hülye kötött pályás állat nélküli dolgokra már nem mozdul.Szóval mondhatjuk, hogy kivittem a Lyányom aludni Osztrákiába és közben én meg jót kávéztam és ettem meg ittam. Ettől és a fejfájás meg az esőtől függetlenül jól éreztem magam és örültem, hogy kicsit nem Magyarországon vagyunk. Jövőre elviszem az Öregeket, ha így haladunk.Délután azért már nem bántam, hogy indulhattunk hisz Petit is haza kellett még vinnem, így örültem, hogy 10 fele haza értünk. Nyinya persze erővel teli, játszani kezdett a többiekkel.

2019.09.29 Marchegg

 

Tihanyi cross terepfutó verseny
Egy héttel ezelőtti beszámoló
Miután tudjátok, hogy rosszat nem szoktam írni, ezért erre a napra sokat kellett aludnom, hogy csak a jót írjam.
Szóval neveztünk a Tihanyi cross terepfutó és nw versenyre. Én persze nem versenynek fogtam fel, hanem egy kis kiruccanásnak Hekivel. Reggel megérkezvén az utca tetején álltunk meg és onnan sétáltunk le a rendezvény helyszínére. Tihany gyönyörű. Utoljára még talán Anyával és Sancival jártam arra. A belső tó partja is megért egy misét. Gyorsan átvettük a rajt csomagot és irány kávézni. Közben megjöttek a többiek is. Egy kis csoportkép és lassan indulhattunk is. Már vártam, hogy lássam a levendulást. Egy kisebb emelkedővel kezdtük majd ereszkedtünk és relatíve vízszintes terepen haladtunk. Aztán fel és le. Közben gyönyörködtem a tájban. Az első frissítő ponton nagyon kedvesek és aranyosak voltak velünk, még Heki is kapott vizet inni. Elmentünk látványosságok mellett és beértünk a levendulásba. Sajnos már nem az a látvány fogadott, mint amit a google barátunktól megszoktuk. Kicsit csalódott voltam, de tovább mentem és megláttam a Balatont. Valami fantasztikus volt onnan fentről. Szép lassan beértek a két körös futók. Voltak jó fejek és voltak, akikkel még beszélgettem is miközben futottak tovább. Szép lassan már láttam a végét. Beértünk a célba. Kicsit pihentünk majd ebédeltünk. Ezt csak azért írom le, mert vicces volt. Szóval kikértem az ebédem, persze a tojást én nem ehetem meg így Hekinek adtam, aki boldogan megette. Majd gondoltam olyan car a főzelék, hogy azt is neki adom. Majd boldogan belenyalt, mire megrázta a fejét és a tökfőzelék szanaszét repült és placcsant mindenhova. Sírva röhögtek az emberek, hogy „ennyire szar?”. Mondom yes. Még háromszor próbálta meg Heki de rá kellett jönnie, hogy ezt még ő se eszi meg. Szóval jót nevettünk a végén és szép lassan indulhattunk is haza. Még kicsit bandáztunk, aztán go. Haza érve tapasztaltam meg h hiába nem versenyként fogtam fel, kategóriánkban 4. ek lettünk. Úgyhogy mondjuk inkább azt, hogy a látványért megérte lemenni.

2019.09.29 Tihany

 

Mai napunk.
Miután már megszakadt Nina miatt a szívem, hogy szegény soha nem tud jönni mert mindig 31 kilométert megyünk, ezért kitaláltam, hogy neki is jó legyen így részt vettünk az Attila Unokái rendezésében tartandó Virágh Gedeon emléktúra 4. rendezés 15 kilométeres távján. Reggel irány Budaörs és már regeltünk is. Indulás. Eleinte a városi rész kiakasztott, már szerettem volna az erdőben lenni. Egyszercsak hopp jobbra kell fordulni az erdőbe. Gondoltam hála az égnek. Kicsit sziklásabb rész jött. Valami csodálatos volt. Közben jöttek mentek az emberek. Ma mindenki valamilyen turán vett részt. Egy srác meg is állított hogy melyik távon vagyok?! Mondom a 15ösön. Mire ő, jajj de jó mert ő is.... de mikor már vette elő a papir itinerjét már mondtam is neki hogy nem egy szervezésen vagyunk.Azért sajnáltam picit mert vele mentem volna 30at is.Mehettünk is tovább. Végig nagyon jó terep és jó lendületben is haladtunk. Nyinya néha úgy gondolta, hogy enged az ösztönöknek, akkor aztán ami kifért a csövön, kijött belőlem. Művésznő nem gyengén ösztön lény lett. Miután megvolt az első csekkpont, a másodikat már nem találtam sajnos de nem is ragadtam le,hanem mentem tovább. Most ügyes voltam.A túra olyan két harmadától lett nekem az igazi. A reliveon lehet látni, hogy ott kezdtem igazan futni. Valami fantasztikus volt. Keskeny szakasz és pont jó talaj. Imádtam ott futkorászni.A túra végéig imádtam. Végig kedves emberek és minden olyan jó volt. A szint is úgy gondolom, hogy nem volt vészes. Amit viszont észre vettem, hogy kevés a 15,mire kezdtem bele jönni, már vége is volt. Így nincs mit tenni, Nyinyának is fel kell fejlődnie a 31re. Szóval egy szó mint száz, imádtam minden percét. A képek alapján láthatjátok, hogy a Törpök is. Így köszönjük ezt a mai napot és Miklóson a hambit is. Iszonyatosan jól esett. Aki mêg úton van, akkor meg az idő legyen vele.Jó hétvégét!

2019.09.14 Budaörs

 

Mai nap visszavágtam.
Tudtam, hogy eljön ez a nap de nem tudtam mikor. Pár hete elvéreztem a Villámkör Gömbvillámján. Egy órát csúsztunk ki akkor, összeomlottam. Így nem volt mit tenni, revansot kellett venni. Tudtam azt is, hogy most vasárnap neki futok. Balázs Beke is úgy döntött csatlakozik Noellel. Én csak örültem neki, hogy nem egyedül kell menni Hekivel. Már készültem lelkileg az első emelkedőre, tudtam utána minden jó lesz. Így is lett. A városi emelkedő már teljesen kiesett. Gyök kettővel de felmentem. Jöhetett újra a jó. Igazából minden nehéz emelkedő után egy lazább rész jött. Ezeket a szinteket kellett csak túlélni valahogy. Egész idő alatt a lábam most jól birta. Mind fizikálisan mind mentálisan jól voltam. Minden olyan jó volt és a kódoknál eltotyogott időt is sikerült behozni. Volt olyan rész ahol az átlagnál is gyorsabban mentünk. Néha megálltuk és fényképeztünk. Noel és Heki mindenhol pancsolt ahol csak tudott. Az idő is velünk volt. Egy szavam nem lehet a mai napra. Még mindig nem szerettem meg a dombokat és inkább maradok a hegyeknél, valahogy azok a hegyek jobban szeretnek és én is jobban bírom ott a szinteket. A dombok alattomosak. A hegyek segitenek és kompenzálnak.De a mai nap után elmondhatom, hogy megcsináltuk. Ezt is. Legyűrtük és megmutattuk neki, hogy ha el is vérzünk egyszer, másodszor nem fogunk. Kemények vagyunk, és nem elég hogy megcsináltuk de gyönyörű szintidővel. 7 óra 14 perc alatt és élveztük így is. Így mosollyal teli arccal besétáltunk a célba.Köszönöm a mai kitartást és hogy ilyen jó tempót tudtunk menni. Következő héten folyt köv

2019.09.08 Pécel

 

Mai nap beszámolója.
Lehetne az is a mai túra neve, hogy 101 kiskutya gyűjtés de ez titok még, hogy miért is. Na de hivatalosak voltunk a II. Ingyenes Dog Hájking Kutyás Túra (Magyarország, Börzsöny) -ra, így nem volt mit tenni, reggel 6kor indulás is. Megérkezve jeleztem, hogy itt vagyunk és mi is adományoztunk egy kicsit.Lassan de biztosan indulhattunk is. Miután én a rohanós fajta vagyok, nem szerettem volna ha mindenki lemarad, így inkább a sor végére álltam. Szerintem a legjobb döntés volt. A legjobb csapat verődött össze. Fantasztikus kutyák és persze fantasztikus gazdik. Nina miután feloldódott, élvezte is egy kicsit.Brie az elejétől kezdve otthon érezte magát. Szerintem a táv se volt sok és a szint is tűrhető. Volt pár patakos átkelés, csak hogy legyen valami izgi. Szerintem mondhatom, hogy hátul mindenki élvezte. A mai nap egy lazulós, beszélgetős, just for fun nap volt. Nem elég, hogy minden csudi jó de segítettünk az Ebremény Kutyavédő Egyesület védenceinek is. Sikerült 101ezer forintot és némi tárgy adományt is összehozni. A fantasztikus túra után, nem volt mit tenni, kávézni kellett. A nap legjobb lezárása szerintem. Haza érve nézegetem a képeket és minden percét újra átélem.Köszönöm a jó társaságot és köszönöm ezt az élményt IS Dog Hájking!!! Na meg persze a vérszívást B!

2019.09.07 Zebegény

 

Mai napunk.
Hivatalosak voltunk a Lelkes Edzőklub szervezésében tartandó Profik versenyére. Jelenleg három Törpöm tart azon a szinten, azonban Orion lába sajnos mèg nem az igazi így ő most kimaradt ebből a mókából. Pandacsek, Tutu volt csak versenyben, Brie meg elkísért szurkolni a tesóknak. A profik annyiban mások mint a haladók, hogy tudnak zárt boxból indulni és szép társast mennek. A jelenlegi idejük alapján, egy divbe kerültek a manokák. Ezt ugye előre tudtuk hisz nekünk kellett megadni az eddigi futásuk alapján. Reggel az esélytelenek nyugalmával indultam, hisz gyorsabb kutyák kerültek melléjük. Nem is aggódtam. Kiérve kávéztam, henyéltem. Mikor segíteni kellett, segítettem. Majd szép lassan eljött az idő, hogy menni kell. Törpök fel a boxhoz, én meg vártam őket a célban.
......kutyák mehetnek a boxba......
.......szabad a start......
Nyílt az ajtó.........szinte csak Tutut láttam a szememmel. Panda azt se láttam hol van.
.......közelítenek a célhoz.....
.....egyszercsak.....pici......fekete.......megjelent a perifériámban.......ott van Csöki. Mint egy kis golyó, hatolt előre.....egyre közeledtek.....már üvöltöttem.....a két kutyám elől........és jönnek......és jönnek......és már láttam, hogy benne lesznek az első háromban......üvöltöttem......EZAZZZZZ!!!!! Megcsinálta a két caros. Tudtam akkor és ott, hogy igen! Benne vannak az első háromban. Üvöltöttem és mosolyogtam. El nem tudom mondani mekkora érzés. Másoknak ez olyan lehet mikor gólt lő a foci csapata. Teljes extázis. Majd jött egy kis szünet és kezdődött az eredmény hirdetés. Kihívtak mindenkit a divből. Ott álltunk és vártunk. Elkezdték mondani hátulról a sorrendet. Már csak három hely maradt......az első három......és egyszer csak ........mèg mindig nem mi......akkor tudatosult bennem, hogy nem hogy dobogósok lettek, hanem első kettő helyezet.
.....második helyre szólítom Turbót.......
Aztacurvaèlet!!!! Ez tudjátok mit jelent?????
.....és első helyre szólítom, Pandát......
Igen, Pandacsöki lett az első. A kis fekete golyó, aki kivételesen nem belülről indult, nehogy eltapossák a nagyok. Külső boxból harcolta be magát és még is nyerte a divízióját. Akkor és ott úgy éreztem, hogy a nem létező kilátóról is üvöltenek az emberek .
Pandacsöki első lett!!! Teljes extázis után jött a neheze. Ez amolyan lelki nehézség. Fájó szívvel de mégis reménnyel telivel, át kellett adnunk a Vándor serleget. Sajnos nem jó dolog szülte ezt a díjat és minden áldott évben megsiratom. Mogyi elvesztése olyan fájdalom lehetett amit én soha nem szeretnék megtapasztalni és ezt a fájdalmat minden évben felszakítjuk. Fáj a lelkem de egyszer eljön a nap amikor már nem sírunk hanem minden szép emléket elmesélünk. Én mèg nem tartok ott sajnos, azonban beszédet kellett mondanom és átadnom a kupát annak a személynek, akit méltónak tálalok rá. Gyorsan fel a szemüveg.......elkezdtem.......sírtam.....és a könnyeimmel küszködtem......talán össze vissza is beszéltem.....nem emlékszem.....már csak arra, hogy igen..... Andi és Hepi megérdemli. Annyira büszke vagyok rájuk hogy el sem mondhatom és tudom, a legjobb helyen lesz a kupa. Ezek után a Törpjeimet megsimogattam és indulhattunk haza. Mostanában azon kapom magam, hogy megyünk haza. Síri csönd és vigyorgok. Mosolygok mert belül a lelkem boldog. Annyi öröm ér minket és annyira feltölt egy ilyen hétvége, hogy csak vigyorgok mint valami bolond. Remélem ez az érzés megmarad az év utolsó felére is. Mindenkinek köszönöm, hisz nélkületek el se jutottunk volna idáig. Az állandó segítségek, hogy ott vagytok mellettünk. Köszönjük.Légyen nektek is szép napotok

2019.09.01 Isaszeg

 

Mai nap beszámolója.
Lehetne az is a címe hogy :
A Nappal indultunk és a Nappal tértünk haza.
Hét elején néztem a naptáramat és rá kellett döbbennem hogy szombatra nincs semmi program. Gondoltam egye fene , max lefestem a kerítést. Azonban valami oknál fogva feldobta a face hogy .....hohó.....most lesz az Ország közepe 7 15 30 60 100 Teljesítménytúra ( Országközepe teljesítmény túra) . Nem volt mit tenni, nevezni kellett. Hopp és hopp már benne is voltunk a 30 kilis nevezettek közt . Dóri is úgy döntött hogy velünk tart. Reggel ötkor kelés és indulás is. Kicsit késve bár de törve nem, meg is érkeztünk és regeltünk is. Majd teljesítettük a 7 kilis távot.Szőke nő + suunto óra track + gpxviewer+ papir itiner és kész is a plusz kilométer. Szóval olyan közel 3 kilométer után rá is tértünk a jó utra.Az első amit benéztünk hogy a megint a hét kilométeres csekkpontját vártuk,gyanús volt hogy kozel 10 kilométer után mèg mindig nem vagyunk a 2,65re levő pontnál,mondtam már hogy imádok túrázni. Miután rájöttünk az átverésre és feldolgoztuk az infót, egy bambi rohant keresztbe előttünk. Mehettünk is tovább az első igazi csekkponthoz. Majd jöhetett Magyarország földrajzi középpontja. Fantasztikus volt ott állni. Kicsit frissültünk és mentünk is tovább. Fel se tűnt hogy 20 kilométert végig dumcsiztunk. A következő pont még tiz kili. Ekkor jött a neheze. 37 fok, a víz szép lassan elfogyott, a kutyák egyre nehezebben bírták. Nem volt mit tenni, szerezni kellett vizet így vagy úgy. Megoldottuk.Közben megbeszéltük hogy én előre futok hogy meglegyen az érem. Jött is a mentális reccs. Nincs út. Mindenhol kerítésbe botlottam.Annyira megreccsentem hogy Dóriék be is értek minket. Akkor már feladtam, pedig akkor jött még csak az igazi off. Hekáté lefeküdt. Soha de soha nem volt ennyire ki,tudtam hogy menni kell mert itt senki sem segít, menni kell hogy tudjon inni, de közben azt is tudtam hogy hagynom kell hogy vissza tudja magát hűteni. Így minden árnyékban megpihent majd mentünk tovább. Az utolsó csekkpontnàl valami csoda folytán találtam egy tavat. Már semmi nem érdekelt csak hogy mindenki jól legyen. Nem érdekelt hogy vattát köpök. Csak hogy ana cejelme ne legyen rosszul. Miután lehűltek, mehettünk is tovább. Tálaltunk egy boltot. Végre!! Életmentő volt. Már csak a célba kellett beérni. És sikerült. Megcsináltuk. Közel 40 kilométer lett a vége és mindenki jól volt és sikerült. El se hittem. Annyira feltöltött hogy elmondani nem tudom. Heki és én a célban. Gyönyörű érem és befutó csomag. Jöhetett a kávé és az ebéd és persze a palacsinta.Annyira jól éreztük magunkat hogy haza se akartunk indulni de sajnos minden jó dolog egyszer véget ér és tudtam hogy a többiek otthon várnak. Így a Naplementébe hazafelé menet végig mosolyogtam. Fantasztikus érzés. Nagyon kedves embereket ismertem meg és rengeteg helyen segítettek így vagy úgy. Gidrán Major ezer hála a vízért, életmentő volt. De sorolhatnám azt a rengeteg embert akik mellettünk voltak.Egy szó mint száz, a nehézségek ellenére imádtam és amint lehet újra veletek Sportolj 6 lábon Egyesület és Stabil Sport Egyesület. Köszönjük Nektek

2019.08.31 Újhartyán

 

Tegnapi napunk.
Miután szombaton kipancsoltuk magunkat, nem volt mit tenni, újabb csodás 31 kilométert kellett tenni. A Szénás Kör nekem olyan mumus. Télen voltunk és nagyon nem tetszett, csúszott és sajnos ránk is sötétedett. Nekem nagyon nagy akaraterő kellett, hogy legyűrjem. Ezért újra neki kellett futnunk. Miután Vuksi velünk volt három napot így mellette Brie kapott még helyet. Ő úgyse volt még ilyen nagyot. A víz úgy gondoltam elég is lesz hisz csak két kutya tart velünk. Reggel felvettem a többieket és mehettünk is Solymárra. Ott várt minket Tamás, aki hozta a Suunto spartan órát. Nagyon fel voltam dobva és vártam, hogy milyen lesz a viszonyunk egymáshoz. Sikerült mindent telepíteni és regisztrálni. Indulhattunk is. Mindenki teljesen felkészült volt. Szokás szerint elfelejtettem az emelkedőket.Egyre emlékeztem, de arra nagyon. A városi beton trutyira, tudod, ahol felnézel, és nem akarod, de nem tudod kikerülni. Megtettük. Onnantól kezdve szerintem nem is volt vészes. A Kalenji cipőm végig segített. Ami annyira nem üdítő, az a sok kavics, ami csúszkál a talpad alatt. Ahol tudtunk, megint futottunk. Így találta ki Katalin Kaiser a nevünket is. Futúrázók. Brie babát néha cipeltük és néha jelezte is hogy elég, ő menni szeretne. Vuksi egész idő alatt kemény volt. Neki csak abban kellett segíteni, hogy beosszuk az energiáját. Minden csekkpont elsőre megvolt és végig lendületesen mentünk. Az idő megint nem nagyon kedvezett. Páratartalom az egekben és ráadásul még az ég is leszakadt, csak hogy még durvább legyen. De az égiek akkor nem tudhatták, hogy mi nem adjuk fel. Minden egyes ilyen alkalomkor, azért hálát adok az erdővédelmező fáinak. Mindig segítenek minket az utunkon. A nagy kereszthez mire felértünk már szép időnk volt és megint hálát adhattunk, mert még a Nap is elbújt, hogy ne legyen melege a kutyáknak. Minden áldott alkalommal mikor útnak indulunk, hiába is vannak nehézségek, fent velünk vannak. Segítenek minket. Indulhattunk is tovább. Brie néha futott velem és keményen helyt állt. Jókat kacagtunk és megint élveztük az aznapi túrát. A vége fele tudtuk, hogy meglesz. Már csak a kávé illatára és a vacsira tudtam gondolni. Mielőtt kiértünk volna, Briebab elfáradt. Onnantól Kata vagy én cipeltük. Gábor Vuksival futkorászott majd egyszer csak hallom: „ Vuki neeeee!”. Gondoltam, na, mi lehet. Kiderült, hogy a cél előtt ő még iszappakolást vett. Engem nem zavart. Majd megszárad. Vagy nem,de az se baj csak ne legyen bajuk. Szóval már tényleg nem volt mit tenni csak beérni a célba. Mindenki csekkolt és órát állított. Megint láttuk, hogy szépet mentünk. Számomra ezek a túrák nem arról szólnak, hogy rohanjunk az életünkért, hanem hogy nézelődjünk, szép tájakat lássunk és élvezzük az egész napot. Persze ha érezzük, hogy nagyon belassultunk, jöhet a : „SZINTIDŐ”, felkiáltás. Lehet, hogy nem leszünk első befutók és lehet, nem leszünk ultrások. Nekem nem is az a cél. A lényeg hogy együtt jól érezzük magunkat és mégis kicsit feszegessük a határainkat. Miután megkaptuk az érmeket, már csak egy dolog hiányzott. A Szénás póló. A nélkül tuti nem megyek haza. AZT AKAROM.Nem is volt mit tennie Gergely Perl-nek, rohant és hozott is nekünk kettőt. Boldogságosan és fáradtan, az új pólónkkal és érmünkkel térhettünk haza. Vagy nem. Mert hát mindenkit is haza kellett vinnem. Késő este az ég azért jelezte, hogy tudjam hol a helyem és hogy mennyire kegyes velem. Egész nap kibírta, csak h nekünk kedvezzen. De….. mire haza értem….. minden szép és teljes volt. Most egy hétre teljesen feltöltött megint. Köszönöm Nektek!

2019.08.26 Solymár

 

Az elmúlt két nap.
Sokan tudjátok, hogy készülünk a 70 körüli kilométerre. Ennek függvényében kitaláltuk, hogy szombaton teljesítjük a Bükkös Kör-t, majd vasárnap a Villámkör-t. Ez összesen 62 kilométer, némi pihivel. Természetesen több kutyával terveztem.
Szombaton végül négyen vágtunk bele, négy kutyával. Velem Orion és Tutu jött. Ahhoz képest hogy 10 és 9 évesek, nagyon büszke lehetek rájuk hisz végig tolták velünk a 31 kilométert. Nekem az egyik kedvenc a Bükkös kör és Dóri is velünk tartott végre. Mint sokan tudjátok közel egy hónapja megcsináltam egyedül Hekivel és Pandaval. Akkor “traumát” szenvedett a kislabujjam így azóta félig lifegő körömmel teljesítem hetente a 31-eket,ez sajnos nem javára szolgál a turáknak. Gondolom együttérzésből a Törpök is haza vágták a lábukat. Nagyjából mindenhol vizes volt a talaj, így felázott szegénykék talpa. Ahol lehetett megint futottunk Katalin Kaiser -el. Imádtam megint minden egyes percét. Hiába az emelkedők, azt már rég elfelejtettem,sőt.... jól meg is lepődtem, hogy ne már. Ilyen is volt benne??Nekem ez a kör valami extázis. Rengeteget legeltem így oda kellett figyelni a szintidőre. Sajnos a vége fele jelezte Geri hogy SZINTIDO!!!!! Úgyhogy a vége nagy rohanás volt, amennyire engedte a Törpök lába. Volt hogy Oriont cipeltem és volt hogy Tutut. Kemény kutyák ezek. Úgyhogy keményen és hulla fáradtan beértünk a célba. Mehettünk is enni. Hogy az a hely mennyire fantasztikus. Isteni volt a hambi meg a kumpli is,a Törpöknek is ízlett. Ezek után mentünk haza. A másik négy otthon maradott következett. Kicsit velük is kell foglalkozni. Jöhetett az alvás.
Reggel mint a mosottcaarr úgy keltem. Nem nagyon volt erőm ébredezni, de nem volt mit tenni. Menni kell!!! Jöhetett a második kör. Hála néztem időjárás jelentést és letettem Hekiről. Utólag jobban is tettem ugyanis nagyon befűtöttek. Irány Pécel Pandacsökivel. Megérkezve nagyon lelkesek voltunk. Aznap már csak Kata és Gabor jött velünk. Hárman vágtunk neki a következő 31-nek, na meg Panda. A rajtnál annyira kedvesek voltak, hogy Csöki kapott is egy Finisher kendőt. Ők tudtak valamit. Ő már akkor bajnok volt, a győztes. Akkor mi még nem tudtuk, hogy nem szabad lebecsülni a dombság kifejezést. Beérve az erdőbe olyan emelkedő kezdődött amit meg se tudunk álmodni. Két részen is felfutottunk hogy minél hamarabb túl legyünk rajta. Ez volt a kezdet. Hamar rá kellett jönnünk hogy a pokolban vagyunk. 36 fok és mező. Sehol víz vételi lehetőség. Elszámoltuk a mennyiséget,egyre jobban aggódtam Csökiért. Mentálisan megreccsentem. Ez még csak az első volt. Szép lassan haladva éreztem hogy nem a legjobb érzés van a labujjamban. Ez megint kihatott a tempómra. Voltak részek amik nagyon előre lendítettek de aztán jött olyan hiba mint a ponton való túlmenetel. Vagy a rossz irányba haladás. Ezek mind egyre jobban és jobban nyomták rá a bélyegét. Nulla víz egészen 16 v 18 kilométerig!!! Nulla!!! 36fokban.A következő ami nagyon nagy hiba volt hogy bevittem rossz irányba a többieket. Mint egy hajó törött rossz horror. Gabor ment előre és kézzel lábbal törte zúzta az utat nekünk. Pandacsokit valaki mindig kézben fogta mert esélytelen volt neki a földön való haladás. Képzeld el, ott állsz és nem látsz kiutat. Hirtelen minden érzés elszállt és csak arra gondoltam hogy sötétedés előtt érjünk ki és hogy ne essen bajunk. Komolyan az életben maradás jutott csak eszembe, semmi más. Ott képet nem csináltunk , eszünkbe se jutott, csak ki akartunk jutni. Valahogy egy mezőn találtuk magunkat. Akkor csattant az adrenalin. Uvoltottem !! Túl éltük!!! Az emberek az autókból kiabáltak nekünk. Ugyanis nem messze út is volt, olyan 1 kilométerre.Kepzelj el három embert egy kutyával ahogy a végeláthatatlan erdő közepéből kiesnek!!! Szó szerint. Mintha kihányt volna az erdő minket. Tele sérülésekkel, gallyakkal, vérző sebekkel. De túléltük. Rohantunk a harmadik pontra. Ahol tudtunk megint futottunk. A negyedik pontnál már tudtuk. Nem lesz meg. Nem tudjuk megcsinalni. Ez volt nekem az off. Nem sírtam még ilyen miatt de akkor végem volt. Nem sikerült. Hiába a két nap, hiába a hajtás, hiába a 62 kilométer. Nem sikerült. Egy órával csúsztunk ki végül a szintidőből. Egy nyavajas óra.Mind hiába azt éreztem. A végén leültem és nem azt éreztem hogy megcsináltam, hanem azt hogy elbuktam. Elvéreztem. Hiába a heti 31 kilométer. Hiába az eddigi felkészülés. Kevés vagyok, ebben is. Nem tudtam megcsinalni. Nem tudtam pozitívan látni hogy érem nélkül is megcsináltunk 62 kilométert. Egy éve még neki se vágtam volna, most meg el vagyok keseredve egy hülye érem miatt. Miután aludtam rá most egyet, csak az jár a fejemben hogy mikor győzöm le. Mikor futok neki mégegyszer. Mikor taposom le ezt az utat újra. Meg kell csinálnom. Nem lehetek ennyire gyenge. Úgyhogy úgy döntöttem Sunset után pihenek egy hónapot rá és újult erővel, még jobban felkészülve , NEKI FOGOK VÁGNI ÉS MEGCSINÁLOM!! Biztos társam lesz ebben Heki is és biztos vagyok benne hogy Kata és Gabor is így dönt majd, mert MEG KELL CSINÁLNUNK!!! Nem adjuk fel. Úgyhogy köszönöm hogy eddig elolvastad a bukásom de megyünk tovább. Meglesz idén a 70

2019.08.19 Szentendre és Pécel

 

Mai napunk.
Ha gondolod csinálj egy jó kávét vagy egy fröccsöt mert hosszú lesz.
Az idei évünk kicsit káoszos de ezt a versenyt nem szerettem volna kihagyni, így nem is tettem. Résztvettünk a Lelkes Edzőklub szervezésében a Lelkes Kupán. Minden törpe indult is. Reggel kiérve regeltem és elmentünk sétálni a rétre, aztán kezdődhetett is. Most inkább kutyákra bontom le, nem pedig időrendben. Ilyenkor össze vissza van a fejem, úgyhogy nem is tudnám egymás után felidézni.
Orion babám 10 évesen úgy gondoltam ne fusson már 275 métert de 75ön két divben is indult. Egyszer a haladók között , másodszor meg a profik közt. Igazából csak annyi a különbség hogy a profiban társasban futnak. Így négyszer futott 75 métert. Nekem még mindig a best. Gyönyörűen és tisztán fut. Nincs kérdés a fejében. Nyílik a box és indul mint a gép. Sajnos az ideje egyre rosszabb de még így is elég lett a 2. helyhez mind a két csoportban. Így 2.lett a profik közt és 2. lett a haladó div3-ban.
Jöhet Turbó. Ő is öregszik az életem. Idén már ugye 9 éves lett. Neki is egyre rosszabb az ideje és így őt se szerettem volna 275 méteren indítani de 75 méteren két csoportban is indult. Ő is Profi és Haladó. Jelenleg sikerült egy 4. és egy 1. helyet elcsípni. Az elsőn nagyon meglepődtem mert nem szokott első lenni büszke voltam nagyon, és mindezt a profik között.
Jöhet Pandacsek. Ő pici, így nem volt kérdés hogy csak 75 métert fut. Ő is két csoportban indult, profik és haladóban. Az icike picike lábaival mind a kettőben 3.helyezet lett. Imádom. Olyan cukin fut, becarás
Jöhet Hekáté. Miután ő már elég nagylány így ő az agár 275 méteren indult. Nagyon pozitív meglepődés volt. 22 körül futott és szépen végigment. Imádtam nézni. Neki sikerült a 2. helyre kerülni. Végre boldogan futott.
Kövi Nina. Szépen indult és szépen futott, azonban mind a két alkalomkor a célban a gép másik oldalára ugrott,második alkalommal a lábait be is vitte a gép így kicsit szőr hiányos lett. Hála nem tört el és amúgy már terheli de a szőre kicsit oda lett. Neki sikerült az agár 75 méteren az 5.-nek lenni. Imádom , csak a szívem ugrott ki a helyéről.
És dobpergés..... jött Brie. Első versenye mióta nálunk van. 75 méteren indult a kezdők között. Első körben szépen indult majd úgy döntött hogy Sós Edit Photography jobban érdekli de miután bele rohant a fényképezőgépbe, úgy döntött vissza tér a pályára majd miután rájött hogy ott vagyok, örömmel teli arccal rohant hozzám. Imádtam. Olyan kis boldog volt. Második körben úgyszintén szépen indult, Editnél kicsit bizonytalan lett de szóltam neki és gyönyörűen végig rohant a pályán. Imádtam minden percét nézni.
Napközben ettem finomakat és ittam nem kevés kávét és imádtam minden percét. Annyi segítő ember volt kint, nélkülük nem is tudtam volna megcsinalni. Rengeteget köszönhetek Móninak, Eszternek, Nellinek, Zolinak és még sorolhatnám.Így boldogan, fáradtan, 7 éremmel, 1 serleggel és 1 rozettával, meg persze 6 kutyával végre megpihenhetünk. Koszonjuk Nektek

2019.08.11 Isaszeg

 

Tegnapi napunk.
Nem is tudom hol kezdjem. Megpróbálom az elejétől.Hajnal kettő, én lent a törpökkel. Ökörködünk és közben a kedvenc számom éneklem nekik, majd elindultunk. Reggel már a parkolóban mindenkivel lebratyiztunk akik nem velünk jöttek,szokásos papír kitöltés és indulhattunk is. Menet közben valami csoda folytán végig a kedvenc számaim mentek. Ha nem is aludtam mert végig hallgattam , mégis pihenten indultam neki a hegynek. Az elejét már ismertem így nem volt mit tenni, előre kellett menni,erre mondják hogy az utolsókból lesznek az elsők. Mindig mindenhol megvártunk mindenkit. A Poprádi-tótól jött a neheze. Tudtam hogy nem lesz egyszerű de neki vágtam. A túra előzményeit nem ragoznám,ha ki van fizetve, menni kell, nincs megállás. Felfelé háromszor adta meg a térdem magát , mocskosul fájt de most mit csináljak? Üljek le egy sziklára és sírjak?? Dehogy. Felálltam és mentem tovább. Minden egyes térd pihentetés alkalmával megnéztem a tájat és rá kellett jönnöm hogy imadok élni. Ezek a pillanatok ,ezt csak erősítik megjobban. A Dog Hájking minden egyes turája ilyen de ez volt mondhatom idáig a kedvencem, nagyon sok szempontból. Valahogy ez volt az igazi, az igazi ami a lelkemet tükrözte. A képek nem adják vissza azt a szabadságot , azt az érzést de képzeld el ahogy állsz a hegy előtt, nem hiszed h leküzdöd de visz a lelked előre. Pandacsek és Tutu meg csak húz előre. Menni kell. Ha lassítasz már rad is szól Csöki hogy haladjunk. Menni kell. Néha néha le és föl pillantasz, a percek és a kilométerek telnek. Gyönyörű a látvány és egyre jobban töltődsz. Felérsz a hegyre és olyan látvány fogad amit elképzelni se tudsz. Ott ülsz és nem hiszed el. Van ilyen a Nagyvilágban és te ott ülsz a tetején. Olyanokkal akiket szeretsz. Nem kell ennél több a teljes kielégüléshez. A hegy, te és a törpök és azok az emberek akik veled együtt harcoltak fel a csúcsig. Ezek a túrák mindig ezt teszik lehetővé. Na de elég az ömlengésből. Imádtam és soha nem felejtem el. Köszönöm Nektek

2019.08.04 Szlovákia

 

Tegnapi napunk.
Sikerült megint egy nagyon faca dolgot kitalálnunk, menjünk a Mackó körre( Medvés Kör ). Nem vészes, áh, csak 27,8 km, az nem para. Pénteken gondoltuk megnézzük mégis hova regeltünk, akkor jött a felismerés, hogy felmegyünk teljesen a Szlovák határig. Sebaj, vagyunk négyen egy autóban, nagy baj már nem lehet. Így vasárnap reggel 7:30-kor fel is vettem a többieket és 9:14-kor már rajtoltunk is. Első körben sikerült bele csöppennünk egy horror filmbe. Egy hatalmas alagút tátongott előttünk. Sajnos nem volt mit tenni, át kellett menni. Azért szóltam Balázséknak ha zombit látnak mögöttünk, jelezzék és futunk is. Miután ezt túléltük, mehettünk tovább. Fantasztikus terepen hatolgattunk, szerintem mondhatom, hogy mindenki nagyon élvezte. Volt erdő, mező, amit csak kérhettél. 1:22 elteltével fel is értünk a várhoz. Szerintem megérte felcaplatni.Innen csak visszafelé és irány tovább. Sokat ökörködtünk, és amikor éreztük a tájat, még futottunk is. Véletlenül bele csöppentem egy lábfotózásba is,Katalin Kaiser próbálta megmászni a bálát. Balázs Beke a medvének akart felajánlani minket. Egész nap nagyon jó időnk volt. Az egész egy kellemes séta volt kivéve a vége. Amikor azt hiszed h megszánt az ég, hát nem. A hegyre fel katasztrófa szétvert betonúton úgy h érzed a vihar előtt vagy és nyomja le a meleget és vert a víz, nem kaptál levegőt. Katasztrófa volt. Amikor csak az életben maradásért küzdesz és imádkozol, hogy fújjon a szél legalább egy kicsit. De hát ezt is túléltük. Miután már tényleg azt hiszed, hogy csak 3 kilométer és vége és csak megállsz és felnézel az emelkedőre. Ezt nem hiszem el. Az utolsó pár kilométer erről szólt. Fel és le és fel és le és fel…………már nem hittem el. Számolsz vissza…….3…..2…..1… és látod a célt. Felbecsülhetetlen érzés. Mikor érzed, hogy imádtad ezt a túrát, de már nem bánod, hogy ott van előtted a cél. Sikerült. Szerintem szép időt mentünk pedig fotózkodtunk és csavarogtunk is egy kicsit. Köszönöm Nektek ezt a csodás napot!! Egy élménnyel megint több van

2019.07.29 Somoskőújfalu

 

Tegnapi napunk.

Miután szabin voltam, úgy gondoltam vágjunk neki a Bükkös Kör -nek. Reggel szóltam Hekinek hogy indulás (hisz ő vele szoktam nagyot menni) de Panda ott topogott hogy ő is jönni akar. Úgy is kellett egy szanitéc aki hozza a kötszereket.így engedtem a csábításnak. Indulván egy hopp hopp. Mondom gyerekek ott egy nyuszi, mire kimondtam jött egy Bambi is. Gondoltam hogy ez már csak jó nap lehet. Furi volt hogy forgalom van mert hát azzal nem számoltam hisz hétköznap dolgozni szoktam. Így sajnos csak 10 körül sikerült csekkolnunk. Az elején a parton mentünk végig , amit Heki nagyon élvezett. Néha búvárkodott is,majd jött a..... na az kemény volt. A fülemig ért a csalán. Szerintem nincs olyan testrészem amit nem csípett volna meg. A jobb kezem konkrétan holyagos lett. A lábam vérzett is mire kijutottunk onnan akkora susnyás volt.A Törpök ezt is élvezték. Szép lassan hetven fok lett. Kezdtem aggódni a kutyák miatt. Hála elég sűrűn volt kút v forrás v patak így mindig tudtam vizezni őket. Ha épp nem volt semmi akkor egy kis esővíz volt a mélyedésekben. Háromszor mentem csak rossz irányba de a track alapján hála nem sokat de ez a végén látszik is h nem volt plusz kilométer. Voltak olyan emelkedők amiknél elgondolkodtam hogy normális vagyok? Tényleg ezt akartam? De mindig jött utána olyan rész ahol hála behoztam a lemaradást. Még olyan rész is volt ahol jól esett a futás. Találkoztam megint sok kedves emberrel. Ezek a túrák mindig azt erősítik bennem hogy vannak jó fej emberek, csak eldugva az erdőben. Mint mi.Néha láttam a Törpökön hogy kivan a lelkük de nem fizikálisan hanem a meleg miatt. Sűrűn itattam őket és vizeztem. Úgy a 20. kilométernél kezdett szétmenni a jobb lábam. Tudtam nem lesz ez így jó. Egyre lassabb lettem. Tudtam hogy nem adom fel és végig az motivált hogy hatra oda kell érnem a Tourinformba, kell az érem.Elég viccesen néztem ki ahogy húztam magam után a jobb lábam de ez van. Ez most annyira nem is mentális terhelés volt. Tudom ha nem fájt volna a lábam még jobb időt mentünk volna de örültem hogy egyáltalán beértünk. Minimálisan lehet mégis mentális mert hát ha fejben nem döntöm el hogy is megcsináljuk akkor lehet nem tettem volna, hanem feladom. De .... hát nem úgy ismertek. Mikor már mentünk vissza fele a patak partján , találkoztam egy kedves motoros lánnyal, és még párszor,az utolsó össze futásnál jelezte hogy ez nem egy kilométer ahogy mondtam az elsőnél,jól van na. Képzeld el azt hogy fájó lábbal elsétálsz az autód mellett mert hát célba kell érni. Akkor is gondoltam a feladásra,de nem tettem. Beértünk. Megcsináltuk. Panda és Heki kb el is aludt a földön.Megkaptuk a csudi szép érmünket. Büszke voltam. Azt nem tudtam hogy hogy jutunk el az autóhoz de valahogy haza kell menni,így kínkeservesen de elindultunk. Végre leültem. Tudtam hogy már csak haza kell vezetni. Nem sok, olyan 80 km.De ez is sikerült. Azóta a jobb lábam kuka. Cipőt nem tudok felvenni és a járás is nehézkes de ez van. Valamit valamiért. Sokat gondolkodtam hogy mi lehetett a baj hisz mindig ebbe a cipőben túrázok és soha nem volt semmi. Szerintem az h a patakban vizes lett és jobban surlódott a cipőben a lábam.Na de mindegy is. Most azt hiszem pihenek egy pár napot.Aztán folyt köv. Kellemes hétvégét nektek akik zúztok

2019.07.20 Szentendre

 

Tegnapi napunk.

Elég régóta szerettem volna SUPolni Pandával. Így nem volt mit tenni, meg kellett tenni. Volt most lehetőség a Naplementés SUP túra keretein belül kipróbálni , a deszkákat pedig a SUPport - Fonyód biztosította. Megérkezve Fonyódra a kedves leányzó segített mindenben. A parton megmutatta hogy hogyan is kell ezt. Nem tűnt nehéznek de ha nem mondja h indulás a vízbe , akkor tuti nem teszem meg.Sokan szerintem nem tudjátok hogy fèlek azokban a vizekben ahol nem látom az alját. Na a Balaton ilyen.Szóval a szívem a torkomban, SUP a vízen. Pandacsek mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, szépen magától fel is szállt. Majd jelezte a lány h hajrá..... te is. Tudtam, meg kell tenni. Felmásztam a deszkára és mindent úgy csináltam ahogy mondták. Akkor és ott tudtam hogyha abban a pillanatban nem állok fel, akkor soha. Megtettem. Nem estem bele a vízbe. A lábam remegett és kellett idő hogy megszokjam, na meg persze h ráérezzek hogy hogyan is kell állni rajta stabilan. Aztán elkezdtem élvezni. Fantasztikus volt ahogy ott állok , evezek, Pandacsöki nézelődik és irány a Balaton közepe. Imádtam. Kezdésnek elég is volt. Kimentünk és megvartuk a többieket. Hatkor mindenki vízre és indulhattunk is. Fantasztikus volt. Olyan 1km után éreztem h valami nem franko. Zsibbad a jobb lábfejem. Kérdeztem h ez normális??? Jelezték hogy igen. Na gondoltam akkor nagy baj nem lehet. Szólt a zene, én meg csak eveztem és eveztem. Mikor néha magamhoz tértem, hátra fordultam és rájöttem h nagyon elhúztam. Akkor bevártam a többieket. Aztán csak eveztem és eveztem és arra gondoltam hogy mi kell ennél több. 35 éves lettem, amit lehet kihoztam az életből idáig is. Mindenünk megvan és az idei év az álmok megvalósítása. És akkor ott, ott állok azon a bizonyos SUPon, egy álmomon, Pandacsökivel. Olyan érzés volt mint amikor a hegymászó elér a csúcsra , vagy a búvár az aljára. Sikerült ! Azt éreztem hogy sikerült. Ezt is megcsináltuk. Iszonyatosan büszke voltam Pandára hogy bízott bennem és végig tűrte a hülye dolgaimat. Hogy ott volt velem és a legjobb társam volt akit csak el tudtam volna képzelni. Felnéztem az égre és hülyén hangzik de mosolygott a lelkem, majd lenéztem Pandára és a szívem is megtelt. Egy csoda volt, egy igazi élmény. Miután mindenkit bevártam, kiköthettünk. Vendégül láttak minket és még alma fröccsöt is kaptunk aiba. Természetesen megbeszéltük hogy senki sem bugyborékol.Szerintem fantasztikus csapat volt. Jó hangulat, jó társaság és persze a törpök. Lassan ment le a nap. Megettem a lángosom és megittam a teám. Vízre újoncok. Szép lassan bele eveztünk a naplementébe. Gyönyörű volt. Aztán jött a horror. Hullámok és hullámok. Azt néztem hogy csak engem szivat a víz vagy a többieket is. Náluk olyan simának tűnt. Annyira de annyira figyeltem h a hullámra kicsit sréhen menjek rá, ne pont szemből mert akkor nem arra haladok amerre szeretnék és folyamatosan evezni. Ha egy pillanatra leálltam a csónak a hullámmal párhuzamba került és jött az egyensúly vesztés. Imadkoztam és gyorsan eveztem h újra relatíve merőlegesen legyek. Néztem Pandát és próbáltam a legzesem lassítani. Féltem. Féltem hogy beleesünk a nem látható vízbe. Hogy újra fel tudok e mászni. Hogy Pandaval mi lesz. Hogy ő hogy viseli majd. Hogy közben ránk sötétedett. HOGY MEG TUDOM E CSINÁLNI ? Ki tudom e evezni magunkat?? Annyi kérdés kavargott bennem és közben próbáltam csak arra figyelni hogy a deszkán maradjunk. Panda bízott bennem. Meg kellett csinálnom. Mikor csipogogott az órám, tudtam meg van az 1 kilométer. Már nincs sok. Mikor láttam a partot és azt hittem azaz és teljesen elkeseredtem hogy nem. Menni kell tovább. Már csak reménykedtem hogy ne legyen sok. Bírom még. Bírni kell. Nem fizikálisan. Azzal nem volt baj a láb zsibbadáson kívül, hanem mentálisan. Mostanában sok olyan dolgot csinálok , ami mentálisan terhel meg. Feszegetem a határaimat. Sokszor gondoltam rá hogy leülök a deszkára és feladom. Aztán mi lett volna? Hogy jutunk ki? Panda hogy fog így felnézni rám ha nem viszem ki és össze omlok. Nem tehetem. Nem tehettem. Mindig vettem egy mély levegőt. Megcsináljuk! Meg kell csinálnunk. Nincs mese. Mikor láttam hogy kanyarodunk jobbra, már tudtam hogy ott a cél. Megcsináltuk. Közel 5 km evezés. Nulla beesés. Megcsináltuk. Partra szálltunk. Még váltottunk két szót és irány haza. Mikor az M7re értünk még ziháltam. Akkor jött ki igazán minden belőlem. Fel voltam dobva de közben remegtem és akkora érzés volt bennem hogy leírni nem tudom. Egyszerűen nem megfogalmazható. Észre se vettem hogy 2,5 órát vezettem haza. A nap csúcspontja pedig a részleges Hold fogyatkozás volt. Pont haza értünk rá. Fáradtan és teli élménnyel , érzéssel , nyugovóra térhettem 35 évesen. Köszönöm Nektek

2019.07.17 Fonyód

 

Mai napunk.

Csudaszép napra keltünk, ugyanis Tutu ma lett kilenc éves. Életem kis cejelmem soha nem álmodtam hogy ilyen jó kutya lesz. Ma ő volt a szanitéc. Gondoltam nála jobb helyen lesz mint Pandánál mert az a gyerek mindenbe bele fekszik. Na ne hidd h Tutu nem.Szóval a reggeli Happy birthday után indulhattunk is Budakeszire. Irány egy 14 kilométeres túra. Ez is olyan justforfun. És tényleg. Jókat nevettünk és egy hatalmasat sétáltunk. Persze össze vissza szana szét mentünk az erdőbe mert h a gpsviewert nem nagyon követtük,de sebaj. Jártunk szép helyeken és rengeteg dícséretet kaptunk. Ilyenkor mindig rájövök hogy mennyire jó kutyáink vannak. Pandacsöki csesztette Ninat, ez persze vissza fele is ment úgyhogy csodálom hogy van még hangom. Tutu jött ment és Brievel néha becsekkoltak nálam. Elvezet volt nézni őket. Heki rohangált fel s alá. Orion meg hát Orion. Túl sokat nem volt köztünk,ő az erdőben jött mellettünk. Ittunk fent egy kávét és mehettünk is tovább. A kilátón jól ki is láttunk,aztán mentünk tovább. Miután meglestem a barlangot, röhögve törtem össze magam. A lábam nem is fáj annyira mint a könyököm.Brie babát azért néha néha cipeltem mert hát ő még nincs kondiban. Nem hisztizett.Annyi mindent tudnék még írni de inkább csak annyit hogy Boldog 9. Szülinapot Vérdene!! Még tízszer ennyit !! És köszönöm nektek h velünk voltatok ma Hairy Fairy és Andi

2019.07.15. Budakeszi

 

Tegnapi napunk.

Miután két percenként változik az életem és nem tudtunk menni dolgozni és minden program le lett mondva, nem volt mit tenni, elmentünk Ágiékkal túrázni. Hüvösvölgy Gyermekvasút volt a kiinduló pont. Szép időnk volt és az emelkedők se voltak vészesek. Nem rohantunk hanem inkább ez csak olyan justforfun volt és h Briet is teszteljük hogy tetszik neki. Kivételesen Orion és Tutu otthon maradt pihenni, így csak a zagarak és a görcsikrek jöttek.Minden nagyon szép és jó volt. Aztán egyszer csak nem,leszakadt az ég. Félúton. Amikor érzed h csurog le. Tudod most semmit nem hoztál ami vízálló. Iphon Pandánál az elázott táskájában. Brie a kezemben. Dörgés. Zagarak szanaszét. Cipő átázik. Amikor érzed hogy az egyetlen száraz felület rajtad, jelenleg a bugyid csak. Én nem tudom mikor áztam el így utoljára. Na akkor az egy kilométert hirtelen megtettük kevesebb mint negyed óra alatt. Menekülünk le és zúdul a víz. Csak az járt a fejemben h Panda és Brie nehogy megfázzanak, hogy Nina és Heki ne féljen a dörgéstől. Akkor és ott és utána is nagyon örültem h Ágiék olyan közel laknak mert tényleg mindenünk elázott. Miután leértünk a hegyről már mehettünk is hozzájuk. Ittam nagyon fincsi kávét és végre száraz ruhába öltöztem. Felemelő érzés volt. Na meg h kisütött a nap és a Törpök is megszáradtak. Rohanhattunk Anyuhoz ahol kicsit ünnepeltünk majd irány Nikiek. Sikerült este 10 körül haza érni. Összességében jó nap volt és örültem hogy nem ültünk otthon. Soha nem felejtem és azt se h Agi mondta h h lehet az h ha mi együtt megyünk valahova , mindig van valami.Köszönöm Mindenkinek azt a napot és a Csokis narancsos tortát is

2019.07.15 Hűvösvölgy

 

2019 Nyaralás

1300 kép, 1600 km, 8 nap, 7 éjszaka , 16 kutya és 10 fő, 3 város és ezernyi élmény. Pár éve még nem hittem ebben. Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz annyi pénzem, hogy kivigyem az összes Kutyagyereket. Reménykedtem csak hogy Orion és Turbó nem hal meg úgy hogy nem úszott a tengerben. 2019 van most és megcsináltuk. 16.-án átléptük a határt. Nem, nem sírtam de csak azért nem mert voltak mellettem. Mások előtt meg ugye nem sírunk.Azért a szemem könnybe lábadt. Néztem a hegyeket és csak csodáltam. Szinte áhítattal néztem az idegen tájat. Minden egyes kint töltött perc , feltöltődés volt. Donji Karin, ahol az Apartmani Ambruš található egy nagyon kis cuki hely volt. Még ha az első nap meg is akartak büntetni minket 600 euróra, még így is ezen kívül kedvesek és aranyosak voltak. A kutya tartás kicsit más és a legtöbb gyerek nem szereti a kutyákat de a felnőttek közt rengeteg olyat találni akik imádják és csodálják őket. Persze találkoztam kiképzővel is aki elmondta hogy neki Nina a kedvenc mert egyedül az ő farka állt az égbe.A közös estek , a közös pancsi, az a rengeteg kutya. Szerintem olyan hat oldalas novellát tudnék írni de nem teszem. A képek mesélnek. Annyi élménnyel tértem haza hogy még hónapokig emlegetni fogom minden nap. Turbó aki imádta a tengert , vizesen mint egy kis vidra, úszkált, játszott a többi kutyával. Orion a szobor kutya pancsolt, csapkodta a vizet és a felcsobbant cseppeket kapkodta el. Panda aki a mentő mellényben intézkedett mikor nagy volt a hangzavar a tengerben, ahogy az a rengeteg jó kutya játszott. Ana vett neki még saját szörf deszkát is, amin csapatta.Hekáté aki betöltötte a 3. életévét, aki a vízből magyarázatott a többieknek hogy ne usszanak. És Nina. Nina aki életében először úszott. Életem kis cejelmem annyira élvezte. Néha pózolt, néha az árnyékban hűsölt majd egyszer csak gondolt egyet és megmártózott a habokban. Annyira jó volt látni őket így. Egyik nap elmentünk Zadarba, pontosabban három nap is. A harmadik alkalommal az öt Ördög látványosság is lett, majd átmentünk Novigradba, ahova egyszer el kell mennem nyaralni is. Nem nagy, sőt kicsike de mikor a hegyek közt meglátod a kis Montenegrot, a lélegzeted eláll. Mindenki kedves volt velünk. Tutu még a hajó kikötőben le is ment és csobbant egyet. Nina itt úszott először. Annyi mindent tudnék még mesélni de nem teszem. Rengeteg élmény kavarog a fejemben és csak ülök a teraszon, nézem a törpöket és iszonyatosan jó érzés fog el. A szemem könnyben de nem azért mert valami rossz lenne hanem az egész hét élménye és hogy igen, az álmunkat közösen valósítottuk meg! Jövőre remelem újra Veletek! Irány a tenger

2019.06.24 Donji Karin

 

Mai nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk a GereChallenge II-re. Reggel még nem tudtuk mi lesz, hogy megyünk e vagy sem. Sajnos Pandacsek megint rosszul reagált a csökkentett szteroidra de nem annyira rosszul hogy kórházba menjünk. Így nem volt mit tenni, vittük magunkkal, szigorúan táskába és csak néha sétálhatott. De ne rohanjunk ennyire előre. Kiérve megkaptuk Hekate új nyakörvét a Stu Stuarttheultimate Risztina Stu BauerSTU leather design jóvoltából. Ha láttál még gyönyörű nyakörvet, na ez az, így ebben teljesítette a távot Heki. Regeltünk és indultunk is. Miután Pandacseket kb negyed óránként itattuk így az utolsók közé kerültünk de most nem is az volt a lényeg h elsők legyünk hanem a részvétel. De nem panaszkodok mert a legjobb csapattal ( Ágnes Lévai ) sétálhattunk. Dóra Éliás érezte az erőt magában így ők előre hatoltak. Amint lehetett Heki és Nina szabadon flangáltak és élvezték minden percét a túrának. Amint megláttuk a törzshelyünket, be is libbentünk egy kávéra, persze közben pecsételtettünk is. Végig jó hangulat volt és a kis kedvencem is élvezte ha cipeltük de persze azt is hogy egy kicsit sétálhatott. Menet közben jól be is csokiztunk és kiveséztük hogy milyen jó dolgunk van. Szép lassan célba értünk. Jöhetett a tombola. Első körben mit ad isten de minket húztak így nyertünk egy faca táskát. Aztán Manka Lux valahogy nem akarta a mi másik számunkat kihúzni de ezért nem haragszunk hisz ő volt az aki felajánlotta h ha bármi gáz van Pandacsekkel, azonnal autót küldenek értünk. Amiért örökre hálás leszek neki, jó érzés h számíthatsz valakire. Azonban azt is elmondta h az éjfúriám elrepült egy másik városba úgyhogy majd egyszer haza talál. Szóval egy szó mint száz , fantasztikusan jó nap volt. Amit bánok az az hogy sajnos az esti Dog Hájking túrára így nem jutottunk el. Nem tudtam mi lesz Csökivel és nem mertem éjszakára magára hagyni. Pláne h egész nap velünk volt ahelyett h pihent volna otthon, de úgy gondolom hogy legközelebb újra ott a helyünk velük. Szóval tényleg köszi mindenkinek az egész napot és a jó hangulatot. Most gyógyulgatunk. Jó pihit és jó túrát azoknak akik épp úton vannak

2019.05.04 Vértesszőlős

 

Tegnapi nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk a Lelkes Verseny **9** - Haladók -ra. Jelenleg csak Orion és Turbó indult a versenyen, de nem voltam elkeseredve, mert tudtam, hogy nekik mindennél többet jelent majd ez a nap hármacskában. Reggel kelés és indulhattunk is. Kiérkezve regeltünk és mehettünk a rétre rohangálni. Séti után jöhetett a pihenés majd első körben Orion futott 75 méteren. Annyira szeretem nézni, olyan lelkesen fut, rohan a nyusziért, majd jöhetett Tutu. Mind a ketten szépen lefutották. Közben ettem hot-dogot meg nutellás banános palacsintát, aztán már jöhetett is a második kör. Az időeredmények alapján egy divbe kerültek mind a ketten. Orion 2., Tutu 4. helyre, így őket együtt vitte fel Andrea Jancsek, mert nem lett volna idő cserélni. Tutu kezdte, mert ő volt a lassabb, szépen el is indult majd visszament Bigyóhoz. Mert hát tesót nem hagyunk hátra, így ő kiesett a versenyből és csak vigaszágon mehetett tovább. Következett Orion. Megint szépen ment, a futamok után, Tutu ment még egy kört vigaszágon, ami az ottani helyezését hozta. Kicsi pihi és pózolás a réten. Délután háromkor meg kezdetét vette az eredményhirdetés. Tutu így 2. lett, míg Orion a saját divjében 3. Tutu szép éremmel távozott és fincsi jutifalattal a Husse a svéd állateledel -től, míg Bigyó rozettát kapott és egy zsák tápot, úgyhogy boldogan mehettünk haza a többiekhez, köszönjük a sok segítséget és az egész napi bandázást Csajok. Köszönet Lelkes Edzőklub

2019.05.02 Isaszeg

 

Tegnapi nap beszámolója.
Mielőtt neki vágtunk volna a hosszú hétvégének, gondoltam a három napot egy posztban írom le. Jobb hogy nem.
Na de a harmadik nap. Részt vettünk a IV. Borzoi power sétán. A túra elején én már ott kezdtem hogy az Auchan parkolóban vártam mindenkit. Rajtam kívül mindenki tudta értelmezi a szöveges leírást , úgyhogy mehettem át a tóhoz. Na ott volt mindenki, Zsófia Koppány Húsvét alkalmából hozott a Törpöknek fagyit. Heki nagyon élvezte, Nincso a torka miatt csak bele nyalhatott egy kicsit. Indulhattunk is. Akkor még nem volt gáz. Haladtunk befelé. Szép táj és szép kutyák. A zagarak nagyon élvezték. Heki jött ment, Nincson látszódott hogy éjszaka nem aludt, kicsit lassabban jött de élvezte ő is. Ahol lehetett pózolt is. Még a sziklára is felment és feszített. Amint megálltunk és kaja volt , Heki erőszakosan könyörgött mindenkinek hogy “éhen fogok halni”..... “segíts “. Voltunk az Egri vár másolatánál, ahol közölték hogy jöjjünk vissza két nap múlva, hát persze. A Teve- sziklát is érintettük és jöhetett is megint a Köves-bérc. Igen , ezt egy hét alatt harmadszorra olvashatjátok nálam. Ezek után jöttek még az izgalmak. Olyan helyeken kellett leereszkednünk, jól olvasod. Olyan meredek volt hogy csoda hogy senki nem seggel ment le, persze a katlanban áradt a dög szag, úgyhogy ami a csövön kifért úgy kiabáltam Hekivel. Hogy nnneeeeee!!! A túra két harmadánál megint talp nézés. Heki két lába off. Azt hiszem erre a környékre többet nem jövünk. Két nap 7 láb mínusz a kutyáimnál. Engem ez jobban érintett mint Hekit. Le se carta, ment tovább. Amíg tartott a kötés legalább egy kicsit nyugodtabb voltam, aztán a túra vége fele már feladta így kötés nélkül ment tovább. Meg se hatotta. Azért mikor kiértünk a kezdő pontra már örültem hogy lassan vége. Az élmény fantasztikus volt de addigra már éreztem hogy 47,8 kilométer volt a lábamban három nap alatt. Leértünk a patakhoz amit nagyon élveztek a Törpök. Ezek után köszönés és én úgy suhantam haza mint ha az életem múlna rajta. Fájdalmakkal teli és ugye Hekit is szerettem volna minél hamarabb lekezelni. Úgyhogy köszönjük mindenkinek a csodálatos napot , meg a renegeteg sajtot, meg a fagyit is mégegyszer, legközelebb újra veletek. Kellemes Húsvétot!!

2019.04.22 Tatabánya

 

Mai nap beszámolója.
A tegnapi nap után kellett a levezetés, úgy Tutuval és Dórival, na meg Bagirával neki vágtunk a Hard Dog Race Base-nek. Reggel kelés és indulás Törökmezőre. Amennyire felhúztam magam a parkolás miatt, annyira fantasztikus napot tudhatunk magunk mögött. Reggel megmondom az őszintét, hogy féltem. Féltem, hogy egyedül kell tényleg végig csinálnom. Kiérve már rengeteg ember köszönt így tudtam nem leszek egyedül. Rengeteg ismerős arc és kedves szó. Tutu is jól bírta. Már a chip ellenőrzésnél a Bácsi ölébe ugrott és ez a jó kedv amikor kellett kitartott. Gondoltam elmegyünk a leltárba vagy mi az a széf ízé, tudod, amibe a cuccainkat lehet rakni, de mit ad Isten, Péter Jakab és Évi rám köszöntek. Nem is tudtam hogy ők is indulnak.Kellemes meglepetés volt. Úgyhogy melléjük kuporodtunk. Megvártuk míg Peti befutott a célba és mentünk is a Starthoz. Tutu már tudta mi következik. Persze pont az elején annyira túl pörögte magát hogy a lábam alá került. Az első kanyar után meg is néztem nincs e baj. Hála nem volt úgyhogy futhattunk tovább. Sajnos ez az egész megint arra figyelmeztet hogy Tutu is kilenc lesz júniusban. A szíve húzza de annyira menni akart h a légzése megváltozott így oda kellett figyelnem mikor futunk és mikor sétálunk. Ez az igazi hat láb két szív. Sajnos én még nehezen dolgozom fel hogy öregednek és a szívem szakad meg. Látom hogy menni akar ÉRTÜNK és hogy képes végig húzni a pályán , de nem engedhetem. Nekem kell figyelnem rá hogy ne tegye. Nem érdekel ha megelőznek, nem érdekel ha a végén végzünk. A legfontosabb Tutu egészsége és hogy még legalább ennyit velem legyen. Így bevezettem azt hogy lefelé és felfelé csak sétálunk , míg vízszintes terepen futhatunk de csak ésszel. A vizes akadályok viccesek voltak. Tutu is élvezte nagyon. Közösen mentünk és közösen oldottunk meg mindent, mint egy csapat. Az a baj hogy mikor írom ezeket a sorokat is a könnyem kicsordul , olyan büszke vagyok rá de tudom h neki is talán a Wild lesz az utolsó ilyen. Nem tehetem vele ezt. Imádja és nem érzi a határt, én meg aggódók és figyelem a jeleket mikor elég. Menet közben kapott isodogot is és néha egy kis simire megálltunk. Ha mondtam balra, balra ment, ha mondtam jobbra, jobbra ment. A világ legjobb kutyája és szerintem mondhatom hogy a legbüszkébb gazdi voltam ma. Tényleg csak ketten. Míg én felette másztam át, ő őrjöngött hogy “gyere Ana”. Ha felkellett húzni , megtette. Mikor beértünk a cél egyenesbe és mondtam neki hogy nyomjuk egy kemény hajrát, megtette nekem. A legjobb. Vérdene a legkeményebb Törpöm volt aznap. Végig velem és együtt dolgozott. Beértünk. A legjobb érzés. Hiába féltem hogy egyedül leszek, nem voltam. Mindenki kedves és oda figyelő volt. Ha megálltam kakit szedni, megkérdezték hogy jól vagyok e mert csak azt látták hogy lehajolok. Mindenki olyan kedves volt. Imádtam minden percét. Jöhetett a pancsi. Sok kosz nem jött le rólam de a tudat megvolt. Mikor ismerős nevét hallottam, biztattunk mindenkit mert hát a végén jól jön a biztatás. Minden olyan tökéletes volt. Andiékkal még ültünk egy kicsit a babzsákban és lassan mehettünk is. Persze haza fele menet még megálltunk kajcsizni, fagyizni és limonádézni. A helyet sajnos nem tudom tegelni mert nem találom a facen de látni kellett volna az arcukat mikor megláttak minket. Mondták hogy a kutyákat kint ne hagyjuk. Úgyhogy bejöttek ők is. Úgyhogy megint fantasztikus napot mondhatunk magunk mögött. Az időm amúgy 1:05 lett. Nagyon büszke voltam mikor megtudtam. Na egy szó mint száz. Köszönjük a mai napot is, most irány pihi. Holnap is menés van.

2019.04.20 Pomáz

 

Tegnapi nap beszámolója.
Miután úgy döntöttünk Dórival és a Csajokkal, hogy kemények vagyunk, ezért neki vágtunk a Rókás kör- nek. Gondoltuk mi az a 28 km. Kezdésnek hatan voltunk és közös kép is készült a Kálvárián Budakalászon. Az útvonal a Kálvária - Kopasz domb - Sicambria romjai- Ezüst -kevély - Majdán-nyereg- Köves-bérc- Templom-földek - Határkő utca - Rókahegy - Ezüsthegy- és a végén újra a Kálvária. Az első három csekk pontig együtt mentünk mind a hatan. Ott mondtuk a csajoknak hogy menjenek csak mert nekik más a szint idejük mint nekünk , így útjaink elváltak. Persze nem örökre, mi mindenhol megálltunk fényképezni és persze élveztük a látványt. Néztünk lukakat a földben és köveken is hopponáltunk. Majd egyszer csak Dóri üvölt h Bagira és jött egy visszhang. A csajok rossz irányba mentek. Úgyhogy újra taliztunk. Aztán megint szét váltunk. Néha gyanús volt hogy ugyan arra megyünk mint egy hete. Vicces volt. Rengeteg szép nagy réten is jártunk és persze volt szívás felfelé menő rész is. Avaron, köveken és mi egymáson. Ettünk , ittunk menet közben. Úgy a táv két harmadánál láttam hogy valami nem stimmel Orionnal. Miután sokat mentünk betonon, folyton néztem a lábát de semmi nem volt. Aztán mikor kiértünk az erdőből akkor láttam meg hogy négy tappancs kuka. Mind a négy talp párnája szét lett dörzsölve. Arra tudunk gondolni hogy a köves szakasz vágta haza. Úgyhogy a rétre kíérve, jött a kötözés és betadine. Hála az égnek még tíz évesen is kemény a banya. Mintha semmi nem történt volna , ment tovább és vadászott is. Lassan szerintem mondhatom hogy a szokásos helyen kávéztam egyet, aztán mehettünk tovább. Láttuk megint a kecskéket és nem hiszitek el de kb a 23. kilométernél jött a copatós rész. Megint a hegyen a sziklás részen voltunk. Akkor már tudtuk hogy megint mi következik, ismertük már a terepet. Szerintem elég szépen haladtunk amúgy. Majd miután még megmásztunk pár hegyet és dombot , haladtunk a cél felé. Nem mondom hogy nem örültünk. Addigra már fájt a lábujjam nagyon. És tádám, kiértünk egy utcára ahol egy úriember jelezte hogy jó irányba megyünk. Akkor láttuk meg a Rókás pólóját. Már tudtuk közel a cél. Pandacsek szeretett volna beülni a biciklis kis utánfutóba de hát nem csalunk, így kénytelen volt szépen besétálni a célba. A relive szerint végül 29,7 km-t mentünk 9,27 perc alatt 632es szintkülönbséggel. Büszke voltam azért. Megkaptuk a gyönyörű érmeket és a Törpök begyűjtötték a simiket. Büszke voltam. Nagyon. Nem érdekel hogy szó ismétlés. Imádtam. Mehettünk az autóhoz. Persze csináltam még képet a Törpökről, mikor is leszólítottak hogy “rókás kör??” . Jeleztük igen. Megmutattuk az érmet és mondta az Úriember hogy ők is szeretnének neki vágni a jövőben. Mondtuk hogy jó dolog. Úgyhogy végre leültünk a patkára mint a csövesek és végre megkajáltunk.Köszönöm Dori az egész napot és Köszönöm hogy van ez a kör. Haza érve már pakoltunk is a HDRre.Jöhet a kövi nap

2019.04.20 Budakalász

 

Mai nap beszámolója.
Az Attila Unokái szervezésében, részt vettünk a Károly Róbert emléktúrán. Irány reggel a Don Pepe és már indulhattunk is. Menet közben egy Srác mellék csapódott , aki egyszer el is tűnt mellőlünk. Ha olvassa ezt akkor üzenem hogy minket nem zavart, legközelebb is jöhet velünk csak ne tűnjön el. Sokszor gondoltunk rá h hol tarthat már. Kemény terep következett. Fel és fel a lépcsőn. Jól olvasod, ha ettől nem lesz jó a seggünk, akkor semmitől se.Mikor már azt hittük h jobb lesz, jött a következő emelkedő. Mondhatom hogy kemény volt de a látvány mindent feledtetett. Mikor ott állsz fent, körbe nézel és a gyönyörű táj, boldog kutyák , nem is kell több. A szintidő jelenleg nem volt fontos hisz tudtuk h esélytelen 20 km-t 5 óra alatt futás nélkül teljesíteni. Két percenként megállítottak minket hogy nem hiszik el, milyen jól nevelt kutyák ezek. Minden annyira jó volt megint. Az elmúlt három nap, a fals pozitív szivfereg teszttől kezdve, az eladó feljebb vitte az árat, az idegösszeomlás után ez kellett. Baromira ki voltam merülve de ez legalább egy kicsit feltöltött. Minden olyan tökéletes volt. Nem rohantunk ...... csak mentünk és néztük és jól éreztük magunkat. A törpök minden kakiba meghemperegtek és pacikat néztek. Sziklát másztak és pózoltak. Miután már megvolt a második csekpont, azt hittük már nincs föl de yes. Megszívtuk. Kemény volt. Mikor már beértünk a városba , örültünk. Ott a vége valahol. Beértünk a célba. Törpök mehettek pihenni. Dorival vissza mentünk kajálni. Mondhatom hogy ezzel koronáztuk meg a napot. Valami isteni finom volt. Meg se bírtuk enni de azért egy kis nasi belefért még,úgyhogy egy szó mint száz. Köszönöm a mai napot, isteni jól éreztük magunkat. Jöhet a pihenés.

2019.04.13 Békásmegyer

 

Tegnapi nap beszámolója.
Reggel csodásan keltünk és indulhattunk is Tahitótfaluba ugyanis Lelkes Coursing Edzés volt. Menet közben háromszor lettem rosszul, hogy MENNYII? Km oda az út. Egye fene, egyszer élünk. Kiérve olvasom az itinert hogy doszt mikor az elágazáshoz érsz, menj a jobb oldali úton. Képzeld el a szitut, hogy ott állsz és nézed, milyen két út??? doszt itt három van, na mindegy. Miután pár autó kikerült, elindultam középen. Ki is értem. Jöhetett a reg. Elsőnek Panda futott. Szépen ráraktuk a nyufi szőrt Olivér Stein- nel és csodásan el is indult a kismajom. Mire leszakadt és Panda meg is szerezte, visszahozta. Megpróbáltuk másodszorra is, szőr nélkül. Szépen elindult majd rájött h minek is futok??? Hát oda raktam a földre a nyufiszőrt, úgyhogy visszajött megkeresni. Jöhetett Tutu. Nagyon izgatott volt. Szépen el is indult, majd, mint aki jól végezte a dolgát, szépen visszabattyogott hozzám, nagyon nem érdekelte, hogy amúgy futnia kellett volna még. Miután két kutyám beszívatott, gondoltam majd Nina kihúz a csávából. Elmentem az egyenes végére és vártam a kis cejelmem. Látom a jelzést, Nina elindult majd irány az autó és hopp. Mondom, nem hiszem el. Mi van ezekkel ma. Na, sebaj. Visszaslattyogtam és én indítottam, aminek az lett a vége, hogy mindent eldobva rohantam a kutyám után 70 métert. Mert hát muszáj bíztatni a kis drágámat. Na, ezek után tudtam, hogy Orion megmenti a család becsületét. Életem értelme a kis öreg kutyám, aki bebizonyította, hogy nem vén. Úgy csapatta, hogy csak, na. A végén szépen bele is robbant a szalagba. Élvezet volt nézni, hogy hogy imádja ezt a sportot. Jöhetett Heki. Mikor még csak a pályát húzták fel, már akkor nézte a kötelet és indulásra készen volt. Gyönyörűen ment, egy két kanyart benézett, de sebaj, élvezte és ez a lényeg. Az első kör után persze mindenki pancsolt és pihent egy kicsit. Már tudtam h Panda milyen lábbal kelt így a második kör neki csak egy egyenes volt. Nem hiszitek el, de megint beszívatott. Elindult szépen majd lement a partra megkeresni Szilvi Gergely-éket mert hát ott tako van vagy mi, de persze mielőtt eljutott volna odáig Tóth Mónika megmentette (hogy ellopja a kaját Szilviéktől). Jöhetett Nina. Életem úgy csapatta, hogy csak, na. Gyönyörűen lelkesen futott. A végén nem nagyon értette, hogy mit keres ott Andrea Jancsek így inkább visszarohant hozzám. Jöhetett megint Orion, aki megint nagyon szépen ment, majd utána Heki, ezekhez nem nagyon lehet mit hozzá fűzni, mert imádom, ahogy futnak. Az öröm az arcukon és ez által az enyémen is. A többiek, hát ők meg a többiek, ők a jó hangulatot hozzák, olyan unalmas lenne az élet a hülyeségük nélkül. Miután mindenki futott, úszott, végre bandázhattunk a többiekkel. Sajnos nem tudtam annyi időt ott lenni velük, mint szerettem volna, de e van. Azért jól esett. A végén még minden törp rohangált a réten és a naplementében haza indultunk Dóra Éliás-al. Azóta a töpszlik alcanak, a vacsira azért felkeltek, meg reggel mikor eljöttem. Köszönjük a faca húzást a HKR Alapítvány - Harmónia Kutyapanzió és Kutyás Rendezvények -nek és köszönjük a fantasztikus napot a Lelkes Edzőklub- nak, és nem utolsó sorban Köszönöm előre Edit Sós-nak a képeket ha lesznek

2019.04.08 Tahitótfalu

 

Tegnapi nap beszámolója.
Miután világháborút robbantottam ki és próbáltam mindent megtetetni Bencével h bekerülhessünk erre a túrára ( 58. Dog Hájking Kutyás Túra (Szlovákia, Poprádi-tó), hála a jó égnek, fent velünk voltak és táádááámmm, mehettünk is. Sokan nem értik a hisztimet, de Orion babám 10 éves lett. Rengeteg mindenen mentünk keresztül, jóban, rosszban együtt voltunk. Úgy gondoltam, hogy ennyit igazán megérdemelhet, hogy kijön Szlovákiába hegyet mászni. Tudom ez még mindig nem ok hiszti alapnak, de ez egy lájtosabb túra volt, úgy gondolom, hogy hiába sportos a kiscsaj, elég megterhelő közel 10 órát utazni és 15+ km-t túrázni, ez viszont kevesebb volt és szerintem kevésbé megterhelő számára. Így miután bejutottunk mehettünk is. Reggel hiába 2:30kor keltünk, boldogság fogott el, tudtam szép nap lesz a mai. Orion babám is várta, hogy na hova megyünk kettecskén. Kifelé menet nagyon jól bírta a buszozást és nem is hányt be, pedig aki ismeri, tudja h hányós fajta. Kiérve nem is kellett több, elengedtem az erdőben és ment fel s alá, mintha nem is 10 éves lenne. Nagyon élvezte az egész túrát, még ugrált is örömében. Rengeteg havat evett és persze a sor elején közlekedett. Felérve a Poprádi-tóhoz a befagyott felszínen sétáltunk, ekkor került elő a szülinapi sityak másodszorra. Ha már tortát nem kapott, legalább egy fantasztikus érzéssel, túrával lett gazdagabb, sityakban Ezek után felmentünk a kávézóhoz és pihiztünk egyet, vagy nem, mi inkább elmentünk kolbászolni. Orion baba megszagolta a fa szobor tetejét, mert csak annyi látszott ki a hóból, meg lementünk a kis részre ahol lehetett látni a vizecskét. Bigyó ráment a vékony jégre, ami persze beszakadt alatta, ez annyira tetszett neki, hogy az összes látható kis darabra rálépett még, h még jobban széttörjön, tetszett neki. Persze halászott is egy kicsit. Közben Bence Batiz megmutatta, hogy hol és hova mászunk majd augusztusban. Na, ne bazzzz. Én jelentkeztem ilyenre? Oké h 700 szintkülönbség, de olyan meredeken és egyben felmenni, na hááátttt ( majd Richard Bényi megmutatja hogy kell felfutni oda). Nem tudom mi lesz.Ezek után mehettünk a Csorba-tóhoz. Persze az is be volt fagyva, úgyhogy azon is végig sétáltunk. Legközelebb, ha azt mondja, h tóhoz megyünk, tuti megkérdezem, hogy BE VAN FAGYVA???Az egész nap egy nagyon kellemes mind hangulatban, mind kilométerben, mind szintben. Szerintem Orion egyik legcsodálatosabb szülinapja volt. A sok hiszti meghozta gyümölcsét. Egy örök emlék marad az biztos. Tudom sokan ezt nem értik, de megpróbálom leírni mit is jelentett nekem ez a nap.
Ici pici babaként került hozzám Orionka. Nem sokra rá sajnos utcára kerültünk, egy darabig barátunknál hédereltünk majd vissza kellett térnünk újpestre. Ott az autóban laktunk, míg találtam munkát és albérletet a barátok segítségével. Akkor kezdődött az igazi életünk. Sokszor megfogadtam és sokszor mondogattam neki nehéz időkben, hogy jobb lesz, jobb lesz egyszer az életünk. Akkor még egy kis fekete pötty volt. Sokat harcoltunk együtt és egymással is, de soha semmit nem bántam meg és a végéig kitartok mellette. Ő az, aki ha csinál valamit, akkor azt 200%osan teszi, legyen jó v rossz dolog. Ő az, aki tisztán kommunikál, igen vagy sem, nem köntörfalaz. Szerintem az egyik legtisztább lény, akit ismerek. Szóval ez a fekete pötty szép lassan tériszonyos lett, megjelentek az ősz szálak és egyre lassabb lett. Ő az, akinek a fekete szőrén megcsillant tegnap a napfény és a szívembe markoló érzés hatott át, hogy mennyire szeretem. Nehéz elfogadni az idő múlását, de mikor visszagondolok, csak azt érzem, hogy megérte. Számomra a világ legjobb kutyája és úgy gondolom megérdemelte ezt a napot, hogy csak mi ketten újra.
Szóval, ha már szétsírtad a szemed, el is búcsúzok tőletek és hálát adok mind azoknak, akik ebben végig kísértek és segítettek valamilyen útón módon.
Köszönöm Nektek és a Dog Hájking- nak

2019.03.31 Szlovákia

 

Tegnapi nap beszámolója.
Harmadik alkalommal lett megrendezve a borzoi tali. Nem volt mit tenni, így HDR után kellett a levezetés(13km) . Irány Tatabánya. Megérkezés után egy elég jó csapat jött össze. Jó kutyák, jó hangulat. Indulhattunk is. Irány a hegy. Amint beértünk már el is engedtem a triumvirátust. Az egész séta alatt szépen vissza is jöttek ha hívtam őket. Szerintem kb a legőrültebb kölykök voltak. Fel s alá rohangáltak. Amint vizet láttak Nina belefeküdt , Heki meg a fejét rakta bele h hűtse magát. Nincso lábszár védővel indult de pár perc után lecsúszott úgyhogy marad a három órás kozmi otthon, imádom. Az út mellett láttunk egy hatalmas placcot. Nina háromszor ment le és nézett ránk hogy nem megyünk ?? Pedig az olyan jó. Heki általában elől ment a többiekkel. Pandacsöki meg oda vissza rohangált és bactatta a tesókat hogy játszanak vele. Mikor beindultak vigyázni kellett a lábakra, egyszer sajnos oldalról fel is borították Nadint. Úgy sajnáltam szegényt de hála jól viselte, bár utána már ferde szemmel nézett a lükékre. Rengeteg szép helyen jártunk. A délután háromra bemegyek dolgozni kijelentésem, este nyolckor elszállt. Ittunk fincsi kávét fent meg a túra végén csapattunk egy jó kis Burgert. Persze mindent kutyákkal. Nagyon élveztem és mondhatom a manók is. Estére kellő képen elfáradtak. Azóta kb alszanak. Úgyhogy köszönjük a tegnapi napot Mindenkinek és köszi Manka hogy a végére becsatlakoztál. Várjuk a kövit

2019.03.24 Tatabánya

 

Mai nap beszámolója.
Tutuval újra neki vágtunk a HDR-nek. Most csapatban indultunk és Lelkesen készültünk. Miután ma lett volna Heki coursingje, és sajnos nem tudok két helyen lenni, ezért Ági segített és elvitte Fogyimogyit edzeni. Azt hallottam jó gyerek volt és szépet is futott. Most vissza térek Tutura. Miután Hekit ugye el kellett vinni így hétkor már indultunk is és fél tíz fele már Pomázon voltunk. Jöhetett a becsekkk. Amilyen tumultus volt bent, annyira jól bírta Vérdene. Ez a jó kedve szinte egész nap kitartott nála. Miután átvettük a borítékot már mehettünk is a starthoz. A pálya nekem baromira tetszett. Nem hiszitek el de gimi óta először futottam is. Voltak szakaszok ahol kifejezetten jól is esett. Tutunak nagyon meleg volt ez a 20 fok de végig szépen ment és amikor kellett húzott is. Lassan kilenc éves és minden egyes alkalomkor meg tud lepni és olyan büszke vagyok rá. Volt egy rész ahol gondoltuk behozzuk a lemaradásunkat és Andiig futottunk, mire látom h ő is fut. Mondom hova futsz? Mire ő: előre, most jól esik. Basszus azért az úgy megvan h rohanunk hárman, mire előttünk is rohannak és kb senki nem tudja h mi miért rohantunk, vágod??? Ricsi meg persze pont a pálya egyetlen legszarabb részén kamerázott minket. Számomra amúgy a vége az nem semmi volt. Mikor beérsz egy katlanba és körbe kellett futni facom tudja mennyi ember előtt és mikor már azt érzed h már nem akarsz futni de kő. Szóval egy szó mint száz , nekem és Tutunak baromira tetszett az egész és mi a parkolóból is simán kijutottunk. Úgyhogy számunkra tökéletes nap volt!!! Köszönjük Mindenkinek aki a részese volt. Hard Dog Race

2019.03.23 Pomáz

 

Mai napunk.

Igazából szerettük volna ma másodszorra teljesíteni a Szénás kört de miután egész este esett az eső, nem mertünk neki vágni. Gondoltuk h attól még mehetünk valamerre. Egye fene, menjünk egy laza 7 kilométert. Ezzel nem is volt baj. Fejből tudtuk az útvonalat. Ez igazából csak akkor csattant mikor rájöttünk , basszus de amit mi fejből tudunk az egy 20 kilométeres táv, na de sebaj. Menet közben Orion többször szerelmes lett. Jó kutyás révén amikor láttuk h jön valaki, behívtuk a kutyákat. Egy esetben azonban hátulról jött a futó és keresztül esett Turbon, nem hallottuk. Mikor megláttam és szóltam Tutunak , már késő volt. Nem nagyon hatotta meg a faszit és Tutu magához képest jól reagálta le a szitut. A Bistroban ittunk jó faca cappucinot. Rengeteg emberrel beszéltünk, sokan megállítottak és sokan simogatták a törpöket. Joker és Orion kicsit össze vesztek de nem lett nagy baj hála. Nina pocsolyában feküdt és hűsölt. Fel s alá rohangáltak, nagyon jó kedvük volt. A hegyről lefelé még egy csapattól kaját is kunyeráltak, na jó, adtak cserébe puszit. Találkoztunk persze pár balfasszal is , ami úgy nem lett volna baj ha nem, Orion ma minden idegen kutyával játszott. Nagyon jó kedve volt. Szóval egy szó mint száz , szerintem fantasztikus nap volt. Koszike Richard Bényi és Joker

2019.03.15 Árpád kilátó

 

Mai nap beszámolója.
Ma került megrendezésre az Attila Unokái szervezésében a II. Rákóczi Ferenc Emléktúra, melyen mi is képviseltük magunkat a 20 kilométeres távon. Már reggel szép napra keltünk hisz Richard Bényi szulinapja van. Ez szerintem kihatott az egész napunkra. Mondhatom hogy egy kellemes és fantasztikus túra volt. Az 587 méter szintkülönbség meg se kottyant. Jókat nevettünk és a kutyák is élvezték. Eddy egy darabig Pandára volt kötve majd szavaztam neki egy kis bizalmat és szabadon jött ment. Nina futott rohant össze vissza de nagyon jó gyerek volt. Ma valahogy úgy keltek ők is hogy jó napjuk lesz. Így hogy élveztük az egészet még így is 5:54 alatt teljesítettük. Pedig volt hogy kopogtak nekünk a madarak és mi kérdeztük hogy ki kopog. Panda úgy döntött hogy romcsizik Eddyvel és felvitte a kilatoba is. Nagyon nagy élmény volt. A végén Nina szokásához híven kiterült a célban. Már itthon és mindenki alcik. Koszonjuk ezt a fantasztikus napot és mégegyszer Boldog Szülinapot Ricsi!!!!

2019.02.23 Rózsadomb center

 

Szombati nap beszámolója.

Hivatalosak voltunk az 53. Dog Hájking Kutyás Túra (Szlovákia, Kecskehát) -ra Szlovákiába. Gondoltam én naivan hogy mi az a 300as szintkülönbség. Kiérve még nem volt gáz, azon kívül, hogy nem ment fel a busz, mondhatjuk kicsit hamarabb kezdtük a gyaloglást Banikban. Ahogy beértünk az erdőbe még mindig nem tűnt gázosnak. Mikor kiértünk viccből mondtuk, hogy ugye nem ott kell felmenni??? De yes, biz ott kellett. Mikor felértünk, Bence Batiz közölte, hogy amúgy nem erre kellett volna, hanem egy kicsit odébb, egy lankásabb részen. Gondoltam tuti Richard Bényi ment előre. Az első ilyen után megérkeztünk 1225 méter magasba Keckara majd ott kicsit ettünk, ittunk, jót mulattunk. Innen lefelé vezetett az út 1160ra Sedlo Hadlankara majd jelezte Bence, hogy nézzétek, oda szembe megyünk fel a Kecskehátra. Akkor már tudtam, meghalok, többször is mire feljutok. Nem volt mit tenni, neki vágtunk. Sokszor megálltam és sokszor elgondolkodtam, de nekem amúgy az vált be hogy nem nézek fel. Ha csak azt lesem melyik lábnyomba lépjek, hogy ne süppedjek egy métert és csak mentem és mentem, akkor nem volt gáz. Ha felnéztem és láttam, hogy milyen sok van még, na, akkor álltam meg és gondolkodtam el az életemről. Feladni nem lehet, csak lassítottam a csapatot. Maya a túravezető, végig szépen elől ment, néha bevárt minket, Bence meg a sor végén várt be mindenkit hogy senkit se veszítsünk el. Míg felértünk a célig 5 ember adta fel, mi nem. Mi hatan megcsináltuk plusz a Törpök. A látványt nem lehet leírni 1330 méter magasan Kozi Chrbaton. Amikor látod, hogy megérte küzdeni és harcolni. Felejthetetlen. Még ha lassabb is vagyok és nyomibb mint a többiek, akkor is megcsináltuk. Hekivel és Tutuval a csúcson. Biz nem volt mit tenni, le is kellett menni. Amikor azt hiszed, hogy no, csak lefelé kell menni, hát dehogy. Vissza 1160ra, majd 1225 re majd megint le majd megint fel. Azért az már nem egyszerű. A legvégén még gatyafékkel szánkóztunk is egyet. Na, onnan vissza az erdőbe felfelé se volt egyszerű. Minden áldott alkalommal megfogadom, hogy soha többé, majd felérek és rájövök milyen szép, majd valahogy a végén megszépül az egész. Elfelejtem, a szenvedést mire felérek és csak is a szépre és a jóra gondolok, már csak is az jut eszembe. Nap, mint nap hálát adok érte, hogy ilyen csapattal mehetek, és hogy ilyen helyekre eljutok a kis ideggyenge törpömmel, meg persze most Hekivel. Köszönöm Nektek( Dog Hájking )! És még sok ilyen csodás élményt. Mondjuk úgy két hét múlva a felvonón

2019.02.18 Szlovákia

 

Tegnapi nap beszámolója.

Miután egy ideje járunk túrázgatni, kitaláltuk, hogy próbáljuk meg a Kis Szénás Kört. Ez jelenleg egy 31,1 kilométeres táv 895 méteres szintkülönbséggel. Az útvonal körbe ér tehát ahonnan indultunk, oda is tértünk vissza, ez pedig a Solymár, Művelődési ház (11:34kor kezdtük meg) – Jegenye-völgy – Budaliget – Remeteszőlős – Nagy-Kopasz – Sisakvirág tanösvény – Kutya-hegy – Nagy-Szénás – Volt Zsíroshegyi turistaház romja – Solymár, Művelődési ház. Mondhatjuk, hogy a nagyját már anno bejártuk, de az, hogy az egészet egybe, na ez durva. Szerintem érezhető volt, hogy 15 kilométereket szoktunk menni. 1. csekpont Remeteszőlős 7,9km (2:14 alatt értünk oda 3,5km/h sebességgel). Utána jött a kemény rész. Még a második csekkpontig (Nagy-Kopasz 15,1km eddig 536 szintkülönbség 3:58 alatt értünk oda 3,8 km/h sebességgel) jól bírtuk, bár kétszer kemény emelkedő volt, de túléltük. Mikor a kék kúthoz értünk azt hittük ott az egyik pont, de nem. Majd fél órát ott veszítettünk mert féltünk, hogy kihagyunk egy csekpontot. Miután feladtuk a keresést, mentünk tovább. Ekkor még Joker és Heki is jól bírta, én már kevésbé. Ez után jött a kemény rész. Mikor ránéztem a trackre és láttam mennyit kell még menni a következő pontig. Megnéztük a Csergezán kilátót, ahova minden évben megyünk január 1.-én. Még lelkesek voltunk. Ahogy haladtunk elő kellett venni a fejlámpát. Nekem ekkor jött a káosz. Mint tudjuk félek a sötétben, pláne az erdőben, így elég kemény volt belülről legyőzni. Persze ez másoknak vicces lehet, nekem kevésbé. A harmadik csekpont a Nagy-Szénás (7:01 tartottunk 3,7km/h sebességgel), ekkor már 25,7 kilométernél tartottunk 864 méteres szintkülönbséggel. Feladni nem lehetett hisz az autóig el kellett jutnunk. Igazából nem is az volt a kérdés h megcsináljuk e, hanem az, hogy szintidőn belül, pláne h mi megállunk fotózkodni meg hát a kutyákra is kell figyelni. A fiúk már rég bent lehettek volna a célban, de én húztam le őket. Ha vízszintes v lejtős terepen mentünk közel 6km/órával, addig emelkedős részen szerintem örültem, ha 1-gyel mehettem. Nem, nem álltunk meg egyszer se, végig toltuk az egészet. Azonban ami furi volt számomra, hogy amikor mentünk felfelé, össze-vissza vert a szívem, figyelnem kellett a légzésemre is és vert a víz. Ilyen még nem nagyon volt velem. Felmentem, nem álltam meg de kemény volt. Kétszer éreztem ezt, aztán mikor megláttam h mennyi van még, belül feladtam, úgy éreztem h csökken a sebességem és nem lesz meg a szintidő. Mentem még mindig mentem, nem álltam meg de belül valami eltört. Mikor már csak azt érzed, hogy ki akarsz jutni, legyen már vége és amikor kiérsz és látod, hogy még vissza kell menned az erdőbe, de nem akarsz, de meg kell tenned, arra vezet az út a célig. Tudom sokan mondják, hogy fejben dől el, de akkor és ott halmozott hátrányos helyzetűnek éreztem magam. Egy fogyatékos nulla kondival, egy kutyával a hegyekben éjszaka. A végén már vártak minket (19:56kor 8:21 túrázva). Nem, nem sírtam, de belül örültem. Sokan nem hittek bennem/bennünk, de megcsináltuk. Fantasztikus érzés volt! Együtt hárman, azaz öten, megcsináltuk!! Köszönöm Mindenkinek aki részt vett ebben az élményben. Amúgy Nekünk a vége 31,8 kilométer 8 óra 49 perc 925 méter szintkülönbséggel a relive szerint

2019.02.10. Szénás kör

 

Tegnapi nap beszámolója.

Hivatalosak voltunk az 52. Dog Hájking Kutyás Túra (Szlovákia, Zöld-tavi menedékház) -ra a Magas Tátrába. Reggel 2.30 kelés és indulás. Soha nem lehetek elég hálás a szállítóm korai kelésének és így időben kint is voltunk az Ötvenhatosok terén. Jött is Bence és pakoltunk be. Richard Bényi hátul a csajokkal, mi meg hárman Veronika Vincze, Gábor és én egy sorban. Tutu és Benji meg elöl. Tutu az utat amúgy most nagyon jól viselte. Amennyit múltkor hisztizett, most pont annyit volt csendben. Az úton kifelé rengeteg bambi volt, egy három fős csapat elénk is tért majd felnéztek ránk és egy balra, kettő meg jobbra rohant tovább. A szokásos benzinkúton megálltunk és kicsit nyújtóztunk. Menet közben elnyaltam M egyik nyalókáját,nyugi, hagytam még neki ötöt. Kicsit aludtam és már a hegyekben voltunk. Néha imádkoztunk h menjen fel a busz mert katasztrófa volt az út néhol. De sikerült, megérkeztünk a Biela Voda, Trenčiansky, Slovakia parkolóba. Öltöztünk és indultunk is. Felfelé menet életem első angyalkáját meg is csináltam. Tutu glóriát is rajzolt rá Mint kiderült az ALBA Túrakör is pont akkor és pont ott volt, mint mi. Váltottuk egymást. Néha ők mentek elől, néha mi. Aranyosak voltak. Turbó nevét pikk pakk megjegyezték és ha én nem láttam, hogy mit akar felenni, ők rászóltak. Nagyon jó tempót mentünk, úgyhogy időben fent voltunk a Zöld-tavi menedékház-ban. Menet közben Gábor mindig tele pakolta jéggel és hóval a szájkosarat ,amit persze nem láttam mert hátul lógott a táskámon. Megittam életem első Tátra teáját. Mit mondjak, nem lesz a kedvencem. Verát megleptük a szülinapján egy kis palacsintával. Majd a mellékhelyiségben az összes wct elfoglaltuk az Albás csajokkal és nőuralom volt lent, egy pasi se jöhetett be .Mindezek után csináltunk fent közös csoportképet és indulhattunk is le. Kicsivel lejjebb megpróbáltuk még egyszer, majd Bence Batiz katt és röpült elénk a hóba kép majd később lesz. A csúszásgátlót még fent felvettük és mondhatom mindent pénzt megér. Imádtam abban hatolgatni. Lejjebb érve Vera ivott a patakból, ami mondhatjuk ponnyó volt. Úgyhogy feltöltve energiával és élményekkel egy újabb csodás napot tölthettünk el a Doghájkingosokkal. Annyira fantasztikus látvány és élmény, ez az, amit a szívedbe zársz és senki el nem veheti. Életem kis 8 éves ideggyenge kutyája, boldogan rohangál emberek és kutyák társaságában, az egész nap mosolya, csak a miénk. Köszönöm Nektek. Két hét múlva újra veletek!!

2019.02.03 Szlovákia

 

Tegnapi nap beszámolója.

Második alkalommal mentünk az Attila Unokái túrára. Ez most a Toldi Miklós 15kmes táv volt. Regeltünk és indultunk is. Most volt itiner és használtuk a GPXviewert is. Eleinte vicces volt h minden csupa hó és jég, azonban a sokadik esés után már nem volt annyira, ellenben mi próbáltuk még akkor is viccesen felfogni. Iszonyat esések , csúszások voltak láthatóak.Ricsi mint akit Balboa kiutott, lassított felvetelben csapódott a jégre. Én szörföztem, Gabor meg mindezt végig nézte. Talán ő volt az egyedüli aki megúszta.A kutyák nagyon élvezték az egészet. Nincso a táv két harmadánál úgy döntött hogy elfáradt de így is letolta végül. Felmentünk a kilatoba ahova amúgy nem kellett volna,volt egy csoport aki szerint Nina echte én vagyok.Sok mindent mesélhetnék még de inkább nézegessétek a képeket Nálam

2019.01.20 Normafa

 

Tegnapi és mai nap beszámolója.

Mondhatom fantasztikusan zártuk a 2018at és fantasztikusan kezdtük az új évet. Adja az ég hogy idén minden úgy össze jöjjön ahogy szeretnénk. Remelem a jó kezdés segít ebben és nem mosunk ma és nem visszük ki a szemetet,Nina ma 13 kilométert nyomott le a többiekkel és még a kilátóba is felmászott. Bigyo sajna idén se jött fel és Heki se Tutu élvezte csak kicsit hiszti volt, Pandacsek, na hát ő Pandacsek jött ment intézkedett. Így mindenkinek Boldog Új Évet!!!!

2019.01.01 Telki

 

Mai nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk a Sebő Ödön emléktúrára amire csak Ninával neveztem de persze a többiek is jöttek velünk. Az öt fekáté mellett velünk voltak Földvári Lilla -ék és persze Richard Bényi is a törpjeikkel. A táv nem volt sok, csak tíz kilométer , azonban Ninának ez az első hosszú távja volt fél évesen. Kaptunk térképet is , amit persze Lilla nézett így gondolhatjátok mennyit mentünk pluszba még de sebaj. Minden kutyus élvezte és egy csepp balhé sem volt hála. Maga a túra látványos és szép volt. Voltunk Szentendrén a városban és voltunk a hegyekben is. Lovak mellett sétáltunk és egy birka nyájon is keresztül kellett hatolnunk. Volt patak, sár, erdő , mező minden ami szem szájnak ingere. A kezdő ponton még kaptunk narancsot és cerbonát is. Miután jól kisétáltuk magunkat és végre célba értünk, Nincso össze is esett és elaludt, így csak ilyen kép készült a díszével. Ekkor kaptunk még azért útra való napolyit meg mogyit. Mondhatom fantasztikus nap volt, élményekkel teli. Jövőre újra veletek

2018.12.29 Szentendre

 

Tegnapi nap beszámolója.
A túra második állomása a Budaörsi Kopárok Tanösvény volt. Mondhatjuk h sokat nem kellett autózni és egy fantasztikus helyre csöppentünk. Induláskor első körben egy relatíve meredek rész volt de utána elviselhető szint különbségek vártak ránk. Néha letértünk az útról, a látvány fantasztikus volt ,azonban készüljetek arra hogy csupa csupa szúrós minden az ösvényen kívül. Kullanccsal idáig nem találkoztunk úgyhogy ez felüdülés számomra. Ami még fontos, hogy sok kutyussal lehetőleg ne hétvégén menjetek. Az út keskeny és nagyobb forgalom van ott mint a sztrádán.Rengeteg ember volt. Mi megoldottuk de örültünk volna ha kevesebben vannak. A táj amúgy mindent feledtetett. Még annyi hogy érdemes tudni hogy térerő nem nagyon van , az app is feladta. Na egy szó mint száz , szép és jó a hely.

2018.11.19 Budaörsi Kopárok

 

Mai nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk az év utolsó edzésére Némediben, a Fergeteges Fitt-eb Futófesztiválra. Ma minden gyerek futhatott még egy kicsit. Már a reggel nehezen kezdődött hisz Heki kiboritotta a reggeli kavemat, ennek hatására időben indultunk. Kiérkezés után kicsit rohangálhattak a Törpök és kezdődött is a regisztráció. Utána mehettem benyuszizni. Ma mindenki nagyon ügyes volt. Jöhetett is a futam. Heki társast futott. Most négyen mentek. Sajna beigazolódott a gyanúm hogy lassabb kutyával nem futhat, játszani akar velük. Ezek után jól megkavartam a dolgokat , ugyanis kicsit össze kevertem a dolgokat és kutyafuttában Pandacsöki és a Nővérei már a boxnál is voltak. Ugyanis Orion és Tutu adott licencet a huginak.Nagyon szépen ment és semmi másra nem figyelt csak a nyuszira. Első társas pipa.Jöttünk mentünk segítettünk és már jött is Nina. Ő még Baba futamot megy de olyan kis ügyes,olyan boldogan rohangál. Ezek után jöhetett egy kis szünet, eszem iszom. Majd jöhetett is a második kör. Orion és Tutu licencet adott Árminnak. Mind a két Torpom olyan szépen ment, majd megzabáltam őket. Sajna gyorsabbak voltak mint Ármin és a cél előtt megállt szegénykém.Sebaj majd legközelebb.Aztán jöhetett Pandacsöki , akinek most Zora és Maycsi adott licencet. Annyira imádom a kis pincsimet. A mai naptól ő is teljes licences baba, három évesen . Jöhetett Heki. Most Bucival ment. Szépen indultak majd Heki pofazott neki és nem hiszitek el de egyszer csak ott hagyta Bucit és a nyúlra ment. Olyan jó volt nézni . Ezek után jöhetett Nincso. Na ő is meglepett, letojt és ráment a nyuszira. Imádom őket. Minden után elmentünk még sétizni, így tok jó napot zártunk. Koszonjuk Mindenkinek.Az egész évi segítséget !!!

2018.11.17 Alsónémedi

 

 Tegnapi nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk Bugacra egy kis coursing edzésre. Miután Heki idén úgy döntött hogy ezt imádja , nem volt mit tenni, menni kellett. Reggel kelés és irány Merci. Indulhattunk is Bugacra. Kierve regisztraltunk és újra megcsodalhattam a 10 hónapos afgán babát, olyan szép. Aztán jött Judit is, hozta a kutyagyerek dühöngőt. A felállítás is sikerült bár a végén az össze csukásban még segítséget kellett kérnünk. Törpök be és kicsi pihi. Mi megkaveztunk és lassan jöhetett is a Megnyitó. Lementek a licencek majd Heki készülhetett. Nina és Panda figyelte a nagytesót. Nem is tudom leírni hogy milyen ideg állapotban volt Heki. Őrjöng ugrál ugat. .... Teljesen kész van. A kosár furi volt neki bár indulásnál nem zavarta de mikor a végén rá akart fogni a nyuszira , jól megsértődött és elvonult, hogy “nem tudom Anya megfogni”. Persze sikerült kihozni ebből az állapotból és orjongott tovább hogy menjünk még!! Kicsi pihi jött. Ettünk ittunk közbe. Mókus vérét szívtuk, csak a szokásos. Elmentünk megnézni az árusokat és kaptak a Törpök Hennet és egy Zooro fesut , amit most nagyon dicsérnek. Remelem Orionnak és Tutunak beválik. Majd kipróbáltuk a pullert. Panda néha a kezemre harapott de amúgy egy állat volt. Tetszett neki. Heki lecarta ezt is. Nina azonban lelkes volt. Neki tetszett ez is. Merci részét majd leírja ő is. Mert ugye Cony és Tyson is futott és pullerezett is.Jöhetett a tombola. Nyertem egy masszázs tanfolyam árából 20 % kedvezményt. Úgyhogy nincs mese, mostmár menni kell.Meg nyertem egy fantasztikus itató tálat amit icike picikére össze lehet hajtani.Ezek után jöhetett a második futam. Heki egy állat volt. Most a végén az se érdekelte hogy rajta van a kosár, akkor is meg akarta fogni.Gondoltam így hogy vége , mehetünk sétálni. Mindenki lecsat és hagy fussanak. Ninának ez rövid volt,tele lett szegény kis teste ezzel a szuros ízével. Míg mindenki más rohangált, ő szegény feküdt mellettem a földön és próbáltam kiszedni belőle azt a közel 100 darab szart. Annyira de annyira sajnáltam. A szívem szakadt meg. A nagyja kijött hála , majd az autónál folytattam fésüvel. Mire végeztünk, jött a Mókus hogy alig voltak a kutya gazdi fotozason. Mondom bassszuuusss, azt elfelejtettem. Úgyhogy kisírtuk, hogy csináljon rólunk egy közös képet a lemenő nap fényében. Meg is tette.köfike.majd a fotózás után láttuk azt a szál virágot vagy mit ami lebegett előttünk. Gyorsan le is fotóztuk. Úgyhogy egy fantasztikus nap után mehettünk is haza. Sajnálom hogy a többiek nem voltak ott mert tényleg jó nap volt. Koszonjuk Mercédesz Fenyvesi , Ben Richárd Bogláry , Mókus Róbert és Judit Fóti. Koszonjuk ezt a fantasztikus napot!

2018.10.21 Bugac

Mai nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk a Lelkes Szabadegyetem *21* és Évadzáró rendezvényre. Reggel kelés és indulás Isaszegre. Törpök pisi kaki és pihi. Jól megbeszéltük Tibivel, hogy ő nem agaras  (aki nem ismerné, ő a nyúlhúzó Isaszegen). Kezdődhetett is a reg. A tegnapi nap után csak egy darab csaladi futásuk volt a Manoknak. Első körben segítettem Andinak Hepivel majd jöhettek a sajátok. Együtt a négy. Panda egy állat volt, nagyon tepert. Turbó és Orion is komolyan vette az űzést. Heki, meg hát ő Heki. Ma úgy gondolta hogy inkább játszana a tesókkal. Végig pofazott nekik és mellettük ugrált. Hülye gyerek. Miután lementek a futamok, jöhetett az Éves díj kiadása. Orion és Tutu ugyan annyi ponton állt a coursing verseny előttig de Orion ott szerzett két pontot. Ennek függvényében lezuzta Tutut a dobogóról. Így Orion harmadik lett idén is a szukák közt. Ez a második év hogy dobogós az egész évi teljesítménye miatt. Annyira büszke vagyok rá. Na meg Tutura, mert rengeteget fejlődött. Ki ne maradjon Pandacsek aki három év alatt végre eljutott odáig ahol van és Heki is, akinek kezd benőni a feje lágya, persze nem ma.A díj kiadás alatt köszönöm Andinak a sok segítséget. Elrohant Orionért mert hirtelen Heki volt a kezemben és köszönöm megint az egész napi segítséget! Legközelebb piát kapsz ígérem. Úgyhogy már csak enni kellett egy hambit meg egy nutellas banános palacsintát. Kaja után segítettem még Hepi indításában és mondhatom meg se próbált tolatni és gyönyörűen futott. Büszke vagyok rá. Jah és a legjobb, ma nem dolgoztam,végig lazáztam a mai napot. Úgyhogy mondhatom hogy fantasztikus napot zártunk és ezzel megint egy fantasztikus hétvégét. Most jó pihit mindenkinek és Köszönünk mindent.Jó ejt!

2018.10.14 Isaszeg

 

Tegnapi nap beszámolója.
Reggel kelés ugyanis hivatalosak voltunk a Fitt-eb lombhullató edzésre. Persze menet közben mindenhol feltartottak úgyhogy épphogy nyolcra kiertunk. Jöhetett is a reg. Orion és Heki coursing, míg Tutu licencet adott és futott egy sima 80at is, Pandacsöki megszerezte három év után az egyéni licencet, Nina meg futhatott egy baba futamot. Kávé után mehettem benyuszizni. Próbáltam mindenkit úgy elengedni h a kutyus már tudja miről is szól ez az egész. Sajnos nem volt mindenkire idő mert sok kezdő volt. Rohantunk a pályára és már kezdődött is az első futás. Tutu licencet adott. Annyira szépen megy már. Simán elfut mellettem és mióta nincs rajta kosár már a nyufit is megfogja. Pandacsöki jöhetett. Egyéni licenc. Annyira szépen rongyolt ki a boxbol és annyira szépen futott. A cél után benézte a Robit aki a földön feküdt. Engem nem is látott odáig. Annyira szépen ment a panda bocsom. Jöhetett Nina. Figyeli a nyuszit és olyan szépen indul is rá. Annyira büszke vagyok rá. Ha majd egyszer két évesen futhat igaziból , annyira kiváncsi leszek rá. A kiállításos kutya aki annyira jó a sportokban. De tényleg jó mindenben. Mehettünk át a coursingre. Orion Arminnal ment. Az utóbbi időben azt figyeltem meg hogy ha párban megy és ő a lassabb akkor agyban próbálja megoldani. Levágja a pályát. Ettől függetlenül jól ment. Hekáté, na hat, mutatom hogy futott....,....,.....,....,, aki nem érti megmutatom élőben. Annyira szépen fut. Kellett ez a két év hogy beérjen. Imádom. Mehettünk vissza a második körre. Tutu futott még egy 80at meg Nina egy picit. Pandacsökit már nem erőltetem mert hat ugye a lába még nem 200%os. Aztán megint mehettünk vissza coursingre. Orion egyedül ment most. Már nagyon fáradt volt. Beszéltük ott a többiekkel hogy annyira fáradt fizikailag hogy ha látja h nem éri utol a nyuszit akkor megint agyban oldja meg. Bár így h másodszorra is ugyanazt a pályát futotta már tudta fejből hogy merre megy a nyuszi. Jöhetett Heki. Nah, hat ő, megint szépet ment. Annyira de annyira büszke vagyok rá. Imádom. Menet közben egy repcsi is felszállt a coursing edzés mellett,vicces volt a szárnya alatt állni. Közben a Törpök pancsiztak és játszottak. Az egész napi móka után mehettünk enni. Nina és én bedobtunk egy hekket. A szore katasztrófa állapotban úgyhogy miután haza értünk még egy óráig fesultem. Úgy sajnálom, úgyhogy lassan harisnyát kap. Szerintem mondhatom hogy eredményes napot zártunk és mindenki azt csinálta amit szeretett. Köszönöm a rengeteg segítséget és köszönöm az egész napot. Merci neked már vagy két kolbival jövök, Timi na hat te meg írd a szamlamhoz.Egy szó mint száz jó pihit mindenkinek és koszonjuk

2018.10.14 Alsónémedi

 

Vasárnapi nap beszámolója.
Frissen üdén keltünk a szombati nap után, jah nem.
Hulla fáradtan fogtam és beraktam az autóba a három törpördögöt, ugyanis Orionnak és Hekinek coursing versenye volt, Nina meg elkísérte őket.
Kiérve regeltem is és megkaptuk a csudi ajándékokat a A Vihar Lovasai. Kezdődhetett az első kör. Heki egy állat. Szépen indult, végig lelkesen űzte a vadat, oly annyira hogy egyszer a feneke is kicsúszott alóla a kanyarban, gyönyörűen ment a drágám, a végén még rá is robbant a nyufira. Következett Orion. Szép indulás, végig szép tempó. Egy kanyar volt, amit benézett, de nagyon, majd a végén rárongyolt a nyuszira. Az első körök után Timivel elmentünk pancsizni, nagyon élvezték a kutyik. Ettünk ittunk jót mulattunk majd kezdődhetett a második kör. Orion egy állat, fantasztikus tempóban végig tolta, egyszer még ugatott is menet közben majd a végén úgy rárongyolt a nyuszira, hogy el is rohant vele a pályán kívülre.Jöhetett Hekáté. Annyira durván nyomta, hogy szabályosan fostam nehogy befejelje a tárcsát, annyira közel volt hozzá. Miután a Törpök és Timi Törpjei is lefutották a sajátjukat, megint elmentünk pancsizni de kb amúgy öt percenként a parton voltunk.
Miután lement a verseny, Nina is kipróbálhatta a sportot. Ez kész ez a gyerek.Még lehet belőle valami.Fantasztikusan lefutotta a nyufit majd megszerezte és lefeküdt mellé.
Ezek után jöhetett az eredményhirdetés.
Orion a maxi 48,5+ cmbe került, azon belül a Driveba, hogy miért inkább ne kérdezd.Amúgy is úgy voltam, hogy esélytelen hogy dobogósok legyenek egyéb okokból. Ez be is jött, ötödik lett Bigyó élete legszarabb eredményével, 41,5 pont lett. Életében nem volt ennyire kevés. Szarni rá. Legalább jól érezte magát.
Jöhetett Heki. Miután ő az agarakhoz került és ott hárman voltak, így tudtam, hogy dobogós lesz, de arra nem számítottam, hogy első, szerintem valami fantasztikus volt a futása (48pont)  Úgyhogy nem is tudom, hogy hogy van az a mondás, tudjátok, …..kapok is…., fene se tudja, nem jut az eszembe.
Na mindegy is. A Törpök élvezték nagyon,tanuló pénz volt megint. Ez amúgy még annyiban volt jó h, amit jövőre terveztem projectet,azt erősíti. Heki jövőre csak coursingel,jobban szereti, mint a pályát.
Csak h legyen még valami jó a napban, Timivel meg az összes Törppel lementünk a Rómaira kajálni. Hála nem mentünk közel a Dunához, mert Timi tuti bele fojtott volna. Nekem tetszett, ettünk ittunk jót mulattunk, vagy legalábbis én.
Úgyhogy teli hassal mehettünk haza Pandacsekhez és Tutuhoz.
Köszönjük ezt a fergeteges napot Tímea Mekkel

2018.10.08 Tahitótfalu

 

Szombati nap beszámolója.
Tudom azt írtam, hogy szombat, de a péntekkel kezdeném. Szóval az életben egyszer szerettem volna hamarabb eljönni a munkahelyemről, ami esélytelen volt. Ennek függvényében 17után rohantam a Lidlbe majd tankolni majd haza a törpökhöz. Ekkor kezdetét vette a vacsi meg minden bepakolása az itthon maradottaknak. Nem két perc volt mire elindultunk Halomra, ugyanis Nina Nikiéknél panziózott. Gyorsan átadtam majd rohantunk Soroksárra, ugyanis Orion, Heki és Panda meg Dóriéknál panzióztak. Így el tudjátok képzelni mikor értem haza és álltam neki a szendvicskészítésnek.
Másnap reggel 2:30 kelés. 3:30kor már úton voltam Matyiért, aki a saját autómmal kidobott az Ötvenhatosok terén majd elvitte az autómat. Indulhattunk Szlovákiába.
Tutu az úton hisztizett. Gondoltam, na, megint nem pisilt és kakilt otthon és ezért csinálja, azonban kiderült, hogy nem, mert vissza fele is nyüszögött. Hogy a rázkódás vagy a kemény boksz volt az oka, nem tudni, de nem viselte annyira jól a közel 10 órás utat. A határ után megálltunk egy benzinkúton ahol volt lehetősége pisikélni, majd mentünk tovább a Tátrába. Megérkezve már szereltem is fel magunkat és indultunk a hegynek. Szerintem, aki látta már ezt élőben, az nem tudja leírni, megfogalmazni milyen a látvány. Én megpróbálom.
Szóval ülsz az autóban. Látod azt a monumentális hegyet és azon gondolkodsz, hogy tényleg azt fogod megmászni v ez csak átverés. Majd mikor ott állsz a lábánál és felnézel, és különböző színek pompáznak a hegy oldalán, elgondolkodsz vajon élnek jetik a hóban, vagy farkasok az erdőben, vagy halak a patakokban. Mire mindent jól kiagyaltál már neki is vágtál a végtelennek. Igen, annak! A soha véget nem érő domboknak, hegyeknek, katlanoknak, szikláknak, réteknek. A sárga, zöld, kék színek váltakozásának.
Na tehát lent álltunk és neki vágtunk. Az első fal résznél Tutut felküldtem, hogy pózoljon majd hallom taps hangját mögöttem és örömujjongást. Hátra fordulván csak azt látom, emberek tapsolnak és büszkék a kis kutyámra, így kezdődött a túra. Szép lassan haladtunk felfele. Első pihenőnk a Poprádi- tavaknál volt. Pózoltunk is egyet Tutuval.Ez még csak a kezdet volt. Elindultunk a köves talajon felfelé, míg elértünk egy kis hídig ahol is átmentünk a kis patak felett. Tutu élvezkedett, pancsolt, ivott és ugrált a sziklákon. Haladtunk tovább. A látvány már itt se volt piskóta és a képek még mindig nem adják vissza, de egy csoda tárult elénk. Tutu boldogan baktatott Bence után. Ahogy haladtunk felfele, itt-ott már volt havacska, kezdetét vette a hógolyódobálás.Tutu ezt is élvezte.A köves talajt felváltotta egy földes kis szakasz. Tutu ahol pózolt, tapsoltak az emberek meg mondták, hogy milyen kis ügyes, persze több nyelven. Néhol még fotózták is hogy milyen kis ügyes. A következő nehezítés a keresztbe átfolyó patakok voltak. Minden át kellett gázolnunk, majd a hegy oldalában megint olyan látványban volt részünk, hogy nem hagyhattam ki, hogy ne fotózzam le Tutut. Mikor már azt hittünk valahol félúton járhatunk jött egy mező majd még egy durva emelkedő. Fizikailag bírtam, azonban a térdem kétszer mondta fel a szolgálatot. Bence nem hagyta, hogy feladjam, pedig nagyon fájt. Vettem két mély levegőt, kicsit hagytam, hogy a térdem pihenjen majd mentünk tovább. Az idáig leírtakat szorozd be még kétszer, na, az várt még ránk. Ezek után a katlanban haladtunk, ahol azért jobb volt a járási lehetőség majd kiértünk a Hincó-tóhoz. Fantasztikus élmény, ahogy ott ültem a sziklán és látod a hegy oldalán, ahogy vonulnak a felhők, te meg csak ott ülsz a csodában a boldog kiskutyáddal. Leírhatatlan, ahogy a fekete szőrén megcsillan a napocska, a boldog arca fülig ér, alatta a víz csillogása és a sziklák nedvessége meg a táj, ahogy körül nézel. Nem gondoltam volna soha, hogy idáig eljutunk és azt meg pláne, hogy Tutu lesz velem. A legjobb választás volt már tudom. A hegyi kutya. Ez az ő világa. Ettünk ittunk majd egy közös kép erejéig összeállt a banda. Mondhatom jó fejek, kedvesek voltak. Egy élmény így túrázni. Ezek után indulhattunk vissza, persze ahol Tutu pózolt, az emberek tapsoltak, menet közben begyűjtött jó sok simit és élvezte az utat. Lefelé már jobb volt. Kettecskén szökelltünk lefelé a sziklákon. Nagyon tetszett. Voltak helyek, amik fel se tűntek.Néha kérdeztem Bencét, hogy erre jöttünk felfelé is?Mondta, hogy yes. Vicces volt. Mikor a túra vége felé közeledtünk, azért a lábam már kicsit remegett. Tutu még mindig hősiesen nyomta.Mikor vissza értünk a lenti tóhoz, ittunk még meg ettünk és mehettünk is vissza a buszhoz. Persze ha Bencét kérdezném, azt mondaná, csak tíz centire van.Mert hát a térképen megmatekolta hogy csak tíz centi a hegyre föl vezető út. Szóval a teljes hossz végül 10,5 km volt 722 méter szintkülönbséggel, amit 2 óra alatt tettünk meg. Nem hiszem, hogy többet kéne mesélnem. Egy élmény volt. Az emberek arca, amikor ránéztek a kiskutyámra, aki még pár éve embert és állatot akart enni, most pózolt, ment jött a hegyen, puszit adott idegeneknek, simogatták, rohangált, pancsolt. Na, ez és a táj együtt felbecsülhetetlen érzés, minden másra ott a Master card.Egy szó, mint száz, a túra után még össze kellett szednem az otthon maradottakat és éjfélkor sikerült is lefeküdni, aludni, ugyanis másnap Orionnak és Hekinek Coursing verseny volt, de arról egy másik posztban. Köszönjük a Dog Hájking -nak és Bence Batiz -nak ezt a fantasztikus napot! Jah és nem utolsó sorban a Barátaimnak ( Dóra Éliás és Tonigold Nikoletta), akik vigyáztak a Manókáimra Magyarországon, míg mi csatangoltunk.

2018.10.08 Szlovákia

 

Mai MT edzés.
Orion baba vak nyomot ment szagról. Az eleje elég zavaros volt. Domb oldal, fújó szél de szép negatívokat adott. Sajna nem reagáltam időben így újra megcsinálta a három kizárást majd segítve neki vissza is dolgozta magát és ment is a nyomon. A hídhoz érve le akart menni alá de nem engedtem majd felment a hídra és onnan szaglászott lefelé. Persze oda engedtek egy kutyust én meg jól bepánikoltam majd Orion nem törődve vele vissza lejött a hídról és bement alá. Meg is lett a bújó. Nagy buszkesegem. Még egy rövid intensity és már pihen is.
Jöhetett Heki. Vak nyom volt neki is de nem szagrol hanem sima intensity. Szép indulás és szépen kizárt egy ülő bácsit. Ment szépen majd a pecasoknal kicsit maszekolt majd megrázta magát és szépen kidolgozta. Vele valahogy sokkal könnyebbnek tűnt mint Orionnal. Hiába cikcakkos kutya, benne jobban bíztam most mint Bigyoban. Még egy rövid intensity és ő is pihenhet.
Jöhetett Nina. Aki még nem ismerné , ő egy afgán agár. Első MT edzése volt ma. Végig Anya keresést csináltunk de a rituálé nem maradhatott el. Ugyan úgy kapott szagot és ugyan úgy volt keresd vezenyszava. A csajok azt mondják hogy fantasztikus volt. Mintha mindent tudna már. Pedig eskü soha nem csinálta még. Úgyhogy három ilyen fantasztikus Törppel irány haza és készülünk is a fotózásra.Arról majd később.

2018.09.30 Csepel

 

Mai nap beszámolója.
Mondhatom hogy nem sokat aludtunk a tegnapi nap után. Egész éjszaka Pandát próbáltam burokban tartani, nehogy valaki ráfeküdjön vagy neki dőljön. Így reggel hulla fáradtan keltünk és később indultunk is. Mikor kiértünk, külön vettem ki a Torpoket. Mentünk regelni. Miután Heki műtve volt és Pandacseknek ilyen a lába, Nina meg még baba, így csak Orion és Turbó indult az esélytelenek nyugalmával. A 30-50 közötti marmagasság csoportba kerültünk ami a VII. csoport volt. Első körben Orion majd Turbó. Most csak 80 métert mentek. Jaajj kicsit szétszórt vagyok. Aki nem tudná a Fantasztikus Fitt-eb Futófesztiválra voltunk hivatalosak, ahol nem a sebesség volt a lényeg hanem hogy minél stabilabb futó legyen. Tehát folytatom. Orion 7,08at ment elsőre majd 7,129et. Tutu 7,129 elsőre majd 7,331 lett másodikra. Nagyon szép időt futottak, már el dicsőséggel tölt el. Szerintem mindenki ki tudja számolni, hogy Orionnak így 0,049 míg Tutunak 0,202 lett az eltérés. Nem is gondoltam volna hogy ennyire stabilak. Ez elég lett az 1. és a 4. helyhez. Megint büszke Anyuka lehettem. Napközben Pandacsek hébe hóba kint volt. Nem terhelte a lábát de néha néha azért rálépett már. Heki szegénykém ment volna de nem lehet. Még nem. Játszani játszhat de nem futhat pályán. Nina, na hát ő Nina. Volt bent a pályán és lefutottuk együtt. Olyan jó volt nézni hogy magától néha rarongyolt a nyuszira.Az új nemzedék. Napközben Mercit is köszöntöttük és emlékeztünk egy sport társra , Sassyre. Miután itt ott segítettünk és segítettek nekünk sétáltunk a végén. Pandacsek addig megőrzésen volt. Jöhettek az edző futamok. Miután azok is lementek mehettünk jó kis halászlét enni. Mondhatom finom volt. Ezek után jól megsirattak a “nem barátaim” ha Timi szavaival élhetek. Készítettek egy videót. Minden egyes kép kocka az életünk egy része. Minden percre emlékszem és ha szerintetek sok képet töltök fel, az csak azért van mert szeretem újra és újra átélni minden egyes percét a “már” múltnak. Ezek a kép kockák az ember agyába égnek és néha jó ha valami emlékeztet rá. A videó láttán is azt éreztem hogy jó helyen vagyok, a legjobbkor a legjobb helyen. Fantasztikus kis falkám van. Szívem minden bugyrában ők vannak , amíg csak élek. Nem tudom máshogy leírni azt a pillanatot amikor ezt végig néztem. Nem én csináltam hanem vannak olyan emberek mellettem akiknek ez ugyan úgy fontos és mély volt mint nekem. Nem is ragozom tovább. Nina és Heki kifésülve. Pandacsek lába lekezelve. Orion és Tutu átnézve. Már pihennek. Fantasztikus nap volt és imádtam minden percét. Köszönöm Nektek!!! Timi neked sokkal jövök de írd a számlámhoz. Merci neked jövök egy kolbival. Niki, nektek meg nem anyagi részben de sokkal jövök. Ami meglepi volt hogy Mókusnak is köszönöm ezt a fantasztikus élményt!! Örülök hogy ismerlek Titeket. Egy szó mint száz. Köszönöm Mindenkinek.Laci neked is és a Gyerekeknek is

2018.09.22 Alsónémedi

 

Mai nap beszámolója.
Már kelés után tudtam hogy szép napunk lesz hisz ma ünnepeltem a névnapom de hogy ennyire fantasztikus lesz, álmodni se mertem. Hivatalosak voltunk a Hungarian Sighthound Club Winner-Folklore show2018/ Klubkiállításra. Miután Heki ugye TK nélküli azért csak mozgatta a fantáziámat, hogy hozzá értők mit mondanak rá. Ez nem az a kis verseny ahova szoktunk járni hanem ez egy igazi nagy verseny volt. Délben regisztráltunk a Hobby kategóriába majd Levi jól lehangolt a csontozata miatt. De ez se tántorított el. Kiváncsi voltam. Míg vártunk sokan hallottam hogy susmusoltak a hátam mögött hogy mennyire szép és nem láttak még feketét,de többen meg is kérdezték hogy melyik kennel meg hogy miért hobbyban indulunk. Persze Nina is velünk volt akit úgyszintén sokan megnéztek és megcsodáltak. Jó érzés volt.Jöhetett a ring. A hármashoz kellett mennünk. Izgultam. Még az is eszembe jutott hogy elfelejtek angolul mire oda érek. De mielőtt nagyon elvesztem volna a gondolataimban már hívtak is be. Sokan voltunk, szebbnél szebb kutyusok egy ringben. Hekivel mi a 173as számot kaptuk. Mire hívott a bíró már nem pánikoltam. Mindent értettem amit mondott. Kérdezte ő is hogy miért Hobbyban indulunk. Láttam hogy nagyon tetszik neki. Köröztünk, megálltunk , megnézte , futottunk, megtapogatta majd vissza küldött a sorba. Miután mindenki lement jöhetett az eredmény. Sajnos nem kerültünk be az első háromba de nem éreztem magam vesztesnek. Heki élvezte és ez a lényeg. Ezek után már csak a Bírálati Lapra voltam kiváncsi. Peter Mazura mondhatom csupa szépet irt róla. Persze nem tökéletes de nekem az a királykisasszony. Ekozben Nina aludt a kemping székben. Miután vége lett, maradtunk még bandazni. Nina is játszott a tesókkal. Megnéztük a standokat és Heki az egész előtt, kapott még egy felvezető pórázt is, ami illik hozzá. Koszonjuk Anettnak a jutifalatot, imádta Heki és Bocsi h átrendezte a stand áruit.Koszonjuk Mindenkinek aki ott volt és szurkolt. Főleg Nikinek, Mercinek, Lacinak és Bencének.Szerintem fantasztikus nap volt és mind a két törp jól érezte magát. Úgyhogy már itthon a többiekkel. Ettek ittak és már alszanak is. Koszonjuk mégegyszer Mindenkinek és Gratulálunk úgyszintén Mindenkinek

2018.09.15 Alsónémedi

 

A sátrazás beszámolója.
Idén már nagyon szerettem volna menni sátrazni és annyira jó barátaim vannak hogy sikerült rávennem őket. András jó fej volt és engedte h Némediben legyünk. Szerdán már kint is voltunk és miután mindig várni kell a csajokra , ez most se történt máshogy.Addig míg vártunk , a Törpök rohangáltak és pancsiztak. Heki is egy kicsit jobban érezte magát. Futni azért nem futott meg nem játszott de nezelodott és csovalt. Miután mindenki megjött , jöhetett a sátor állítás. Valaki dugott, valaki kalapált, vlki csak nézett,majd mindenki jól berendezkedett. Hála Nikiék főztek így volt kaja a háznál és erre már csak inni kellett. Este jöttek Merciék is és felköszöntöttük Nikit. Tök jó meglepije volt a Főninek. Aztán amire nem számoltam , én is kaptam meglepit. Többet is,az egyik egy fotózás a Törpökkel, a másik meg a Családi futás cél videója, ami egy posztban volt. Már nem sírtam nyugi. Már mindent kisírtam az utóbbi időkben. Miután ettünk ittunk jól mulattunk , jöhetett a pihi. Mondhatom simán elfertunk hatan a sátorban. Reggel azonban arra keltem hogy Panda a fejemnél feküdt , Heki az oldalamnál, Nina meg a lábamnál. Most mit mondjak, hideg volt éjszaka. Reggel mikor a nap kelt, mi is keltünk. Timivel meg a Törpökkel elmentünk sétálni. Nyolc kutya a ködben a tóparton mi mást csináltak volna?? Irány pancsolni. Mindenki de tényleg mindenki bement. Orion pancsolt magának, Tutu mérges volt a vízre, Panda szedte ki a vízi növényzetet, Heki buvarkodott, Nina meg áztatta a lábát, még jó h papucsban voltam mert a reggeli harmat nekem is a lábamon landolt. Ezek után jöhetett a kávé. Na jó. Azért mindent nem írok le részletesen. Szóval ettünk ittunk jól mulattunk. Jöhetett a peca. Megnéztük Pandával és Ninával mit is csinálnak a nagyok. Heki néha néha kijött a sátorból és ellenőrzött minket. Orion és Tutu frizbizett meg pancsolt úgy állandóan. Este András is leült közénk iszogatni és bele röhögtük magunkat az éjszakába. Jó volt a hangulat és persze se a tápot és a citromot nem felejtem soha .Másnap se történt máshogy a reggel. Irány a ködben a part. Szerintem mondhatom hogy minden kutya fantasztikusan érezte magát. Orion végre játszott picit Mayával, meg Lumennel. Tutu boldog volt és élvezte minden percét. Heki azért a kedve jó volt de sokat pihent. Pandacsöki szokásához híven ment randalirozni. Nina meg hát, játszott aludt játszott rosszalkodott aludt. Miután Timi mindent IS utál, ezért külön öröm volt hogy elviselte ezt az egészet és szerintem azért jól érezte magát, még ha nem is mondja ki.  Miután már készültek harmadnap a kiállításra , a Törpök felváltva voltak kint. Buci is elvezkedett , meg persze Tutu is meg Orion is. Kicsit sok lett az ember. Így nem volt mint tenni szedtük a sátorfánkat. Szerintem fantasztikus három nap volt, jó társaságban, jó hangulatban, szép helyen. Sétáltunk, pancsoltunk, játszottunk. Az ilyen kiruccanások azok , amikre azt mondom hogy fantasztikus öt kölyköm van. Orion végre játszott, persze a csajos hiszti kellett hozzá de így szeretjük. Tutu boldog volt, nem kotekedett , jött ment elvezkedett. Panda azért feszegeti a határokat de túl sok mindent nem tudott ellopni. Hekáté attól függetlenül hogy műtve van, jó volt a kedve és bármikor ki be mehetett a sátorba. Nina meg tanulja a nevét és szépen reagál. Egy bibi volt csak, az a fránya híd. Az nagyon tetszett neki. Mindig oda oda rohant, leült a közepére és nézte a tavat. Tudom kicsit túl izgultam ezt a dolgot mert hát nem hülye de azért minden lepergett előttem, hogy hogy vetődök a vízbe utána. A teli kakazacsi is jó mókának tűnt , NEKI. Én szedegethettem ki a szájából és imadkoztam hogy mire oda erek ne fröcsögjön minden fele. Szóval egy szó mint száz egy élmény volt. Minden szinten. Laci is ivott végre.  Most hogy már itthon vagyunk a Törpök pihennek és ma mehetünk vissza a Kiállításra.Úgyhogy lehet szurkolni nekünk

2018.09.12-14 Alsónémedi

 

Szombati nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk a Fitt-eb iskola kezdő edzésre. Reggel hat és kelés, pakolás és irány némedi. Miután kiértünk és megittuk a kávékat , jöhetett is a benyuszi. Volt ilyen es olyan kutyus is. Volt aki elsőre már ment a nyuszira, volt aki izgatott volt,és volt olyan is akit inkább a tó érdekelt. Miután mindenki jól benyuszizodott, jöhetett az edzés. Első körben egy csaladi futásunk volt ahol a négy fekete együtt ment. Fantasztikus volt látni, szégyen v sem, nem szoktam sírni de most sírtam, és ahogy újra felidézem a pillanatot a sós cseppek most is a kávémban landolnak. Nem is mentek rossz időt. Az első Heki lett 6,9 el, igen jól olvasod. A legjobb ideje életében. Majd jött Orion 7,2vel, igen ezt is jól írtam ,majd Tutu 7,3al, és mèg mindig jól olvasod , majd Panda 8,1el. A csaladi futás nem csak szép volt de életük legjobb idejét futották 80 méteren. Ezek után pihentünk egy kicsit, a kezdők gyakorolták a boxot. Én eszeveszettül rohantam “Sáccc” elől mert szájkosár nélkül rám engedték azt az állatot.Ezeket az élményeket nem lehet leírni. Ott kell lenni, át kell élni. Annyi fantasztikus kutya van és ha félre tudod tenni, hogy a sajátjaid a legjobbak neked, akkor meglátod a csodát a többi törpben is. Jöhetett is a második kör. Nina is homokra lépett ,bár őt nem érdekelte a nyuszi csak a lábnyomok. Nyomkövető kutya lesz mint a nővérei. Pandacsöki második körben Mayaval futott. Beszabehu de lefutotta. Annyira kemény volt nézni ahogy ennyi idő után belead anyait apait a kis tepsi fejüm. Az ideje....... dobperges.........7,6. Érted??? Panda ideje 7,6. Pandájé erted?????? Jöhetett Tutu és Orion, azonban most külön mentek. Tutu kicsit belassult de végig ment. Az idejük nem a legjobb. Tutu 28,8, Bigyoe meg 24,6. Azért nem rossz. Jöhetett Heki és Lumen páros. Azért most nem erőltette meg magát de így is 22,7 lett. Miután mindenki kifutotta magát , mehettünk a Beachre. Nina is fut rohant kis boldogan. Persze még sokat alszik de élvezte a vizet, a partot. Úgyhogy mindenki fáradtan és vizesen mehetett haza. Megint Köszönöm mindenkinek ezt a fantasztikus napot

2018.09.10 Alsónémedi

 

Mai nap beszámolója.
Nem mondom h frissen és üdén keltünk reggel ötkor. Szerintem inkább hulla fáradtan de nem volt mit tenni, irány Lelkes Kupa. Miután tegnap Tutu végig keményen nyomta velem a Wildot, gondoltam ma pihenni fog de nem így lett. Ő volt az első aki reggel már pörgött, hogy megyünk Anya??!?? Nem volt mit tenni, így engedtem neki h azért kicsit fusson de nem engedtem Szuperkupazni. Nem kell hogy felboruljon. Szóval ott tartottam hogy reggel kelés és irány Isaszeg. Kezdtük egy kis benyuszival majd jöhetett a verseny.
Orion 2x75 métert és 2x275 métert futott, ugyanezt nyomta Heki is. Pandacsöki és Tutu azonban csak 2x 75 métert futott. Nem kell túl hajtani őket. Szóval Bi ideje 75ön annyira volt elég hogy az első Divbe került. Kemény azért hogy kilenc évesen befutja magát a leggyorsabbak közé. A második futama alapján a 4.helyet sikerült meglőnie. Fantasztikus óriás bebim. 275 méteren a 2. divbe került. Ez is elég szép teljesítmény. A második futama a 3.helyre repítette. A Szuperkupa tudtam hogy megint nem lesz meglepetés. Esélytelen, de még így is a 10. lett. Ez annyira de annyira szép teljesítmény tőle.
Jöhet Tutu. Ez kész ez a gyerek. Örjöngött hogy futni akar. Első körben 75 méteren a 2.divbe futotta magát. A második futása meg elég lett a 2.helyhez, és még volt képe ma mosolyogni, bár reggel óta érezhető volt hogy hisztis. Most szerintem egy napig alszik majd.
Jöhet Pandacsöki. Persze ma is pózolt Editnek és még lihegni se lihegett. Annyira lazán veszi ezt az egészet. Így az első futása alapján a 3.divbe került. A második futása elég lett az első helyhez . Imádom. Annyira fél vállról veszi az egészet és bezsebeli a Kupát . Imádom.
Jöhet Hekáté. 75 méteren az első futása alapján az 1.divbe került. A második futása meghozta a 3.helyet. 275 méteren úgyszintén az 1.divbe került de sajnos a második futása mondjuk úgy elmaradt. Megállt. Elvesztette a nyuszit,így sajnos csak 3.lett. Szuperkupan a végén meg 18.helyezet lett.
Mindeközben kaptak fincsi nasit a Syso Dog The Dog Style -tol és sétáltunk is egyet. Úgyhogy szerintem mondhatom hogy mocskosul fáradtan és elégedetten most lefekszünk aludni egy hétre Na jó, én nem, holnap meló. Koszonjuk “Jancseknek” a kibebaszott sok segítséget. Úgyhogy most rövid és tömör a beszámoló de hulla vagyok. Koszonjuk a mai napot

2018.09.02 Isaszeg

 

Mai nap beszámolója.
Írhatnám h reggel hat és kelés de nem. Azt írom hogy BASSZA MEG MEGCSINÁLTA!! Tutu a nyolc éves devecseri iszapkárosult Rex kutyaotthon alapítvány -os kutyus megcsinálta!!Az én gyenge idegrendszerű szemem fénye, megcsinálta. Vele együtt persze én is. Csak hogy ki ne maradjon velünk voltak a barátaink. Egyéniben , mégis csapatban voltunk de nem rohanok ennyire előre. Miután 13:30kor rajtoltunk ezért 12 re kint kellett lennünk. Reg meg fotózás. Kaptunk egy órát a karunkra ami már a startnál kiakasztott. Számoltam a csippanásokat de csak ennyit hallottam : csip, csirip, csipcsipcsiripcsirip. Na számold már meg. Már a startnál tudtuk kemény lesz. Van aki első akar lenni, van aki végig futja őrülten, van aki csak sétál. Mi tuduk hogy a túrázós csapatba tartozunk. Nem az volt a cél hogy egy óra alatt lefussuk hanem .... mindenkinek más. Részemről az volt a cél hogy Tutuval , aki tudjuk milyen, tudjunk együtt dolgozni ennyire nehezített pályán. Nem támadt ki, nem kotekedett, annyira de annyira összhangban voltunk hogy még most is elkap a sírás ha csak rá gondolok. Az összes akadályt szépen vette. Ha kellett húzott, ha kellett megvárt. Minden akadályról nem mesélnék, aki ott volt tudja, aki nem , meg majd jön legközelebb.  13,5 km lett a vége ha jól tudom. 22 akadály, ebből volt vizes, kuszos, saras, gumis, minden ami szem szájnak nem ingere. Ha kellett segítettünk egymásnak, meg persze Niki és Timi agyára mentem a dalolással. Tutu végig boldog volt. Mondhatom h kicsit féltem ettől az egésztől. Nem is az h nem tudom vagy nem bírom megcsinalni hanem az egész. Lesz e bennem ennyi akarat, fizikailag bírni fogom e, hogy Tutu bírni fogja e agyban és testben. Féltem. Számomra a nap egyik fantasztikus pontja az volt mikor végig kellett huzóckodva menni egy fém szerkezeten és megcsináltam. Lendületből végig toltam, Tutu meg addig kaját lopott a dolgozó táskájából .És mondhatom hogy a nap csúcspontja az volt mikor Turbó és Én felfutottunk a Sirató hegyre. Sokat hallottam róla hogy csak négykézláb mennek fel, annyira meredek. Mi megálltunk a lábánál , Tutura néztem és felfutottunk!!!! Annyira fantasztikus érzés hogy megcsináltuk. Csak mi ketten. Nem volt ott Orion vagy Panda v Heki. Csak mi ketten Tutuval! Próbáltam minden feladatot jól csinálni. Tutu a végére már utálta a vizes akadályokat , pedig ő szereti a vizet. Elfáradt a drágám. Úgyhogy szerintem ennyivel le is zárnám a mai napot. Mínusz két piercing és olyan helyeken van sár ahol nem kene. Fantasztikusan jó csapatnak éreztem ezt az egészet a Csajokkal! Nikivel és Timivel!! Ezer hála hogy bele rángattatok ebbe a hülyeségbe. Köszönöm hogy részt vehettem a Hard Dog Race Wildon azokkal , akiket szeretek

2018.09.01 Piliscsév

 

Tegnapi nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk az I. Herosz Frisbee kupára. Reggel kelés és indulás Téténybe. Ki is pakoltunk és regeltünk Nagyinál. Lassan kezdődhetett a móka. Szerintem soha de soha nem fogok túl lenni a verseny szitun. Miután kimondják a nevem, vegem van. A torkomban dobog a szívem és mindent elfelejtek. Ezen felül Orion és Tutu nagyon élvezték. Első körben mind a ketten 29.-ek lettek. Aztán második körben az utolsó dobást mind a ketten szépen elkapták. Fantasztikus zárás szerintem. Ha rajtuk múlna, mindig frizbiznének de már nem lehet. Miután jó volt a hangulat és jó volt a társaság mehettünk enni. Na az valami fantasztikus volt, már csak egy jó kávé hiányzott. Aztán azt közben nem tudjatok de reggel óta beszélgettem Katával, hogy mennénk megnézni az afgán babákat. Így miután ettünk , ittunk , jól mulattunk, irány Kata. Tudtuk h nagyon de nagyon sokadikok leszünk , indulhattunk is. Na azt az érzést nem lehet leírni. Nem is szeretném megpróbálni. Át kell élni. Ennyi baba kutya, imádom őket. Olyan kis vadorzok még. Cápa babák . Szóval egy szó mint száz, fantasztikus napunk volt. Koszonjuk Mindenkinek

2018.08.26 Tétény

 

Tegnapi nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk a Fitt-eb vizes játékokra, így reggel kelés és kilencre már kint is voltunk. Hívom a többieket hogy basszus itt nincs senki. Mire azt a választ kaptam kedves Timitol, hogy “nyugodjál le a picsaba, mindjárt ott van Niki”! Na míg várakoztunk a Törpök pancsoltak és rohangáltak szabadon. Aztán pakoltunk és segítettünk sátrat állítani. Előkerültek az agility akadályok , amiket a vízbe kellett helyezni.Gondolhatjátok hogy Pandacsek aztán tuti nem jön be ,mély undorral tud rám nézni. Miután mindenki megérkezett , jöhetett a móka. Timivel átmentünk a csónakért hogy majd jól át evezünk. Miután Buci is jött , gondolhatjátok milyen far súlyos volt a csonak . Kepzeljetek el , két nő, egy kutya, egy csónak , viharos tenger, felhős égbolt ( Bizonyíték Robi képe ), két evező, ne tudjatok meg mit éltünk át.Mondanám hogy a rendezvény végére vissza értünk , de nem. Az elejére . Hála Laci beúszott értünk és kihúzott. Kezdődhetett a rendezvény. Az első feladat az agility volt vízben. Bigyo, Tutu és Heki tök jól végig csinálták. Pandacsöki a víz hatására mindent elfelejtett, azonban egy fél óra próbálkozás után sikerült a karikát is megugrania. Jöhetett a kövi feladat. A kutyusoknak be kellett úszniuk Ricsihez és Rekahoz. Ez is jól ment Binek és Tunak. Pandát és Hekit hagyjuk . Azért megpróbáltuk. A kövi feladat viszont már zuzda volt. Váltó verseny a kutyánkkal. Először ő ment a játékért, utána meg a gazdi. Volt itt hasas meg oldalas meg rengeteg víz az orromban ,jah és a Taft se tartotta a fufrumat . Miután jó vizesek lettünk jöhetett a kövi feladat. Stégről ugrás a vízbe. Orion és Tutu azért próbált kicselezni. Feljött a stégre majd miután eldobtam a játékot , vissza rohantak a partra és onnan mentek be, nyugi azért nem hagytam ennyiben. Végül bele ugrottak a vízbe. A sok móka és kacagás után jöhetett az ai osztás és a hami. Kaptunk csudi cuki aikat és már tömtük is a hasunkba azt a sok kaját. Leültünk az asztalhoz és nyamnyam. Hármasban a csajokkal, mert ugye Dóri is ott volt. A rendezvényt megint a Julius-K9 támogatta így a Törpök felpróbálták a mellényeket. Ez azért volt fontos nekem , hogy lássam hátha Pandának ad egy stabilitást a vízben. De nem. Így se szereti. A többieknek viszont tök jól állt. Gondolom tudjatok mi következett. Vissza kellett vinni a csónakot. A tó közepéig jutottunk. Aztán jöttek a hullámok és Timivel már sirtunk a röhögéstől. Panda annyira nem nevetett. Miután vagy fel óráig ott ragadtunk, sikerült kievickézni. Mehettünk matracozni. Timi fújt nekem egyet és mehettem pancsolni. Laci persze mindig felborított de harcoltam a végéig. Amit el kell mesélnem. Mindent félre téve és aki ismeri Oriont és Turbot , tudja milyenek. Tutu kifejezetten a tömegbe ment be, annyira élvezte a tegnapi napot. Vannak olyan képek amik tavoliak és sok embert, kutyát láttok , na ott van Tutu. Orion meg pancsolt, rohangált , élvezte az életet. Annyira görcsben volt a gyomrom de miután el tudtam engedni a félelmem, öröm töltött el, hogy milyen jól érzik magukat a Nagyok. Nyugi a kicsiket se kell félteni. Heki buvarkodott, Panda meg a vízi növényeket akarta kiszedni. Még a víz alá is nyomta a fejét ezért. Van kép hogy buborékol . Úgyhogy ennyi móka és kacagás után mehettünk fagyizni. A sztori csak annyi h talán utoljára a gimiben szart le madár de most megint sikerült. Nagyban eszem a fagyit mire placccsss , a vállamra. Sehol egy kibaszott madár de szar a vállamon , na az volt. Ezek után mehettünk haza fürdeni. A Törpök azóta alszanak én meg kefével furodtem .Koszonjuk ezt a csodálatos napot a Patronus kutyaközpontnak és a Julius-K9nek, meg Nikinek, Timinek, Lacinak, Dorinak, Robinak meg még sorolhatnám. Egy szó mint száz , nagyon jól éreztük magunkat

2018. 08.19 Alsónémedi

 

Vasárnapi nap beszámolója.
Hivatalosak voltunk a 20. lelkes szabadegyetemre.
Reggel szokás szerint kelés és pakolás. Menet közben Heki kellő képen össze fikázta az ablakot csak h legyen mit takarítani, majd miután megérkeztünk és megittam a reggeli kávémat Margó segítségével, Manka megkért h vigyem már ki cigiért és mint tudjuk ilyen ügyekben azonnal segítek, hisz nekem is volt már h fél napot cigi nélkül kellett végig léteznem és nem a legjobb érzés, mondhatom. Miután visszaértünk kezdődhetett is a móka.
Heki az agarak közt futott és mondhatom felspannolta magát, ugyanis az ideje 20,32 lett 275 méteren. Ami még érdekessége volt, az az, hogy életében először volt rajta szájkosár. Míg a pályára nem értünk, zavarta szegényemet, de amint meglátta a nyufit, semmi se érdekelte és repült, mint a szél.
Heki után Pandacsöki jött. Anna vitte a boxhoz és mondhatom jól sikerült felhergelni mert gyönyörűen futott. Az ideje nem a legjobb, de 70 fokban szerintem kitett magáért és 9,81et ment 75 méteren.
A kicsik után jöhettek a nagyok. Orion és Tutu szokás szerint együtt mentek. Bigyó 25,05, míg Tutu 28,49. Mind a kettő szép idő, azonban lassan szét kell szednem őket mert ez már nagyon nagy különbség. Rövid távon Tutu gyorsabb, de a kanyarban Bigyó belehúz, míg Tutu belassul. Így mondhatom, hogy ez volt az utolsó páros futásuk
A szünetben megnéztük Nova futását és boxot gyakoroltattam a kedves Páciensekkel. Nekem ez mindig feltöltődés hisz látom az ügyes okos kizsgugyákat. Ettünk, ittunk jól mulattunk. A Syso Dog The Dog Style által a Törpök kóstoltak kutyafagyit és reménykedtünk a sorsoláson, hogy nyerünk egy faca ágyat, de sajna nem , bár minden ai szerintem jó helyre került még így is hogy nem a miénk lett.
Ezek után pancsi és pihi.
Mint tudjátok a beszámolóim általában vidám, jókedvű monológok szoktak lenni, azonban ezen a napon történt valami, ami felett nem tudok elsiklani. Sokan ismeritek Pandacsökit. A szemem csücske, a kis izmos testével. Imádom. Azonban mikor mentünk vissza a boxhoz, a semmiből neki támadt egy bull. Hála a jó égnek és valszeg annak h kapott azért már péklapáttal az a kutya, de az üvöltésre abba hagyta a tettét. Nem akarta megölni Pandit, nem úgy rontott rá, de sajnálom, hogy közel négy év után ilyen megeshet. Akkor ott abban a percben nem hatotta meg, azonban a nap többi részén az én mindig álló farkú kiskutyám, behúzta maga alá és a seggemben volt. (Csak jelzem nem azért hordja fent a farkát mert kekeckedni akar más kutyákkal). Úgyhogy most próbálom vissza rázni a régi életbe.
Ezek után jöhetett a második futam.
Heki kezdte a sort. Szerintem a meleg meg a levegő hatására kicsit rosszabbat futott, 23,87. De végig szép tempóban ment, egy rossz szavam nem lehet rá. Utána jöhetett Pandi. Most még rosszabb időt ment, de stabilan és szépen. Ami érdekessége volt, hogy nem hozzám rohant, hanem ment rá a nyufira. Nagyon szép munka volt jányom . ezek után jöhetett Bi és Tu. Az idejük kábé változatlan. Tutu még javított is az elsőhöz képest. Ami még feldob, hogy Tutu olyan boldog mikor kint vagyunk. Egész nap fel van dobva.Boldogság gombócom.
Miután mindenki lefutotta a sajátját, kicsit pihentünk majd kipróbáltuk azt a bizonyos ernyő izét.
Oriont nem nagyon érdekelte, kétszer, ha hátra nézett, de ennyi. Tutunak fel se tűnt míg meg nem állt. Heki úgyszintén. Megállt és hátra nézett, hogy jéééé…..oszt ez mi?? Aztán jött Panda. Tök szépen rohan hozzám, még oda is ért aztán elvesztettük. Megrémült ettől az izétől. Basszus hirtelen nem tudtam mit tenni csak röhögtem meg próbáltam magamhoz hívni, aztán összeszedtem magam és kiabáltam, hogy valaki fogja meg. Aztán hála felakadt és meg tudták fogni a többiek. Sokkba azért nem került, de nem ez lesz a kedvenc sportja, bár én annak is örültem, hogy nem repült el az égbe.Azért az a 10kg a földön tartotta, meg a tömör izom teste
Na most, hogy már hulla fáradtak voltunk, lezárhattuk a napot. Pakolás az autóba és irány haza. Kivételesen nem voltunk a mezőn, mert hát baromi meleg volt és inkább pancsoltak minthogy a mezőn fussanak. Igazuk van, én is ezt tettem volna, bár hülyén nézett volna ki, ha bele ülök melléjük a medencébe
Úgyhogy most már pontot teszek eme beszámoló végére.Maradjon csak a jó élmény. Tutu boldoggombóc, Heki kosárban repült, Panda stabilan ment, Bi meg a 9 éves testével mindig meglepetést okoz
Úgyhogy pusszantás Nektek, legközelebb folyt köv

2018.08.14 Isaszeg

 

Tegnapi nap beszámolója.
5:30 és kelés. A kávé után már pakolhattunk is a verdába. Mind a négyen fel voltak dobva. Hét körül már nemediben voltunk ugyanis hivatalosak voltunk a Fitt-eb kánikulaűző edzésre. Parkolás és irány pancsi. Nem is lehetne jobban kezdeni a napot mint egy hűsítő csobbanás. Ezek után kipakoltam a boxokat és irány regelni. Kezdődhetett is a bemondás. Avagy nem. Történt egy kis hettyenpitty így csúszva de meg lett tartva az edzés. Pandacsöki kétszer 80 métert futott. Mondhatom h most nagyon szépen ment. Az ideje is tetszik nagyon, 8.03 és 8.77. Szerintem ilyen picike lábakkal nagyon szépet futott.Jöhettek a nagyok. Heki elsőre egyedül ment, ez az idején is látszik 25.6. Másodikra viszont Lumen és Tyson volt a társa. Ez már a második futása idegen kutyussal .Az ideje pedig .... tam..... tadam..... tamtaram.....22.03. Cukikája Anyának. Jöhetett Bigyo és Tutu. Mind a két körben együtt mentek. Orion egyszerűen nagyon jó. Mostanában nagyon stabilan fut. A jelenlegi ideje 24.76 és 24.73. Úgyhogy mondhatom h nem sok eltérés van a két futás között pedig fokban emelkedés volt .Kilenc évesen fantasztikus amit kihoz magából. Na de jöhet Tutu. Ő annyira izgatott mindig és szépen ki is lő de nekem úgy tűnik mintha rövid táv futó lenne inkább. Az ideje változó mint mindig. Elsőre 28.1 míg másodikra 30.7 volt. Vagy tényleg két körös kutya csak most melege volt nagyon. Úgyhogy miután mindenki futott és pancsizott, maradtunk még strandolni. Végre úgy ahogy voltam ruhástul vetettem magam a habokba. Bi és Tu persze végig usziztak meg mentek a játékok után , Heki búvárkodott, Pandacsöki meg a partról magyarázott nekünk. Persze a Torpok elvonultak halat enni, amint nem figyeltem oda. Hébe hóba a kicsiket bevittem azért úszni. A nap végén leültem a székemre és csodáltam ezeket a lényeget hogy milyen jól viselkedtek, pedig volt mellettük vígan kutya. Ha jól számoltam 13. Orion se balhézott és Tutu is olyan szépen vette az íveket. Egy rossz szavam nem lehet rájuk. Na jó a hal evést kivéve.Úgyhogy boldogan és fáradtan mehettünk haza. Koszonjuk az egész napot

2018.08.05 Alsónémedi

 

Tegnapi nap beszámolója.
Reggel 4 és kelés. Igen, jól olvasod . 4:15 Panda úgy döntött, hogy itt az ideje labdázni egyet a lakásban hisz csudi jó idő van. Aztán cafeeemitmilk és pakolás. Petinek 5:15kor kiabáltam már hogy keljél Szomszéd , irány Osztrakia. 5:30ra a Facin voltunk hisz oda jött a busz. Egy óra matekozás után feladtuk és Zsófi kitalálta hogy menjünk az ő autójával. Úgyhogy becuccoltam oda és integettem a buszosoknak. Irány a Patkó Csárda. Ahhoz képest h Heki nem boxban utazott , hanem a hátsó ülésen , egy hangja nem volt. Aki ismeri , tudja h miket szokott csinálni egy hangos sikítása se volt. Kicsit eltevedtunk , leszakadtunk, de mondhatom h épségben oda értünk a határhoz. Az összes para kb két perc alatt elszállt mert meg se állítottak. Aztán jöttek a gondolatok. Basszus Orion és Tutu is jöhetett volna. Kicsit fajt a szívem de nem halnak meg úgy h nem voltak külföldön , az tuti. Haza érve mondtam is nekik , nagy puszi és simi közepette. Na de irány Marchegg. Megint eltévedés de a látvány pikk pakk túltett rajta minket. Sikerült megérkezni. Ott voltunk , ja naturlich. Ich möchte zweii kaffee. Danke .Panda és Heki olyan cuki volt. Látni a fejükön h nem értik a németet. Ott gügyögtek nekik németül , ezek meg csak álltak és adták a puszikat. Jöhetett az első futás. 360 méter. Heki kilőtt, aztán a harmadánál, agy fagyás. Látni kellett volna. Nem tudta hogy mi van. A nyúl fentről volt húzva és a lába alatt fű volt. Nem értette. Meg hogy hogy került közénk egy nagy kerítés. Idő kellett míg rájött hogy mi van. Másodikra gyönyörűen ment. Ugyanis mondta a Bácsi németül hogy próbáljuk meg újra kézből. Nagyon szépen futott. Az ott dolgozók később elmondták(persze németül ) hogy hogy fut egy orosz és egy angol. Mutatta is a Bácsi hogy Heki nem oroszosan fut hanem úgy mint az angol agarak. Ekkor beugrott egy régi élmény mikor Heki lefutott játékból egy díjnyertes angolt.  Na de jöhetett is Pandacsek. Kilőtt , futott és basszus , a pálya fele közeledve megállt. Vissza jött . Aztán megpróbáltuk mégegyszer de akkor is visszajött . Olyan meleg volt hogy még ő is lihegett. Pedig ő nem szokott. Miután lement az első kör, csacsogtunk az ottaniakkal és bemehettünk a pálya közepére hogy játszanak a kutyusok. Nagyon cukik voltak. Az a sok kutya, fel s alá . Fotó és takk takk. Aztán bementünk es Heki probieren. A legnagyobb szájkosárnál az egyel kisebb volt jó rá. Tök jó érzés volt mikor hat ember hangosan örül hogy jajj, is gut....perfect...schön....Úgyhogy Hekinek tegnap óta hivatalosan is van kosara .Jöhetett a második kör. Heki nagyon szépen végig futott. Videjó is van róla , Anyája felvette .Majd jöhetett Pandacsek. Vissza lett téve 80ra. Az istennek se akarta lefutni. Vissza ment Petihez. Aztán közel mentem és mondtam hogy itt vagyok. Na akkor végig tolta , úgyhogy mondhatjuk hogy Panda csak a látványért jött Osztrákiába . A futamok után ittam egy Almadudlit ja gross. Aztán volt egy kis meglepi. Kaptunk érmet hogy ott voltunk és az ott dolgozok különböző cím szavakkal adtak még aikat. A legcukibb kutya.... a legügyesebb..... Pandacsöki is kapott és hozott Anyájának egy bodza szörpöt vagyis Hollersirupot.Miután végeztünk a pályán , elmentünk Pancsizni. Heki búvárkodást , Pandacsek meg lukakba mászkált a parton . Irány geh nach hause .Még megálltunk fotózni a torpoket Zsofival és irány a határ. Onnan már csak közel két óra volt az út haza. Tele élménnyel, fáradt kutyákkal. Irány a Faci. Ott jól megittuk a kavenkat és játszottak még a Törpök. Bevártuk a buszt és átpakoltam az automba. Peti is jött és mehettünk haza. A két óriás gombócom meg itthon várt minket. Úgy sajnálatam őket és úgy fajt a szívem. De legközelebb már nem lesz ilyen , mindenki jön, ha törik ha szakad. A Nagyi persze volt náluk napközben úgyhogy nem voltak bezárva 16 órát. Úgyhogy mondhatom hogy feltoltodve jöttünk haza. Egy élmény volt.Koszonjuk Lelkes Edzőklub

2018.07.29 Marchegg Ausztria

 

Tegnapi nap beszámolója.
Csodás napra virradt hisz Tutu betöltötte a 8. szülinapját. Így reggel kelés és irány Némedi. Ugyanis ott zajlott a Fantasztikus Fitt-eb Futófesztivál. Mi csak a második napon vettünk részt, ami a kapus coursingről szólt. Izgatottan vártam hisz Orion imádja a coursinget és kíváncsi voltam, hogy az új pontozás alapján mennyi esélye van. Pandacsek az esélytelenek nyugalmával indult.
Miután kipakoltunk és becsekkoltunk, sétáltam egyet a Törpökkel, aztán kezdődhetett is a móka.
Minden kutyusnak volt sorszáma, Bigyó 13as, Pandacsöki 7es. Jöhetett is a sorsolás. Mind a ketten amúgy a Hollóhát házba kerültek, csak egyikőjük a kicsik, míg másik a nagyok közé. Jöhetett is a futamsorrend. Panda első körben Gecével futott. Inkább túlzás, hogy futott, ugyanis a sztori annyi h tudtam nem megy el szalagra, így vittem nyuszit, hogy átverem. Át is dobtam a kordonon, majd mikor elindult a szalag, Panda rohant a kordon mögé, hogy „megvan Anya, nem rohant el a nyufi, itt van”. Jeleztem, hogy ennyi, mire a csapat társaim mondták, meg a szervezők, hogy nem, nem. Inkább rá kötik a nyuszit csak fussa le. Ezzel hála a társaimnak nem volt baja. Így Pandacsöki, nyuszi után futhatott Gecével. Szépen le is tolták, így 6 pontja lett első körben. Jöhetett Orion. Először egyedül futott, amikor is 8 pontot szerzett. Ő mindig is szépen ment, most se csalódtam.
Ezek után jöhetett egy kis pihi. Tutu megkapta a tepertős túró tortáját, aminek nagyon örült. Nem is adott senki másnak. Mehettünk sétálni Dóriékkal. Uszikáltak, frizbiztek, botoztak, minden jót csináltak a Törpök. Jöhetett is a második forduló.
Pandacsöki másodszorra egyedül futott. Dóri le is kamerázta. Ami meglepő volt, hogy az első kör kicsi, míg a második kör, nagy volt. De így is letolta és maximum pontszámot hozott Anyának, azaz 14-et.
Bigyókám második köre Sunnyval folyt. Tudjátok, akivel valahogy mindig egy divbe kerülnek. Na miután Sunny gyorsabban kilőtt, Orion gyorsan levágta az első kaput, hogy elé kerüljön. Kb végig ez ment, így 7 pontot szerzett. Miután lement a második kör is, mehettünk megint pancsolni. Tam…..tamdadam…..
Jöhetett az eredményhirdetés. Pandacsöki összesen 20 pontot szerzett a kapus coursingen, míg Bigyó 15-öt. Ezek a pontok elegek lettek az első helyhez, ugyanis a saját divjükben elsők lettek a Törpök. Itt is köszönöm a csoport társaimnak, hogy Panda futhatott nyusziszőrrel!! Jelzem voltam a szervezőknél még az eredményhirdetés előtt, hogy nem tartom fernek, és lemondunk bármiről, ha probléma, de hála a saját divem ezt nem kifogásolta. Vagy ötvenszer mondtam el, hogy lemondunk bármiről. Nem nyerni mentünk, csak jól érezni magunkat. Ezektől függetlenül, nagyon jól éreztük magunkat és tanultunk a mai napból megint valamit.
A verseny után maradtunk még megnézni Dóriék edzését, sikeresen le is kameráztam, milyen szépen fut a törpicsek. Zsákmányos egy lény ez a holland: DD Úgyhogy mondhatom, hogy hulla fáradtan és büszkén és teli hassal mehettünk haza. Így köszönjük még egyszer a vasárnapi napot és az ajándékokat!!
Patronus Kutyaközpont
Julius-K9

2018.07.16 Alsónémedi

 

Szombati nap beszámolója.

Miután megrendezésre került a Julius-K9 Futópad Tesztnap és Verseny, gondoltuk részt veszünk rajta, hisz egy új futópadot ( HF Treadmill) lehetett kipróbálni. Az áráról nem beszélnék, mondhatom soha nem lesz nekünk olyan. De mindegy is. Szóval reggel kelés és irány Tárnok. Nem akárhogy lettek besorolva a kutyusok, mert kivételesen nem súly alapján, hanem hám méret szerint. Így alakult, hogy Tutu és Pandacsek egy csoportba a Mini Divbe, Orion meg a 0-ás Divbe került.
Na de ne rohanjunk. Kiérve már pakoltam is a boxokat és már regeltünk is. Kaptunk aikat és már csak a kávéért imádkoztam, lehet nem kellett volna
Mindenki felpróbálta a hámokat, Tutu amúgy meglepő nekem, mert kicsibe került pedig minden hámja 0-ás otthon, de az utóbbi két alkalomkor a Mini ment rá. Így került Pandival egybe. Na ezek után kezdődhetett is a próba. Felraktam a padra őket és futottak. Pandacsek megint meg volt szeppenve az elején. Az a fej  “látom, hogy néztek”. Majd miután kipróbáltuk, jöhetett is élesben. Kezdődhetett a verseny.
Először a picikéim kezdtek.
Panda agyfagyás így 91 métert sikerült kipréselni magából. Ha nem csak az utolsó 10másodpercben kapcsolna be, még szép eredményt is elérhetne. Ha végre átkapcsol akkor meg olyan szépen fut a drágám.
Következett Tutu. Gyerekek, azt látni kellett volna. Annyira de annyira büszke vagyok rá. Ha csak ránézek a képre vagy visszagondolok az egészre, a sírógörcs kerülget. Mikor annyira szeretsz valakit és az egész szíved boldogság tölti el, na én ezt érzem a kis kopasz kukacom iránt . Annyira szép ütemesen futott, öröm volt nézni. Első körben 275 métert futott 1 perc alatt. Majdnem nyolcévesen, hisz csak egy nap választotta el .Öröm és bódottág
A kicsik után jöhetett Orion. Esélytelenek nyugalmával hisz az ő csoportja tele volt bullal. De még ezek után is mondhatom, hogy nagyon szépen ment és 289 métert futott 1 perc alatt.
Miután lement az első kör, akkor tudtam meg hogy Pandi és Orion kiesett sajnos a döntőből. Pandacsek 8.helyezet DivMini, Orion meg úgyszintén 8.helyezet Div0/B lett. Tutu ment tovább. Megint öröm és bodottág.
Jöhetett a döntő. Tutu második körben 309 métert futott. Tehát 34 métert javított. Ezzel sikerült befutnia magát 4.helyre. Szerintem gyönyörű nyereség, hisz olyanok előzték meg, mint Szatyina Szilvi kutyusai (Sidney, PÍ) és Reznek Misi Murphyje .Gyönyörű munka kiskutyám. Büszke lehetek rá, hogy velünk van. Tudom sokaknak ez meglepő mert hisz csak negyedik lett, de szerintem meg gyönyörű teljesítmény, hogy ilyen kutyusok közt a negyedik lett!!

Úgyhogy csupa örömmel és boldogsággal térhettünk haza szombaton
Állhattam neki a tortájának hisz másnap Tutu 8. szülinapja következett.
Köszönjük az egész napot és a sok mókát és kacagást!!

Julius-K9
Lelkes Edzőklub
Ebárvaház a gazdátlanokért

2018.07.16 Tárnok 

 

Még adós vagyok egy beszámolóval.
Szombaton reggel 5:30 kelés ugyanis hivatalosak voltunk a Fitt-eb Vakációóó újratöltve és Julius-K9 tesztnap rendezvényre. Már 7kor kint voltunk és mentünk egy pisi kaki körre. Pandacsek kezdte a sort. Miután én indítottam , így vissza is fordult. Később ezt megismételtük és akkor már szépen végig tolta. Orion és Tutu 280at ment. Végig szépen. Tutun most nem volt kosár így a végén siker élménye is lehetett hisz megfoghatta a nyufit. Hekáté azonban társast avagy duót futott másodszorra. Az első ugyanis tingli tangli volt. Na de mi is történt. Bár még nem megy be a boxba de átszalad rajta így késve jött ki de végig stabilan futott, még ha tudtuk is hogy nem futja le a társát ,Lument. Úgy gondolom hogy ez így is nagy szám volt mert nem játszani akart hanem tényleg futni, versenyezni a másikkal. Mindeközben kipróbálhattam a nyúl húzást és mindenféle gombokat nyomkodhattam. Pandacsek a nap folyamán úgy döntött hogy elhagyja a kényelmes boxot az autóban és elmegy világot látni. A pörköltes kondérig jutott. Tiszta pörkölt volt a feje és a hasáról ne is beszéljünk , meg h kb mindenki őt kereste. Ezek után még volt pofája Rékának beszólni, hogy “agggyyá rántott husit!!”. Ildi is kint volt Kawannal, ez is dobott a jókedvünkre, jó volt látni. És ha ez még mindig nem volna elég még kaptunk ajcsikat a K9-től. Azóta Hekáté azzal szórakozik hogy a köteles labdát a kávémba dobálja reggelente. Azt hiszem a K9 jön egy kevés kávéval. Persze Pandacsek a nagy esemény előtt , futott a futópadon is , ahol rá kellett jönnünk hogy őt zavarja ha nézik. Nem is a futopad hanem ha nézik. Úgyhogy összeségében egy jó napot töltöttünk el barátokkal. Koszonjuk Nektek .Vasárnap újratöltve !

2018.07.10 Alsónémedi

 

Mai nap beszámolója.
Reggel szokás szerint kelés, ugyanis ma volt a Profik Versenye Isaszegen. Nagyon kiváncsi voltam, hogy mit produkálnak a Torpok miután kilenc napon keresztül edzettek meg rengeteg ingernek voltak kitéve. Na de ne siessünk. Reggel nyolc és már kint is voltunk az agárpályán. Gyorsan beboxoltam a kedves jelentkezőket , aztán jöhetett is a verseny. Orion és Turbó 75 méteren egy csoportba kerültek. Nagyon szépen és stabilan futottak. Orion így 4.lett míg Tutu 3. Tutu amúgy nagyon szépen egyenes futott úgyhogy innentől kezdve a 4-5 boxbol fog indulni rövid távon. Majd Pandacsek jött 75 méteren. Keményen nyomta és ő volt legbelül. Végig ment mint a gép. Majd Tutu ment 275 méteren. Végig szurkoltam hogy meg ne forduljon és yes, sikerült neki és nem akárhogy ,1.helyen futott be. Ezek után jöhetett Orion. Ő mindig is stabilan futott. Hála az égnek ő is szépen teljesített ami elég lett az 1.helyhez. Eredmény hirdetés után nagy meglepetésemre Bokodi Ildi ránk gondolt és Orionnak adta a Leglelkesebb Keverék Vándor díjat. Kb ugyan ezt az örömöt éreztem mikor ők megnyerték, mert nagyon megérdemelték. Most Orionon a sor és már van is tippem kinek adom jövőre.  Annyit érdemes tudni hogy ezt a díjat még a Mogyi emlék kupán adták át ugyanis szegénykémet sajnos elveszítettük, így soha nem feledjük, ha a díjra nézünk mindig eszünkbe jut . A mai nap nem lett volna megoldva ha Jancsek Andrea nem segít a Torpoket matekozni,köszönöm azt a rengeteg segítséget, tényleg nem tudom mi lett volna ha nem segítesz. Jövök valamivel , tálald ki és írd meg priviben.A nyeremény tápokat a Husse Közép-Magyarország nak köszönhetjük. Így ráérünk egy hét múlva rendelni .A versenyről még annyit hogy ahhoz képest hogy hulla fáradtak a gyerekek ,futottak. Az idejük katasztrófa de megcsinálták még így is. Ezek után megint Ábel Anita lettem így reketten is és Heki is futott kétszer. Napról napra egyre szebben megy. Az ideje baromi jó volt magához képest. 22,09 és 22,16 volt. Még nem agár eredmény de hozza képest nagyon szép. Lassan kezdi a társas futamokat. Miután mindenki futott ettem és ittam egy jót majd fáradtan jöhettünk haza. A Törpök azóta alszanak, csak jelzem . Na ha idáig eljutottál akkor gondolom követsz minket és látod hogy idén Pandacsek kibérelte a harmadik helyet minden versenyen , jah még egy dolog. Örülök hogy Vörös Emese eljött. Olyan jó volt látni végre megint , és még mindig tartom magam ahhoz hogy egyszer majd Bogár ad Pandacseknek licencet .Na de egy szó mint száz. Köszönjük Mindenkinek a mai napot!!!! Isteni volt .Köszönjük Lelkes Edzőklub

2018.07.01 Isaszeg

 

Nyaralás beszámolója.
Idén mint láthattátok sok helyen voltunk, azonban a Kedves Balázs kitalálta hogy nincs e kedvem menni egy kutyás táborba. Gondoltam oké. Hogy hogyan is kezdődött, arról nem mesélnék. Aki tudja , az tudja, aki nem az nem. Így járt. Szóval péntek , pakolás és indulás Szécsénybe. Mikor megérkeztem jöhetett a ház nézés. Gondoltam jó lesz nekem hátul ,így a 21esben szálltam meg, ha jól emlékszem. Kipakoltam és kimentem körbe nézni. A búza mezőn kötöttünk ki . Vacsi aztán alvás is. Másnap reggel szép napra keltünk hisz Hekáté két éves lett, úgyhogy jó Anyához híven , csináltam is neki túró tortát. Miután meleg volt, az ivó vizekbe Fit dogos elektrolit port kevertek. A vicc csak az ebben h Pandának annyira ízlett hogy mindenhol megitta a magáét. Képzeld el ahogy jön oda hozzád és fehér a szája széle, tudod mint amikor tejet iszol . Délután már volt is agility edzés. Tanultuk és gyakoroltuk is az “el”-t. Olyan ügyi volt manócska. Esténként mindig volt csapat játék. Viccesebbnél viccesebb feladatokkal.
Másnap reggel volt edzés. Gyakoroltuk az előre küldést ,ezt is olyan ügyin csinálta. Olyan büszke vagyok rá. Edzés után elmentünk a csajokkal evezni és vittük Pandacseket is. Élete első csonakázása volt. Szépen üldögélt és nezelődött. Én néha betojtam h bele esünk a vízbe , nem volt valami bizalom gerjesztő. Hála megúsztuk . Este megint csapat játékok. Most WC papírral múmiává varázsoltuk a társunkat .
A negyedik napon verseny volt. Sok kúszón keresztül haladtunk a célig. Orion nagyon cukin jött végig velem. Figyelt és csinálta a dolgát. Tutu tiszta boldogság volt. Látni kellett volna. Na aztán jött Pandacsek. Aki járt régen velünk edzésre, az már látta ezt az arcát. Elgurult a gyógyszere. Szerintem mindent elmond a videó amit feltettem . Ezek után Árkosi előadást tartott a terelésről. Este megint játék. Kedden kirándulni mentünk. Géza autójába raktam a boxot és Orion, Tutu, Heki ott utaztak. Indultunk az Ipolytarnoczi ősparkba. Jót sétáltunk és a Bácsi elmesélte a sziklák , kövek , föld történetét. Voltunk bent is és egy 3D vetítést néztünk meg. A Törpök csak a kardfogúra indultak be, addig csendben voltak de hát ők gizdák. Mindig a legkeményebbe kötnek bele .Setalhattunk tovább. Mikor végeztünk, átmentünk a Magyar Mini Grandkanyonhoz. Na az se volt semmi. Ha láttatok már szép helyeket , na ezek mind azok voltak. A túra végén indultunk haza. Gézát követtük majd az egyik boltnál elvesztettük és persze murphy, összeomlott a waze és a térkép alkalmazás meg nem találta a tábor helyet. A sirogorcs kerulgetett. Még jó h ott volt Vivi mert így neki kellett állnom gondolkodni és késő délutánra vissza is találtunk . Ezek után jöhetett a Kupac kutya, ami egy kis engedelmes gyak volt. Orion és Panda együtt vettek részt rajta. Nap és Hold formációt vettünk fel majd a munka végén , kaptam pacsit a lányaimtól .
Szerdán edzés volt reggel, ahol is sikerült 13 akadályt megjegyezni és teljesíteni is. Büszke voltam magunkra. Délután volt egy kis érdekesség. Három bólya volt letéve és az egyik alá volt eldugva Orion játéka. Meg kellett találnia. Nagy nehezen sikerült. Nem nagyon értette hogy mit is kell keresnie. Majd egy téglalapban volt elhelyezve sok játék és csak a sajátját kellett elhoznia. Ez elsőre sikerült és a többi játékot szépen kizárta.
Csütörtökön délelőtt újra edzés volt. Amúgy a nevünk a Kanapé kedvencei. Ekkor 15 akadályt zúztunk le. Megint csak büszke voltam. Majd részt vettünk egy Treibball edzésen. Nagyon érdekes és mozgalmas játék ez. Pandacseknek ez is ment. Heki olyan kis olyan . Próbálkoztunk azért vele is , majd délután megint mentünk egy tappancs nyomot kirakni a kutyáink segítségével. Kiváncsi leszek a légi felvételekre . Pénteken megint verseny volt. Egy váltó verseny. Pandacseket kölcsön adtam Annának. Nagyon ügyik voltak. Én Tutuval mentem. Ahhoz képest hogy milyen, nagyon jól bírta h rohan mellette a csapat társa. Végig rám figyelt és boldogan rohant, kúszott. Imádom mikor boldog. Ezen a versenyen talán a harmadikok lettünk . Ezek után jöhetett az emberi triatlon verseny. Persze kutya nélkül. Sikerült székestül felborulnom de jót röhögtem rajta. A nyereményemet nagyon úgy fest hogy Orion benyelte papirostul. Imádkoztam hogy ne legyen rosszul ugyanis egy sport szelet volt. Miután mindenki teljesítette , jöhetett egy kis frizbi edzés Ernővel. Jó volt nézni hogy ennyi ember egyszerre frizbizik. Olyan hangulatom volt mint régen anno mikor elkezdtük. Este még Annával játszottunk egyet. Ezeken kívül is sok minden történt. Például hogy cipő nélkül jöttem haza , vagy hogy egyik este a gyerekekkel rejtvényt kerestünk ,meg ajándékokat a sötétben, vagy hogy mennyi mindent nyertünk. Az egyik nap a hangom is elment mert Orion és Turbó elment nyuszit kergetni .Egy dolog volt csak ami elkeserített hogy sokat jutott eszembe Mama es Papa. Olyan közel voltam hozzájuk és olyan rossz érzés volt hogy hiába mennék már nincsenek ott . Szóval volt öröm és bánat is de összeségében nagyon jól éreztük magunkat. Mióta itthon vagyunk a Törpök csak alszanak és alszanak pedig holnap verseny van ,úgyhogy remélem kialusszák magukat holnapig .A következő beszámoló holnap este. Addig is mindenkinek jó pihit és puszi .Tudnék még mit mesélni de már így is hosszúra sikerült és hát gondolom ti is szeretnétek aludni ma este még,na tényleg puszi Nektek

2018.06.30 Robinson szigetek

 

Mai nap beszámolója.
Nem is tudom hol kezdjem. Az eleje valahogy úgy kezdődött , hogy mondta Andi kéne segítség Isaszegen. Gondoltam egye fene,max futnak a pályán a Törpök, oszt kész. Na ebből az lett, hogy Pandacseket neveztem a Futópad versenyre. Mondhatom az esélytelenek nyugalmával keltünk. Reggel nyolca már kint is voltunk és mentünk mérlegelni. Panda 9,3 kiló volt jelenleg , úgyhogy a 10kg alatti csoportba került. Miután lementek a nagyok, jöttünk mi. Azaz a kicsik .Mondhatom annyira korrekt csoportba kerültünk , hogy egymásnak adtuk a csalikat körbe . Senkinek nem a helyezés számított , csak hogy fussanak a kutyik. Aki pár éve kint volt Isaszegen és látta, hogy Panda babaként felkerült a padra és annyira összeomlott, hogy Laci mondta, azonnal vegyük le és nyugtassuk meg a kicsit, mert teljesen kikészült idegileg, na az tudja mennyit jelent nekem, hogy most 131 métert futott. Persze ez se volt zökkenőmentes. Ahogy felkerült mindent meg kellett szagolnia. Furi volt neki a pad meg kb minden. Idő kellett hogy kapcsoljon. De. És most jön a de, mikor bekapcsolt, fantasztikusan ment. Egy kis gép volt a kicsikém. Annyira cuki volt . Tudom mások szerint nem nagy dicsőség három indulóból harmadiknak lenni, de nekem felbecsülhetetlen érzés. Tudom honnan kezdtük és látom most hol tartunk. Na de miután lement a verseny, maradtunk még futni, hisz van másik három kutyám is. Első körben Orion, Tutu és Panda együtt futott. Vagyis futott volna mert Panda megint vissza fordult. Heki egyedül ment elsőre és nem hiszitek el de a vége előtt kirohant a büfébe ,na ilyet se csinált mèg. Második körben Orion Hekivel futott. Heki végig magyarázott Orionnak, aki kaksizott rá , futott tovább. Tutu és Pandacsek is együtt futottak , persze mind a ketten vissza fordultak úgyhogy irány a 75ös box és nem carozunk. Vissza lépünk. Panda nem megy egy darabig 275 t. Délután amúgy volt benyuszi és utána bementem hangosozni. Ma valahogy mindenki jól vette a poént.  Úgyhogy összeségében jó nap volt. Jó volt a verseny és jó volt az edzés is . Köszönjük a lehetőséget és az egész napot. Nagyon cuper volt .Már csak pihizni kell

2018.06.03 Isaszeg

 

Mai nap beszámolója.
Szokásos reggeli kelés , azonban már más fele mentünk hisz Pegazusnak már van megyei matricája , úgyhogy a nulláson hatolgattunk. Nyolcra már Isaszegen voltunk. Irány séta. A mai nap tök jó volt a beosztás , így a délelőtt csak a kutyáimról szólt. Hekáté egyedül futott 280at kétszer. A box még mindig nem a kedvenc de átmegy rajta és utána teper mint a állat.  Aztán jöhetett Orion, Tutu, Pandacsek és Jamee közös futama. Jól meg is lepődtem. Orion az élen , az stimt de utána Tutu tepert majd Pandacsek. Ez furi volt mert múltkor Panda lefutotta Tutut, most meg mögöttük hatolt. Az időkre nem emlékszem pontosan de arra igen hogy a legjobb idejüket futották. A másik meglepő meg az volt hogy Pandát nem zavarta hogy ott van Jamee. A második kör megint furi volt. Orion elől majd Tutu de Panda megint vissza fordult. Nem láttam hogy mi a baj de a kanyarban Jamee elég közel volt. Lehet az volt a baja. Onnantól kezdve nem is akarta lefutni a következőt se. Még egyszer megpróbálom a családi hármast , aztán ha nem, akkor Tutu és Panda vissza mennek 80ra. Nem szégyen visszalépni. Miután az enyémek kipurcantak és még a réten is rohangáltak, jöhetett a benyuszi. Van néhány akit megemlitenék. Volt olyan aki egyáltalán nem ment a nyuszira. A neve off. Közepes barna kutyus , na látni kellett volna ahogy a pályán tepert. Semmi nem érdekelte csak a nyuszi. Volt egy fekete agár bébi, akinek úgyszintén sok volt az inger de a pályán már nem egyszer a nyuszira ment, persze a végén , Anya volt aki várta és természetesen Ana a minden .Volt egy picike tacsi keverék is aki kétséges volt mert volt h ment és volt h nem a nyuszira de a pályán ő is remekelt. Annyiszor de annyiszor megfogadtam hogyha hangos bemondó leszek, leírom mit látni a házban , személyre szabva de valahogy soha nem jutok el odáig. Bánom. Annyi pozitív élmény van hogy sajnos az esti összefoglalóban a 90%a már nincs benne. Szeretek amúgy a szinkron hang lenni csak sok mindent nem merek bemondani, nehogy Andi az orromra koppintson. Így is volt már fuss Forest és volt vihogas. Nem egyszerű a házban két kamasszal . Gondolom nem kell mondanom hogy én voltam Ábel Anita szinkron hangja ma. Imádtam minden percet és fantasztikus nap volt, mondhatom. Köszönöm Mindenkinek ,egy élmény volt. Mindig rájövök hogy imádom a kutyákat és nem csak a sajátjaimat. Jó pihit Mindenkinek

2018.05.21 Isaszeg

 

Az elmúlt három nap beszámolója.
Tavaly év végén részt vettünk a Tanyagilityn. Annyira tetszett a helyszín, hogy idén szerettünk volna három napra lemenni. Sikerült a kedves Tulajjal ezt megbeszélni úgyhogy péntek délután meg is érkeztünk a Szarkabereki Huszártanya -ra. Miután még vártam a többieket , a Törpöket elvittem a rétre rohangálni, majd Csoki kutyával taliztam, aki rengeteget nőtt tavaly óta. Hekáté és Pandacsek játszott is vele nagyokat. Gondolom nem kellett neki altatót énekelni este . Az ikrek megismerték a Cicákat és elég jól fogadták a másságukat. Miután Szilviék is megérkeztek , elfoglaltuk a szállást. A hely olyan volt mint egy Múzeum. Gyönyörű. Kívül és belül is!! Egy álom!! Este mikor már a nap is lement , kimentünk sütögetni. Ez úgy elhúzódott hogy hajnalig kint ragadtunk. Reggel azonban kelés volt. Sikerült olyan korán kelni, hogy végig csodálhattam a napfelkeltét. Mire magamhoz tértem , Anita már ott is volt. Fésülködés helyett segítettem kirakni a számokat. A Törpök közben fel s alá rohangáltak és élvezték a tájat. Már kezdődött is a verseny, a Jótékonysági Fun Dog Race - Tavaszi Tanyagility. Pandacsek kis, Orion és Turbó közepes , Hekáté meg nagytestűben indult. Miután az Orvos így a műtét után áment mondott a versenyre, belevágtam négy kutyával. Elsőnek Pandacsek ment. Mondhatom minden ment neki mint a karika csapás. A bálára is felment és végig futotta velem a pályát. Ezek után jöhetett Tutu. Végig boldog volt, tudtam nem minden sikerült elsőre de nem érdekelt. Olyan kis boldog Vérdene volt végig hogy már ez megérte. Jöhetett Orion. Fantasztikus. Ebben is mint mindenben kétszáz százalékot bele ad. Nagyon jól mentünk együtt. A végén jöhetett Hekáté. Hiába tudtam hogy teljesen esélytelen a feladatok nagyja , mégis belevágtunk , hisz nem lehet hogy ő kimaradjon. Ő is teljes értékű családtag , még ha olyan is amilyen. . Miután mindenki lefutotta ,gyorsan mentünk és vettem Hekinek nyakorvet meg jutifalattartót meg kakizacsitartót de természetesen mind egyforma ,nagyon jól néz ki. Van a nyakörvön pimpelő is vagy mi , olyan lógó íze . Ezek után jöhetett is az eredmény hirdetés. Nagy meglepetésemre, Pandacsek a saját kategóriájában harmadik lett  és külön díjjal Hekáté is nyert. Most fel is sorolom miket, mert annyi mindent nyertünk. Pandacsek nyert Anyájának vörösbort, szörpöt, poharat, táskát , magának meg két nyakörvet, masszázst, jutifalatot. Hekáté úgyszintén nyert Anyájának bort, szörpöt, poharat, táskát, egy 35000 forint értékű pólót! Jól olvasod, nem írtam el. Magának meg jutifaltot, nyakörvet, masszázst. Miután mindenki elment már, Józsi kérdezte hogy fáradtak vagyunk e. Mire megszólalhattam volna már mentünk ki sétálni a hegyekbe . Gyönyörű tájakon hatolgattunk a Törpökkel. Föl és le. Mindenki bírta még ,mert nagyon megérte. Miután vissza értünk egyszer csak azt látom, Tutu feje bent a mit tudom én hogy hívják azt , tudod amibe tüzet raknak és rárakják a kondért v mit . Na a feje bent , a teste meg kint. Vicces volt. Jöhetett a vacsi, csak annyira nyomott el hogy utána fürdés és már aludtam is. Volna ha Tutu egész éjjel nem örült volna mindennek és nem verte volna a boldogságtól a farkával a boxot. Így újra láttam másnap a napfelkeltét . Mire magamhoz tértem, Anita ott a két kutyusával, hátha játszanak a Törpök együtt. Száva azonban a legnagyobb rendfenttartó volt , folyamatosan intézkedett. Pandacsek ásott egy kb tíz centis lukat majd oda feküdt a mellkasával Száva. Vicces volt ahogy az az agár próbál bele feküdni abba a picike lyukba. Miután Anita elment , ki lettek engedve az ottani kutyusok. Jó érzés volt ahogy sétáltunk a domb oldalon és a két kutyus a két oldalamon sétált. Fantasztikus érzés volt. Annyira felemelő és az ember egy pillanatra elhiszi hogy mennyire jó abban amit amúgy csinál, a kutyázást. Miután szépen vissza mentek az ólba, kimentünk a mieinkkel sétálni. Látszott rajtuk hogy hulla fáradtak és melegük van. Mindig az árnyékba mentek. Vissza is fordultunk majd fent , a tóba ahova idáig eszükbe se jutott menni, na most jól megmártoztak. Nem tudtam veszekedni velük. Ezek után mi is megpihentünk egy kicsit. Ezt jól el is húztuk délutánig. Fájó szívvel de el kellett jönnünk. Fantasztikus táj és fantasztikus emberek!! Kár lett volna kihagyni. Ezért a hétvégéért hálát kell adnunk!! Nagyon koszonjuk Józsinak aki lehetővé tette hogy ott aludjunk és köszönet a Szervezőknek a versenyért. Minden fantasztikus volt!!!! Most pihen a Csapat de lassan újabb beszámoló fog majd következni.

2018.05.13 Szarkabereki Huszártanya

 

Mai nap beszámolója.
Nem is tudom hol kezdjem. Vigyázat hosszú lesz.

Reggel 6 és kelés. A Törpök már izgatottak voltak, tudták hogy vlmi lesz. Mikor Isaszeg után lassítottam, már sikoltoztak az autóban. Jöhetett a kipakolás és pisi, kaki. Ezek után bevonultam a mikrofon mellé. Kezdődhetett a 8. Lelkes Verseny- Haladók. Akik ismernek, tudják hogy honnan kezdtük és jelen állás szerint négyből három kutyám haladó. Így próba cseresznye, fussunk neki a Szuperkupának. Csak hogy értsétek, így futnak 75 méteren kettőt és 275 méteren is kettőt. Úgy gondoltam hogyha azt látom rajtuk hogy elég , mèg mindig van rá mód hogy leállítsam az egészet és kiszálljanak a Törpök. De erre nem került sor, megoldották maguknak. Kivel is kezdjem? Legyen Orion.
75 méteren az ideje alapján az első divbe került. Itt vannak a leggyorsabb kutyák. Sikerült a 4.helyre futnia magát. Szépen és stabilan fut még mindig. 275 méteren egyre jobb időket fut magához képest. Ez elég lett hogy bekerüljön a 2.divbe. Ahol 2.helyre futotta magát. Igazán büszke vagyok rá . Így ezek után ő bejutott a Szuperkupába ahol 5.helyezet lett. Drága 9 éves szerelmem ma kitett magáért. Büszke vagyok nagyon nagyon.
Következik Tutu. Aki ismeri tudja mennyire Anyafun. 75 méteren bejutott a 2.divbe, ahol 1.helyezet lett. 275 méteren azonban vissza fordult , így Vigaszágba került. Ahol meg 2.lett. Nem gondolom hogy el kene keserednem. Látni kellett volna az arcát , mennyire boldog volt ma. Nem gondolom hogy nekem szomorkodnom kene. Tudom hogy hogyan tovább és hogy hogyan építjük fel az idei edzést. A fazonja meg mindent vitt ma .
Jöhet Pandacsek. 75 méteren sajnos elsőre vissza fordult és 275 méteren is beintett. Így Vigaszágba került. Ahol azonban egy olyan sprintet nyomott hogy hűha. Nagyon büszke voltam a kalitkában. Ez elég lett a 3.helyhez.
Annyit érdemes tudni, hogy a kutyáim ma nem nagyon találkoztak velem, ugyanis én egész nap a bemondó voltam. Ennek függvényében h Anyájuk ki lett vonva a képletből, még büszkébb vagyok hogy végig csinálták nélkülem. Annyira de annyira hálás vagyok a Barátaimnak , akik attól függetlenül hogy nem értettek azzal egyet hogy miután kijöttem a kórházból miért kellett ma Isaszegre mennem de végig támogattak és helyettem matekozták a kutyaimat. Név szerint a legnagyobb köszönet Szilvié, aki szabad napján ahelyett h a Párjával lenne, nekem segített egész nap. Verocsnak, Zsoltinak, Misinek és még sokaknak akik az elkapásnál v engedésnél segítettek. És persze Timinek, aki itt ott amott úgyszintén segített. Illetve hogy végig ott maradt pedig már rég végzett , miután tudta hogy nem emelhetek és csak ezért ott maradt hogy bepakolja a boxokat az autómba. Fantasztikusan érzem magam és kimerülten de lesz rá két hetem hogy lábadozzak beteg szabi alatt. Úgyhogy egy szó mint száz. Köszönöm mindenkinek a mai napot és főleg a Barátaimnak !!! A számlát várom .
És most hogy azt hinnétek vége a beszámolónak, tévedtek. Hisz a verseny után jött csak Hekáté. A negyedik gyermekem. 2x275 métert futott boxon át. Rengeteget fejlődött és látszik hogy érik be az agya . Imádom a zagaram. Reméljük idén év végére , ő is haladó lesz már  és akkor együtt futhat az egész család. Már csak az én 275 méteres eredményemen kell javítani
Úgyhogy most , most van vége a beszámolónak
Koszonom és Gratula Mindenkinek!!! Jó Pihit

 

2018.05.01. Isaszeg

 

Tegnapi MT edzés beszámolója.
Zsuzsikáéknál tartottuk az edzést, így a Törpök a kertben lehettek végig és nem az autóban. Mielőtt elkezdtük volna, találtak egy dinó csontot. Tényleg akkora volt, hogy nem is tudom, létezik e ekkora állat. Sikeresen kidobtuk és kezdhettük is. Végre eljutottunk odáig hogy felavassuk az új hámot. Orion szagról ment volna, ha bekapcsolt volna. Nagyon nem akart, jött a hiszti meg a vergődés, nagyon, de nagyon nehezen, de elindult. Minden áron a fal tövében akart menni, a mellékutcába nagyon bement, majd a kereszteződésbe vissza érve már kapcsolt és ment is a jó irányba. Zsuzsikát megtalálva be is jelzett. Ez után már csak egy icike picike intensityt ment.
Bigyó után jöhetett volna Heki is. Azonban mikor elindultunk, égtelen sikítást hallottunk. Ment a sírás rívás. Nem hallottam még Pandát így sírni. Ki akart jönni a kerítésen, de beakadt. Eleje kint, hátulja bent. Dobtam el mindent és mind a hárman rohantunk vissza. Zsuzsika és Csilla bent, én meg kint próbáltam tartani Pandát. Már minden végig futott az agyamon. Nyugtassam, várjam meg míg a légzése visszaáll és nem stresszel, aztán meg hogy kit is kell hívni? A tűzoltók v a katasztrófa védelem feszíti szét nekem a kerítést?? Mire én is megnyugodtam egy kicsit, Csilla emelt a popóján és ki is csusszant. Úgyhogy megnéztem, nem lett baja. Mehetett is az autóba ezek után, mert, hogy a kertben nem marad, az tuti.
Jöhetett Heki. Sikeresen elcsesztem a késleltetett intensityét de sebaj. Csak azért léptünk vissza hogy ne kövessem el azt a hibát, mint Bigyónál. Új hám, nem kapcsol..stb… Eperkét nehéz átverni, mikor már elindultunk együtt, tudta, hogy munka lesz. Szépen indult, jó volt és látványos a szag felvétele. A kuka bár izgi volt, de szépen kizárta, majd a Bácsit is, aki jelezte, hogy „Megtalált” . Majd mondtuk, hogy nem Önt kereste. Hekinek is voltak törések és mondhatom, hogy biztosan ment végig. Látszott, hogy dolgozik.
Úgyhogy két fáradt kutyával és egy szökős nyomival, meg egy happy ideggyengével térhettem haza

2018.04.25 Erzsébet

 

Mai nap beszámolója.
Reggel 6 és kelés. A tegnapi nap után ez nem ment gyorsan. Jöhetett a kávé és pakolás a verdába, ugyanis meghívtak minket a Fitt-eb évadnyitó pálya edzésre. Mint mindenki , mi is kihasználtuk a lehetőséget h gyakoroljanak a kutyaink így reggel 8ra már Nemediben voltunk. Timi hozott fasza kávét. Még egy gyors egyeztetés és kezdődhetett is. Volt egy bullos futam ahol segítettem boxolni. Majd jöhetett Tutu, Panda boxbol és Hekáté kanyarból kanyarba. Ezek után Orion futott egy 280 társasat. Az ideje felül múlt mindent. Ezek után jöhetett egy levezető séta. Pihi után jöhetett Thor, a keresztfiam. Úgy lenyomta a 70 métert hogy még Editig is elrohant. Sikítottam az örömtől. Miután itt végeztünk, mehettünk coursingre. Erről nem is beszélnék. Majd miután pihentek a Törpök , mehettunk vissza a pályára. Orion 280 pipa. Fantasztikus az óriás bébim. Majd Tutu, ami meglepi volt mert nem futotta le. Na mondom mindegy majd a végén fut még. Majd Pandacsek jött, ő is elindult de vissza fordult. Gondoltam fasza. Mi van itt? Majd Hekáté. Élete első igazi boxos átfutása. Sikerült. Nem elég hogy sikerült, simán lenyomta a 280at. Két éves korára beért a zagár.Ezek után Tutu és Panda nem mehet haza így , betettem párosba őket. Lesz ami lesz. Nem hiszitek el de Panda lenyomta Tutut. 280 méteren lefutotta Tutut. Ennyi. Kész. Vegem volt. Imádom.  Úgyhogy boldogan és fáradtan johettunk haza, tele élménnyel. Koszonjuk a mai napot

2018 04.15 Alsónémedi agárpark

 

Mai nap beszámolója.
Reggel hat és kelés. A fenekem annyira fajt a tegnapi naptól hogy azt se tudtam hogy élem túl a mai napot. Nyugi nem attól, a túra tett be.Irány Isaszeg. Sikerült nyolcra oda érni és már rohantam is nyuszizni. Mondhatom ma nagyon ügyes kutyusok voltak. Talán egyetlen egy volt akit jobban érdekelt a környezet, de nem keseredtem el. Néha ez is megesik. Nyuszizás után meglestem a Keresztfiam hogy hogyan is megy neki a nyufi ugratás. Cuki volt. Aki nem tudná, ő Thor a csivi. Jöhetett is a kezdők engedése. A legtöbb kutyus nagyon ügyes volt. Természetesen a legtöbb, Anya és Apa után futott de voltak olyanok is akik egyből a nyuszira mentek. Jó volt nézni. A jövő haladoi. Cukik voltak. A kezdők után sikerült meginnom a második kávémat. Jöhetett is a vetélkedő. Vicces volt. A váltó futásból azt hiszem kihoztam a maximumot. A szlalom pohár vízzel is szerintem jó volt, igaz nem munka tempóban de sikerült. Összességében fantasztikus csapatom volt és jól is éreztük magunkat. Vicces egy verseny volt. Arra már nem emlékszem hanyadikok lettünk de dobogós az tuti. Miután már kellő képpen hulla fáradt voltam, jöhettek a saját kutyaim. Még vissza kell rázódniuk de szépen mentek. Orion is persze a végén futott egyet. Szerintem ma többet rohantam mint a kutyaim. A végén még Timivel elmentünk a rétre hogy a Törpök tombolhassanak egyet. Jó volt. A naplemente fényében johettunk haza. Tudnék még mit mesélni de vér vörösek a szemeim , megfagytam és hulla fáradt vagyok. Jah és persze a fenekem még jobban faj. Pedig a kígyó bűvölőről nem is beszéltem. Koszonjuk a mai napot , egy élmény volt. Holnap meló úgyhogy csók mindenkinek !!

2018 04.01 Isaszegi agárpark

 

Mai nap beszámolója.
Reggel 5 és kelés. 7kor már a Kollégámat vettük fel és irány Gerecse. Hiába esett az eső, minket nem tántorított el és neki vágtunk az I.GereChallengenek. Még oda se értünk de már eltevedtunk. Gondoltam fasza lesz a mai nap .Nagy nehezen sikerült megtalálnunk a rétet, ahol a többiek voltak. 10 körül láttuk h valami futók elindultak úgyhogy mi is indultunk. Majd egyszer csak hallom hátulról hogy álljunk meg. Fordulhattunk vissza mert rossz irányba mentünk . Gondoltam egyre jobb. Persze az első lehetőségnél Pandacsek nyomott egy monguzt. A következő egy nagy farönk volt , oda már Hekin kívül mindenki felment. Majd miután Pandacsek póráz nélkül jött , fel is ment a farakásra . Nagy nehezen, hegyen völgyön át de felertunk a Turul madárhoz. Gondoltam né má hát itt vagyunk? Mehettünk is tovább. Erre, nézd már egy kő. Hopp fotó. Orion kámón aztán Panda hej és Tutu. Na azt látni kellett volna. Pandacsek háttal ült le , mintha demonstrálta volna hogy Kapd be Anya! Tutu meg még vigyorgott is. Olyan jó volt látni. Orion arcán a szokásos boldogság. Hekáté meg.... hozta a formáját .... a kő kb rá se fért a fotóra , olyan messze feküdt le. Aztán az egyik túra társunk kérdezte h nem megyünk le a barlanghoz? Dehogynem! Persze lefelé menet sikerült seggre ülnöm. Bár már tök mindegy volt mert a nyakamig sáros voltam. majd egy résen kellett át kúsznunk. Persze a kutyák mint a pókok a falon mentek mert hát víz van Ana. Fotó ... katkat.... csodaszép kilátás ... víz... csepp csepp... már csak végülis ahol idáig száraz voltam , na mostmár ott se . Mennénk kifelé , erre mondja Gabor h Heki szájában van egy kő. Mondom kérem , erre kiköp egy krumplit. Nem hiszitek el de tényleg egy egész krumpli volt Heki szájában . Így holnaptól Heki új neve nem Eperke hanem Krumpli. indulhattunk is vissza. Az út mellett volt egy fa lépcső amire Pandacsek persze felment. Monguzt már nem akart, nagyon fazott és hiszti volt. Néha elmondta h merre menjünk és ha lassabban sétáltunk , ránk is szólt. A rét mellett persze az összes le ...katkat és rohangálhattak is egy kicsit szabadon. Lefelé menet nagyon csúszós volt és egyszer csak azt vettem észre h egy Férfi az oldalán csúszik éppen mögöttem ,persze nem lett baja. Hála. Voltak olyan helyek ahol a fába kapaszkodtam és az összes kutyát szélnek eresztettem , csak h véletlenül se essünk el. Menet közben mondom jé hát a piros pöttyöt kell követni majd rám szóltak hogy ott a forrás. Arra menjünk. Még jó hogy hallgattam rájuk. Majd elmesélem a végén miért is.Az utolsó emelkedő előtt az összes kutyát magamra csatoltam és egy utolsó hajrát nyomtunk. Mikor felértunk láttam h bassza meg cél fotó. És csîz . Kaptunk érmet és oklevelet majd mikor indultunk volna , oldalról jöttek emberek. Mire a csajszi megszólalt , jah hogy onnan kellett volna érkeznünk???? Na ők a piroson mentek tovább ,amerre én is akartam. Úgyhogy jót röhögtünk a végén. Piszkosan vizesen fáradtan jöhettünk haza. Koszonjuk ezt a fantasztikus napot!! Isteni volt

2018 03.31 Vértesszőlő

 

Tegnapi nap beszámolója.
Gondoltam ha már szabadúszó vagyok, menjünk és hallgassuk meg Zsoltit. Így beszéltem Judittal hogy viszem a Torpoket is és had rohangáljanak egyet az újpesti réten. Kiérve persze mindenki fel volt dobva. Játszottak , rohangaltak. Mikor Judit is kiért , meglepődtem de Orion és Tutu is jól viselte Lettyt. Tutu persze szokásához híven párszor bele kötött de nem volt vészes. Orion menet közben leszedte a kötést úgyhogy még jobban figyelnem kellett. Pandacsek néha elrohant a romokhoz és persze szokásához híven valamibe bele feküdt. Miután Letty is pockozott , mehettünk kajalni. Beugrottunk a szokásos helyemre és hammhamm nyingnyangtyu. Mehettünk az Akela központba. Orion és Pandacsek be is jött velünk, meg persze Letty. Kaptunk faca kemping széket. Kezdődhetett is az előadás. Megmondom az őszintét hogy kiváncsi voltam miben tér el a mi modszerunktol. Voltak azonos dolgok és voltak amik alapjaiban mások voltak. Voltak amivel nem értettem egyet de volt olyan is amit ész érvekkel alátámasztott és egyet kellett értsek vele. Félre ne értsd nem azért mert jó pasi . Fél időben Oriont kiraktam pihenni mert nagyon mérgelődött a Bullok miatt. Nem is Letty zavarta mint kiderült. Úgyhogy a végén Bigyo is kint pihent. Pandacsek ölből ölbe vándorolt. Néha felkelt és akkor nagyon figyelte Zsoltit mintha itta volna a szavait vagy csak tetszett neki a feszfa .Aztán vissza aludt. Úgyhogy este fél 11-re haza is értünk. Koszonjuk Jászfalvi Judit hogy Pandacsek az öledben aludhatott és köszi hogy eljöttél velünk. Koszonjuk Akela hogy ott lehettünk és nem néztetek ki minket

2018 03.25 Newpest

 

Rossz anya

A világ legszarabb érzése mikor szar Anyukának érzed magad. Tavaszolás előtt vettem észre Orion lábán egy csomót. Gondoltam ha vissza jöttünk , irány a doki. Persze annyira fel hergeltem magam hogy elkezdtem vissza nézni a képeket hogy mikor is kezdődhetett a pukli. Tavaly nyári képeken láttam meg h bár sokkal kisebb volt de ott volt. És ekkor. Hogy nem vettem észre? Miért nem vettem észre? De hisz mindig fésülöm is őket ! Mindig nézem a kullancsokat! Mindig simizem őket! Miért? Miért nem vettem észre? És egyre jobban jott a szar érzés hogy milyen gazda vagyok én hogy nem vettem észre. Pedig tudom igen Orion egy hét múlva kilenc éves lesz. Minden szaros vizsgálatra elviszem őket és ezt mégse vettem észre. Miután feldolgoztam h szar vagyok , el is vittem ma Dokihoz. Úgyhogy csütörtökön műtik . Már csak imádkozni tudok hogy ne legyen semmi. Ne mondjatok el neki de a tortája is meg van rendelve szulinapjara.Viszont ami vicces volt , azt hitték fiatal kis csibe. El se hitték hogy jövő héten kilenc éves .Óriásbebim. Úgyhogy drukkot kerek mindenkitől és sok pozitív energiát.

2018 03.19 Pesterzsébeti Állatorvosi Rendelő

 

Tavaszi szünet beszámolója.
Miután kedves Barátnénk a világ végére költözött , Szilvi kitalálta hogy menjünk le hozza a hosszú hétvégére. Így is tettünk 14.-én 10kor indulás Pestről. Panda menet közben úgy gondolta Ercsinél a helyes box használat nem azt jelenti hogy benne kell lenni hanem a tetején nézelődni. Nagyvenyimnél megálltunk mert a torpoknek pisilni és kakilni kellett. A kedves Hölgy egyből kiszúrta Pandát hogy neki kell, persze nem hagytam ott . Következő megálló Sárbogárd volt, ahol ittunk egy jónak nem mondható kávét. Én megittam, Szilvi meg színesítette a földet maga mellett vele . Következő pisi, kaki már Dombóváron volt egy réten. Hála a Törpök nem szúrták ki a csordát. Éppen átvonulóban voltak. Vinni úgy döntött túl tiszta a verdám úgyhogy szórt rá jó sok földet. Irány Szulok. A Sas tanyán szálltunk meg. Három vizsla fogadott minket. Gondolhatjátok az enyémek nem szálltak ki még. Mérjük fel a terepet. Aztán irány Livi és a székelykaposzta. Valami isteni volt. Ettünk és ittunk majd mikor indultunk volna Tutu nem jött, hiába szóltam. Rájöttünk miért. Bele szorult a tapos zacsiba a feje . Megmentettük és irány a Dravai Szabadstrand. A part másik oldala már Horvátország volt. Séta közben Livi elmesélte hogy Papucs anno bele esett az aknába majd mire ezt kimondta Panda is majdnem bele esett, de Livi megmentette a seggét. Ezek után a következő ilyennel Szilvi megpróbálta megemelni az akna tetőt, de nem ment , csöppet nehéz volt. Szép lassan lement a nap úgyhogy mehettünk vissza a szállásra. Szilvit követtük az erdőbe. Mondta Livi ne menjünk arra de persze Szilvi megpróbálta , be is ragadt a sárba . Livivel vissza mentünk a szállásra egy másik úton , ott leraktuk az autókat hogy majd gyalog vissza indulunk. Jobbra fordultunk és ááá , sakál. Balra fordultunk hogy majd arra megyünk de áá ott is sakál. Akkor úgy döntöttünk inkább autóba ülünk. Vissza gurultunk oda ahonnan elindultunk és gyalog a nagy sötét erdőben ahol a sakálok is vannak meg mindenféle lények végig hatoltunk Szilvihez. Sajnos nem tudtunk segíteni neki. Aki ismer el tudja képzelni milyen állapotban voltam , a sírógörcs és a röhögőgörcs közt. Én a sötétben és mindez az erdőben. Végem volt és miután nem tudtunk segíteni, sétálhattunk vissza az autómhoz. Irány vissza a szállás. Ott már mondták hogy úton a traktor. Mire Szilvit hívtam már ő is úton volt. A szomszéd srácok már töltöttek pálinkát a nagy izgalomra. Hajnalig ivászat. Mindeközben elmondták hogy nem csak sakál van de farkas is. Hat mondom kurva jó. Egyre jobb ez a hely .Így pityókásan álomba szenderültünk. 15.-e reggel irány Livi Barcs és reggeli. Kaptunk kolbászt és szalámit, persze nem bolti volt .Aztán irány a rét. Yoyo dugig lett bogánccsal amit egyszer ki kellett fésülni is. Hekáté és Gyogyo amúgy nagyon egymásra találtak és ebben a pár napban nagyon sokat rohangaltak. Itt Pandacsek is beszállt. Látni kellett volna ahogy az az icike picike kutyus teper a nagyok mellett. Aztán jöhetett egy közös kép a Törpökről. Még pont jó időben csináltam , ugyanis Pandacsek felbontott egy tojást és jól bele is hempergett. Mondanom sem kell sírtam a röhögéstől. A séta után elmentünk Livi munkahelyére. Kicsit pihentünk. Mi. A kutyák nem . Gondoltam vicces lenne egy malac szállítóban egy Malacka, úgyhogy Pandacsek bemászott. Pihi után irány a strand. Livi hirdetett egy frizbi edzést. Jöttek páran. Sajnos amit én látok az az hogy nulla kapcsolatuk van a kutyáikkal de és jön a de , látok hajlamot hogy ez megváltozzon. Úgyhogy szerintem pozitív hogy vidéken ahol máshogy tartják a kutyákat mégis van egy remény csillag. Ezek után mehettünk vacsizni Liviékhez. Ebben a pár napban mondhatom kitettek magukért mert tényleg mindig kaptunk reggelit és ebédet. Persze nem engedték hogy kifizessük így koszonjuk az ellátást. Fantasztikus volt. Irány a szállás vissza. 16.-án reggel Orion szerzett nekem állkapocsot. Elég undi volt. Mindeközben esett is az eső. Úgy tűnt soha nem áll el de hála délutánra kisütött a nap úgyhogy irány Livi. Gyogyo megint foldmunkast játszott úgyhogy az orra is saras lett ,így már mehettünk az erdőbe sétálni. Mondhatom már mind a négy ismeri a sipszot és vissza is jönnek. Olyan büszke vagyok rájuk. Elértünk a Dráva parthoz ahol a Törpök pancsoltak is. Tutu persze utána folyamatosan hempergett úgyhogy a hámot két percenként igazítani kellett rajta. Kiertunk a rétre és Hekáté újra szabad volt. Jó volt látni ahogy rohangál és boldog. Orion sajnos néha bele trollkodott mikor Yoyo és Heki futkorásztak. Majd elértünk egy házig ahol persze megint fotózás jött , vissza fele persze fel kellett mennem egy magas lesre Pandacsekkel. Aztán irány vissza az autó és közben a nap is lement. Megint. Irány Livi és vacsi. Onnan vissza a szállás és egy jó kis társas. Már este is lett úgyhogy pihi. 17.-e reggel megint szakadt az eső. Így össze pakoltunk és irány Barcs. Kávé meg dumcsi. Pandacsek persze megint kutatót játszott de nem talált semmi ehetőt úgyhogy mehettünk haza. Egy darabig egymás után mentünk Szilvivel aztán szét váltunk. Tutu egyszer csak hisztizett hogy nagyon kell pisilnie és meg is álltunk. Aztán már csak haza kellett érnünk. Azóta is kullancsokat szedek ki belőlük de annyira fáradtak hogy hagyják magukat. Úgyhogy sok élménnyel és jó kedvvel tértünk haza. Köszönünk mindent. Fantasztikus volt.

2018 03.18 Barcs

 

Mai délelőtt beszámolója.
Reggel 7 és megint kelés. A Törpök amint meglátták hogy veszem elő a nyakorveket, már tudták menni fogunk. Így is lett. Irány a Városi Kutyák iskolája. Petiék szeretettel fogadtak minket. Pandacsek részt vett a Futtaton. Még mindig furi hogy kis testű kutya gazdi vagyok. Próbáltam nem sokkolodni . Pandacsek szokás szerint zsákmányosította magát de most nem vitte túlzásba. Idegen kutyusok és idegen hely. Ahhoz képest nagyon jól viselte. A végére már mindenkinek kiosztotta a feladatot ,körbe járt és egyesével beszélt a gazdikkal. Imádom . Aztán még betrollkodtunk Hekátéval az Ovira is. Persze már nem baba de hát na de na . Jól elvolt. Miután lementek az órák mentünk sétizni. Ez már mindenkinek nagyon tetszett. Lehetett rohangálni meg rosszalkodni. Orion megint kicsattant az örömtől. Rohangaltak fel s alá.
Már itthon és négyből három alcik, csak Hekáté vergődik h menjünk még. Vegszonak : koszonjuk a mai délelőttöt Peti és a VKI.

2018 03.04 Városi Kutyák Iskolája

 

Mai nap beszámolója.
Mint mindenki más, mi IS reggel dolgunkon voltunk. Pandacsek az EbFizen vett részt. Ez már rendes edzés volt a tanfolyam után. A feladatok már komolyabbak és több koncentrációt igényel. Mondhatom hogy félúton elfáradt Malacka de végül végig csinálta. Miután végeztünk szépen haza mentünk. Otthon simi és puszi és már meg is jött a sofőr. Irány Tököl. Magamra csatoltam egy pórázt és go. Mikor kiertunk pakolhattunk is. Sajnos vagy sem, etetési idő volt így a séta off de simi on volt. Mindig nehéz látni hogy mennyi kutyus él család nélkül. Annyi jó van talán hogy szép kis falkában éldegélhetnek. Sokan voltak szabadlábon. Na de nem is ragoznám mert elsírom magam. Miután itt is végeztünk irány zaba. A menüt fánkkal kezdtük és azzal is fejeztuk be. Annyira de annyira dugig tömtük magunkat hogy egy jó “pálinka “ utána lecsúszott , vagy kettő. Persze ezt már Nikiéknél. Miután a legjobb sofőröm volt Timi személyében , még haza is vitte a picsuszomat . Úgyhogy most a sajatjaim nélkül de másokkal , jó napot zártunk. Köfike Csajok és László

2018 03.03. Tököl

 

Vasárnapi nap beszámolója.
Ez kemény volt. Az éjszaka folyamán a „Kedves” szomszéd megint megcsinálta a jó hangulatomat. Ezek után persze nem jó kedvvel keltem. Ennek ellenére próbáltam jó hangulatot kreálni magamba és indulni az EbFizre. Pandacsek az autóban, én is és nem indul. Mint egy bolond vertem a kormányt és kiabáltam, hogy nem hiszem el. Kicsit sokkk volt. Gondolkodtam, hogy mi legyen, nem szívesen, de felkeltettem a szomszédot hogy bikázzuk be, mert hát Pandacsek utolsó órája jön, és oda KELL érnünk, nincs mese. Miután nehezen, de beindult, mehettünk is Kápra. Az órán Pandacsek bekötött szemmel is dolgozott, olyan cuki volt. Azt látni kellett volna. A feladatokat szépen csinálta és néha segítséget is kellett kérnünk, mert Ana bénázott. Az óra végén persze nyújtás is volt. Pandi most csinálta először a meghajlást. Annyira, de annyira cuki volt. Mondtam is hogy ezt meg kell tanítani neki. Az óra után mehettünk is haza. Ekkor mit ad isten pont jött a szomszéd. Na, azt nem tette zsebre, amit kapott. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy semmi, de semmi nem fog változni, mert hülye, mint a segg. Úgyhogy felstuffolva, négy kutyagyerekkel indulhattunk a Strázsára. A jelmezek kész, a kutyák kész, én kész voltam. Nagyon jó párosítás. Kiérve még nem is éreztem magamon a feszkót. Becsekkoltunk és körbe néztünk. Vettünk négy tombolát, amikkel nyertünk is.Aztán mentünk a jelmezversenyre. Addigra már kezdett sok lenni. Hideg volt, a kezemen a bibik is szétrepedtek, úgyhogy három helyen vérzett folyamatosan, Pandacsek fázott, Heki rohanni akart, Orion és Turbó meg megenni a Neveletlen kutyákat. Attól függetlenül, hogy nem értünk el helyezést szerintem cukik voltak. Miután ez is lement, mehettünk fotózásra. Remélem, azért sikerült egy pár kép.Úgyhogy mondhatjuk vasárnap a túlélésért küzdöttünk, de sikerült

2018 02.27 Strázsa Kutyaiskola

 

Szombati nap beszámolója.
Végre tudtunk pihenni ennyi idő után. A Törpök is cukik voltak, mert bár szóltak, hogy reggel 7 és pisi kaki, utána hagytak vissza feküdni fél 9-ig. Aztán kezdődhetett a nap. Délre már Éduánál voltunk és indulhattunk sétálni. Mondhatom nem két perc séta volt. A Törpök nagyon élvezték. Menet közben egyszer csak megláttam két nyufi fület, felpattant és egy fekete utána is eredt. Persze szokásomhoz híven üvöltöttem, mint egy sakál és a kutyus vissza is jött. Igazából akkor esett le, hogy az a fekete, nem az én fekete kutyám  . Aztán tovább haladva egyszer csak hopp egy macska. A kétlábúakon kívül hála kutyák nem vették észre. Aztán a mezőre érve az én fekete seregem valószínű valami egeret vagy ilyesmit találhattak, mert Orion csak úgy hoppolgatott. Tudjátok, mint abban a videóban mikor a husky ugrál a gazda hasán. Na, úgy hoppolgatott. Tiszta boldogság volt. Néha elhagyták az agyukat, de amúgy nagyon jól viselkedtek. Miután kilenc kutyagyerek volt résen kellett lennem, de hála senki senkibe nem kötött bele. Loki meg Orion persze egymást felüljelölgetve haladtak egyenesen. A művésznő persze jól látható elkülönülést végzett, nem sűrűn haladt arra amerre a falka. Persze ez a végére megváltozott és szépen jött együtt a csapat. Miután jól kisétáltuk magunkat, Édua meghívott egy kávéra. Pandacsek is bejöhetett. Szegénykém először be volt tojva. Kutya… macska… raptor… kutya… még egy macska… Nem volt egyszerű számára, de büszke voltam rá. Hívta a cicát játszani, meg persze beszélt is hozzá, amit szegényem nem értett és felugrott a helyére. Miután jól bekávéztunk és kutyust simogattunk, mint egy jóllakott óvodás mehettünk haza. Nem, nem a kaja miatt, hanem a sok pozitív élmény miatt. Köszönjük ezt a napot! Fantasztikus volt.

2018 02.26 Csepel

 

Valentin-napi Futtató.
Most lehet meglep Titeket, hogy miért nem a saját profilom alatt posztolom ezt, de úgy gondoltam, a nevünket ott kaptuk. Ott született meg az Ortupa és ebből lett később az O.T.P.H.ounds így ezért született meg itt ez a poszt.
Mai délután búcsúzás képpen megtartottuk a kis vetélkedőnket a Falka Cityn, ahol szivecskéket lehetett gyűjteni.
Volt eldugva és meg kellett keresni, volt aktivity, volt h a kutyusoknak kellett minél több labdát szerezni a gazdiknak, volt h a fejükön egy jutifalattal kellett csücsülniük és a végén jöhettek a romantikus első randik. Szívem szerint mindenki kapott volna vagy 50 szivecskét mert mindegyik történet megható volt, kivéve a piranja .Nagyon jól esett, hogy Lilla is kijött pedig esett az eső , nagyon jól esett hogy Peti is kijött pedig Moha beteg. Bár a 130 palacsintát nem felejtem , majd valamelyik közös kiránduláson behajtom. Jól esett hogy ott volt a Barátnőm, Verocs is és persze párja és persze jól esett hogy mások is voltak.  Köszönöm a Cukor&Virágnak a csemegét . Gratulálok a nyertesnek és persze mindenkinek aki részt vett ezen a búcsúzó Futtaton. Remelem még talizunk az életben. Csak így tovább és jó Kutyázást! Büszke vagyok mindenkire

2018.02.21 Falka City

 

Hajógyári style.
Ma eléggé úgy éreztem h mennem kell, hála a Törpök ebben mindig partnerek. Úgyhogy go Hajógyári. Mikor kiértünk még szűz hó fogadott minket. Első nyomok a Törpöké voltak. Persze Orion és Tutu kaptak kosarat mert hát ott sok kutya van. Tutu azzal szórakozott h hógolyót gyúrt a kosarával.Hekáté boldogság volt hogy jókat tud rohangálni, meg persze sok sok havat enni. Persze nem sárgát. Pandacsek elég jól bírta , csak a végén kezdett már fázni. Orion persze hozta a domináns formáját de vele amúgy nem volt baj. Tutu azért kihúzta a gyufát és pórul is járt de nem vészes. Persze a parton azért a Dunába be kellett mennie mind a négynek, ez mintha valami kötelező projekt lenne. A séta végén Hekáté azért még kizsebelte a Bulldogos srácot és persze azért feladatra is kapott tőle. Úgyhogy mondhatom hogy mind a négy fáradt és már csucsukálnak. Jó ejt Nektek is

2018.02.20 Hajógyári sziget

 

Pandacsek a mai hősöm.

Reggel hat és kelés, irány Káp és Ebfizió. A felénél már fáradt mert mindig bele ült. De ügyi volt mondhatom. A napi zsebelés se maradhatott el. Miután vége lett, átmentünk Aniékhoz ahol Bellával széttrollkodták a házat meg persze a teret is. Onnan irány a Nagyi de ekkor már nagyon hisztis volt úgyhogy go home. Gondoltam a többieket kiviszem a rétre rohangálni meg frizbizni. Persze hisztizett h már pedig ő nem marad otthon egyedül. Úgyhogy mindenki jött Miklósra. Négyig kint futkaroztak , aztán mentünk haza. Vacsi és azóta alszi van. Egyszer raktam csak odébb h én is oda férjek a kanapéra. Úgyhogy a drága hősöm ma 12 órát talpalt.

2018.02.18 Newpest

 

Tegnapi nap beszámolója.
Miután két szálon fut az esemény , kezdem ott ahol Orionnal voltunk.
Meghirdették a VIII. Országos Mantrailing Találkozót, amire gyorsan be is fizettem. Reggel 8:30 mi már ott. Orion nagyon izgatott volt, hogy végre csak mi ketten egész nap. Becsekkoltunk és kezdődhetett is.
Első körben mindenki egy teremben volt. Beszéltünk a Modszerunk Atyjáról és persze az új MT hámról. A hangulat mondhatom baromi jó volt és ez egész nap így maradt. Persze a nap is kisütött. Miután kiderült h engem nem osztottak be sehova így jeleztem és végül a 7.csapatba kerültünk. Ezek után mentünk át egy másik terembe ahol a kezdők voltak. Úgy gondolom h ahhoz h valaki haladó legyen , legalább négy éve intenzíven gyakorolnia kell ezt a sportot.
Így bátran kezdőként át battyogtam.
Az óra alatt átvettük a kezdeteket, mondhatjuk ismételtük az anno tanultakat.
Miután már elég okosok voltunk, kimentünk gyakorolni egymáson. Ez még mindig vicces. Szegény Ildit becsavartam, nyomtam neki Cutbacket és persze volt spirál is , na meg félhold.
Ez idő alatt is tanultunk új dolgokat. A hangulat még mindig fantasztikus volt.
Ezek után mindenki elgurult a gyakorlati helyszínre. Nekünk Szigethalom jutott.
Irány át és irány a part. Orion szerelmes lett az oktatónk Leopárd kutyusaba és hívta játszani is. Miután külön váltunk még sírt utána és ugatott neki hogy jöjjön vissza de nem jött. Kezdődhetett a gyak.
Első körben Intensity volt , megint kicsit túl pörögte a dolgot de szépen dolgozott. Én hibáztam csak, mert észre se vettem hogy nem engedem neki h bemenjen valahova. Egyszer meg nem láttam hogy másodszorra is szépen kizárt. De ezért vagyunk többen h mások szóljanak ilyenek miatt.
Második körben szagrol ment. Itt viszont jobban kene pörgetnem az elején, de nem volt gaz. Szépen ment és meg is találta az embert. És ..... nem kakilt közben
Persze másokat is néztünk ahogy gyakoroltak. Egy élmény volt , sok tanulsággal. A végén megkérdeztem a Csoport Vezetőt hogy szerinte Orion meg tudna e csinálni a vizsgát és mit gondol.
És.......
Igen. Orion szerinte jó kereső kutya lenne de miután nem egy fiatal kutyusrol beszélünk hisz márciusban kilenc éves lesz, így ő nem zúzná az agyát ha nem akarunk a szakmában dolgozni.
Nekem ez elég is.Büszke vagyok rá és ha nem is lesz Hivatásos Kereső Kutya , ő tudja a dolgát !
És jöhet a másik szál.
Pandacsek élete során soha de soha nem aludt másnál nélkülem. Eddig a napig. Ugyanis szombaton Szilvinél maradt mert vasárnap neki Ebfizio tanfolyama volt. Reggel el is jutott odáig. Ahogy hallottam kicsit betoji volt és a guggolás nem ment de amikor dolgozott akkor dolgozott. Nehéz lehetett neki de ezt is át kell élni. Tudom Szilvi erős vezetője volt, akire számíthatott. Így részt tudott venni a foglalkozáson.
Úgyhogy mind a két gyerekem jól teljesített és este hulla fáradtan tértünk nyugovóra.
Még egy szó. Turbó és Hekáté is egy hős volt, mert egész nap jól viselkedtek és este úgy örültek mikor az egész falka újra együtt volt.
Egyenlőre ennyi, jövő héten folyt köv Ebfizio.puszika

2018.02.12 Halásztelek

 

Mai nap beszámolója.
Reggel 6:30 kelés. Már akkor néztek a Törpök hogy hülye ez? Hát 7kor szoktunk kelni. Sebaj. Pandacseket felöltöztettem és irány Káp. Már mikor elindultunk izgult hogy mi lesz, majd mikor megérkeztünk akkor is kis betoji volt. Elkezdődött az óra. Nagyon kis ügyes volt. Mindig más tárgyon kellett dolgozni. Elsőre csak átmenni, aztán már rajta is kellett maradni úgy hogy nagyjából a közepén legyen Pandacsek. Aztán meg direkt nem a közepén hanem a szélén. Aztán meg úgy hogy csak a keze legyen rajta, aztán meg le is kellett ülni úgy hogy a keze a tárgyon, aztán meg le is kellett feküdnie. Olyan büszke voltam rá. Az óra alatt nem is zsebelt ki senkit, na jó azért próbálkozott. Persze a munka kezdete után kb 10 perccel kidobta a taccsot a terem közepére de ezt betudtam a sok izgalomnak. Jovoheten folyt köv. Bár sajna nem én viszem hanem Szilvi mert nekünk Orionnal Mantrailing szeminárium van. Úgyhogy majd mesél hogy mi volt. Nagyon jó nap volt. Koszonjuk Ebfizio

2018.02.04 Káposztásmegyer

 

Tehát újév, új tervek.
Na de a tegnapról. Reggel 9 és indulás Telkibe. Az idő itthon katasztrófa volt, Budán meg még köd is volt, de mit ad isten amint átgurultunk Telki határán már sütött is a nap. A jó idő mondhatom egész nap kitartott. A séta során a fekete kutyáim, barna küllemet kölcsönöztek, de hála csak ideiglenesen. Azt mondják a sár, iszap jót tesz a bőrnek, úgyhogy idén gyönyörű kutyáim lesznek. A séta során egy rossz szavam nem lehet, első szóra jöttek a törpök pedig volt szag rendesen. Tutukám is csak egyszer veszett össze Arminnal de az se volt vészes. Eperke érezte azért a súlyát a tettének és általában becsatlakozott mellém és mellettem jött. Az ember járta utat nem vették komolyan. Ha láttatok már snowboard versenyt, ami egy félkör alakú pályán történik, na így néztek ki, balra majd jobbra fel-le rohangáltak. Vicces volt. Látni kellett volna a fejüket, olyan boldogok voltak. Panda az igazi turista még botot is szerzett a hámjába, Tutu a réten letörölte a sok sarat magáról, Orion és Heki katasztrofálisan nézett ki hazáig, úgyhogy otthon egy egy órás kozmetikázás várta őket. A túra kicsit elhúzódott, de nem bántam, ha jól hallottam megközelítette a 10km-t. Voltunk hegyen, völgyben, erdőben, mezőn. Szép tájakon. A séta után persze Andinál még kávéztunk egyet, ami jó lezárása volt ennek a szép napnak. Hazafelé a Törpök már horkoltak az autóban és otthon se volt ez másképp. Szerintem még ma is alszanak. Legalább is csend van a dog monitoron.
Úgyhogy az újévet megkezdtük, fáradt és jó kutyákkal.

2018.01.01 Telki

 

Tavalyi év összefoglaló.
Tudom szoktam írni egy összegzést. Most ez kicsit nehezebb dolog, de megpróbálom. Ha visszatekintek, mondhatom a kitűzött célokat elértük, úgyhogy büszke is lehetnék magunkra. Ha csak a Törpökre gondolok, fantasztikus dolgokat hajtottak végre. Rengeteget változtak jó irányba mind a négyen, lassan de biztosan összeér ez a család. Jártunk keltünk az országban, rengeteg rendezvényen részt vettünk, sok helyezést elértünk és annyi oklevelet gyűjtöttek a Törpök hogy már azt se tudom hova rakjam azokat. Szépen állták a sarat, mind szépségversenyeken, túrákon, futó versenyeken. Ha csak a hétköznapi dolgokat veszem, akkor is nagy áttörések voltak.
Orion egyre szebben reagál a kutyákra, a pasikat a legtöbbet imádja is és hívja játszani. Turbókám már egész szépen viszonyul az emberekhez, lassan el is felejthetjük, hogy félelem agresszív. Pandacsek egyre jobban figyel rám és ő az, aki mindig megérzi, ha baj van, ha bajom van, ha bibis valamim. Mindig meggyógyít és mellettem van. Hekáté meg hiába agár, figyel, figyel rám. A séták is egyre jobban mennek, már nem szenvedés, hanem öröm. Imádok velük lenni és megélni a nagy betűs életet.
Azokon a napokon mikor kivagyok rájuk, hogy milyenek, mindig van valami/ valaki, aki emlékeztet rá, hogy honnan indultunk és mindig rájövök, igazuk van, haladunk szép lassan, és bár előre nézünk, néha visszatekintünk a múltra.
Nem panaszkodhatok. Mindenünk megvan, és amit csak tudok megteremtek magunknak. Minden évben szülinapot ünneplünk és nyaralunk együtt. Ha nehezebb napunk van, elég rájuk néznem és már el is feledtem a rosszat.
Mint minden ember életében vannak jó és rossz dolgok. Ez nálunk sincs másképp, de a 2018-as posztjaim is inkább a jóról fognak szólni. Tavaly is történtek rossz dolgok, de általában megpróbálom kihagyni, hogy csak a jóra emlékezzünk.
Nem nagyon szaporítanám a szót, aki velünk volt tavaly és olvasta a posztokat tudhatja, mennyi szép emlékünk van. Szeretném ezt idén is gyarapítani. Így egy szó, mint száz. Köszönjük, hogy olvastok minket és tali jövőre. BÚÉK

 

Mai nap beszámolója.
Feszegessük azokat a bizonyos határokat.
Elindultunk Miklósra 8 kutyával. Igen abból négy az enyém volt. És hogy miért ne akarj több kutyát vagy hogy miért is akarj négy kutyát?Nem egyszerű.
Egy idegen kutyus csatlakozott hozzánk. Lolát, Vinit és Pörköltet már ismerték a csajok. Őket már szeretik. Így könnyítés képen csak egy kutyára kellett nagyon figyelnem és az az új kutyus. Na meg persze a sajátok de ez így első körben nem volt gáz. Orion magához képest nagyon jól viselkedett, ellenben Tutu csak kihúzta a gyufát Shivánál. És minek írok ilyeneket és miért nem a kérdésre válaszolok? Már mondom is.
Adott egy vén picsa aki olyan domináns hogy még szájkosárban is gízda. Adott egy félelem agresszív gyenge idegzetű akinek az az első hogy vávává. Adott egy pofázós pincsi és egy szeleburdi agár. Azonban nyugodjatok meg , nem mindenkinek adatik meg ez a “fasza” család.
Na szóval míg Bigyot figyelem h ne keménykedjen, addig figyelem Tutut is h ne támadjon mögülem, közben figyelem Pandacseket hogy merre rohangál és persze Hekit is h ne hívja el a vadon szaga. Ezt gyúrd össze még egy délutáni csapattal, még 3 kutya és a sziget, ahol jönnek mennek a kutyusok. Baromira kimerítő de megéri. Azon kívül h Tutu összeveszett Shivával , más hiszti nem történt. De ez nem két szemet hanem négy szemet és két agyat foglal le. És nincs szabad winchim. Kemény. De tudjátok mit? Este úgy hajtom le a szemem hogy megcsináltuk és fantasztikus nap volt. Ha néha lenne kétségem csak arra gondolok hogy honnan indultunk és hogy hol tartunk. És ha az egész életünk ilyen lesz, akkor is megéri végigcsinálni. Minden nap egy új nap és minden nap egy új cél. Büszke vagyok rájuk. Egy hiszti, nem hiszti. Köszönöm azoknak a kutyásoknak akik így is elfogadnak és beengednek egy-egy ilyen programba.

2017.12.27 Szigetszentmiklós

 

Mai este beszámolója.
Miután egész évben edzettünk és versenyeztünk , a Klub vacsora folyamán Év lelkese díjat is osztottak. A lényege hogy az eddigi verseny eredmények alapján pontoztak és aki a legtöbb pontot gyűjtötte az nyert. Nem volt mit veszíteni úgyhogy neveztem a Törpöket. Túl sok reményt nem fűztem hisz mondhatjuk hogy közép mezőnyös kutyusaim vannak. Kezdem Pandacsekkel. Aki ismeri, tudja mit harcoltunk az elmúlt két évben de az idényt úgy zártuk hogy boxból indult már. Szerintem már ez is szép eredmény. Így ő 10 pontot szerzett ami elég lett a 14.helyhez illetve összesítettben(tehát a fiukat is bele véve ) a 17.helyhez. Imádom.
Következő Hekáté. Ő még mindig baba , így ő nem sok versenyen indult idén de szerintem ez is szép ahova idáig eljutott. 13 pontot gyűjtött ami elég lett a 12.helyhez, osszesitettben meg a 16.helyhez. És még csak most kezdi a nagy életet a kis pillangóm. Büszkeségem.
Jöhet Turbókám. Mint tudjatok vele is sokat küszködtem. Nagyon kötődik Anájához , ami ebben a sportban nem a legjobb de megcsinálta. Profi futóvá vált idén. Sajnos vagy sem, ő két körös, ez van, ezt el kell fogadnom. Lenyűgöző amit ez a kis csepp ideggyenge kutyám idén alkotott. Picikém. Sikerült így 14 pontot gyűjtenie , ami elég lett a 11.helyhez, összesítettben meg a 15.helyhez.
Jöhet a best, igen Orion. A legéletrevalóbb Törpöm. Ő mondhatjuk h korához képest a legtöbbet hozza ki magából. Imádja ezt az egészet. Mondhatom meg is lett az eredménye. 35 pont, amivel 3.helyezet lett, összesítettben meg 4. Ezt nem gondoltam volna de megcsinálta. A legjobb!
Örülök hogy idén is ilyen jó estével zárhattuk a Lelkes szezont. Köszönjük ! Jah és grat Mindenkinek!!!

2017.12.16 Budapest

 

Mai nap beszámolója.
Tudom rég jelentkeztünk de zajlik az élet. Amit viszont érdemes megosztanom , az a mai nap. Nem, most nem a saját törpjeim lesznek a lényegek, hanem az a kezdeményezés amiben ma részt vettünk. A célpont Edua volt, ugyanis hozza mentünk segíteni. Mire Judittal megérkeztünk , a többiek már kint sétáltak. Egy kis idő után bemerészkedtünk és elkezdtük a szénát a kis házakba tenni. Ennyi cuki kutyát egy helyen még nem láttam. Volt is nagy szerelem. Bár a szívem nagyon akarja még most is , az eszem egyenlőre nem engedi. Öt törp ördög sok lenne már anyagilag  de nem is ez a lényeg. Képzelj el két pesti lányt a nagy vidéken amint épp cél szerszámot kutatnak széna cipelésre és szét szedésre, vicces volt , mondhatjuk YouTube gyanús , de megoldottuk mire vissza ért a csipet csapat. Aztán mi is vittünk ki kutyusokat sétálni. Persze ki kapta a legzoralabbat?? Persze én. Kemény egy dió volt az tuti de túléltük mind a ketten. Persze fekete ördög volt , csak hogy hűek maradjunk a fekete szinhez. Ezek után persze mehettünk zabalni. Ez vlmi kurva jó volt. Jó társaság és jó zaba. Világi egy nap volt. Köszi Csajok

2017.12.02 Csepel

 

Mai nap beszámolója.
Eljött ez a nap is. 2017 utolsó edzés napja. Így az év végén vissza tértünk a gyökereinkhez, azaz az Isaszegi agár pályára. Volt is meglepi. Végre újra kevesen és kicsit családiasabban.
Pandacsek megint boxbol és kétszer is fantasztikusan lefutotta, videó is van róla.
Eperkének már olyan mintha kevés lenne a 75 méter de így év végére szerintem elég is volt neki zárásnak. Fantasztikusan futott de a végén a véres nyufi undi volt neki.
Orion szokás szerint nagyon jól ment. Háromszor is lefutotta a 275 métert és licencet is adott Bucinak.
A mai meglepi Tutu volt. Elsőre lefutotta majd onnantól kezdve kétszer is beintett úgyhogy a végén vissza raktam 75 re és azt meg tökéletesen mente. Úgyhogy be tudom annak h év vége van.
Megint sokan segítettek. Koszike a kávét Timi , na meg a kabátot Pandacseknek , meg persze a sok sütit. Merci sütije is valami isteni volt és nem utolsó sorban az ebéd , na hát az valami fantasztikus volt ! Ennél jobb zárást el se tudtam volna képzelni. A box takarítást is gyakorolhattuk Timivel.Úgyhogy Feleim már csak a vacsin talizunk. Addig is puszika!

2017.11.12 Isaszeg

 

Tegnapi este beszámolója.
Most először csatlakoztunk a Dog Hájking hoz. Mondhatom nem csalódtunk. Már szerintem megszoktátok hogy reggellel indul a beszámoló de most nem , ugyanis ez este kezdődött. Laza 50km vezetés Orionnal és Pandacsekkel. Sikerült megtalálni a Község házát és le is parkoltunk. Onnantól kezdve már csak kitöltöttem egy papirt Anyu tel számával ha ne adja isten de egy horror filmbe csöppennénk, legyen kit értesíteni.Na de kezdjük is a 13,5 km-t a Spartacus ösvényen keresztül. Az elején még mehettek a kutyák póráz nélkül. Mit ad isten és nem hiszitek el de Orion az első fél órában eltűnt. Petivel vissza mentünk keresni . Hála meglett de onnantól kezdve szigorú póráz séta. Itt megkérek mindenkit hogyha egy túra csapattól csatlakozik le egy kutya NE kezdjétek el simogatni. Egy kereső kutyáról beszélek aki még soha nem tűnt el 8 év alatt!! Na de ennyi izgalom gondoltam én, elég volt de nem így lett. Nem tudom hogy a sötét miatt v a levegő de Bigyó majdnem minden kutyába bele kötött. Pandacsek nagyon élvezte.A szagok néha elvitték a kis orrukat de végig az úton haladtunk. Néha néztem balra és jobbra is de hála sok mindent nem láttam ami talán nem volt baj. Szikla , szakadék, fa, patak..... szerintem nem kell erről sokat mesélnem hisz a google a barátotok. Így hogy sokan voltunk nem is féltem a sötétben . Séta közben elértünk egy faházhoz. Na ott se aludtam volna, azért para volt. Annyira sötét volt h a telefonom fókuszálni se tudott .Na de aztán jöttek a patakok . Mondhatom jó cipőben mentem , egyszer se ázott be. Hajra Dechatlon .Az út végén már Pandacsek nagyon fázott , bár nem csodálom hisz este 10 és egy hurrikán erejű szél kamrában álltunk az erdőben. Az összes tura vezető eltűnt és mi ott álltunk és vártunk.Na az para volt. Néha eszembe jutott egy egy horror film részlete de kibírtam sírás és sikítás nélkül .Ekkor már Orion giga hiszti volt úgyhogy a tábor tűz így elmaradt de remélem egyszer pótoljuk azt is. Így a túra végén, két hisztis és fáradt törpöt vihettem haza. Éjfél körül már itthon is voltunk . Köszönjük az élményt és köszönjük hogy csatlakozhattunk.

 2017.10.29 Pilisszentlászló

Mai nap beszámolója.
Mondhatjuk hogy nem indult jól a nap , hisz össze vissza 1 órát aludtam éjszaka, ugyanis lett egy betolakodónk, egy egér. Így hulla fáradtan indultam a napnak. Mikor kiértünk már tudtam hogy nem fogok tudni egyedül megoldani mindent hisz volt a titkos project illetve a tápok plusz a saját kutyáim plusz engedni egész nap a kutyusokat. Kemény volt. Rengeteg segítséget kaptam így nem sorolnám fel mindenki nevét ha nem baj . Miután lefutották a Törpjeim az első körüket még maradt energiám futkorászni így megtekinthető volt a lassított felvételes, a normál illetve a gyorsított felvételes trafipaxon átfutásom is , nekem vicces volt . A nap folyamán még quadozhattam is , nagyon jó élmény volt. Ezek után láttam meg hogy Orion 42,65 , Turbó 42,10 és Pandacsek 31, 46 km/h-val futott , sajna Heki lapjához nem fértünk oda úgyhogy azt sajna nem tudom még  de sebaj. Jöhetett a döntő. A végeredmény nagyon meglépő volt. Pandacsek 30-34,9 km/h-s divbe került ahol 6.lett. Orion és Turbó a 40-44,9 km/h-s divbe került ahol is Bigyó 15.lett, Tutu meg 4. És a nap fénypontja. Hekáté a 45-49,9-s divbe került amit megnyert ,igen Eperke 1.lett! Köszönjük megegyszer mindenki segítségét, most nekiállunk otthon egeret írtani . Jó pihit

2017.10.15 Alsónémedi agárpark

 

Mai nap beszámolója.
Most került először megrendezésre a Tanyagility, természetesen nekünk ott volt a helyünk. Reggel kedves Kollégám csatlakozott hozzánk így ő futott Orionnal. De ne rohanjunk ennyire előre. Ha láttatok még szép helyet na ez az volt a Szarkabereki Huszártanya. Mindenki kedves és segítő kész volt , köszönjük Anitának a sok aggódást de minden tökéletes volt! Regisztráció után már kezdtek is a kicsik. Volt pálya bejárás és lehetett próbálni is előtte. Mi megtettük. Pandacsek fantasztikusan ment , még a bálára is felugrott . Ezek után jött a közepes testűek kategóriája. Orion és Tutu. Fantasztikusak voltak. Tutu végig boldog volt .Na a végén meg jöttek a nagytestűek, azaz Heki. Azt látni kellett volna, ugrott és ugrott és ült , egyedül a bála fogott ki rajta de Ana felrakta . Az akadályokról nem beszélnék hisz láttátok, senkit nem bántottam a dárdával, mindenki él. Aztán ezek után ettünk fincsi ebédet egy kis teával. Majd mentünk fotózásra. Szinte minden becsület kasszás volt és szerintem ez is egy fantasztikus kezdeményezés. Aztán jöhetett is az eredmény hirdetés. Kis testűek. Harmadik hely ..... na gondoltam ennyi , semmi esélyünk a többi fantasztikus kutyus közt de...... első hely Tóth Enikő Panda. Vágód !!! Pandacsek nyert , nem hittem el , nem bírtam abba hagyni a nevetést. Kaptunk persze sok ait is .Aztán sajnos a többiek helyezést nem értek el a falkámban de sebaj mindenki szépen teljesítette, kemény mezőnyök voltak. Mindenkinek gratulálok hogy túléltük és hogy képesek vagyunk még futni is a kutyánk kedvéért . Gratulálok a Szervezőknek mert egy felejthetetlen nap volt és mindenki olyan kedves volt ,köszönjük a Husse-nak a felszerelést és persze Petinek is és köszönjük Gábornak hogy futott Orionnal .Isteniek vagytok!!!

2017.10.14 Szarkabereki Huszártanya

 

Szombati nap beszámolója.
Sokan tudjátok, hogy részt vettünk a Swat dogs challengen, mondhatom fantasztikus egy jó nap volt. Sok jó ismerős egy helyen,sok sírós pillanattal amikor is kedves frizbis társaink utolsó alkalommal játszottak kutyusaikkal előttünk.
Na de legyen valami vidám is.
Orion és Turbó is végül csak a Speedway-en indultak. Kicsit eltért a megszokott futástól hisz itt km/h-ban mérték a sebességüket. Mindenki próbált matekozni, hogy hogy lehetnek gyorsabbak kutyáik. Ki előrébb, ki hátrábbról indította Fifikét. Mi is persze megpróbáltuk így is, úgy is.
Mondhatom az eredmények megleptek.
Első alkalommal Orion 38,71km/h, Turbó meg 37,11km/h-val futott. Ez elég volt ahhoz, hogy második divbe kerüljenek. Orion az első háromban benne is volt így bizakodtam nap végéig. Aztán ettünk ittunk jól mulattunk és jöhetett is a második illetve harmadik kör. Másodszorra Orion 37,89, harmadszorra meg 36,73-at futott. Turbóka második köre 37,5, harmadik köre meg 36,73 lett. A második és harmadik kör között nem nagyon volt pihenő idejük, ez szerintem látszott is a futásukon. Ezekkel az eredményekkel végül Orion 7.,Turbókám meg 8. lett a 2.divben. Szerintem fantasztikus eredmények :) nem mellesleg megint fantasztikus képek készültek róluk. Mondhatom, hogy minden egyes kiruccanás jó hatással van ránk illetve a kapcsolatunkra.
A nap fénypontja mikor is Orion a ketrecből kiszabadulva oda rohant hozzánk,úgyhogy ha van valakinek felesleges ketrece,kérem jelezze és köszönjük a Flash kutyapékségnek a csemegéket :) és persze Atinak a vérszívást! de jelzem a Falka City megy tovább

2017.10.05 Swat dog Csepel

 

Mai nap beszámolója.
Kivételesen nem azzal kezdem hogy mennyire jó volt a reggeli kávé, ugyanis nem ittam de 7kor már indultunk itthonról. Mondhatom időben kint voltunk persze a kávé még mindig nem volt lehetséges h a pocimba kerüljön, sebaj jött is az őrület. Kemény logisztika és sok segítség de mondhatom megoldottuk. Orion és Tutu első körben együtt ment majd Bigyó licencet adott Bucinak majd a végén nyomott még egy 280at. Tutu második körben egyedül ment majd harmadik körben megint a nővérével. Erről nagyon nem beszélnék többet, ők kész vannak. Majd jöhetett a dobpergés. Hekáté először elől és hátul nyitott boxon ment keresztül majd második körben elől zárt és harmadik körben meg beintett nekünk és kézből kellett indítani. Úgy gondolom van még ideje amúgy erre. Ő még baba és szerintem ez is nagy teljesítmény. Aztán most figyeljetek.
Tudjátok van az az icike picike kis raptor pincsim...Igen ő az....Pandacsek. Na ezt kapd ki . Közel két éve fut ő is és a mai nap folyamán 3x is boxbol indult!! Érted??? Boxbol Basszus!!! Ezt is megéltük. Fantasztikus érzés volt! Látni kellett volna az utolsó körben már nem pózolt a nézelődőknek és nem mutogatott Editnek , hanem szépen a nyufira ment!! Nap mint nap érzem hogy imádom ezt a 4 raptor kutya gyereket. Fantasztikusak!! Így mondhatom h lassan a sok munka megtérül ,köszönöm mégegyszer mindenkinek a mai napot!! Jah és azért nehogy azt hidd h itt a vége. Tudjátok van a családban még egy raptor, igen az a vér csivava Thor. Mondhatom hogy nem hozott szégyent a nevünkre mert fantasztikusan ment ő is!!! Tuti valamit kifelejtettem most is de sebaj ,majd hozzá írom ha eszembe jut, puszi nyuszi

2017.09.24. Alsónémedi

 

A nyaralás beszámolója.

Vigyázat hosszú lesz, egy jó feketét esetleg mellé :D Ti akartátok (kértétek)
A tervezett időpont szeptember 11 volt és így vagy úgy de sikerült megvalósítani.
Miután a Törpöknek esedékes volt az éves oltás, reggel a dokinál kezdtünk. Gondolom nem kell mondanom, hogy négy kutyának mennyibe kerül a veszettség és a kombinált együtt. Miután a Dokival jól megvitattuk, hogy mit is kell adni a Törpöknek, jöhettek a szurik. Mondtam neki, hogy Heki a gócpont mert ő akkor is sír mikor már nincs benne a szuri. Ezek után tudta mire készüljön. Fogtam Heki elejét, ő meg a végét, mire beadta a szurit Eperke akkorát büfizett hogy sírtunk a nevetéstől. Erre nem számítottunk. A végén hozott nekik túrórudit vigasztalóul és nem hiszitek el de miután megvolt a végösszeg levont belőle közel 10ezer forintot, és mondta, hogy ez az igazi állatszeretet és nem engedi, hogy a teljes összeget kifizessem. Így indulhattunk is nyaralni. Irány Kisterenye.
Laza másfél óra hiszti után épp Kisterenye tábla előtt Heki abba hagyta a hisztijét, nem szereti az autót még mindig, unatkozik.
Papánál becsekkoltunk, pisi, kaki és irány Bükkszék.
Miután kiértünk gyors fűnyírás és jöhetett a lazulás. Aznap este egy jó édes vörös befittyent, nem kellett könyörögni. Mikor érzed a vénáidban, ahogy bizsereg és végig fut a testeden, felbecsülhetetlen érzés. Persze este még megejtettünk egy laza sétát csak hogy lássuk újra, mennyire csodálatos egy völgyben lenni.
Másnap tervezett kirándulás a kv elfogyasztása után meg is történhetett. Irány Sirok. Mikor megérkeztünk a srác nem hitt a szemének, vagy ötször benézett az autóba, hogy mennyi kutya????!!!
Világi volt az arca, le kellett volna fotózni. Na de gyors parkolás és irány a hegy. Miután legalább ötször megálltunk Mongúzozni, örültem, hogy végre felértünk a rétre. Szokás szerint sok birka kaki úgyhogy a Törpöknek is megvolt az öröm. A kis szarosok :D Ezek után a Barát és Apáca sziklához vettük az irányt. Mondhatom a szívem párszor megállt mikor Orion és Turbó a sziklákon ugrált, alattuk meg 15-20 méteres szakadék tátongott. A kicsik végig pórázon voltak mert ők lököttek még.
Miután a sok izgalmon túl voltunk mehettünk a Várhoz, ahol is a „Kedves” Hölgy közölte, hogy nyugodtan kössem oda ki a kutyákat, mire én hogy nyugodtan nem megyek be akkor a várba. Így mentünk tovább. Nem idegeskedtem, mindenhol vannak parasztok, de azért örülhet, hogy nem jött utánunk mert lehet a hegy alján kötött volna ki. Véletlenül rá ugrottak volna a kutyák a szakadék szélén. Na de semmi rosszindulat, még elmentünk sétálni. Majd miután a hegytetőn állok négy kutyával, csörög a telóm, Papa az. Laza 10 perc dumcsi. Remélem a kép ott van a fejetekben, hegy, 4kutya, teló. Áh, nem voltam ideges. Ha a Nagybátyámat idézném, világi bazdmeg!Na, aztán egyszer csak sikerült leérni a hegyről, és még utoljára körbe néztem, mennyire szép. Irány vissza a támaszpontra. Jöhetett megint a lazulás.
Remélem érzitek, hogy már el is telt két nap. Jöhetett a harmadik. Irány a Búzás- völgyi-tó.
Törpök be és irány surány. Mikor kanyarodunk le a tóhoz látom, halőr bódé. Mondom baszod ezt senki nem mondta, hogy horgász tó. Már tudtam gáz lesz ebből. De sebaj, kemények vagyunk. Körbe autókáztunk és találtunk is egy helyet. Törpök ki és irány hasas. Már hallom a másik oldalról pampognak, na gondoltam kibírnak még öt percet, aztán tovább is mentünk ahol ráleltünk a kánaánra. Mindenki azt csinálhatott amit akart mert senki nem volt rajtunk kívül. Miután már lila volt a szájuk mehettünk is tovább. Jelzem ez volt az a rész amerre nem szabadott volna mennünk. Jelen állás szerint keresek egy jó autó polírozót. Kicsit karcos lett a verda :D de sebaj ez se tántoríthatott el minket. Miután hegyen völgyön át mentünk, az egyik dombon megálltunk és felhőtlenül rohangáltunk a búzamezőn. Persze nézem, dicsak, mi van a fán?? Kamerával megfigyelt terület! Gondoltam világi, legalább nem lövik ki a kutyáimat és engem :D
Miután te, aki olvasod, már fáj az oldalad a röhögéstől, na most lefagy a mosoly a szép kis orcádról. Haza érvén mit ad isten, még jó hogy napi szinten fésülöm őket és lám egy kibebaszott kullancs. A végén 7 darabot szedtem ki belőlük, amik tűz martalékává váltak. Én a bogár fóbiámmal ezt is megtettem a kis cejelmeimért. Aznap este nem sokat aludtam mert kb 10 percenként néztem át őket.
Miután valamikor sikerült bekómálni, a reggelt is így kezdtem. Laza hesszölés és jöhetett a káfffééé.
Vágod?? Már csütörtök van! Jönnek Verocsék. Mondhatom ez egy lazulós nap volt. Miután megérkeztek, Papa is megjött és lementünk a menzára, olyan unokázós ebédre. Nagyon jó volt úgyhogy miután Papa elment, Verocsék is lejöttek kajcsizni, majd pancsolhattunk is a Salvus víz lelőhelyén. Verocs rávett valami játékra. Na azt leírni nem tudom. Sírtam a nevetéstől, érted „én vagyok mister K”. Meg a daru, meg a mocsár :DD Na de gondolhatjátok, hogy este se kellett könyörögni, hogy aludjunk el.
Már péntek is volt. Reggel óta pittyegett a telóm hogy BOLDOG NÉVNAPOT kívánjon minden kedves ismerősöm és családtagom. Mondhatom jó érzés volt. Irány Ivád és a nagy Táltos szikla. ő…izé…én azt hittem nagyobb lesz ez az izé. Még gondoltuk is hogy felmászunk rá de egyszer csak valami nagy bőgés hang jött az erdőből és olyan volt mintha 5 méterre állna tőlünk az a valami. Elég para volt, gondoltam, hogy oldom meg két másodperc alatt kutyák és autó témát. Na meg persze Oriont ismerve lehet még keménykedett is volna. Ezek tudatában nem hogy sziklára nem másztunk hanem irány surány tovább. Irány a Hosszú- völgyi patak. Ha éltél még szép helyet, mint a horror filmekben, frissen nyírt fű az erdő szélén. Csodaszép. Na az tényleg egy jó séta volt csak kár hogy nyomik vagyunk, egyiknek a térde, másiknak a háta,dereka….. :D nem ér nevetni, öregszünk. Miután csináltam vagy 500 képet sikerült felérni a forráshoz. Nézem, ez meg mi a pöcs, ez valami vicc ugye???? Érted, kiáll egy cső a beton izéből és rá van fújva hogy forrás. Na ilyet se láttam még, bár a kutyáknak ízlett. Ezek után, hogy ők felfrissültek mehettünk is visszafelé. Lent beültünk a büfébe, ahol is Panda szokásához híven kizsebelte az egyik fickót, azt ne kérdezd, hogy hagyott e szalámit neki :D. Jó gazdi révén kérdeztem, hogy kifizessem, de nem kellett, ők is röhögtek. Így vidáman térhettünk vissza a szállásra. Este egy jó pezsi meg persze bor és tente. De ezek előtt, kint ülünk és épp beszéljük, hogy holnap Kékestető. Mire kinyögtem h az álmom a Rudabánya, de majd jövőre. Mire Zsolti hogy az innen nincs messze, így a névnapi meglepim nem csak egy szemcsi volt hanem Rudabánya is. Szerinted mennyit aludtam? Lóf…., már vártam a reggelt.
És már szombat is lett. Irány Rudabánya!!! Ha éltél még szép helyet, na az az. És már csatoltam is le a kutyákat, öröm, bódottág, pancsi, sziklamászás. Nem nagyon tudom mit írjak, vagy hogy hogy írjam le. Mint amikor gyerekként szeretnél valamit nagyon és ott állsz előtte és a kezedbe nyomják, hogy tessék a tiéd. Amikor ott álltam a szikla tetején a két nagyobbik gyerekemmel, na az volt az az érzés, hogy magaménak tudhatom ezt az egészet. Felbecsülhetetlen. A hegyek, a tó és mi. Jah és persze Verocsék :D Miután rávettük magunkat felmentünk a kilátóba. Onnan még fantasztikusabb volt a kilátás. Tele élménnyel indulhattunk vissza Bükkszékre, persze Szilvásváradon megálltunk lángosozni így a menzán túl sok mindent nem ettünk már. De a béka beficcent azért. Akkor már éreztem, hogy itt a vége, ennyi volt a nyaralásnak. Annyi szép emlék és hely után bántam egy kicsit, de ha soha nem ér véget ez a hét, soha nem vágyakoznék újra rá.
Az utolsó nap Hamupipőke voltam, takarítás, felmosás, mosogatás………….persze az ég is leszakadt és Verocs nekiállt énekelni, így imádkoztam, hogy Papa jöjjön már :D Bocsi Verocs, tudod imádlak és jó volt a rögtönzött buli 
Na, te, aki képes voltál ezt az egészet elolvasni, jövök egy csokival  csak szólj rám, hogy végig olvastad  egy kis röpdoga de persze ha tudsz válaszolni, jár a csoki!!

2017.09.21 Bükkszék

 

Tegnapi nap beszámolója.
Kezdhetném úgy ahogy szoktam, a reggeli kávéval de annyira másnapos voltam hogy lusta voltam kimenni tejért. Na de minden viccet félre téve most nem éreztem a verseny szellemet, már bennem van a nyaralás bugi. Így kicsit késve de elindultunk. Reggel volt lehetőségem segíteni indításban és bíráskodásban. Aztán feltétlen szét kellett pusziltatnom magam Roomleval , na ezek után jöhetett a reggeli kávé mire az a mondat fogadott hogy annyi tejet kapok amennyi van. Mondom de fasza de végül olyan habos babos tuning kávét ihattam h csak na. Indulhatott a nap.
Először a nagyok futottak.
Orion és Turbó is két távon indult így a nap folyamán 2x80mt és 2x280mt futhattak .
Orion nagyon szépeket ment 80on. 7,14 és 7,21 ami attól függetlenül hogy fantasztikusnak gondolom sajna nem volt elég csak az 5.helyhez. Erős mezőny volt fantasztikus kutyákkal . A 280 nekem meglepetés volt. Nagyon rossz időket ment. 25-26 ami nem az ő ideje . Általában 24,86 v 24,92 de ez van. Év vége van és dolgozott egész évben . Azonban ez mégis elég volt a 2.helyezethez.
Jöhetett Turbókám. Egész nap nagyon lelkes volt és mindenkit puszilgatott. Mondhatom 80on kitett magáért. Élete legjobb idejét futotta.7,08 és 7,28 olyan büszke vagyok rá bár ennyi volt mert ő sajnos max két kőrös kutya így utána már csak lassult a cejelmem. 280 on 28,96 és 30.19 lett . Ezek elegek lettek egy 8. és egy 5.helyhez de sebaj mert én tényleg büszke vagyok rá.
Jöhettek a kicsik . Annyira szeretem őket nézni.
Pandacsek és Heki is csak 80 métert futottak, egyenlőre szerintem ez elég nekik.
Ahogy rohant a kicsi és félúton fenék váltás ,az első kör ritka szar időt mutatott 9,11 de aztán második körben 8,38 ami elég lett ahhoz hogy dobogóra kerüljön és így Funny div 2 t megnyerte. Érted???? Pandacsek futásban nyert
Aztán már csak a legkisebb cejelmem maradt , Hekáté.
Látni kellett volna hogy mikor leesett neki , ott a nyufi , annyira megváltozott a mozgás kultúrája. Így ő 7,32 és 7,51 es eredménnyel Funny div 1ben 2.lett
Külön köszönet Mercédesz Fenyvesinek hogy letétben hagyhattam a kicsiket és Tímea Mekkelnek hogy egész nap segített és persze Bokodi Ildinek ugyszint a segítségért. Fantasztikus nap volt mondhatom , csupa meglepetéssel .köszönünk mindent ,most elmegyünk nyaralni úgyhogy nem lesz térerőm

2017.09.11 Alsónémedi

 

Tegnapi nap beszámolója.
Sokat vacilláltunk h nevezzünk e a Tavirózsa Kutyasuli szépségversenyére mert necces volt hogy oda érünk e a Futi után. Verocs beszélt a szervezőkkel és rohantunk ahogy tudtunk. Mikor kiértünk már cukik voltak velünk ,"jajj ti voltatok Balcsin, olyan jó hogy itt vagytok" mondat fogadott. Majd neveztem is az ikreket 4 kategóriában. Mondhatom meg is lett az eredménye. Hekáté nagy testű 1.hely, hosszú szőrű 2.hely. Pandacsek is meglepetést okozott hisz ő nem szokott nyerni de most kistestű kategóriában 2.helyezet lett. Annyira büszke voltam rá. Bár a lábnál követés nem ment hisz tele volt juti falattal a föld és a dobogón is kaja volt de hát őt így szeretjük. Majd jöhetett a legjobbak legjobbika ahol is Heki 2.lett. A nap folyamán rengeteg fantasztikus emberrel ismerkedhettünk meg. Sok Lelkes Edzőklub os is részt vett ill szokás szerint Nagy Enikő is jelen volt .Kaptunk segítséget a ChiliCord csapatától is . A bemutatók nagyon jók voltak és a trükkös bemutatóknál meg visítottunk Veroccsal annyira jó volt. Ami számomra a legjobb érzés h bár mikor ilyen rendezvényre megyünk tudjuk előre h lehet üres kézzel megyünk haza de itt nem. Annyira jó érzés volt mikor azt mondták h aki nem nyert semmit az jöjjön ki mert ők is kapnak ajándékot!! Így azon kívül h nagyon jó nap volt , senki nem ment haza üres kézzel. Mi hála taroltunk de azért Pandacsek is kapott egy pulcsit. Annyi mindent tudnék még mesélni de még mindig lázban vagyok és nem jut eszembe , egy szó mint száz. Köszönjük Tavirózsa Kutyaiskola, Piretmix, Andrea, a kedves Bíróknak h próbáltak olyan hangulatot teremteni mint egy igazi szépségversenyen, a Chilicordnak a segítséget és persze mindenkinek aki ott volt  jah és persze Verocsnak és Zsoltinak és Thornak h lepofozta a vércsivava a kutyáimat

2017.09.03. Dunavarsány

 

Mai nap beszámolója.
Mint sokan tudjátok már nagyon vártuk a mai napot. Három különböző számban kellett megállniuk a Törpöknek a helyüket. Kivételesen nem reggelre kellett mennünk és ezt nagyon tudtam értékelni. Mikor kiértem már mentünk is kávézni Mihály Reznek kel. Aztán a nap folyamán nyomtam egy lángost Lívia Pressing gel és persze egy fasza jégkását Istivel. Miután én ettem ittam jól mulattam, jöhettek a Törpök.
Elsőnek a pályán futottak 80 métert. A papír szerint ez életük egyik legrosszabb eredménye lett. Turbókám szokás szerint vissza is rohant hozzám a boxhoz. Úgy szeretem
Aztán jöhetett a futópad. Életük során most másodszorra álltak rá és kb soha többé. Órion kétszer megfordult aztán kicsit ráérzett de láttam nem tetszik neki. Végül 90 métert sikerült össze hoznia egy perc alatt. Majd jöhetett Turbóka. Látni kellett volna. Sírtunk Livivel a nevetéstől olyan fejet vágott közben , neki 65 kemény lapos kuszos métert sikerült megtennie.
Végül jöhetett a coursing. Orion mint mindig fantasztikus volt , 93 pontot szedett össze. Turbókám meg a nap hőse lett a szememben. Úgy nyomta mint a nővére, neki így 87 pontja lett.
Úgy gondolom hogy ők mindent kihoztak magukból és nagyon büszke vagyok rájuk. Mondhatom hogy élvezték a mai napot csak úgy mint én ennyi jó ismerős/barát közt.
Sajnálom hogy mind a két gyermekem nyolcadik lett csak a divíziójában de nem adjuk fel és megyünk tovább.
Jah és Sajnálom szegény Kiwit hogy nem sikerült a licenc majd segítünk és csak sikerül egyszer
Köszönjük a mai napot Mindenkinek

2017.08.27 Alsónémedi

 

Mai nap beszámolója.
Megint jól kitaláltuk hogy menjünk a kicsikkel szépségversenyre. Így ma kilátogattunk a Kutyajó Nyárutóra. Ittam jégkását és frappet is. Vettünk ruhát a törpöknek a Noétól és egész nap kunyeráltak jutifalatot a Dogó fajtamentéstől. Lekuporodtunk az Agár fajtamentés mellé és mondhatom rengeteg ismerős volt kint. Az egész nap olyan volt mintha sok jó ismerős össze jött volna egy szombatra. Nagyon jó volt. Kutyákat simiztünk és nyunyurgattunk. Majd a szépségversenyen sajna Panda nem ért el helyezést de Hekáté 3.lett a kategóriájában. Fantasztikus volt még a tombolán is nyertünk. Köszönjük ezt a fantasztikus napot  Mopsz Fajtamentés / Mopszokért Alapítvány / Hungarian Pug Rescue Lelenc Kutyamentő Egyesület Agár fajtamentés Noé Állatotthon Alapítvány Dogó fajtamentés......... Veronika Csivavas Mayer ...... Zsolti és Henni Nagy és Ricsi és Kinga .......

 2017.08.26. Budapest

Mai nap beszámolója.
Tudom rég jelentkeztünk de mert nem írtam mi jöttünk mentünk a nagy világban.
Mai nap hivatalosak voltunk egy fasza kis bográcsozásra Nikiéknél. Sokat filóztam az előtte lévő napokban hogy kit vigyek. Végül mind a négy gyereket vittem, lesz ami lesz. Bíztam bennük és magamban is. Nem bántam meg. Reggel a Tavirózsa Kempingbe mentünk ha jól emlékszem vagy 18 kutyával. Orion és Turbó a legjobb formáját hozta. Játszottak, úsztak és senkihez egy rossz szavuk nem volt. Pandacsek úszott megint , Hekáté........na ő is bejött és búvárkodott. Aztán miután mindenki kipancsolta magát, mehettünk Nikiékhez. Ennyi ember és kutyus egy helyen. Kicsit aggódtam de hála semmi komoly nem volt. Kicsi nézet eltérések akadtak de semmi sérülés nálunk. A kaja valami kurva jó volt de utána úgy elnyomott az álmosság. Az eső segített hogy magamhoz térjek. Így boldogan, büszkén és jól lakottan jöhettünk haza a hűvös időben . Köszönjük ezt a fantasztikus napot

2017.08.06 Délegyháza

 

Tegnapi nap beszámolója.
Reggel nem szokásos kelés hisz két szép szülinapra keltünk. Turbókám 7 éves lett. Sok minden van mögöttünk és remélem még ennyi előttünk. Ha valaki igazán ismeri Vérdenét , az tudja mennyire kis kedves lény, amúgy.
Na a sok puszi után már pakolhattunk is és irány Némedi. Nagy nap volt amúgy is hisz Tutu a második társas licencre gyúrt. Mikor kiértünk nem a szokásos helyre álltunk mert kint volt egy bullos rendezvény és azt tuti nem hagyták volna szó nélkül a Törpök. Orionkám szokás szerint javított az eredményén. Turbó nagyon változó időket futott. Pandacsek tartja a 8as idejét. Másodikra én engedtem és persze megint nem tudta más elkapni. Vissza jött hozzám, persze csak miután elkapta a nyufit. Heki első körben Scalaval futott. A két pillangó kisasszony. Olyan cukik voltak. Menet közben megérkezett a tesója is, Odin. Mint két tojás . Imádtam őket nézni. Olyan szépek. Remélem egyszer futnak majd együtt. Aztán már jöhetett is a box gyak. Mindenki olyan cuki volt. A legtöbb kutyus mancsolt. Látni kellett volna azokat a kezeket. Aztán jöttek megint a futamok. Az utolsó körökben ment Tutu társas licence. Nehezen de csak meg lett nap végére. Miután mindennek vége lett , gondoltam kicsit együtt leszünk mind az öten úgyhogy lementunk a partra. Orion és Tutu uszkáltak mint a vidrák, a kicsik meg a botokat mentették ki a vízből. Szerintem a legjobb nap zárás volt. Köszönök mindent , a sok köszöntés és a sok Kedvességet. Köszönjük az ait a Husse- nak. A következő lelkesen már gőz erővel megint eleget teszek majd a Mentor posztomnak de néha kell egy kis pihenés is .

2017.07.17 Alsónémedi

 

Tegnapi nap beszámolója.
Olvastam hogy lesz egy Dog Beach Fest nevű rendezvény. Gondoltam jó buli lehet úgyhogy rávettem Verocsot hogy jöjjön el velem. Péntek estig nem is tudtam hogy ilyen messze van Fonyód. Gondoltam sebaj, pikk pakk megoldjuk. Mint sokan tudjátok szőke vagyok, csak festetem barnára. Ennek függvényében gondolhatjátok hogy megszívtuk szombaton. Laza 3 és fél óra alatt lent voltunk. Menet közben megálltunk kajálni is. Nagyon kedvesek voltak és a Törpök is bejöhettek. Miután tele volt a pocink, mehettünk tovább. Mikor leértünk kerestük a strandot. Körbe volt kerítve úgyhogy no para. Belépve kaptunk jó sok kutyakaját aminek mondhatom a Törpök nagyon örültek. Elengedés után nagyon büszke voltam rájuk. Mind a ketten jöttek ha hívtam őket és messzebbre meg se próbáltak menni. Menet közben kifosztottak pár táskát de a gazdik nem voltak idegesek csak jót nevettek. Mondhatom nagyon pozitívan csalódtam a kutyás népben. Mindenki rendezte a saját kutyáját. Az egyetlen balfaszt is én fogtam ki , aki szerint Panda átharapta a kutyusa száját. Érted??!! Panda??!!  K..... jót nevettem. Aztán a játszási után részt vettünk egy szépségversenyen, aminek az eredményét nem tudtuk meg mert eléggé kapkodva csinálták a dolgokat a szervezők. Annyi kiderult hogy Verocsék nyertek. Majd Pandacsek indult a kaja evő versenyen. 3.lett. Persze nekem az első . Délután Heki még mindig pörgött, Panda bébi meg lehevert a pokrócra pihenni. Neki elég volt az a nap. Miután mindenen túl voltunk mehettünk enni mi emberek is . Menet közben vettem a kicsinek is össze csukható itatót. Persze csináltak róluk fotót de már nem emlékszem ki lehetett az a cég. Úgyhogy világi volt a tegnapi nap. Már csak haza kellett jutni. A vége 333km lett. Mennyire ironikus 33 évesen .Imádtam minden percét. Köszönöm hogy ott lehettem a Törpökkel és köszönöm a fantasztikus társaságot

2017.07.16. Fonyód

 

Tegnapi nap beszámolója.
Reggel 6 szokás szerint kelés, gondoltam én hogy leülök a kanapé szélére és megiszom a finom kis kávémat CSENDBEN. Ellenben, a valóságban ez nem így történt, mint egy ovi udvarán ülve fel s alá rohangáló gyerekek közt keresni a nyugalom szigetét, esélytelen. Az érzés felbecsülhetetlen mikor épp bele kortyolnál a kávédba, a babagár meg megjelenik nyílgázzal az ajtóban és fel a kanapéra és a bordáival erősen neki vágódva a hátamnak, megérkezik. Ezek után már pakolhattunk is a verdába, irány Némedi. Reggel 7:15 már a sulin mert Tutunak a gallér persze kint volt és a héten arra szüksége lesz, aztán már mehettünk is tovább.8:00 cél. Kipakolás után jöhettek is a Törpök. Szokásos reg és már kezdődhetett is a móka.
Elsőnek Bigyó ment, ezt a dolgot nem nagyon tudom elemezni hisz fantasztikus, ami furi volt nekem, hogy mikor nem érte utol a nyufit, magyarázott neki, még erre is volt ideje és energiája. Mondhatom mind a két kör fantasztikus volt. Elsőre 23 pontot, másodikra 24-et, ezzel összesen 47 pontot szerzett, ami azért fantasztikus hisz a max pontszám 50! lehetett CSAK!! 8 évesen mikor nap, mint nap látod az újabb ősz hajszálait még mindig meg tud lepni, hogy mennyire küzd. Így saját divíziójába 1. lett.
Jöhetett Tutu. Világi ez a gyerek, kis boldogságos. Persze futam előtt jól össze kellett veszni Csipkével, de hála nem lett senkinek semmi baja. Nagyon lelkesen állt az egész naphoz. Kivételesen párban futott végig, egész napos lelkes társa Kawan volt. Szerintem nagyon cukik voltak. Első körben Tutu elvette a nyufit Kawanka elől, így 21,5 pontot szerzett. Második kör nagyon mókás volt. Őrjöngtek, szépen indultak, végig harcoltak, majd mikor megállt a nyufi, tovább futottak. Sírtam a nevetéstől, most mi történt??? Persze aztán szóltam neki hogy fogja meg a nyufit és meg is tette. Nagyon vicces futam volt. Így erre 22 pontot kapott. Összesen 43,5 lett, ami elég volt a 4. helyezethez. Miután egy divben voltak Orionnal így büszkén ő is felállhatott a dobogóra nővére mellé. Így már remélem tudja majd hogy legközelebb ez a cél.
Utolsó sorban jött Pandacsek. Mit is mondjak?? Világi „bazdmeg”. Még mindig hangosan nevetek ha rá gondolok mit művelt a pályán. Míg vártunk a kis tank folyamatosan a pályára akart menni, erőszakosan. Majd mikor szóltak, hogy mehetünk még nagyon lelkes volt. Irány a start. Nem úgy tűnt, mint akit zavar, hogy ott van Csipke. Legalábbis az indulásnál, nagyon szépen kilőtt. Aztán futott, futott és mikor Csipke megelőzte ő mintha megtorpant volna és levágta a pályát és megvárta a nyufit a célban. Persze ott rá is rongyolt. Sírtam, kis okos. Így 16 pontot szerzett. Persze második körben sem történt ez másképp. Irány a cél  ,itt 15 pontot szerzett. Összesen 31 pontja lett, amivel 6. helyen végzett.
Persze nem csak ezek történtek egész nap. Ettünk, ittunk, mulattunk. Mások kutyáit felvezettük, elkaptuk. Jókat beszélgettünk és kacagtunk. Pandacsek a Lelkes nyakörvéhez kapott egy pórázt és Heki baba is kapott egy szettet. Miután a nyufi szőr nálunk úgy fogy mint másoknál a cukor így megint vittünk haza 2dbot. Nem is tudom mit írjak még, annyi minden történt. Köszönjük a sok segítséget és Gratulálunk minden kis Nyertesnek

2017.07.02. Alsónémedi

 

Mai nap beszámolója.
Szokásos reggel 6, pakolás és irány Némedi. Útközben már voltak követőim is akik jelezték hogy húzzak bele mert elkésünk , ugye Lívia Pressing?Aztán 8 és már kint. Annyira furi volt hogy nem kell semmit csinálnom 11ig hogy még kávézni is elfelejtettem, persze kedves Mihály Reznek eszembe juttatta és hozott nekem. Aztán már a gyomromban a torkom v mi? Torkomban a gyomrom úgy izgultam. Tutu megprobalta az egyéni licenct. És nem hiszitek el de ő nem próbálta hanem megcsinálta. Annyira ügyi volt hogy ráadásul élete legjobb idejét futotta. Ez a kis manóka 280 métert 30-32 körül szokta teljesíteni. Most 27,85 volt!!! Fantasztikus érzés. Aztán mehetett pihenni. Közben Bigyó is futott egyet. Kicsit az enyémekkel voltam és aztán mehettem is benyuszizni. Ma nem voltak olyan sokan mint szoktak. Máris 12 volt és mehettem Turbóért. Következett a társas licenc. Nem hiszitek el de mégjobb lett az eredménye, 26,84. Ennyi izgalmat én már nem bírok el .Ezek után jöhetett a box gyakorlás. Megint Nikivel raktak össze, persze minden flottul ment. Aztán már délután is volt. Mehettem hangosozni. Közben néha átadtam a mikrofont mert hát Panda és Heki is futott még. Pandacsek szokásos 8,5 körüli időket futott, Heki azonban kezd 6, 9es időket menni. Menet közben voltunk a réten is rohangálni aztán hárman szedtük a bogáncsot Heki seggéből. Mondhatom megint egy eredményes nap volt. Köszönünk minden segítséget .Jó pihit Lelkesek!!

2017.06.18. Alsónémedi

 

 Tegnapi nap beszámolója. 
Reggel 6 és már ihatom is a kvmat, miután a kedves szomszéd miatt sikerült csak 4 órát aludni, mondhatom h fáradt voltam. Ennek örömére már pakolhattam is ki a boxokat. Már reggel 7 és indulhattunk is. 8 előtt már kint voltunk, jöhetett a pisi kaki pancsi. Irány Andi. Menet közben kaptam egy lozsasin poharat is  amit köszönök Niki. Mikor oda értem Ági már nyomott is egy pólót a kezembe. Mentor lettem,egy szín van amit gyűlölök na az a zöld és milyen színű volt szerintetek? Persze hogy zöld, próbáltam arra koncentrálni h Lelkes vagyok . Jöhetett is a benyuszi. Cuki kutyák megint . A legjobb része ennek hogy meg lehet simizni a kutyikat. Miután ennek is vége lett mehettem engedni a kezdőket. Szebbnél szebb és vízesebbnél vízesebb kutyikat fogtam. Megvolt életem első seggre ülése is de a nyakörvet nem engedtem el még így se bár a tudat jó volt hogy ott van Niki, ennek örömére ő engedte végül a kutyust . Miután hála Misi segített futhatott Panda és Heki is.Magukhoz képest nagyon szépet futottak. Panda 4.dives , Heki 2.dives lett.Imádom őket ahogy futnak. Az időelőfutamok után megkaptuk a Husse tápot és Orionnak beújítottunk egy futó hámot. Ami furi volt hogy Orionnak az Ses méret lett a jó. Aztán Pandacsek kapott egy Lelkes Boldog nyakörvet. Amúgy meg mindenki kapott nyufi fület, ezen kívül kaptak még egy játékot is és délután beváltottuk a masszázs kártyájukat is. Olyan vicces volt. Panda mintha élvezte volna, Orion meg teljesen kivolt. Nem nagyon nyugodott meg tőle ,még földhöz is vágta magát. Menet közben mindig vittem őket pancsolni. A nap legviccesebb pillanata az volt mikor Eperkét bevittem a tóba, beleraktam a vízbe és leült. Ott ült a vízben és látni kellett volna a fejét. Mint egy sértődött gyerek aki azért annyira nem bánja ezt az egészet.Jöhetett a döntő. Az idők alapján rosszabbat futottak de nem nagyon érdekelt. Szeretik és ez a lényeg. Jöhetett az eredmény hirdetés. Mintha előre kitalálták volna: na ma Enéhjé lesz az 5.hely. Pandacsek 4.div 5.hely, Heki 2.div 5.hely. Szerintem fantasztikus eredmény hogy 8.helyrol 5.re hozták fel magukat.. Már délután is volt. Bigyó és Tutu megcsinálta 80RG kvalit és még Orion licenct is adott majd Tutu futott még egy hármas futamot is. Ami még fantasztikus volt hogy Heki minden képzeletemet felül múlta és nem szedte szét az új boxát. Mindent egybe vetve fantasztikus nap volt még színem is lett és ami még számomra fantasztikus volt , az a Mentor társam hősies kitartása egész nap. Legközelebb lehetne egy Mentor csoport kép 

2017.06.05 Alsónémedi

 Mai napunk.
Reggel szokás szerint a sulin voltunk. Miután lement az óra, mehettünk is a Strázsába. Ma került megrendezésre a IX.kutyás csaladi nap. Kicsit izgultam mert tök egyedül mentem ki. Ez a furi érzés kB 3 perc alatt elmúlt. Ott kezdődött h elfelejtettem az oltási könyvüket és ez ellenére is beengedtek. Majd találkoztunk azzal a lánnyal aki csinálta a tesztet az Etologia tanszéken. Majd elértünk a Husse standhoz ,onnan mentünk a Mopszosokhoz. Mondhatom nagyon jó csapat. Nagyon kedvesek és aranyosak voltak még invitáltak h üljünk le oda nyugodtan. A nap folyamán többször is simogattam azokat a cuki lényeket. Aztán mentünk tovább. Elértünk a Cukor&Virág Kutyapékség standjához. Mondhatom az egész napot ott töltöttük és szerintem a készlet 90%át a Törpök ették meg. Megegyszer ezer hála. Imádtunk ott lenni. Majd a mellettük lévő standon vettem pólót magamnak , nem is egyet meg persze kaki zacsit mert az reggel elfogyott. Majd mentünk tovább. A következő standon kaptunk aiba konzerves kutya kaját .Úgyhogy ettünk ittunk rendesen. Majd az áttörés a szépségversenyen volt. Heki nagytestű gyerek kategóriában osztott első helyen végzett, Panda meg a Kistestű felnőtt kategóriában második helyen végzett. El se hittem. Ráadásul annyi mindent nyertek , hajaj .Úgyhogy isteni nap volt. Köszönjük Mindenkinek és a ChiliCord nak a sok vizet és Husse Közép-Magyarország nak a bibi krémet mert Hekinek jól jött a bibijére és mielőtt elfelejtem köszönjük a csodás pólókat a Bulldog Streetwear nek 

2017.06.03 Strázsa kutyaiskola

Mai nap beszámolója.
Ez az a nap amire sokan azt mondanák hogy minek. Én meg azt hogy jó nap volt a tanulásra. Valahogy elsők között érkeztünk és Anna mondta hogy nyugodtan cuccoljunk le bent. Fel is avattuk a szélfogót, nagyon jó kis cucc. Mondhatom amikor épp nem játszottunk, a Törpök nagyon jól viselkedtek. Heki és Panda elvolt a tömegben. Tutu és Orion nem evett meg ma senkit. Egy rossz szavam nem lehet rájuk. Egy kicsit büszke is vagyok magamra hogy négy kutyát így koordináltam. Szerintem megveregethetem a vállam.
Na de kezdjük. Tutu az ugróiskola nevű játékon vett részt. Szerintem nem volt olyan egyszerű de talán a hármasig jutottunk másfél perc alatt. Olyan kis ügyi volt. Ezzel a 10. helyre került. Jöhetett a távolsági, azon Bigyó játszott. Megint amint meghallottam a nevemet , a szívem a torkomban dobogott. De sebaj. Volt megint amikor a kutyára figyeltem és nem a dobásra és volt olyan is amit elkapkodtam. Ezzel Orion 22. helyezet lett. Aztán jöhettek is a kicsik. Heki és Panda Bullseyeon indultak. Mondhatom vicces volt. Hekinek nulla koncentráció, elrohangált a pályán. Ezzel a mutatvánnyal 20.helyezet lett. Aztán jöhetett Panda. Basszus direkt dobáltam neki előtte és tök jól ment. Viszont amint felmentünk a pályára meglátta hogy liszt van leszórva és elkezdte enni. Esélytelen volt hogy össze kaparjam. Ezzel 21.helyezet lett. Így joggal kérdezhetitek miért is írom ezeket le. Mert nem csak akkor kell büszkének lenni kutya gyerekeidre mikor a dobogón vannak hanem ilyen szitukban is. Cejetem őket és most hogy haza értünk már veszem is a be a lázlehúzót

2017.05.14. VKI kutyaiskola

 

Mai nap beszámolója.
Reggel kelés és pakolás. Gondoltam egy óra elég hogy kiérjünk, tévedtem. Fél óra alatt oda is értünk. Az elsők voltunk (persze Heniék után), ez arra volt jó hogy póráz nélkül rohangálhattak a Törpök. Aztán kezdődhetett is a nap . Panda első futása, mit is mondjak ? Életében először nem futotta le. Meg is lepődtem. Bár haragudni nem tudtam rá hisz olyan cuki .Ebből a körből 157 pontot sikerült kapnia( két bíró pontozása alapján). Majd jöhetett Orion. Szokás szerint szép futam volt. Első körben 176 pontot gyűjtött. Miután lementek a futamok persze Tutu mehetett pancsolni és persze Bigyó is ment vele. A kicsik meg felváltva voltak velem. Menet közben ettünk ittunk jót mulattunk. Mondhatom jó volt a hangulat és a Törpök is jól érezték magukat. Andi is ihatott végre egy jó sört ,Ági nyakig saras , mit is mondjak még??? Jöhetett a második kör. Mondhatom Panda kihozta magából a maximumot. Fantasztikus volt ,ez elég lett a Kistestű kategória 7. helyéhez. Jöhetett Bigyó. Fantasztikus még mindig. Ő felküzdötte magát a közepes testű kategória 6.helyéhez. Miután minden szép és jó volt jöhetett egy bűzmirigy nyomás. Szerintem jövök egy pulcsival Zsnek . Köszönünk mindent! Fantasztikus nap volt.

2017.05.06. Alsónémedi

 

Mai edzés beszámoló.
Ha Enéhsen szeretnék fogalmazni akkor :
Basszátok meg , megcsinálta!!!
Tutu élete második edzésén vett részt. Őszintén szólva úgy voltam vele hogy végig flipek lesznek. Persze azt is tudtam hogy ami Heki távja volt elsőre, az Tutunak az egész távja lesz  és nem hittem a szememnek. Kiszállt a verdából, elmentunk a kezdő pontra és már láttam ugrál Ildire. Gondoltam egye fene. Próbáljuk meg. Ildi ment és Tutu is ment. El se hittem . Persze ő más mint Orion és Heki mert nála volt olyan hogy megállt és rám nézett hogy erősítsek rajta. Akkor mondtam neki kedvesen hogy Tutu keresd és már indult is . A vége felé már volt egyszer h megállt fuvezni de rá szóltam és újra bekapcsolt. Fantasztikus gyerekem van. Imádom. Persze azért egy szót ejtenék Eperkéről is. Első indulásnál kicsit bohókás volt de a másodiktól úgy bekapcsolt hogy öröm volt nézni. Csak hogy értsétek Hekiről beszélek, akinek az új beceneve Eperke. Kis pillangóm. Még annyit hogy Brutusz is nagyon szépen keresett.Zsuzsikát meg nagyon sajnálom hogy így alakult de legközelebb TELEFONÁLJ!!

2017.05.02. Pesterzsébet

 

Azt hiszem eljött a hosszú hétvége utolsó napjának beszámolója.
Három nap, három különböző helyszín és három különböző verseny , két 2. helyezet, egy 4., egy 5., egy 6., egy 14.
A mai napon mondhatjuk hulla fáradt voltam az elmúlt két nap miatt de nem volt mit tenni, menni kell, fiatalok vagyunk
Reggel 7 irány Isaszeg . Mikor kiértünk már jeleztük is hogy ott vagyunk. Már akkor tudtam hogy kemény nap lesz a Törpöknek. Tudni illik ma a két nagy csajszi szuper kupázott, ami azt jelenti hogy 2x70 métert futnak és 2x270 métert. Szerintem mondanom sem kell, ez nem kevés, ellenben sok. Ezt még tetőztük azzal hogy Orion licenct adott , ami még 270 m. Na de menjünk sorba. Első futásuk alapján 70 méteren Orion és Tutu szokás szerint egy divbe került ami a 2. volt . Tehát 70 méteren div2ben futottak. 270 méteren azonban volt eltérés. Orion div2ben míg Tutu div3ban indult. Ehhez annyi hogy olyan boldog voltam hogy Tutu egyedül megint lefutotta. Jöhetett is a második kör. Persze nyugodjatok meg Heki és Panda is voltak bandázni menet közben. Tehát második kör. Bigyó szokás szerint nagyon ment ellenben isaszegen a box mumus valamiért. Nem is értem mi a különbség a két helyszín között. Végülis mindegy mert bement. Tutu viszont elfutott 70 métert majd keresztbe a pályán, hogy "Ana hova mész???" Életem de szeretem, nem tudtam rá haragudni hisz így is sokadszorra kibujt ana seggéből. Miután lement a verseny mehettem enni. Mit is mondjak? Isteni volt , bár legalább tudom miért volt benne kevés virsli ( hisz Panda menet közben elszökött a szakács Bácsihoz és produkciózott). Jöhetett is az eredmény hirdetés. Mit mondjak jól meglepődtem. Sok olyan volt amit nem hittem el. Orion eredményei: 70 méteren 2.helyezet,275 méteren 4.helyezet, szuper kupán ( ahol mondhatom sokan voltak ) 14.helyezet lett az én drága 8 éves szerelmem. Tutu eredményei: 70 méteren 5.helyezet, 275 méteren 6.helyezet, sajnos a szuper kupából kiesett a nem teljesített futam miatt. Sebaj én így szeretem. Ne izguljatok ezzel még nincs vége, maradtunk edzeni még a kicsikkel is. És dobpergés...... Heki ideje 70 méteren az eddigi legjobb 6.96 , imádom a drága kicsi nagy Babagaram . Nagyon jól bírta a mai napot. Aztán jöhetett Panda is. Mondhatni neki is a legjobbat sikerült kihozni magából, ami nem más mint......dobpergés.......7.82.Azért érzitek a különbséget, egy agár és egy pincsi közt mennyi van csak. Ezzel zárhatjuk is a napot de...... lehet ugyancsak szurkolni mert a kicsiknek is lesz kezdő versenyük ....... nemsokára!! De előtte még lehet szurkolni jövőhét hétvégén amikor is Orion coursing versenyen vesz részt. És még így a végén, nagyon hálás vagyok mindazoknak akik segítettek ma akármilyen formában is. Cukik vagytok , nélkületek nem ment volna

2017.05.01. Isaszeg

 

Tegnap nap beszámolója.
Hajnalban kelés, ami most tényleg hajnal volt mert 4kor csörgött a vekker. Kicsi simi az ébredőknek majd Orionra nyakörv és indulás Tamihoz. 6kor már ott és indulhattunk is. Már akkor nagyon rossz érzés volt hogy a hülye térdem miatt nem jöhetnek a Törpök és még szivesseget is kell kérnem hogy valaki levigyen az antiszoc oreglannyal. Ez még semmi nem volt , közel a célhoz BAMM defekt. Két nő és a kerék csere.Valahogy nem volt szerencsénk mert nem volt kerék kulcs sehol az autóban , hála a frizbisek közül többen megálltak hogy segítsenek és sikerült is megoldani egyszercsak. Mehettünk is tovább. Végre lent. Sajnos az idő így elment és nem nagyon tudtam gyakorolni. Jöhetett is a verseny. Első körben, mit is mondjak. Mikor nyugisan ücsörögsz és meghallod a neved és lever a víz és mindent elfelejtesz amit egy éve gyakorolsz. Mire felersz a bírói vonalra a kutyával már a gyomrod a torkodban. El is rontottam. 3 dobás volt ha jól emlékszem és abból 1 elkapas. A másik kettőt esélye se volt elkapni, annyira kritikán aluli volt. Pffff. Ezek után egész nap játszottunk és persze azért pihent is Bigyó, meg persze hisztizett is. Jöhetett a második kör. 4 dobás és 3at el is kapott. Már nem voltam olyan ideges. Már nem volt tétje. Esélytelen volt bekerulni. Persze ajándék nélkül nem johet haza Bigyó úgyhogy vettem neki egy frizbit.  PIKK PAKK este 9 úgyhogy indulhattunk is haza. Amit még elmondanek, vilagfajdalom hogy az életed pici kutyusai 17 órát vannak egyedül otthon a SZAROS TERDED MIATT!! A legrosszabb érzés. Soha többé. Ha legközelebb ilyen bajom lesz inkább nem megyünk ha nem tudom vinni a többieket. Inkább legyenek velem 17 órát úgy hogy nem versenyeznek minthogy otthon vannak és nem tudod hogy lesz e aki kiengedje őket. Hála Anya délben átment de akkor is még közel 10 órát voltak egyedül. SOHA TÖBBÉ. Úgyhogy mikor haza értem jól megpuszilgattam őket hogy ne haragudjanak és hogy soha többé nem csinálok ilyet és hogy a világ legjobb kutyái az enyémek.

2017.04.30. Balasagyarmat

 

Mai nap beszámolója.
Miután kisutott a nap, gondoltuk Veroccsal és Párjával hogy kimegyunk a Noéba. Ma örökbefogadó nap volt egy kis szépségversennyel megspékelve. Érkezéskor regisztraltunk is és jöhetett egy kis séta. Vettünk ezt azt és persze tombolát is. Mind a hárman nyertünk. A miénk fantasztikus volt. Ana kapott bögrét meg karkötőt, a Törpök meg eper illatú kötél játékot. Nagyon fincsi illata van. Ittunk fincsi kávét és ettünk vattacukrot. Aztán jöhetett is a verseny. Hekáté baba csaj kategóriában második lett, Panda sajnos nem ért el helyezést de többen is megkerdeztek hogy örökbe fogadható e, még monguzt is nyomott de így se. Sebaj. Nekem ő a legszebb. Voltak vicces percek. Mondhatjuk hogy sirtunk a nevetestol. Heki felakadt a padra. Látni kellett volna a fejét. Most mi lesz. Aztán Verocs párja evett és mutatta Hekinek hogy nem, mire ő bekapta az ujját . Voltunk a réten is hogy picit futkossanak. Mondhatni fantasztikus nap volt. A krisnások készültek nekünk ebéddel is. Valami fantasztikus volt. Nem is gondoltam volna hogy ennyire jó a Vega kaja . Tuti valamit kifelejtettem de elhihetitek nagyon jó nap volt .Remélem a tiétek is

2017.04.29. Noé Állatotthon

 

Mai nap beszámolója.
Szokás szerint reggel kelés. Törpöket és a cuccokat be az autóba és irány Némedi. Érkezésünk után már vettem is ki a kutyukat mert hát pisilni és kakilni kell nekik. Utána irány a mikrofon. Mit is mondhatnék, ha Enéhsen kéne megfogalmaznom, kurva kemény volt de rajöttem legalább hogy jó stiftet használok. Ez olyan mint a taft reklám . Nevek, sorrendek, gombok, papír, toll, tényleg kemény volt. Sajnos a gép se kedvezett nekünk. Kétszer is elromlott. Aztán jöttek a nevek, nevek, technikai hiba, nevek , nevek.... Nyugi csak azért írtam le ennyiszer mert duplán hallottam a hangomat úgyhogy még most este is visszhangzik a fejem. Miután kidumáltam magam , jöhetett az emlék kupa . Orion két távon is futott. Annyira büszke vagyok rá hogy 8 évesen az első divekben helyezkedik el, ami azt jelenti hogy a leggyorsabbakkal fut együtt. Jöhetett is utána az eredmény hirdetés. 80 méteren div 1-ben 4. lett. 280 méteren meg div 2ben 3. helyezet lett. Így mondhatjuk hogy a Husse valamilyen módon csak csak szponzorálta az O.T.P.H.oundsot. Miután ez is megvolt Ági kért hogy ne menjünk el. Aki ott maradt és látta, hallotta, szerintem mindenkit a sírás kerülgetet. Annyira de annyira mérhetetlenül nagy fájdalom egy ilyen dolog hogy a társadat (négylábú) elveszited, pláne idő előtt. Nagyon sajnáltuk. Végül azért kért minket hogy maradjunk mert azzal szeretett volna nekünk kedveskedni hogy létre hozott egy Keverék Vándor Díjat. Amit most Kawan kapott, amire mondhatom hogy megérdemelte. Gratula Nekik . Jöhetett a box gyakorlás. Ma hozzám megint csak fantasztikus kutyák kerültek. Már gondolkodtam azon hogy egyszer leírom kik voltak nálam és egy külön cikket írok róluk. Fantasztikus emberek , fantasztikus kutyákkal. Aztán már délután is lett. Jöhettek a Törpök. Panda kezdte. Ment mint a gép. Imádom. Aztán jöhetett Heki. Napról napra felnőttesebben fut. Őt is imádom . Na aztán jött Orion és Tutu párosa. Nagyon jók ők is. Imádok ma mindenkit. Kicsi pihi és persze egy jó cigi és egy alkohol mentes sör is beficcent. Jöhetett a második kör. Először Heki ment. Ő olyan kis boldog lény . Aztán Györgyi ment el úgyhogy mehettem engedni a kutyukat. Harmadik volt talán Panda. Ő duplázott. Lefutotta aztán rohant Edithez aztán meg rohant vissza hozzám. Úgyhogy ő második körben 2x80 métert futott. Aztán oda adtam Enikőnek. Pár futammal később valahogy be is szökött a pályára. Nem is értettem hogy mióta megy be ő a boxba. Miután lementek a 80 méteresek jöhetett a 280. Tutu kezdte. És igen! Enéhsen : bassza meg megcsinálta. Egyedül a nagy boxxal és 280 méterrel szemben. Istenem de boldog voltam. Életében először egyedül Lefutotta. Imádom a kis meregzsakot. Aztán persze jól megszivta mert ott kellett várnia míg segítettem a többieknek. És igen , eljött ez a pont is. Utolsó futó a mai napon. Végre mehettem meginni a reggeli kávémat. El se hittem. Gondoltam én hogy jól felcsücsülök Ágihoz és jól megiszom. Erre némá ott a kutyám. Basszus tök kiment a fejemből hogy Enikő felvitte. Érted?! Majdnem ott hagytam a tepsi fejű mini szerelmemet. Nómális mond nómális vagyok????? Na az volt az a pont hogy menni kell haza. Mikor már nincs agyam az kész. Úgyhogy mondhatom kemény nap volt de nagyon megérte megint. Fantasztikus gyerekeim vannak és ezt nem csak én mondhatom el .

2017.04.23. Alsónémedi

 

Mai dokijárat.
Most hogy itt a tavasz és végre jó idő van, nem szabad megfeledkezni a szúnyogokról sem! Nem győzzük hangsúlyozni annak a fontosságát hogy védve legyenek "kutyagyerekeink". A Budaörsi Állatorvosi Rendelő ingyen szűrést is biztosít minden "rászorulónak ". Miután nekem sajnos nem mindegy, így kihasználtuk a lehetőséget és időpontot kértem.
A Törpöket be az autóba és irány Budaörs. Kicsit sétáltunk hogy kijöjjön a stresszkaki aztán mehettünk is be. Persze mindent jól meg kellett szagolniuk. Mikor hívtak be minket megláttuk a Csipiszeket. Nem tudtunk sajnos beszélgetni de sokat emlegettük őket vizsgálat közben. Elsőnek Orion kezdett. Egy hős volt. Egy szót se szólt. Aztán jött Turbó, ő is nagyon ügyes volt. Tetszett neki a Dokibácsi. Aztán jött Pandacsek. Nála azt hittem hiszti lesz de hála semmi nem volt. Csak az nem tetszett neki hogy megfogta a doki a kezét. Miután már csak a vattát kellett nyomnon a lukhoz már mászott bele a nyakamba.Ugy szeretem. Na aztán jöhetett Hekáté.
Ez megérne egy külön fejezetet.
Felraktam Hekit az asztalra. Még semmi különleges. Aztán mint akit élve műtenek, visitott, sírt, zokogott , fröcskölt a vér mindenfele . Olyan volt mint valami rossz horror film. Na de most komolyan. Mikor a doki beszúrta neki olyan hisztit nyomott és persze a kezét is rángatta hogy sajnos a vér nem oda ment ahova kellett volna. Persze pár másodperc alatt megoldotta a doki. Nem volt semmi gáz. Közben végig mondtam neki hogy : látod milyen ügyes Tücsök és Bogár?! Egy hangjuk sincs, legyél te is nagylány
Persze nem nagyon érdekelte. Aztán megtudtuk az eredményt. Orion negatív, Tutu negatív, Panda negatív, Hekáté negatív, Tücsök és Bogár is negatív ,már vehettünk is Milprazont .
Ezek után persze még hátra volt Heki veszettség elleni oltasa. Na érdekes azt már észre se vette.
Végre minden kész, minden szép és jó, már mehettünk is sétálni egyet aztán go home. Persze csurom vér voltam úgyhogy mikor az ebédért mentem , azt hitték hentesnél jártam.

2017.04.10. Budaörs Vetlabor

 

Tegnapi délután beszámolója.
Miután a héten minden kutyagyerekre jut egy nap ( valamilyen edzes) kivéve Tutura így gondoltam kihasználjuk az egyetlen szabad délutánomat. Fogtam a gyereket és pár korongot. Kimentunk az elkerulore. Elég hosszú és annyira nem is keskeny zöld rész. Eleinte pár kerülés és egyből lent tartás. Mikor már nem rohan túl és figyel rendesen már jöhettek is a nagyobb dobasok. Érdekes volt. Tutunak idáig mindig úgy kellett időzítenem hogy mikor már mondom neki hogy kerül már dobnom is kellett mert olyan gyors volt. Most a tél után várnom kellett míg a bal szemem csücskéből látni vélem. Furi volt de ügyi. Hála most nem dobtam magasakat viszont a szél (ha szarul dobtam) balra elvitte. De még így is tök ügyi volt. Gondoltam ha már Tutut kivittem jöhetne Bigyó is. Nagyon de nagyon lassú kis cammogos volt  mint egy igazi ráérős öregasszony, a candy megint jó volt nekik, látták mind a ketten és Tutunak egyre jobb az eresztése

2017.04.04. Csepel

 

Mai délután beszámolója.
Miután Orion és Panda mondhatom kipurcant a hétvége alatt, jobbnak gondoltam Hekátét vinni edzésre. Ő is keresett már embert de nem tudtam mire számítsak. De nem is így kezdem.
Létre jött egy k.... jó csapat. A Csepeli Sherl-ockosok. Ez egy kicsike csapat aki szeretné lefárasztani a kutyusaikat. Mindenkinek megvan az előkészítő és már voltak is edzéseken. Ezek után gondoltuk hogy menjünk gyakorolni együtt, többet. Ez lett belőle. Egy hétfő délután a Csepeli gyártelepen belül. Jöttünk páran és az egyik kedves Oktatónk is csatlakozott hozzánk. Próbáltuk átbeszélni a dolgokat a végén. Mondhatom tényleg jó felfogású penge agyu embereket sikerült össze verbuvalni. A kutyákról meg nem is beszélek. Baromi jók. Én úgy látom ebből még lehet valami. Persze fontos h ne mindig ismerősök jöjjenek össze. Kell a kutyusnak idegen szag is. Ezért persze hála a Budai MT csoportnak hogy adnak rá lehetőséget nekünk. Mondhatjuk hogy fogják a kezünket. Na de miután már ennyit " ömlengtem" jöhet még egy kicsi?
Hekáté. Basszus ez az agár nagyon kemény. Láttam ahogy szagolja a levegőt. Láttam ahogy húz, ahogy menni akar. Próbáltam nem zavarni a munkában, és persze ha kellett próbáltam segíteni de tudjátok ezt még nekem is tanulnom kell. Az utolsó pillanat annyira megragadt a fejemben. Ahogy tovább ment egyenesen pedig a bújó balra volt a bokorban és egyszer csak megállt és felemelte a fejét és balra vissza a ház tövébe és már meg is találta a bújót. Csuda egy jó érzés volt hogy Hekáté is jeleskedik valamiben. Na egy szónak is száz a vége, köszönöm ezt a napot is Nektek

2017.04.03. Csepeli Gyártelep

 

Tegnapi nap beszámolója.
Reggel 5 és kelés. A Törpök nagyon izgatottak. Sajnos úgy láttam jónak, hogy Heki és Tutu ha már nem versenyzik, jobb nekik otthon. Fájt a szívem értük, de nem láttam értelmét, hogy egész nap a boxban legyenek 30 fokban.
630 indulás hisz 645re Györgyinél kell lennem. Orion egész úton tiszta ideg volt h idegen kutyusok a mi autónkban és pont velünk jönnek valahova. Na, ne. A hiszti után sikerült kiérnünk Dunakeszire. Jöhetett a földmunka. Kicsit sokáig tartott, de valószínű megint jól dolgoztunk, mert nem maradt luk a pályán.
Jöhetett a verseny.
Pandacsek nagyon szépen futott, nekem tetszett bár a végén (ahogy látszik a videón is) a bíró néni izgisebb volt, mint az a szalag izé. Vártuk, hogy felemeljék a zászlókat, hogy ki jut tovább. Ezek után persze nem Panda (sajnos).
Jöhetett Bigyó. Akivel futott volna épp, hogy beesett kezdésre, csöppet aggódtam de végülis Orion kiejtette. Jupi. Aztán mondta a Bírónő, hogy neki nagyon tetszett Sunny is így visszahozta a versenybe.
Jöhetett a második kör. Orion megint valami fergetegeset futott. Megint győzött. Ez már a középdöntő volt.
Ezek után jöhetett Panda vigaszágas futása. Megint szépet futott bár úgy sajnáltam szegényt, mert bukfencezett életem kis szerelme. Egyszer a buksiján aztán meg az oldalán, de persze felpattant és repült tovább. Így neki is megvolt a két futása.
Miután átépítették a pályát, jöhetett a döntő. Orion és Sunny közt dőlt el a verseny. Mind a ketten szépet futottak. Orion egy állat  persze jó értelemben.
Kisebb várakozás és már jöhetett is az eredményhirdetés.
Nem kellett sokat várni, de már minden végig futott a fejemben. Gyomorgörcs, hányinger. Már alig vártam, hogy mondjanak valamit.
És kezdődött.
1. csoport
2. csoport
és jöhetett is a 3. csoport
Div: Vegyes-2
már csurog a verejték a homlokomon.
Mikor meghallottam, hogy 2. helyezet Sunny. Majdnem sírva fakadtam. Akkor már tudtam, Bigyó nyert. És jöhetett 1. helyezet:………(dob pergés)………Orion.
Volt ő már 3., sőt volt már 2. is, de első még soha. 8 évesen életem legnagyobb szerelme 1. lett.
Csodálatos érzés volt. Nagyon büszke voltam rá.
Így mondhatom, hogy mi csodálatos napot zárhattunk.
Persze kedves Társaink is hisz Zsizs is nyert és persze Dóri is.
Köszönjük ezt a felejthetetlen napot.

2017.04.02. Dunakeszi Alagi lóverseny pálya

 

Mai nap beszámolója.
Egy szokványos reggel, szokványos dolgokkal, szokványos órákkal. Kezdhetném így is a monológot. De nem teszem. Inkább így:
Az élet csupa móka és kacagás csak tudni kell megélni.
Reggel 6 kelés. Babagárnak reggeli mert már idegileg kiborult , éhes. Aztán pakolás és irány a suli. 8-ra minden kedves futisom beesett. Miután sok különböző ember-kutya páros jár így sok fejtörést okoz h mi is legyen. Valahogy nekem mákom van. Mindenkiről csak jót tudok mondani. Akik szocirol jöttek át, semmi baj nincs a kutyusaikkal az órámon. Akik ovirol jöttek szépen zárkóznak fel. A régi futisok , na hát róluk meg csak még több jót tudok mondani. Gyakoroltunk ezt, azt. Zorbáztunk egy kicsit, kommandóztunk, szlalomoztunk, a profibbak meg gumit pakoltak míg kutyusuk helyben maradt. Ezek a reggelek azok amikre azt mondom érdemes volt felkelni. Hogy a gazdik mit mondanak?azt ki tudja. Bizti fáj a hátuk meg a lábuk. Miután lement az óra Panda tuti haragszik majd egy hétig mert buzmirigy nyomás volt neki. Próbáltam Zsizsre fogni de látni kellett volna a fejét. "Ana utállak!".
Miután mindenki kirohangálta magát, mehettünk haza. Nem kell mondanom mindegyik elborult. Szóltam Didonak , edzés van, indulás. Itt is csak jót és szépet tudok mondani. Ku... jó csapat, ku.... jó tanárral. Minden kutyus úgy keresett hogy csak na. A lakók se szóltak egy rossz szót se, sőt még jöttek nézni is minket. Minden kutyus végül megtalalta az elrabolt szemelyt.Miután mindenki végzett lementunk a Duna parta hagy pancsoljanak a Törpök. Orion még hívta is játszani Mázlit. Ami azért nagy szám, mert aki a suliról ismeri , tudja h soha nem szerette.úgyhogy minden szép és jó volt ma. Holnap meg lehet szurkolni mert verseny lesz. Addig is jó éjt és szép álmokat.
U.i.: hajrá Csepeli Sherl-ockosok
Hajrá Budai MT
Hajrá O.T.P.H.ounds

2017.04.01. Csepel

 

Mai nap beszámolója.
Mint tudjátok most voltunk másodszorra edzésen és mondhatom Panda nagyon ügyes. Amit az életben elvárnék tőle az nagyon ment neki , mindig vagy a szemembe vagy a kezemet nézte. Sajnos most ebben a sportban néha tovább is kell látnia mert ha messzebb van az akadály és hiába adok vezényszót úgy még nem tudja de ettől függetlenül szerintem ma nagyon jó napot zárhatunk. Tanulta ma a libikokát és fel kellett menni arra a nagy palánkra is cuki volt. A fekete kúszó valamiért ma mumus volt, a sárgát jobban szereti. Röviden ennyi. Jó pihit mindenkinek

2017.03.26. Meteor kutyaiskola

 

Tegnapi nap beszámolója.
Új év, új kezdet. Már vártuk nagyon ezt a napot, hogy újra az agár pályán futhassanak a Törpök. Ahogy láttam reggel már ők is érezték, hogy nap nap lesz. Pakolás, még ötször ellenőrzés hogy minden megvan e és már indulhattunk is (reggel 700). Mikor már elhagyjuk Némedit és kanyarodunk le mindenki remeg és sír hisz tudják hova érkezünk perceken belül. Ilyenkor mindig Ági jut eszembe, aki régen megkérdezte, hogy végig ezt csinálják? Nem, hála nem.
Parkolás és irány séta. Káosz a köbön, őrület amit művelnek. Miután előpakoltam mindent ami kellhet mehettem is kávézni. A 320 HUF kicsit hasba ütött, de attól függetlenül finom volt.
Megvolt a reggeli eszi, iszi, így indulhatott is a reg. Átvettem a csodaszép kártyámat, mint minden más klubtag is. Köszönjük. Leadtam a kiskönyveket. Kezdődhetett a nyuszizás.
Most mondhatom nem voltak túl sokan. Kisebb nagyobb sikerek azért voltak. Ritka pillanatok egyike, de volt olyan kutyus is akinek nem igazán tudtam felkelteni az érdeklődését. Ennek ellenére a pályán nagyon szépen futott.
Miután mindenki benyuszizott, Orion licencadó volt. Így mehettünk is a 280-as boxhoz. Már tudta mi jön. Az őrjöngés az megy, úgyhogy szép lassan ebből az energia szintből vissza is kell majd vennem. De mindegy is. Kutyák a boxban és kilőnek. Bigyón látszik h tél volt. Nem, nem hízott el és igen futott is eleget, de mégis lassabbnak tűnt ezek között a kutyusok közt. A végére megint elfogyott az ereje.
De sebaj.
Jöhetett a boxgyakorlás. Sok jó kutyus kis boxban is elfér. Volt akinek jól ment, volt akinek még szoknia kell, és igen volt olyan is akinek vissza kellett lépnie egyet. Itt megtapasztalhattuk, hogy minden kutya más és más. Valakit nem zavar a hang, valaki megijed, valakit meg pont ez spanol fel. Mások vagyunk és ők is mások. Soha nem szabad elkeseredni. Nekem se boxos az összes kutyám. Mi is harcolunk minden edzés alatt, lefutja? Nem futja? Visszafordul??.......
De sebaj. Megyünk tovább, hisz élvezik. Ha nem is minden stádiumot, de a végét igen, a nyuszit.
Már délután is volt így jöhettek a saját kutyik.
Adri időben esett be így Panda és Csiga együtt futottak. Gyönyörű futam volt. Meg is lepődtem. Csiga húzta Pandát. És igen. Életében először lefutotta úgy, hogy én engedtem. Persze a végén azért visszarohant hozzám, úgyhogy a lefutott táv 160m volt. De imádom istenem. Tepsi fejű cejelmem.
Ezek után jöhetett Hekáté. Vele aztán semmi dolgom. Ő hamar profi lesz csak még a lábai néha útban vannak neki. Edit megjegyezte h kicsit eklektikusan fut még. De én így szeretem. Nem érdekli se Ana, se senki más csak a nyuszi. Így büszkén mondhatom, hogy idáig csúcs volt a napom.
Miután a kicsik lementek, jöhettek a nagyok. Akik olvasták idáig a beszámolóimat azok tudhatják, hogy izgultam hisz Tutu a gyenge idegrendszerű, bizonytalan szerelmem nem sokszor futotta még le nélkülem. Ha én vártam boldogan rohant, de ha én engedtem mindig visszafordult, hogy Ana hol vagy?? Előző év végén már 80m-en megpróbáltuk, hogy Orion húzza e, és igen sikerült. A coursing edzéseken is már szépen ment, így kíváncsi voltam most mi lesz. Jöhetett a gyomorgörcs. 280m, amit még soha nem futott, boxból amit utál, és kutyák a boxba. Hátul még nyitva hagytam neki, de úgy ment befelé, hogy gondoltam legközelebb be is zárom. Nyílik a boksz eleje, ezek meg kilőttek, mint a golyó. Elől Orion, aztán Tutu majd Cső .Jó kis hármas volt.
Miután teljesen szét izgultam magam, jöhetett egy kis pihenés.
Pandacsek, minden kedves résztvevőnek elmondta a mondani valóját. Kioktatott mindenkit. A kutyáknak elmagyarázta a szabályokat, és ha valaki nem értette még feljebb is állt, hogy mindenki jól értse. Miután leraktam pihenni volt egy érzésem, hogy vissza kell mennem a verdához. Jól tettem. A kép, amit láttam, rémisztő és vicces is volt egyben. Nem tudom, ki ismeri a Hennét de Panda jobb egyben csücsül, fején a hennés zacskó. Igen és még volt benne, idáig. Igen és még volt egy futama hátra. Csúcs egy gyerek az biztos.
Miután túl voltam az izgalmakon, Hekátét is kivettem egy picit hagy örüljön. Tiszta extázis. Ana kuta, kuta mindenhol. Játszani akarok…….. Imádta. Mindenhol volt egy kutyus, akit le lehetett pofozni. Mindenkit meg lehetett szagolni. Olyan boldogság volt rajta. Pár kedves ember arcába is beleugrott, de senki nem vette rossz néven, hála. Miután ő így élvezte, ezért az esti 1,5 óra fésülés csak levezető volt. Annyi bogáncsot életemben nem láttam még mint amennyit kiszedtem az orosz babagár szőréből.
Tutu meg szokás szerint ijesztgette a népeket meg a kutyákat.
Látni kellett volna, ahogy mindig a pálya felé húz.
Jöhetett a második kör.
Pandacsek hozta a formáját, nem futotta le, mert volt annál sokkal izgisebb dolog a pályán. Ezt kétszer is megjátszotta. Harmadszorra már én futottam el és akkor végig jött velem/hozzám. E van, várható volt tőle.
Jöhetett Hekáté. Ő megint lefutotta. Szép kis fogyi mogyim
Végül a nap utolsó előtti futama Orion, Tutu páros volt. Elöl hátul zárt boxból (Tutu is) még 280m. Megvolt. Istenem, de büszke voltam rájuk. Orion még kosaron keresztül is elkapta a nyufit, alig bírtam kiszedni a szájából.
Így boldogan, fáradtan mehettünk is haza.
Bigyó nyugodt és cuki volt- a pályán kívül. Miután ő összesen 840m-t futott kicsit elfáradt. Hazafelé senkivel nem volt már gond.
Köszönjük megint ezt a fergeteges napot!!!

2017.03.19. Alsónémedi

 

Tegnapi nap beszámolója.

Nem volt mit tenni jön a jó idő és kezdődnek az edzések. Éjszaka nem sokat aludtam, mert nagyon fájt a térdem, ennek örömére reggel már pakoltam is be az esőkabátot és az eső nadrágot. Miután mindenkit felkeltettem és megittam a kávémat az ikrek nagy játéba kezdtek. Mindenki érezte h ma megyünk valahova. Miután megint óra előtt keltem nem kicsit benéztem így mikor oda értünk Györgyiért mondom tuti, ami tuti megnézem mit beszéltünk előző este. Majd konstatáltam h megszívtuk. Egy órával hamarabb értünk oda. Ennek örömére irány a rét és felhőtlen játszási egy órán át. Miután Györgyi megjött mehettünk is Newpestre. Gondoltam, ha már ott vagyunk, megcsinálom Hekinek a bilétát. Persze Murphy megint játszott így háromszor állt le a gép. Sebaj így is meg lett neki. Ezek után rohantunk Keszire. Miután kiértünk jöhetett a földmunka. A lukakat tömködtük  Ildivel. Mondhatom nagy felelősség hisz csak egyet hagyjunk ki és máris nyílt lábszár törés lehetett volna a vége. Hála ügyesek voltunk. Mikor kezdődött az első kör mentem pecázni a kicsikkel. Nagyon ügyes kutyik voltak. Akire azt hittük h nem fog megindulni, az a pályán csuda ügyes volt. Büszkék vagyunk. J

Úgy el is repült az idő h már a Törpjeim jöttek. Első körben Orion. Mit is mondhatnék. Többet kell edzenünk. Kicsit lassabb volt a tavaly év végéhez, de nagyon ügyes még mindig. Következett Tutu. Megint nem futotta le az egészet. Segítenem kellett neki. Aztán jöhetett is Panda. Na, a vérpincsi nem sokat szarozott. Ment mint a gép. Ezek után jöhetett Heki. Növöget a drágám. Már elég szépen futott.

Kis pihi, eszi, iszi és már mehetett is a második kör. Ezt megint megszívtuk. Laza fél óra kiesés. Valami gond volt a géppel. De sebaj. Kibírtuk. Második körben Orion Arwennel futott együtt. Mondhatom nagyon ügyi volt a jány. Utánuk jött Panda Tutu páros. Igaza lett Györgyinek h Panda húzza Tutut. Megint meglepetést okozott. Tutu ment mint a gép, nem is gondolkodott, Panda azonban megint megvizsgálta közelről a bóját. Ennek ellenére a végén ő ért be előbb, nem adta fel. Aztán utánuk jött Heki és Ryen páros. Egy agár a border barátjával. Ahhoz képest h spanok és együtt szoktak játszani, most nem volt kérdés a fejükben h játszanak e v a nyuszi után menjenek. Nagyon szép futam volt.

Miután lementek a futamok jöhettünk is haza. A térdem megint nem hazudott, szakadt az eső mire haza értünk.

Mondhatom csodás nap volt, megint jó kis kutyusokkal és gazdikkal. Köszönjük az év (nekünk) első coursing edzését. Két hét múlva újra tali!!

2017.03.05. Dunakeszi

 

Mai nap beszámolója.
Mint sokan tudjátok nagyon készültünk a mai napra. Elmentünk életünk első kutyás farsangjára. De kezdjük az elején . Úgy volt tervezve h csak Hekit viszem de aztán nem úgy lett hisz az ikreket szétválasztani lehetetlen. Így végül Panda is jött. Kicsit izgultam mert Pandacseknek sok szokott lenni ha ennyi idegen kutya közt van. De mondhatom nagyon élvezte. Rohangált fel s alá és még mogyorót is kunyerált. Szilvi néni meg adott nekik még kutyás sütit is. Velünk volt a Hairy Fairy is :)Hekinek nagyon melege volt így rengeteget ivott. Egy szó mint száz nagyon büszke vagyok rajuk. Heki is egy hős volt, annyi időt tölteni jelmezben , hetven fokban , nulla levegővel. Sajnos helyezést nem értünk el de sebaj. Mi készültünk es élveztük. Ez egy örök emlék marad. Találkoztunk jo sok emberrel, jo sok kutyával. Kaptunk kicsi juti falat tartot is amit mar régóta szerettem volna. A sok inger , a sok rohangálás eredményeként a haza úton mar aludtak is , persze a MCi illatára felkeltek.

2017.02.19. MÜSZI

 

Mai nap beszámolója.
Miután a tegnapi nap ennyire jól sikerült így folytattuk ma is. Annyi h ma délben indultunk mert egy órával korábban kezdtünk hogy Vera elérje a gépét. Én csak örültem mert így hamarabb értünk haza,vagy nem .Mondhatom nagyon ügyes kutyáink vannak. Mindenki cuki és tök ügyes a maga módján. Na de ne rohanjunk így. Egyre kiértunk, sétáltunk az erdőben, pisi,kaki és már mehettünk is a büfébe, hogy megtudjuk a többi titkos receptet. Már akkor okosabbnak éreztem magam. Majd gyakoroltunk egymáson. Voltak sétálók akik bolondnak néztek minket, mi csak jót nevettünk. Ezek után hogy jól kiokosodtunk és már vezettük egymást pórázon, jöhettek a kutyik. Mit is mondhatnék,Orion lehet tényleg éjszaka fejben össze rakta mi a feladat. Nem csodálom hogy Anyunak ő a kedvence. Annyira jól ment,próbáltam nem elbaszni a munkáját kisebb nagyobb sikerrel. Olyan jó volt nézni ahogy megy. A végén Adri megkérdezte hogy tuti nem mantrailingezett soha???mondtam hogy nem. Ez is azt bizonyítja mennyire éles eszű Bigyó. Ezek után jöhetett Teki. Nála nem is reméltem hogy nem én fogok bújni. Aztán valami csoda folytán, tádám. Egyszer bújtam csak én, az elején. Képzeljétek el hogy a drága fogyi mogyi nyufi kaki embert keres azzal a kecses istennő testével. Miután mindenki kis törpje ilyen jól teljesített jöhetett a megérdemelt közös játszás. Na és ezen megint beszartok. Orion játszott. Láttam a szitut,gondoltam is hajaj baj lesz,erre Orion ledobbantott és játszott. Majd látni kellett volna,a séta végén, Bigyó azzal a kecses eleganciával csak úgy átsuhant a többiek közt. Látni kellett volna. Ha beszélne, azt mondaná: azért tudjátok hányas a kabát!!! Remélem azért nem csak nekünk volt ilyen izgi a mai nap. Na jó egy szó mint száz. Isteni élmény volt,sok jó kutyással, sok jó kutyával. Köszönjük Nektek és az Istennő Tanárnéninek

2017.01.29. Csillebérci szabadidő központ

 

Mai nap beszámolója.
Résztvettünk életünk első mantrailingjén. Miután csak két kutyusra volt idő, így Bigyó és Teki nyerte a mai napot. Nagyon kíváncsi voltam hogy mi sül ki ebből.
Egy körül beültünk az autóba és irány a Normafa. Miután megérkeztünk elmentünk pisilni kakilni az erdőbe. Első meglepetés hogy volt kuka. Így nem kellett az autóig vissza cipelni. Miután végeztek irány az autó, mi meg bementünk inni egy teát és megkaptuk a titkos receptet. Aztán már több infó nem jutott be az agyunkba így mehettünk gyakorolni. Mit is mondhatnék. Orion ebben is jó mint mindenben idáig. Nekem nem is kellett bújnom. Aztán jött Hekáté. Olyan,még olyan, cuki muki pici baba. Nem nagyon megy neki a koncentráció ,szerintem nem nagyon értette hogy mi van. Neki csak én bújtam. Leírva annyira kevésnek tűnik de élőben ott lenni és csinálni , na az rengetegnek tűnt. Mind infóban, mind időben. Remélem holnap is ilyen jó lesz és mondhatom a legjobb tanárunk van,Adri türelmes és kedves velünk. Köszönjük a mai napot

2017.01.28. Csillebérci szabadidő központ

 

Tegnapi nap beszámolója.
Az éjszaka folyamán nem sokat aludtam persze izgultam is, de a fejem majd szétrobbant úgy fájt. Reggel így már flectorral kezdtem a napot. Nézem süt a nap így gondoltam elviszem az összes gyereket max rohangálnak ott egy kicsit. Így is lett, irány Vasad. Menet közben találkoztunk Dóriékkal a Tesco előtt. Gondoltam kiszállok megdumcsizni, hogy követem őket, mire fordultam h visszaülök az autóba a kutyák lenyomkodták az összes gombot. Így elő kellett vennünk a zsebünkből a feltörő múltunkat és sikerült is kinyitni a verdát. Ilyen izgalmak után már csak ki kellett érnünk.
Zoral kis úton kellett befelé hatolnunk. Párszor el is gondolkodtam h valami nagyobb autó kéne nekünk, óriáskerekekkel. Megérkeztünk, kiszálltunk, több se kellett a Törpök fel s alá rohangáltak. Aztán megjött Árkosi és beengedett minket. A Törpök úgy hatoltak be mintha otthon lennének. Elérkeztünk a pályára. Volt egy kis-nagy előtér ahol az ikrek rohangálhattak, volt egy kis pihenő is ahol le lehetett csücsülni. Aztán már csak figyelnem kellett a profikat.
Első körben Barbi mondta, hogy pórázon vezessem be Oriont. Így is lett, mentünk a birkák után. Aztán Barbihoz kellett terelni őket, ő egyet megfogott és Orionnak jól meg kellett szagolni a popsiját. Ez is kész, aztán mondta Barbi hogy engedjem el és ha csak ránéz v elindul feléjük dicsérjem. Így is lett. Első körben Orion, oda oda vakkantott, de inkább mindig lefordult róluk. Barbi szerint saját magát vonta kontroll alá. Tutu első köre ugyan így indult. Annyiban volt más h ő körözött körülöttük és jól meg is ijesztgette őket.
Miután lement az első kör Barbi elmesélt még egy két dolgot. Kb mint egy hülye gyerek csak úgy álltam ott és fingom nem volt miről beszél. Valami félkör, meg enyém, kutyáké. Meg szembe kell állni,meg izé ha háttal meg ….. na hát nagyon sok infó nem jutott be.
Jöhet a második kör. Már rutinosabb voltam. Szembe álltam a birkákkal és húztam magamra őket,Oriont meg próbáltam a birkák mögött tartani. A végére olyan kis ügyes volt, többször is szépen cikázott nehogy valamelyik oldalra távozzon. Ez már sokkal eredményesebb kör volt de még mindig rengeteg mindenre kellett figyelnem és néha olyan káosznak éreztem, hogy azt se tudtam mit csináljak. Álltam ott néha mint egy szerencsétlen.
Jöhetett Tutu. Komolyan mondom ez a kis fekete izé olyan meglepetéseket tud okozni. Olyan büszke voltam rá. Komolyan mondom h leírhatatlan érzés volt ott lenni. Több okból is. Azok a kis-nagy birkák csak úgy lökdöstek. Mindig bele akadtak a ruhámba, közben hallom gyorsabban menjek hátra és közben még a kutyámat is figyeljem. Azt se tudtam hova legyek. Na miután lement a második kör, kicsit kint voltam a Törpökkel. Az ikrek kecskét néztek meg gágát, közben jókat rohangáltak. Orion háromszor lett szerelmes és játszani is hívta őket. Az ikrek találtak egy rést a pajzson így be-beszökdöstek a pályára. Úgy mondhatom az ovis szakkor nagyon élvezte kint a tegnapi napot.
Miután szusszantunk jöhetett a harmadik kör.
Most Tutu kezdte. Nem volt valami fényes, aztán Barbi behozta Oriont. Ez akkora egy löket volt Tutunak hogy elkezdte darálni a birkákat. Elkapta a lábukat, a farkukat, nagyon kemény volt. Sokat kiabáltam vele az utolsó körben de közben meg szerintem az volt a legjobb. Amint mentek el a birkák Tutu már körözött is körülöttük és hozta vissza őket. Nem hiszem, hogy ez tudatos munka volt de első terelésén ez szerintem tökéletes volt.
Jöhetett Orion. Ez a jány nagyon ügyes. Mikor éppen nem volt tirpák akkor csinálta a dolgát. Mondta Barbi elviszi egy körre. Te azt a fejet amit vágott. Mondja neki Barbi h mit csináljon, erre Bigyó fogja azt inkább elment szart enni. Világi volt. Miután lement mind a három kör és Barbi elmondta a legfontosabb dolgokat, még Panda bejöhetett egy kicsit. Olyan vicces volt ahogy a rózsaszín kabátjában körbe körbe rohangál a birkák körül. A birkák is máshogy viselkedtek mert egy csomószor láttam h ránéznek és dobognak egyet neki.
Szóval mondhatom nagyon izgi, tanulságos, fordulatokkal teli nap volt. Iszonyatosan pozitív megint a véleményem a kutyáimról. Lehet nem border és nem mudi, de szerintem a legjobbat és a legrosszabbat hozták ki magukból.
Imádom őket!
Köszönöm a lehetőséget Herding Training Center és Barbinak a türelmet

2017.01.15. Vasad

 

Mai nap beszámolója.
Remélem nem kellett sokat várnotok az év első beszámolójára.Hol is kezdjem. Reggel friss kávé illat. A Törpök még javában alszanak. Tudom amint megittam már kaparhatom is össze őket h időben el tudjunk indulni. A Pandát volt a legnehezebb rávenni hogy jöjjön,de ki nem maradhat úgyhogy gondoltam max cipelem ha nagyon elfárad. Sűrű köd,fagyott verda de fel a fejjel,Andi azt mondta h ott süt a nap. Láss csodát ott tényleg jó idő várt ránk. Az idén lehet nem én leszek a "kapu nyitó" mert csak másodikként értünk oda. Mikor kezdtünk sokan lenni,páran elindultunk a nagy hegynek. Mire elértünk a tisztásig már nem is tudom hányan lehettünk,és hány kutya lehetett ott. Sokan voltunk,sok kutyával de mégis egy kép erejéig össze tudtunk állni. Akkor még nem tudtuk h a neheze csak most jön. Irány a kilátó. Voltak köztünk hősök,mint Zsuzsa aki olyan állapotban is harcolt. Ott volt Nagyi is az asztmájával,de zúzta. Sok küzdelem árán mégis felértünk a kilátóhoz. Sajnos rá kellett jönnöm Orion közel nyolc évesen tériszonyos lett. Így a jövőben ő sajnos nem mászik több kilátóba. Hekáté meg még olyan fiatal, nem akartam h rossz élménnyel párosítsa. Gyönyörű kilátás. Azért ha már feljött Dido akkor már remegő lábakkal is de kinéz, fürkészi a tájat. Na mehetünk le mert Hekáté már sírba kergette Szilvit a hisztijével. Mehettünk is le a hegyről. A nagy réten a Törpök találtak egész gerincet fejjel,meg mindenféle csontokat. Hála sokáig nem időztünk. Lefelé már láttam Bigyó nagyon fáradt,már Turbó is enged le,Teki meg a hallását hagyta fent a hegyen. Még Panda volt a legkeményebb. Nagyon jó élmény volt. Más mint tegnap,ezer meg ezer inger de még így is büszke vagyok a Fekete Seregre. Na ha idáig sikerült elolvasnod ezzel kívánnék Boldog Új Évet. Egy élmény volt Fiúk,Lányok

2017.01.01 Telki

 

Mai nap beszámolója.
Elérkezett az év utolsó napja, és mi mivel is töltenénk el ha nem a kutyáinkkal. Reggel szendvics készítés,üccsi,hámok...kutyák, autó. Irány Dunakeszi repülőtér. Mire kiértünk Nóri már ott várt minket. Viccesen Vinni fejére operáltak valami harisnyát, szakadok.Jöhettek a többiek. Gondolom milyen unalmas lehet nektek ezeket a blogokat olvasni de átélni kész élvezet volt. Szóval minden kész mehetünk. Szokás szerint megint sok birka kakival taliztunk de mondhatom a kutyák a nagyját felszedték. Rohangálás játszás, még mindig élvezik. Láttunk olyan gömb ízét,azt hiszem léghajó v mi,meg repülőt. Láttam menet közben olyan horror filmbe illő hús evő növényt,le is fotóztam. Volt egy nagy izé is amire Panda fel le ugrált. Meg miután Nórinál volt jutifalat így a monguzt is többször megcsodálhattuk. Ilyenkor annyi minden történik velünk h a felét elfelejtem leirni, de sebaj. Miután annyit fotóztam lemerült az iPhone úgyhogy ennyi élmény után mehettünk a mai nap második állomására. Irány a hajógyári. Mondhatom nagyon pozitívan csalódtam. Kedvesek és aranyosak voltak az ottani emberek. Volt nasi és koccintottunk gyerek pezsivel a jövő évre. Mondhatom pozitív volt az egész nap. Úgy vélem idén ez volt az utolsó beszámolónk de jövőre még több és szebb dologgal jelentkezünk. Csak azt kívánom Mindenkinek hogy legyen olyan boldog mint én az O. T.P.H.oundssal! Boldog Új Évet Kívánunk!

2016.12.31. Dunakeszi, Hajógyári sziget

 

Mai nap beszámolója.
Azt a címet kapta hogy Hajógyári style.
Mint sokan tudjátok, én annyira nem kultiválom az ilyen jellegű nép kutyázást. Sok kutya,sok gazdi és ki tudja h mennyire ismerik a kutyájukat. Meg persze bennem van az is h Dido és Tutu picit antiszoc. Na de nem ez a lényeg. Reggel kávé,reggeli,pulcsi Pandára és pakolás az autóba,indulás. Kiértünk és huhh sok kutya. A szívem megállt. Ez kemény lesz. De olyan zorall vagyok, egye fene. Elkezdtem egyesével kivenni őket az autóból. Már az látványosság volt. Az emberek álltak és néztek. Gondoltam mi a fene. Aztán elindultam a rétre velük. Aztán csatt csatt le is csatoltam őket. Egy kis idő után megjöttek Szilviék is. No para, a kis yorki egyből beilleszkedett. Semmi gáz nem volt. Jöttek mentek a kutyák. Mit is mondhatnék,Orion előtt le a kalappal. Semmi gáz nem volt,sőt még két kutyus tetszett is neki. Játszani hívták egymást és minden sötét köd felszállt a szemem előtt. Orion kész. Megjavult. Tutu ellenben, ki ki csapott. Még "orosz" szőrt is szedtem ki a szájából. Bár hála a gazdik nem voltak ki miatta. Ezért h Tutut jobban szocizzuk még többet fogunk idegen kutyák közelében sétálni. De ezek ellenére is azt mondom kurva jó falkám van. Első szóra jöttek,mégis jókat rohangáltak. Hekátét csak néha zavarta a lába, és csak kétszer v háromszor borult el. De az is vicces volt. Mondhatom nagyon jó nap volt a mai is. Remélem sok ilyen élményben lesz még részem velük. Jah és az az orosz,tuti az életem során lesz egy olyan hatalmas orosz agaram is. Nyugi nem most,most élvezem h ilyen jó falkám van. Köszi a napot csajok és persze Wini és a kukitlan yorki

2016.12.28 Hajógyári sziget

 

Mai nap beszámolója.
Átlagos nap vagy sem, ezt döntse el ki ki maga.
Reggel kelés és persze a kihagyhatatlan kávé. Aztán jött az elmélkedés. Megyünk ma kirándulni. Persze ismerem a kutyáimat és bízok is bennük de pont azért mert ismerem őket nem mindegy milyen napjuk van. Gondoltam egye fene lesz ami lesz,mi megyünk és jól érezzük magunkat. Pakolás irány a verda. A buszmegállóban bevártuk Szilviéket majd irány Andi Szigetszentmiklósra. Kiértünk. Persze nem azon a réten úgyhogy fordulás és irány a másik rét. Na amikor tényleg megérkeztünk ráraktam Hekátéra a hosszú vezetőt, mert hát ő egy agár, ez meg egy rét. Persze elég hamar rá kellett jönnöm ő tényleg a legjobban behívható agár. Nagyon büszke voltam rá. Majd sétáltunk egy kicsit és már meg is jöttek Andiék. Persze minden szar végig futott az agyamon. Hogy Orion majd neki megy Flórának és majd Tutu is csatlakozik. Hála ez nem így lett. Igen rászólt többször is de amire számítottam az nem jött be. Így mondhatom Orionra is büszke lehetek. Tutu kétszer hisztizett be de általában a lábam közelében volt végig, meg persze úszott a mezőn. Aztán mit is mondhatnék,Pandának csak a kutya sulin nincs behívása. Itt csak szóltam és repült is. Jókat rohangáltak. Játszottak. Ettek jó sok nyuszikakit ami lehet egér kaki volt inkább. Sétáltunk oda vissza majd megint oda és vissza. Volt valami izgi a bozotban is mert egy pillanatra elveszitettuk Pandát, de aztán jól beszart a madártól és vissza is rohant. Mikor vissza felé sétáltunk másodpercek alatt ott volt előttünk egy nyuszi. Ez nagyon nagy ötlet volt szerinte,nekünk annyira nem volt vicces hat Lelkes kutyus előtt feltűnő élő nyúl. Röviden a mi kutyusaink erre vannak ösztönözve,hisz ez a dolguk a pályán hogy a nyuszit kergessék. Ezek után szerintem tudjátok mi történt. Mező - nyúl - hat kutya. Haláli nyugalommal feldolgoztam hogy VOLTAK kutyáim,idáig. Aztán tök meglepő dolog történt. Hekáténak bejutott a hang a fejébe.Ana szólt. Ő volt az első aki vissza is jött. Aztán valami csoda folytán az egész csapatom jött vissza hozzám. Persze Pandára ezek után pár percig hosszú vezetőt kellett raknom mert ő nagyon ment volna még. De látni kellett volna ahogy ezek mind rohantak a nyufi után. Hála mindenki megúszta. Még szépen el sétáltunk az autóig. Wini szája olyan volt mint amikor a pelikán vizet merít, csak az ő szájában föld volt. Lola meg a sok túrástól kikopott. Mi jobban jártunk. Nekem csak négy fáradt kutyám lett. Tömören ennyi egy nap. Volt borongós,szeles idő de végig tavaszias volt mondhatom. Még a nap is kisütött. Fergeteges egy nap volt. Köszi Csajok és Wini

2016.12.26. Szigetszentmiklós

 

Mai kérdezz, felelek.

Mostanában sokaktól hallom, hogy szeretnének még egy kutyust a meglévő mellé. Sokat gondolkodtam ezen és tudjátok, imádom a kis családom, de ha újra kéne kezdeni lehet nem négy lenne,hanem csak egy.

Hogy miért?

Mint minden normális ember én is dolgozok. Ami azt jelenti, reggel elmegyek és délután megyek csak haza.

Mint minden normális ember nekem is főznöm, mosnom, mosogatnom, takarítanom kell. Ezt persze a fennmaradó időben kell megoldanom.

Tehát ha csak 8 órát dolgozol és kb ennyit alszol, csak 8 órád marad arra, hogy ezeket mind megold. Ezt persze ti is tudjátok, hogy nem 8 óra.

Ha 1 kutyusod van mondhatni rengetek időd marad vele foglalkozni. Ha már kettő, akkor ez az idő feleződik,ha három akkor harmadolódik,ha négy akkor negyedelődik.

Néha még én is úgy érzem, hogy el vannak hanyagolva pedig mondhatom, hogy én rengeteg időt foglalkozok velük meló mellett is.

Ha több kutyád van és mennél valahova és tudod nem viheted mind, a szíved szakad meg hogy választanod kell.

Mindig van valami ami miatt döntened kell.

Ha tényleg csak egy lenne, akkor amit most néggyel csinálok azt csak eggyel csinálnám, így egy giga okos profi sport kutyám lehetne már. Tudom, magam ellen beszélek, de tényleg csak egy lenne, egy tökéletes kutya. Ezért mondom mindig, ha valaki ilyenbe vágja a fejszét, hogy szeretne egy kutyust, na azt jól gondolja meg.

Hogyan élsz? Mit csinálsz? Mit csinálnál?

Csak hogy értsd. Egy olyan ember aki elég lusta és inkább a chipset választja a kanapé mellé,na annak nem ajánlanék egy bordert vagy egy malit.

Fontosnak tartom azt is, hogy ha kutyust szeretnél, ne a könyveket olvasd, indulj el a világba és gyűjts tapasztalatot és esetlegesen kérd ki egy hozzá értő véleményét.

Ha a mostani tudásomat, akkor és ott tudtam volna már mikor Orion hozzám került, tuti hogy nem itt tartanánk és nem csesztem volna el ennyire.

Tudom most ti is arra gondoltok amire én anno. Ahol egynek van hely, ott kettőnek is akad. Ez így van. Itt nem a kajáról van szó, vagy, hogy elég e a négyzetméter. Csupán arról szól ez az egész, hogy mennyi időd van arra, hogy agyban, fizikailag lefáraszd a kiskutyát.

Ami még fontos, hogy ha bele is vágsz, ne hasonlítsd össze a két kutyát. Baromi nehéz. Nem kell messzire menni, aki ismeri az enyémeket négy teljesen különböző kutyagyerekről van szó.

Ezek után, hogy idáig elolvastad írok egy példát. Jelzem tényleg csak példa, nem minden hetünk ilyen.

Hétfő – délután negyed hat. Végre haza érek. Kiengedem a törpöket, pisi, kaki. Jöhetnek a hámok. Első körben Orion, aztán miután a 20 perces húzás után haza érünk, jöhet, Tutu és Panda. Ha nincs ennyi időm, akkor kettesével viszem őket. Hekáté miután agár bébi ő nem húz súlyt, de sétál. Na ha ezt már össze is adod eltelt ezzel vagy 2 óra. Azaz már negyed nyolc fele járunk. Ha csak egy kutyád lenne, ez idő alatt a világot megváltod vele. Ezek után jöhet a játék, ami megint egy olyan dolog, hogy kb csak 5 perc/kutya de persze ez nem sima labdázás, hanem feladattal egybe kötve. Ekkor már ott tartasz, hogy nyolc óra. Jöhet a vacsi. Van aki kézből eszik, van aki kézből feladatra,van akivel formálok és arra kapja,van aki csak a két szép szeméért. Ez mindig az adott kapcsolattól függ, hogy éppen hogyan állunk hisz nálunk se mindig tökéletes. Pikk-pakk el is jött a fürdés ideje. Fekvés és reggel kelés.

Kedd- délután negyed hat. Végre megint haza értem. Pisi, kaki. Ma nincs kinti feladat, se súlyhúzás, de séta igenis van. Öltözteted az ikreket. Nyakörv, póráz mindenkire. Ez megint nem egy egyszerű mutatvány. Ilyenkor mindig imádkozom, hogy érjünk ki a „tisztásig”. Orion, Turbó lecsat. Ikrek hosszú vezető. Jelzem ez is csak azért kell, mert mellettünk egy négy sávos út megy nem kis forgalommal. Séta oda-vissza. Már megint nyolc óra. Ezek után újra kezdetét veszi a mizéria. Aztán fürdés, fekvés.

Szerda-délután negyed hat. Épp hogy haza értem gyors kaja. Ikrek ruha fel. Nyakörv, póráz az ikrekre. Irány a verda. Már kint is vagyunk a sulin. Épp hogy szusszannál, egyet már jönnek is futira a népek. Kutyákat be a házba. Megint nyolc óra. Örülsz, hogy végre elő veheted őket. Miután ekkor őrző védő is van ezért tuti, hogy nyuszizok aznap velük. Egyesével be. Orion fekszik, marad nyuszi hopp és mehet. Gyors irányváltások, hosszú húzások, ugratások. Jöhetnek is a többiek. Mire haza érünk már 22 óra. És kezdődhet a szokásos vacsora szeánsz.

Csütörtök- délután negyed hat. Van olyan nap, amikor tankolni is kell vagy vásárolni ezért épp, hogy haza érek pisi kaki és megyek tovább. Este 10 mire haza érek. Jöhetnek a törpök. Miután az energia szintem igen csak megcsappant már ezért csak egy gyors feladatozásra van energiám. Aztán páff már vacsoráztatás után el is ájulok.

Péntek-délután negyed hat. Ez az a nap, amikor van esetlegesen időm elő venni a trükk tárukat. Ez vicces szokott lenni. Néha szoktunk játszani a „na, melyik kezemben van?” játékot. Azok a fejek. Van idő a has simire, a test test elleni játszásra. És már megint este 10 ma nincs kaja. Fekvés, alvás.

Szombat-ha épp nem frizbi verseny van akkor irány a pálya reggel 7kor. Ha épp jó passzban van Panda akkor irány az agility. Aztán 8 jöhet a futi. Ezek után irány séta vagy súlyhúzás, vagy póráz szabály gyakorlása. Már délután is van. Jöhet Tutu középfokja. Ha van erőm még akkor egy kis nyuszizás és labdázás. Ha már úgy érzed, hogy leültél és ennyi rájössz, még haza is kell vezetni. Puff már otthon is vagy. Délután 5. Állhatsz neki minden olyan szarnak, aminek a normális emberek is szoktak. Porszívózás, felmosás, mosogatás, mosás, teregetés……..

Vasárnap-álltalában, ha nem a sulin vagyunk, akkor nyuszit kergetünk. Reggel 8 már a világ faszán vagy négy őrjöngő kutyával, mert már ismerik a helyet. Gyors pisi kaki és reg. Ezek a napok elég pörgősek szoktak lenni. Egyik föl, le csere. Ha van időm és energiám segíteni is szoktunk. Ami azért meg kell mondjam buli is, annyi kutyussal együtt dolgozni. Miután minden törpöm futott két kört már este 7, mehetünk haza. Kezdődhet a szokásos mizéria.

Na, ebben az egy hétben például nem is volt frizbi edzés írva se semmi olyan dolog amit szoktunk még csinálni.

Így mondhatom kicsikéim jól gondoljátok meg hány kutyátok lesz.

Persze nem azt mondom, hogy legyen mindenki ekkora állat mint én, de egy kutyával igenis foglalkozni kell.

És ha ezek után nekem még valaki azt mondja, hogy ez meg az még bele férne a reggelembe, hát nem. Valamikor én is szeretnék pihenni

2016.12.05

 

Ahol idén járt az O.T.P.H.ounds :) és ez nem a teljes

Mai nap beszámolója.
Mint sokan tudjátok,láttátok, hallhattátok idén év elején csatlakoztunk a Lelkes Edzőklubhoz. Szerintem életem egyik legjobb döntése volt. Sokat küzdöttünk, gyakoroltuk, mentünk előre. Ki kisebb, ki nagyobb sikerrel (pl Orion). Ha volt időnk segítettünk is ahogy tudtunk. Rengeteg lehetőséget kaptunk. Már ez az év annyi meg annyi pozitív élményt biztosított, és mondhatom én már ettől boldog lennék/vagyok hogy a Törpök mennyit fejlődtek de és most jön a de. Ezek után meg lettünk hívva az Évadzáró Klubvacsorára. Ami mondhatom nagyon jó helyen,nagyon sok jó kutyással egy élmény volt. De és most megint jön a de amikor más külső szemlélő is kimondja hogy igen jó úton vagytok. Tudom néha nem kell túl gondolni a dolgokat de ez a papír(ami a képen van) számomra egy elismerés. Köszönöm hogy oda tartozhatok, és köszönöm azoknak is akik "engedték" hogy elszabaduljak az napra. Jövőre újabb csodás napokba kukkanthattok bele majd.

2016.11.20 Budapest

Mai nap beszámolója.
Mint sokan tudjátok, egész nyáron szerettem volna eljutni a nyuszogtatóra de valami mindig közbe jött. Na de most gondoltam. Aztán jött az üzi hogy átteszik szombatról vasárnapra. Ezt is sokan tudjátok hogy nem szeretem a variát de ez van. Megoldottuk. Jött a vasárnap reggel. Olyan korán keltünk hogy még a Nap is aludt és a kakas is. Na de öltözés és irány Székesfehérvár. Persze szőke nő létemre nem a lovardába mentünk hanem a cég telephelyére. Na de mikor oda értünk. Az a nagy kapu és amikor belépsz telis tele pacival és agarakkal. Sikerült leparkolni majd gondoltam az ikrekkel kezdem a sétát. Ennek az eredménye egy nyakörv kutya nélkül és egy pénztárca a pocsolyában, ez persze akkor nem volt olyan vicces. Séta séta majd mikor már feladtam volna gondoltam egy embert tuti ismerek, na az meg Andi úgyhogy hívtam is hogy hol van ezek után jöhetett a reg és irány a pálya. Legurultunk autóval és a többi kutyással elmentünk hátra sétálni. Persze Hekáté nagyon élvezte, főleg h annyi ló kaki volt amit lehetett enni. Na de kezdődjenek a futamok. Első Hekáté volt. Ő picit futott, betartjuk amit Heni mondott, nem szeretném ha baja lenne nagy korában. Persze ő isten adta kész van. Imádja, fut. Aztán jöhetett Panda. A vérpincsi. Imádom ahogy fut, rohan azokkal az apró lábakkal. Na aztán jött Orion. Szokás szerint őrjöngött. Nagyon szépen fut szerintem. Van benne Kraft. Ezek után jött a vérdene. Első körben persze szokás szerint fél távig sikerült eljutnia, aztán Ana Ana hol vagy. Majd megint ráküldtem a nyufira. És ment is.
Na jöhetett az ebéd szünet. Persze szokás szerint a Drága kutyáim tudják kezelni a zipzart és megzabáltak mindent a táskából. Gondoltam sebaj. Felmentünk a büfébe és ettem ittam. Na aztán vissza az autóhoz. Persze mire oda értünk szegény nyufi is meghalt az autóban. Szerintem felrobbant.
Jöhetett a második kör. Hekáté megint csak pikk pakk fut fut. Imádom azt a testet. Na aztán jöhetett a vérpincsi. Imádom ahogy rohan és azt se látom hol van a gaztól. Neki még nehezebb mert át is kellett ugrani azt a sok ízét na aztán jött a profi. Őrjöng őrjöng és már remeg, habzik a szája csak h mehessen. Persze rohant és a végén úgy el kapta a nyufit hogy nem is engedte.
És végül a nap szenzációja. Soha de soha nem hiszem el ha nem látom. Már mikor mentünk fel a pályára őrjöngött Tutu. Nem is tudtam hova rakni ezt a dolgot mert ennyire még soha nem hisztizett. És olyan cukin nézett rám mintha azt mondaná hogy nem ezt akarod Ana? Ügyes vagyok? Imádom. Szép lassan haladtunk előre a sorban. Egyszer oda is értünk. ÉS ÉS ÉS őrjöng, engedem és basszus ment és ment és már a felénél tartott és ment tovább. Nem hittem el. Úgy képzeljétek el ami bennem volt leírhatatlan. Mikor gól van és mindenki egyszerre áll fel és sikit, őrjöng. És mikor elérte a nyufit jól meg is cibálta. Szeretem. Ezek után mondták hogyha gondolom még annyit futhatunk amennyit akarunk mert már csak mi vagyunk ott de én úgy gondoltam ez egy csodás zárása a napnak és újra köszönöm mindenkinek. Egy élmény volt. Ettünk ittunk kaptunk ait és rengeteg élményt. Zárás ként a naplementében jöttünk haza

2016.11.13. Székesfehérvár

 

Mai du beszámolója.
A gyerekek Keresztanyja rávett hogy vegyünk részt Pandával egy Korán Csabi féle edzésen. Nyőgve nyelősen de elmentünk. Mit is mondjak. K...... jó volt. Az hogy én béna vagyok az egy dolog, na de Panda. Napról napra jobban tetszik, okosabb mint valaha. Követi a kezem, és ami a legmeglepőbb volt hogy szó nélkül kellett csinálnom és ő tudta hogy mit kell tennie. Amikor már fáradt annyit mondhattam hogy tovább és ő akkor is tudta. Imádom a kis muffinomat

2016.10.10

Kávéd megvan?Na akkor olvashatsz:)

Tegnapi nap beszámolója.
Most vettünk részt először Lelkes Coursingen. Úgyhogy kicsit izgatottan vártuk a vasárnapot. Reggel szokás szerint Panda hozta a formáját az 5 órási játékkal. De ahogy Kata írta legalább nem késtünk el 
Pakolás az autóba és irány Némedi. Mikor a főútról lekanyarodunk, már tudják hova jöttünk és megy az őrjöngés hiszti az autóban. Végre le park és irány regelni.
Első körben Turbókám és Hekátém futott. Mikor Tutuval mentünk oda, mondja Enikő h nagy körnek kéne jönnie most. Mondom sebaj mert tudtam a kicsit se futja le. Be is rohantunk, vártunk a kordon mögött, majd megérkezett a nyuszi. Tutu őrjöng és kar le, futott is mint a gép, viszont a felénél kábé rájött h nem vagyok ott így vissza is rohant. Gondoltam sebaj, tudtam hogy ez lesz és ennek ellenére is elég szépen és sokáig eltávolodott tőlem. Úgyhogy büszke voltam rá. Majd pikk pakk kutya csere. Jöhetett Hekáté. Mondta Heni h nem futhat sokat mert ez más mint mikor csak úgy játszunk, itt teljesen felpörög és ha sokat erőlködik besavasodik. Ezt persze nem szeretném, csak h ő ne maradjon már ki a jóból. Így Heni engedélyével futhatott egy picit. Látni kellett volna, mintha már értené, h melyik lába után melyik jön. Csoda csillám pacim 
A következő órában jött Orion. Mit is mondhatnék. Tudta mi az és hogy miről is van szó, vele semmi dolgom. Irány nagy kör. A végén mikor oda ért a nyuszihoz elkapta, borult egyet, és mintha ezt így akarta volna lábra is pattant és vitte tovább. Olyan kis vicces volt.
Eltelt megint egy óra és jöhetett Tutu. Itt már direkt csak kis körre engedtem. Jöhetett a menet. Ment is megint majd a felénél úgy szint vissza hozzám, majd hallom mondja Heni h küldjem rá vissza a nyuszira. Meg is tettem és ment is minden tovább, persze a végén el is kapta a nyuszit.:)
Megint elment egy óra. Jöhetett Orion és Nugett páros. A két őrült. Mentek mint a gép és a végére Orion be is előzte, majd boldogan rohant oda a nyufihoz.
Miután Hekáté már nem futhatott így mondhatjuk elég sokat kellett várni míg Panda jött. Sajnos az idő sem kedvezett hisz fellazította a földet, aminek köszönhetően a tárcsák kilazultak és így sajna egy óra csúszásban voltunk. Majd kattog az agyam basszus, nekem négy kutyámnak két helyen kell lennie egyszerre. Így szervezkedés által, Panda más helyett zúzhatott a coursingen. Elsőre persze nem csalódtam benne. Fut fut mint a gép majd nézz már egy bója, ja hogy ez nem mozog, akkor megyek inkább a nyuszi után. Sírtam a röhögéstől. Vicces volt. Persze mikor oda ért és látta hogy Ana ez nem nyufi csak nézte a szalagokat, ez meg mi a fene.
Át a pálya.
Ezek után rohantam Orionért és Turbóért. Miután sokan tudjátok h Tutu mennyire anyafüggő így gondoltam ha a két csajt együtt engedném hátha nem rám figyelne. Így is tettem. Orion 1es boksz pakk, Tutu 3as boksz elől zárt hátul nyitott. Már akkor lehetett látni hogy fél a boksztól, de ennek ellenére mikor felnyílt az eleje átrohant rajta és futott a nővérével. Egy csoda volt. Így ezek után a jövő évet átgondolva, Orion inkább visszalép egyet 80ra és a húgát húzva együtt fognak futni amíg csak kell. Mondhatom az idei évet ezzel zártuk a pályán, ami azt hiszem nem rossz eredmény és így megvan a jövő évi terv is.
Na most hogy Szilvi segített elkapni őket mehettem is Hekátéért. Nála a pályán nem az a cél hogy minél többet fusson hanem hogy csak ismerkedjen a géppel. A jövő évi project is az lesz hogy 50mek legyenek meg neki úgy hogy nem rám figyel hanem a nyúlra. Amúgy meg vérprofi.
Majd mikor elkaptam hallom a hangos bemondóban h tré van a coursingen. Ami az én fogyatékosságom de eszeveszettül elrohantam Pandáért had fusson még ő is egyet.
Megint nem csalódtam benne, hisz ő egy munkavonalas vérpincsi. Ezek után jól megsimiztem, mikor is észrevettem h valaki/valami kilyukasztotta a pici babámat, úgyhogy rohantunk a verdához és gyors fertőtlenítés következett. Ezt persze este is megismételtem vele, reggelre már szebb volt neki.
A nap folyamán esett, sütött a nap, aztán megint esett, hála engem ez a része nem zavart mert cserébe nem volt hideg.:) Ettem nutellás palacsintát és persze juhtúrós lángost is és minderre nyomtam egy kávét és vagy 3 energia italt. Nem mondom h a nap végére nem fáradtam el de becsípődött derékkal is még elmentünk sétálni a törpökkel. Miután már nem mentek futamok gondoltuk akkor már had szaladgáljanak egyet, így lecsatoltunk és pancsoltak, játszottak, kergetőztek, lukat ástak és Vini fenekét nézték.:)
Úgyhogy Drágáim itt a mese vége!
Na jó nem, csak az idei évet zártuk a Lelkesen. Ha szeretnétek továbbra is szurkolni, jövő hét szombaton irány a Nyuszogtató Székesfehérváron. Pusszanat

2016.11.07. Alsónémedi

 

 Tegnapi nap beszámolója: (készülj fel hosszú lesz de a reggeli kávéd mellett pont el tudod olvasni )
Csodás napra keltünk hisz Hekáté betöltötte a 4. hónapját. Az éjszakák alvósak, úgyhogy bele is vághattunk a napba. Mint sokan tudjátok Orion részt vett egy Trainer’s cup versenyen ahol is a fejlődés volt a cél. 9.18.-án meg is volt az első futam, ami gyönyörű lett 24,98-al.Aztán foly. köv.
Ennek örömére, hogy tudtuk nagy nap lesz sikerült is korán kiérnünk Alsónémedibe. Mikor kelt fel a nap és Panda fej sziluettje megvillant csak úgy ragyogott a boldogságtól h kint vagyunk. Na de nem ez a lényeg. Reg aztán mehetett a nap. Először a Trainer’s cup második fordulója kezdődött. Orion persze 280m-en indult szokás szerint. Lehet túl korán volt és már amúgy is kezdi felszedni a pluszokat télire, de a második eredménye 25,07 lett. Ami azért nem sok romlás, de miután nem fejlődött így csak oklevelet és érmet kapott a teljesítményéért. Ettől függetlenül büszke vagyok rá hisz ez volt a 7. futása 280m-en boxból. Előttünk áll a jövő év és kezdetnek ez nem rossz szerintem.
Miután megvolt az eredményhirdetés (Trainer’s cup) jöhetett a Lelkes verseny. Orion 280 divben, Turbó és Panda Funnyban, Hekáté meg Baba futamban indult. Első körben lement a 280 div ahol is Orion éves rekordot döntött (magához képest) 24,79 es eredménnyel. Ez volt idáig a legjobb eredménye így bejutott a második divbe 1.-ként. Büszkeségem. Jöhetett a Funny ahol is Panda volt az első futó. Imádom, ahogy lobog a füle és teper a drága. Nagyon szép időt futott 80m-en 8,26-ot. Ez bevitte őt a 4. divbe. Majd jöhetett Tutu aki az Anyja hibájából nagyon a szélén futott így ismételni kellett a végén, mert nem volt mért ideje. De sebaj, gondoltam és megpróbáltuk újra. 80m-en 7,55 elég volt, hogy bejusson a 2. divbe. Ezek után már hopp délután is lett és jöhetett Hekáté a Baba futammal. Azok a lábak. Itt 50m-ert kellett futniuk. Fent várom a célnál erre hopp a nyuszikám simán elfut mellettem, le se kakilta h ott vagyok csak ment a nyuszira. Tiszta profi már most csak sajnos a lábai zavarják még a teljesítésben Az ő ideje 7,7lett.
Miután megvolt az első forduló kicsit szusszanhattunk. Meg izgulhattunk, hogy megtudjuk kit hova sorolnak. Sajnos Livi megszívta, mert 1. divbe utolsónak került Yoyo de hát nem lehet mindenkinek mindig szerencséje 
Na, csapjunk is bele a folytatásba. Orion 280m 2. div társas futás volt. Még mindig azt látom, a drágámon h a harmadik kanyarban elfogy, úgyhogy jövőre erre rágyúrunk. Az eredménye nem lett rossz 25,29 ami elég lett ahhoz, hogy dobogóra álljon, mint 2. div (14kutya) 2. helyezése. Mikor ott álltunk és mondták a nevét a sírógörcs kerülgetett a boldogságtól, de hisz én Tóth Enikő nem sírhatok mások előtt.:) így magamban sírtam 
Így Orion az évet egy profi verseny licenccel, egy 3. és egy 2. helyezéssel zárhatja és megannyi öröm és bódottággal.
Jöhetett Panda. Ő a 4. divbe került, ami azért nem rossz a gyerekemtől (főleg h olyan pici, de el ne mondjátok neki) 8,55-öt futott másodszorra. Ez elég volt ahhoz, hogy ha nem is dobogóra (bár nálam ott van) de egy 6. helyre állhasson. Szegénykém már fázott a fotózáson, de utána mehetett az autóba melegedni.
Ezek után jöhetett a nővére Tutu. Ő is kitett magáért a drágám. Még mindig nem a nyuszi érdekli csak Ana. Na, jó azért nap végére a nyuszi is feladja a sok ijesztgetést. (Még mindig hozzám rohan, aztán oda megy a nyuszihoz és jól megijeszti.) Második körben 7,94et ment, ami elég volt a 2. div (ami szerintem nagyon szép hely) 7. helyére. Így az évet egy 6. és egy 7. helyezéssel zárta.
Azért azt meg kell mondjam, sokan nem tudjátok mi az a div. Nagyon-nagyon sok kutya fut, nagyon különböző időket. Na, ezeket az időket rakják divbe. Míg az 1. ben mondjuk a 6osok vannak, a másodikba már a 7esek, de néha annyira minimál idő van köztük h lehet a te kutyusod lesz az utolsó az1. divben de lehet, hogy az első a 2. divben. Nem lehet tudni előre. Én csak azt tudom, hogy mennyire jókat rohangálnak és élvezik ezt az egészet, a többi le van kakilva.:) csak hogy értsétek 6 divből a 2. div utolsójának lenni is csodálatos eredmény.
Utolsó körben jöhetett Hekáté baba futama, ami másodszorra még jobb lett 7.52. Ez elég volt a 4. helyhez és még csak most kezdte.
Így a nap végén mondhatom csodálatosak. Ez még csak az első évünk volt Lelkesként, de megyünk tovább.
Ha szeretnétek még idén szurkolni akkor ezt megtehetitek november 6.-án ugyanis coursing edzésre megyünk. Addig is sok puszi Nektek

2016.10.24. Alsónémedi

http://www.lelkesverseny.hu/csapatunk/profi-versenyzoink/

Na Drágáim, világi egy nap volt.
Mai nap beszámolója:
Reggel az ikrek valahogy nem érezték, hogy indulni kéne így magunkhoz képest késtünk is. Majd kiszálltunk ,pisi kaki és mehettünk regisztrálni. Onnan irány Kata Dóczi aki királyul megoldotta hogy Orionnak ne kelljen kettő társast futni. Miután túl voltunk ezeken ,jöhetett a menet. A gyomrom a torkomban, Orionon a mez ,kutyák készen. Elhangzott a hatos fogat neve és már ott is voltunk a boxnál. A szokásos kettes helyett a négyesből indult ,amiért kicsit izgultam is mert ő belsős. De irány a box, kilő,második kanyar után kezdett elfogyni a lendület és még így is második lett. Ezek után irány a ház ahol is megtudtuk hogy Orionnak sikerült egyedül. Mély levegő majd sikítás (persze nem mások elött) de tudtam még nem vagyunk túl ezen. Kicsit pihentünk majd jött a második kör amikor is megpróbáltunk az egyéni licenct. El se hittem de sikerült. Egy év munkája amit bele tettünk megérett. Köszönöm Lejla Strobl a sok jó tanácsot,a sok segítséget. Köszönöm Ágnes Kiss a sok engedést úgyszint köszönömMelinda Hegyaljaii és Dóra Éliás és párja és sokan mások még,na meg perszeNagy Andreay nak úgyszint hogy mindig mindent megoldottunk Na miután ezen túl voltunk ,jöhetett egy kis box gyakorlás. Sok pozitív élmény,sok jó Törpe és a végén sok köszönet nekem. Nagyon jól esett hogy ennyien megköszönték. Elég hamar eltelt az idő és nagyon sajnálom hogy nem mindenkire jutott annyi idő amennyit szerettünk volna. Sajnálom mégegyszer.
Na mit ad Isten ezek után Orion szerelmes lettPete Dorkaka a tanum rá,ilyennek még nem láttam. Nagyon tetszett neki a kis border collie fiú
Na miútán ment tovább a fiúka,kezdődhettek a kezdő futamok.
Turbó: pityputy csittcsatt ment mint a gép
Panda :világi a kismajom,még mindig azt nézi h kint mindenki őt nézze,vicces maki
Hekáté:drága pici babám nem értette hogy mi van úgyhogy Györgyivel futkorásztak egy picit. Kicsi pihi és jöhetett a második kör.
Turbó tojing kilőtt
Aztán jött a fekete sereg.
Orionnal és Turbóval nem volt baj. Na viszont csóri Panda. Neki nagyon nem tetszett úgyhogy ő többet nem fut a nagyokkal. A látvány viszont vicces volt ahogy annyi kutyus felénk rohant.
Ezek után jött külön Panda. Na mostmár csak egyszer nézett félre és attól függetlenül gyönyörűen futott.
A legvégén jött Hekáté. Nagyon jó volt. Együtt futottunk a nyuszi után
Miután ezeken túl voltunk és már az ég is leszakadt Orion a friss még ki se hült licencével már adott is Paripának egy társasat. Tehát 4x futott 280at és mikor már jöttünk volna el még meghallotta a gép hangját és rongyolt volna be. Kemény egy csaj az biztos.
Úgyhogy boldogan és nagy mellénnyel zárhatjuk a mai napot. Sikerült a legnagyobb szerelmemnek az amit kitűztem célul. Persze itt nem hagyjuk abba további cél a csillagos ég
Köszönjük Mindenkinek 

2016.10.02. Alsónémedi

Mai beszámoló.
Már a reggel se volt zökkenőmentes, miután ezen a versenyen csak Orion indult gondoltam felesleges az egész csapatot kirángatni. Persze akinek jönni kellett volna az nem akart, akinek meg nem az kint tolongott. Így persze nem mi lettünk az elsők, ezt meg is jegyezte Andi viccesen. Na aztán már hogy kint voltunk regeltünk is és kezdődhetett a nap. Vártuk a fincsi kvt és persze az életmentő lángost. Kaptunk aiba kircsi kulcstartót amit egyből rá is raktam a kocsi kulcsomra. Aztán már vert a szívem, izgultam, tudtam lassan mi jövünk. Előtte persze még részt vettünk a fizioterápiás előadáson, ami mondhatom jó volt de ezt már a flyballosok megmutatták anno.  Ezek után jöttek is a futamok. Tudtam a 80-asok után mi jövünk a 280-al. Drága Babucit még jól átmassziroztam és vártuk hogy mondják a nevét a hangos bemondoban. A szívem már a torkomban, izgultam hogy biztos rendben van már a gerince, rendesen felépült e, minden végig futott az agyamban de ez csak az anyai aggódás volt. És eljott a pont, bemondtak Orion nevét, mehet a boxba. És mint a csoda, szó nélkül bement, az úriember lecsukta a boxot, kukucskáltunk de semmi csak topogott h had induljon már, és nyílt a box, kilőtt. Mikor jöttünk le a pályáról mondták az idejét, hallom javított. Ez az érzés leírhatatlan. Az én csoda kutám . Miután levegőt vettem már ültünk is az autóban és suhantunk az oktatásra. Mondhatom nagyon de nagyon jó volt, izgi és érdekes. Ez idő alatt Orion számomra vállalhatóan viselkedett, Hekáté hebe hóba bealudt majd játszott. Kettő felé Laci szólt h time van így indultunk vissza a pályára. Gondoltam pisi kaki aztán megyünk haza DE előtte megneztuk mennyire LELKES a legkisebb. Mondanom se kell, bementunk a pályára, először fura volt neki a homok de aztán né már ott egy nyuszi és miután háromszor is rament, Andi mondta h szupi ennyi, pályáról le. Így a mai nap után mondhatom az egész O. T. P. H. ounds család lelkes és fejlődik  Köszönjük a mai napot

 2016.09.18. Alsónémedi

Tegnapi beszámoló.
Délutánra az agyam kezdett eldurranni így gondoltam kicsit foglalkozok a dragaimmal. Először Turbóval megint dobaltam egy kicsit. Persze most is tudott rendesen kerülni és elkapni és ereszteni. Úgyhogy visitas örülés és pihi neki. Aztán este gondoltam Pandával feladatozok egy kicsit. Gondoltam ül, és bakker leült. Erre mondom fekszik és lefekudt. Na nehezitunk egy kicsit forog erre forgott. Mondom kér és felemelte a kezét, hát ez kész ez a kiskutya giga okos lett. Na és a végén jött a neheze a pacsi ha láttátok volna idáig milyen undor volt az arcán mikor megfogtam a kezét és erre tegnap adott pacsit és határozottan és nem undorral. Visitottam  majd azért kértem még egy monguzt, azt is szépen csinálja de persze még csak kezjelre

2016.09.07 Budapest

 

Beszámoló

Mint sokan tudjátok hónapok óta edzünk Orionnal, mondhatom h nagyon jól megy. Jó az eresztése és elég nagy arányban elkapja a korongot. Már figyeli is és nem csak rohangál. Ennek örömére kedden lesérült így nem indulhatott egyik versenyen se. Gondoltam egye fene azért Turbóval játszok egyet. Már a reggel olyan volt hogy hagyjuk, persze kifizettem a nevezést és minden papíron szerepeltem mégis kihagytak minket. Vettem két mély levegőt és szóltam nekik h hahó mi is itt vagyunk. Majd rohantam Tutuért és rohantunk a pályára. Sajnos ha jól és jót is dobtam olyan mintha nem látná. Így a jövőben lehet beáldozok egy olyan korongot ami teli szín és nem átlátszó. Bár a verseny folyamán nem szereztünk pontot (még ha volt is elkopott korongja) de kint voltunk, játszottunk és a Törpök jól érezték magukat. Nem adjuk fel hisz utolsókból lesznek az elsők

 

Keresztanyjuk írása:A szombat sem telt eseménytelenül, ugyanis frisbee versenyen voltunk!
AWI Dog Frisbee EO Vecsés

A versenyen nagyon sok jó és profi versenyzőt láthattunk, így bőven leshettünk el trükköket
Orion a verseny előtt pár nappal lesérült, így Turbó és Eszti álltak rajthoz. Nagyon hősiesen viselték a meleget és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elkapják a színes kistányérokat a levegőben

Így (mind a ketten novice kategóriában) tepertek az elért 8. és 4. helyekért!

Kaptak vacsit .

2016.09.05. Vecsés

Vasárnapi beszámoló.
Újabb csodás nap és már reggel fáradtak voltunk. Bigyó lelki épsége miatt otthon maradt pihenni hisz ő a leglelkesebb a családból és már csak bekanyarodunk az agár pályára és őrjöng. Így hárman vágtunk neki a napnak. Bár késve indultunk de a kaput megint mi nyitottuk vagyis most kivételes nyitották amint leparkoltunk kezdődhetett is a nap. Benyuszi és mire észbe kaptam tíz óra volt és még nem is kávéztam. Na sebaj hisz annyi szupi kutyus volt most h észre se vettem h telik az idő. A csuda kutyusok után már futhatott is Panda. Még mindig megzabálom, mindig azt figyeli h ki nézi őt, majd a kamerás bácsinak is oda oda pillantott h "most jó? Így jó?". Hát hogy ne lenne drágám, Ana szeme fénye. Még mindig fontos neki h várjam a végén. Ezek után jött Tutu. Az utca végén hallani hogy őrjöng. Na hála már nem az emberre hanem csak h futhasson már. Persze egyenlőre ő is csak Ana kedvéért fut. Miután lement az első kör, gondoltam viszem őket is nyuszizni. Panda cselezik már, figyeli merre megy a nyuszi és megvárja míg megpihen.  Tutu mondhatom h tényleg nem az emberre megy hanem a nyufira de ő ugyan meg nem fogja hanem csak ijesztgeti. Persze Csóri nyuszi szívinfarktust kap. Na ezek után jöhetett a második kör, hasonló az előzőhöz. Bajnokaim.
A nap folyamán sor került a Fekete sereg futamra. Na hát azt látnokok kellett volna.
Panda bal oldalról indult és át verekedte magát a tömegen be a nyuszihoz. Tutu középről indult és Pandacsek helyére állt be a szélére.
Mondhatjuk h mind a kettőjüknek stresszes volt. Tutu nem értette miért ugat egy kutyus mellette, Panda meg megállt a végén és minden kutyusnak elmagyarázta kutya nyelven h "te mit keresel itt". Egy szó mint száz király nap volt. Megint csak hálálkodni tudok a sok segítségért. Köszönöm mindenkinek a napot! Drága kicsi Orionom meg remélem minél hamarabb felépül mert két hét múlva a bajnoki porondon szeretném látni

2016.09.05. Isaszeg

 

Mai nap beszámolója. Mondhatnám mint a gyerekek a jatekbolt előtt vagy mint iskolás vizsga előtt, csak annyira izgultam. Sikerült du kiérni Alsónémedibe az agár pályára. Körbe néztünk majd regisztráltunk. Már akkor jött az első bökkenő hogy mért ideje csak boxból lehet így úgy döntöttem egye fene majd csak lesz vlmi. A story lényege hogy idáig csak 70m-t futott és kézből ellenben most 280m boxból. Mikor szólítottak minket oda mentünk majd Oriont kérni se kellett hogy menjen be mert magától megtette. Néztem izgatottan, láttam mikor fogy el az ereje de csak ment a drágám. Mondhatom hogy a mai napnak ő a fénypontja. Míg vártuk a következő kört persze pancsoltunk, sétáltunk, végre eljutottam pisilni is reggel hat óta így nagy volt az öröm. Második kört majdnem elbuktuk mert elfelejtették hogy kétszer fut a Dido. Így szóltam hogy hahó minket elfelejtettetek? Aztán már rohanhattunk is a boxhoz. Minden mint a karika csapás csak a zöld gombot felejtettem megnyomni . Ezt a kört is csodásan futotta Babú. Büszkén és boldogan fekszek le este hogy ilyen Csodáim vannak mint Orion.

2016.08.21. Alsónémedi

 

Tegnapi nap beszámolója.
Mint tudjátok megint Lelkes Edzésre készültünk. Reggel már mikor vettem elő a hámokat tudták a Törpök, hogy hova megyünk így nem lepett meg hogy mikor az Isaszegi Agárpályához kanyarodtam le már örjöngtek az autóban. Megint elsőként értünk oda úgyhogy megint mi nyitottuk a kaput,persze felhívtam Andit h nyithatom e
Majd kezdődhetett a reggeli móka,nyuszizáshoz előkészíteni a peca botokat majd regezni a saját Törpjeimmel. Mire kész lettem kezdődhetett is a móka. Györgyi a mentorom segített benyuszizni. Még mindig azt mondom hogy van mit tanulni de jó a tanárom napról napra többet tudok meg a kutyákról. Nagyon sok kezdő volt ,nagyon sok kutyival. Voltak akik szégyenlősek voltak,voltak akik pattogtak de mondhatjuk hogy majdnem mindenkinél sikerült feléleszteni a zsákmány ösztönt.
Miután ezen túl voltunk jöhettek a sajátjaim.
Panda kezdte a sort. Próbáltuk kanyarból indítani úgy hogy én engedtem de vissza fordult hozzám a drága így második körben Isti vezette fel és én kaptam el. Na akkor már szépen lefutotta de még mindig nézelődik kifelé.(videó felvétel bizonyítja:))
Második volt Orion. Na hát vele semmi gond nincs. Megy mint a gép.Kanyarból indult mind a kétszer majd felkértek egy társasra minket. Indult szépen,szegény másik kutyus hirtelen nem értette mi ez itt mellette majd mikor oda értek a nyuszihoz állítólag testtel ellökte a másikat a kis Tirpákom.A következő versenyen már 270 és ha így halad, lehet idén még licenc kérő is lesz
Utoljára jött Turbókám. Nagyon jó futó de még mindig Anya a lényeg. Miután én engedtem ő is vissza fordult. Második körben már elkapó voltam így szépen lefutotta majd oda rohant a nyuszihoz és jól megijesztette.
Majd a nap végén kimentünk a rétre és szabadon minden nélkül futhattak egyet.Így mondhatom hogy megint jó napot zárhattunk.
Köszönjük Mindenkinek a segítséget!
Falka City : hogy elmehettünk
Andi : hogy segíthettünk és ott lehettünk
Györgyi: hogy tanulhattam
Kata: hogy mindig megoldod hogy ne egymás után jöjjenek a Törpök
Livi és Isti : hogy mindig segítetek
Kedves Úriember: aki elkapta Oriont a társasban

2016.08.08. Isaszeg

 

 

Egy kis visszatekintés a pandémiás 2020-ba:

1 ország

13 város

100 helyszín

25 rendezvény

17 verseny

1 különdíj

5 1.helyezet

3 2.helyezet

2 3.helyezet

 

2021.01.10 Dömsöd

Összefoglaló

Lassan itt az év vége. Nem is tudom, hol kezdjem. Az év eleje katasztrófa volt. Ennyi idősen megéltem, hogy megműtenek. Valahogy túléltem, azonban a Drága Nagypapám már nem. Idén őt is elvesztettem. A világ fájdalmával, de neki vágtunk az évnek.
Első sétánk megint Telkiben volt, szerintem ez megint kihatott az évünkre hisz az egészet végig kirándultuk és nyaraltuk.
Orion babám jelen volt egy MT szemin ahol rengeteg dicséretet kapott, azonban én nem szeretném már, hogy kereső kutya legyen, már csak az élvezetért csináljuk.
Pandacsekkel részt vettünk egy Ebfizió alapozó tanfolyamon, ezt mai napig imádja és csinálja. Tutunak megkaptuk az Örökbefogadó lapját, ami évekkel ezelőtt elveszett.
Pandacsek életében először nem otthon aludt velünk hanem Szilviéknél mert máshogy nem tudtuk megoldani, hogy két helyen legyek egyszerre.
Voltunk hóban a Hajógyárin és idén volt az utolsó órám a Falka City kutyaiskolán. Persze a tanítást nem hagytam abba csak már nem ott teszem.
Tutuval mi, kerültünk egy plakátra, természetesen a rendezvényen is részt vettünk idén is.
Voltunk farsangolni és voltunk Menhelyt látogatni is.
Voltunk a Vakin is Petinél.
Rengeteget voltunk Némediben és Isaszegen is, ez szerintem lassan életforma már.
Voltunk Barcson tavaszolni Livinél.
Orionkámat is megműtötték, hála csak jóindulatú daganat volt.
Voltunk Zsoltinál okosodni.
Megmásztuk a Gerecsét.
Voltunk a Szarkabereki- huszártanyán is tavaszolni, valami csodálatos hely.
Idén futópadoztak is a törpök.
Benne voltunk a tévében is.
Voltunk agility táborban is Szécsényben.
Coursingeltünk is egy keveset.
Kiugrottunk Ausztriába is edzeni az agárpályára.
Voltunk frizbi versenyen is.
Voltunk a Homok-szigeten.
Megmásztuk a Szarvas-hegyet.
Megcsináltuk a Hard Dog Race Wildot.
Voltunk sátorozni is.
Voltunk kiállításon Hekivel.
Gyarapodott a Család.
Megmásztuk a Magas-Tátrát Tutuval.
Voltunk fotózáson már teljes létszámban.
Voltunk Bugacon coursingelni.
Heki és Nincsó kaptak igazi agár nyakörvet.
Vissza szoktunk a nyersre.
Voltunk Tökölön, Ócsán.
Heki ivartalan lett idén.
Pandacsöki profi futó lett.
Megmásztuk a Kopárokat.
Közben okítottunk pár kutyust és majdnem mindenkinek megvan az Útlevele, már csak Nincsónak hiányzik, de az is meg lesz. Rengeteget tudnék még írni, de aki olvasta a beszámolókat, azoknak ezek a pár szavak mindent felidéznek. Igazából szerintem egy fantasztikus évet zárhatunk, csak egy dolog, ami beárnyékolja, az Mama és Papa elvesztése. Mind a Lelkesben és a Fittben is lezártuk az évet szép eredményekkel. Ezer meg egy segítséget kaptam idén, amiért örökre hálás leszek.
Születtek barátságok és vesztettem is belőlük. Úgyhogy mondhatom idén mindent megéltünk. Jövőre újra belevágunk az élet nevű játékba Veletek! Kellemes Ünnepeket ha már nem jelentkeznénk!!

2018.12.12 Bp

 

Egy kis szösszenet.
Mint tudjátok a sátorozás alatt Nikit szerettük volna meglepni egy álmával. Azt viszont sokan nem tudják, hogy nekem is teljesült egy álmom akkor. Régóta szerettem volna szép fotókat a Törpökről, mindig nézegettem áhítattal a többi kutyust és mindig arra jutottam, hogy nekem nincs ennyi pénzem erre. A Barátaim tudtukon kívül, de megleptek engem is egy álmommal. Soha nem gondoltam volna, hogy sikerül és még Nina is ott volt. Sokan nevettek mikor azt mondom nem, nem lesz több kutyám, de úgy érzem révbe értem. A legjobb Törpjeim vannak és így hatan végre egészek vagyunk. Mikor nem érzel hiányt, vagy, hogy valami kell még, mert mindened megvan. Most vagyunk egy egész család. A fotózás napján volt segítségem Niki és Laci személyében, akik nélkül ez nem teljesedhetett volna be. A Törpök magukhoz képest nagyon jól viselkedtek és mondhatom, hogy a legjobb helyre mentünk fotózkodni. Sok műtermi fotós van, vannak olyanok, akik híresek és közel se csinálnak ilyen jó képeket. Teljes mértékben csak javasolni tudom Mindenkinek, hogy hozzájuk menjenek. Türelmesek, szeretik a kutyákat, jókat nevetnek a Törpök hülyeségein. Nina még be is pisilt baba módjára. Szóval Köszönöm a „nem barátaimnak” úgy, mint Tímea Mekkel, Tonigold Nikoletta, Mercédesz Fenyvesi, Pintér László. A világ legboldogabb emberévé tettetek és nem csak ezzel hanem, a nap mint nap belém vetett bizalmatokkal. Szar kimondani, de van emberi lény, akit Szeretek, és ezek TI vagytok! És ha már itt tartunk az idei névnapom volt a legjobb idáig, mert nem csak hogy fotózást kaptunk, de Nina is belépett az életünkbe. Köszönjük Kálazi Kata, hogy bizalmat szavaztál Nekem és egy csodát bíztál rám. És nem utolsó sorban Köszönjük a CooperPhoto kutyafotórPhotonak a csodaszép képeket!
Úgyhogy egy szó, mint száz, nincs több ömlengés, de ezt ki kellett írnom magamból!
Szeretlek Titeket

2018.10.15 Csepel

 

A jó oktató ismérve
Ezalatt a pár év alatt jártam elég sok emberhez. Még mindig azt vallom, hogy akkor adnék kutyát embereknek, ha meglenne egy alap vizsgája, mint például a jogosítvány. Én is sok mindent anno elrontottam, természetesen Panda érkezésekor ezekre már nagyon figyeltem. Sok féle módszer és sok féle oktató létezik. Vannak kedvesek és kevésbé azok, vannak akik inkább idomárok, mint kiképzők. Az első és legfontosabb, hogy ha választasz is, olyat válassz, aki elsőre szimpatikus. Sokat számít. Nem kell mindig egyet értened vele, de ha már őt választottad próbáld meg úgy csinálni a dolgokat, ahogy ő mondja. Mindig azt mondom, hogyha menet közben meg is gondolod magad, vannak még lehetőségek. Egyre nagyon kérlek, a tisztelet maradjon meg. Nem kell az asztalt borítani és kikelni magadból, lehet ezt kulturáltan is kezelni. Van úgy, hogy azt hiszed, teljes mértékben igazad van, pedig nem. Ezt is tudni kell feldolgozni. Na de hogy milyen is számomra a jó oktató.
Felméri a kutyust és persze a gazdit is. Nem akar sémát ráhúzni, de végig gondolja, milyen sémák illenének rá. Ehhez tudni kell esetlegesen a többi módszert is. Nem mindig egy az igazi és a tuti. Mint oktató szerintem dolga lenne eljárni más iskolákhoz, már csak a tanulás miatt is. Látni, hogy ki mit hogyan csinál és esetleg mi az, ami jó v rossz szerinte. Tehát folyamatosan képzi magát. Igen az se árt, ha fel tud valamit mutatni, és nem a kiképzői papírjára gondolok. Értem én azt is, hogy már tudja h ez meg az így tanít, de mint ahogy az idő is múlik úgy a dolgok is változnak és esetleg az oktatási módszer is. Nem hiszem, hogy háborúban kell állni egymással, hanem épp hogy segíteni egymást. Értem a pénz, na, az nagy úr, de annyi kerület van, hogy kétlem, egymástól vennének el embereket. Úgy gondolom, hogy lehetne ez egy giga nagy kutyás közösség is, ha akarnánk! Lehetne baráti vetélkedő és mindenki eldönti, kihez szeretne csatlakozni. Néha össze lehetne ülni, dumcsizni, iszogatni, NEM veszekedni. Aztán mindenki menne a saját dolgára, iskolájára. Annyi mindent ki lehetne hozni ebből.
Visszatérve a jó oktató, ha kell, keményen megmondja a pacekba ha szar vagy, de az ellenkezőjét is. Sokat számít, ha néha kapsz egy dicséretet is. Persze csak okosan, mert az ember keményen el tud szállni. Kell egy mankó is, jó tudni, hogy olyan oktató van veled/melletted, akit bármikor hívhatsz és segít. Persze az egyenes vonal is fontos .Ezt szerintem csak az enyémek értik
Szóval nem egyszerű mondhatom ez a szakma se, de tele van szépséggel és persze bánattal is.
Úgyhogy hajrá Mindenki! Kutyázzatok és tanuljatok

2018 04.06 Bp

 

Mai okosítás

Az előző posztot szerintem egyenes arányban követi ez
Szerintem sokszor gondolkodott mindenki azon, hogy jajj Fifi miért ilyen, vagy nézd, csak ott ül….. vagy…….jaj, milyen élénk természetű. A következő szösszenetből azt is meg tudod majd mondani, hogy milyen idegtípusba sorolható Fifi
Ebben sincs semmi titokzatos. Ezt még a Kutyás Jogsin is tanítják a Rexben.
Akkor nem is szaporítom a szót.
Összesen négy típusról beszélhetünk. Ezek a szangvinikus, kolerikus, flegmatikus és melankolikus.
Az első, amiről beszélni fogunk a szangvinikus. A kiképezhetőség szempontjából legalkalmasabbak. Ezek a legkiegyensúlyozottabbak, élénkség és mozgékonyság a jellemzőjük. Az ingerlések és gátlások egyaránt könnyen kialakíthatók, és tartóssá tehetők a típus képviselőinél. Könnyen képezhető, és a munkavégzés szempontjából a legmegbízhatóbbak.
Kolerikus: Ezekről az egyedekről már nem mondhatjuk el mindezt. Ingerlékeny, lobbanékony, a gátlások azonban lassan fejlődnek ki. Az utóbbi típusnál gátlásos folyamatok kialakítására és egyensúlyban tartására igen sok energiát kell fordítani.
Flegmatikus: Nehezen ingerelhető, nyugodt, némelyik lusta is. Emellett mégis kiegyensúlyozott, a kiképzésük nagy türelmet igényel, de megfelelő bánás és módszerek alkalmazása esetén munkára használhatók.
Melankolikus: Búskomor emberhez hasonlíthatók, igen gyengék az idegfolyamatok, gátlásos. Félénkségük és kiegyensúlyozatlanságuk miatt kiképzésre általában alkalmatlanok.
Azonban hogy ezeket már tudjátok és ismeritek, azt tudnotok kell, hogy hajlamos más típusra is a kutyusotok. Tehát adott egy kolerikus kutyus mondjuk, aki hajlamos a szangvinikusságra illetve a flegmatikusságra is. Tehát azt nem lehet, hogy csakis tisztán kolerikus. Hivatalosabban megfogalmazva az egyes idegrendszeri működések átfedésben vannak. Viszont azt is tudni kell, hogy csak a mellette levő típusba hajolhat át. Tehát az nem lehet, hogy van egy szangvinikus kutyusod, aki melankolikusba hajol át.
Remélem ezzel is segítettem valamit nektek

2018 03.05 Bp

 

Mai okosítás

Miután a hétvége folyamán ez szóba került, gondoltam írok egy kicsit erről. Sokan nem is hallottatok még róla vagy pedig nem tudtátok, hogy hogyan is nevezzétek vagy, hogy hova soroljátok. Így hátha ez az iromány segít majd nektek egy kicsit. Természetesen nem a saját fejemből pattant ki, sok helyen tanítják.
Agresszív vagy sem?Az agresszió természetes viselkedésforma. Nagyon sokan azt hiszik, ha a kutya morog, vicsorít vagy ugat az már agresszió, pedig nem.
Miért agresszív egy kutya? Erre se lehet csak egy sémát ráhúzni. Némelyik kutya azért támad, mert „ragadozó”, más kutyák azért, mert rosszul szocializáltak és megint mások azért, mert félnek.
Biológiailag a kutya minden számára nemkívánatos esetben agresszív. Az agresszió egyrészt veleszületett, másrészt tanult viselkedés.
Funkcióját tekintve két csoportra osztható:
- Affektív viselkedés, amely érzelmi töltésű.
Az affektív agresszió kiváltásához érzelmi ingernek kell érnie a kutyát. Amikor ezeket érzékeli, akkor azonnal tudja, hogy jó vagy rossz. Az ösztön azt diktálja a kutyának, hogy a rossz érzelmi ingereket kerülje, a jó érzelmi ingerekhez pedig közelítsen. Két felé szoktuk ezt is osztani:
1.A kutya valamilyen oknál fogva dühössé, mérgessé válik. Ennek oka, hogy a kutya vagy nem éri el a célját, vagy valami zavarja, esetleg fájdalmat okoz neki, a kutya valamilyen külső ingert fenyegetésnek fog fel. Ezeknek köszönhetően a kutya dühbe gurul. A vérnyomás megemelkedik, a szívverés és a légzés felgyorsul.
2. A kutya valamitől fél, megpróbál visszahúzódni. Amennyiben a fenyegető inger nem csökken vagy szűnik meg, akkor az agyában aktivizálódik a védekezési inger. Agresszív jelekkel, magatartásformákkal próbál végső megoldást találni, amit a viselkedéstan offenzív védekezési magatartásnak nevez.

- Nem affektív viselkedés, amely nem érzelmi töltésű.
A nem affektív agresszió kiváltásához a kutya vadászösztöne indul be. Nem kerül érzelmi befolyás alá közben.
Hogy mégis mitől lehet agresszív, az lehet genetikai öröklés és környezeti behatás.

Az agresszió különféle kategóriái
Agresszió másik kutyával szemben lehet azért mert konkurencia, túlzott domináns megnyilvánulások, frusztráció, csalódottság kialakulása, különbözik a két kutya karaktere, az egyik (vagy mindkét) kutya nem megfelelően szocializált, az emberek miatti kommunikációs problémák, akadályok, az egyik kutya gátolva van a kommunikációban.
Agresszió emberrel szemben lehet azért mert fél, kommunikációs problémák, félreértések, a kutya nem megfelelően szocializált, túlzottan érzékeny.
Félelmi agresszió lehet, azért mert külső inger hat rá, genetikailag örökölt viselkedés, nem megfelelő szocializáció, a félelmet kiváltó ok a múltban több alkalommal bizonyította veszélyességét, a menekülés nem megoldható, a kutya megtanulta, hogy a menekülés nem jár sikerrel.
Ellenőrzési komplexusból fakadó agresszió lehet azért mert egy ember vagy egy másik kutya a kutya számára fontos tárgyhoz közeledik, megzavarják a kutyát a pihenőhelyén, a kutya valamelyik testrészét meg akarják fogni, a kutya szigorú büntetést kap, szúrós szempillantás vagy tartós szemkontaktus, erős szociális hatás, erős konkurencia, erős stressz hatás.
Területvédelmi agresszió lehet, azért mert a védett terület határához idegen ember vagy állat közelít, túl magas fehérjetartalom a táplálékban, tréninggel megerősített, szokássá vált cselekvés, félelem, frusztráció, kikötés.
Tárgyvédelmi agresszió lehet azért mert egy ember vagy egy másik kutya, a kutya számára fontos tárgyhoz közeledik, a kutya és a családtagok közti stabil rangsor hiánya, a kutya bútorhasználati joga, a nevelés során a kutya nem tanulta meg, hogy egy tárgy elvételének pozitív eredménye is lehet.
A lány kutya agressziója lehet azért mert vemhes, ál vemhes, szült, a szülés utáni időszakban külső ingerek érték, amelyeket veszélyesnek ítélt babái számára.
Agresszív vadászösztön létre jöhet gyorsan mozgó tárgy miatt, túlzásba vitt harcias játék, túlzásba vitt apportjáték, éles hangot adó játék, nagy méretkülönbség két kutya között.
Betegséggel összefüggő agresszió létre jöhet gyógyszeres kezelés mellékhatásként, neurológiai zavar, fájdalommal járó szervi betegség, belső vagy külső sérülés.
Az agresszív testbeszéd jelek a kitágult pupillák, mereven fölfelé tartott farok, a fülek fölfelé tartása, a tarkó szőrzetének borzolása, merev lábakkal történő, lassú járás, fixáló, merev tekintetű figyelés, fogvicsorgatás, morgás, fölugrás, megkapás, harapás.

Remélem érthető volt ,ha nem akkor az eredeti posztot olvashatjátok a kutya.hu-n.

2018 03.05 Bp

 

 

Mai napi okosítás.
Ezalatt a pár év alatt sokan kérdeztétek tőlem hogy honnan tudom éppen mit kommunikál a kutyám. Mindig mondtam hogy figyeljétek a testjeleket. Sajnos aki nem ért hozzá és nincs megmondva hogy konkrétan mit figyeljen,nem látja. Ez nem hiba a mátrixban, szimplán csak nincs még rá fókuszálva a dolgokra. Ezen okból felbuzdulva írom meg ezt a posztot. Remélem azért segít valamit, ha nem akkor max élőben megmutatom

Első legyen mondjuk az agresszív kutya: szerintem ezt amúgy a legkönnyebb kiszűrni. A fülük általában ezeknek a kutyusoknak lefelé van hajtva de véletlenül se úgy tűnik mintha megadnák magukat. A tekintetük erőszakosnak tűnik, közben mutogatják a fogukat is, morgás vagy hangos ugatással jelzik,és feszült testtartással várják a harcot, míg farkuk egyenesen kinyújtva van.

Második a domináns: a fülük felfele áll vagy enyhén előre mutat. Mondhatjuk hogy hesszöli az ellenfelét, véletlenül se morog vagy ugat. A teste megfeszül de az első lábait kicsit berogyasztja és farka felfele áll. Szerintem rá is ismertek Orionra

A harmadik az ideges: füleit mintha hátra csapná, és nagy ívben kerüli az összenézést. A hátán áll a szőr és még feszít is hozzá. A farka merev és még morog is hozzá. És igen, ő Tutu

A negyedik az éber: ezt már biztos sokan tapasztaltátok, hogy a fülek a hang irányába mozognak. Igaziból a tekintetükön is csak azt láthatjátok, hogy éber, nem morog, csak maximum halkan ugat és a farka is inkább merev vagy maximum egy picit csóvál. Semmi extra.

Az ötödik az izgatott: ilyenkor a fülek felállnak, és előre mutatnak, hasonló a domináns jeléhez. Ebben az esetben viszont általában lihegnek, vagy enyhén nyitva van a szájuk, izgatott ugatás vagy morgás kíséretében, míg a dominánsnál csukva van. Hevesen csóválnak, testük is inkább játékosnak tűnik, mint feszült merevnek.

A hatodik az üldözés előtti: ilyenkor a fülük feláll, tágra nyitják szemeiket és figyelnek. Ha nyitva is van a szájuk, maximum rövid ugatásokkal jeleznek. Lehet ilyenkor, hogy topognak, de tapasztalatom szerint csak stabilan állnak, néha még csóválnak is. Yes, ez Hekáté

A hetedik a játékos: ebben az esetben a füle lehet, hogy feláll, de az is lehet, hogy lekonyul, ellazult állapotban van, és kicsit liheghet is. Játékos ugatással vagy morgással jelez és az is lehet, hogy oda-vissza rohangál, játékra hívva. Ilyenkor a farkuk igazából bármilyen pozícióban lehet. Tudom, tudom, tipikusan az Ikreim

A nyolcadik a megalázkodó: napi szinten láthatjuk ezt. A fülük szinte eltűnik a koponyájukban, úgy a fejhez simul. A tekintetükben is látjuk a csöpp rémületet, Pandának mintha enyhén kidülledne ilyenkor a szeme. Általában eldobják magukat a hátukra és a hasukat mutatják, a megadás jeleként. Az egyik lábukat is fel szokták emelni, a farkuk meg a lábaik közé vannak húzva. Tudom, tipikus Pandacsek.

Úgyhogy most nyolc lépésben láthattátok, olvashattátok, mikre lehet figyelni. Tehát első körben a fültartás, farok tartás, az arc mimika illetve a testtartás. Ha már ismered a kutyád, akkor a tekintetéből is le tudod szűrni mi fog történni, vagy, hogy éppen milyen hangulatban, állapotban van. Tudom nem egyszerű, mi se úgy születtünk, hogy ezeket tudjuk, de figyeljük őket. Természetesen ezzel az irománnyal csak a felszínt kapargattam, mert mindenkinek a saját kutyáját kell 200%-osan ismernie, és persze órákat lehetne elemezgetni még ezeket az állapotokat, de ezt most nem teszem

2018.02.23 Bp

Mai eretnekségem.

Mostanában sokat jövünk, megyünk a világban. Találkozni mindenféle kutyással. Minket már ismerhettek annyira, hogy négy különböző kutyagyerekem van, minden téren. Olvastam nemrég egy posztot, ami nagyon rámutatott a mai kutyázós hibákra.
Mind a kutyáink, mind mi is különbözőek vagyunk. Aki régen ismert tudja, hogy mennyire antiszoc voltam és mára ez már sokat javult. Úgy gondolom, hogy Kutyáinknak is van egy saját énje, amit természetesen lehet alakítgatni, de teljesen megváltoztatni nem. Így bele is fogok a mondandómba. Végig elemezném a kutyáim által a napi problémákat.

Első legyen, mondjuk Orion. Jelen állás szerint egy domináns picsa. Igen, sokat javult és már-már nem is lukazgat, de és jön a de, ha olyan közösségbe megyünk, rakok rá kosarat. Ami részben jó, részben nem. Így tisztában vagyok vele, hogy bántani nem bánt más kutyákat (mert nem tud, és nem is nagyon akar mostanában, pedig kosáron keresztül is gizda lány) de ellenben őt simán bánthatják, mert nem tud védekezni. Sajnos napi szinten tapasztalom, hogy ha Orion nem is reagál rosszul, a másik kutya igen. Sokszor hallgatom meg a gazdiktól hogy nem értik miért. Javaslom a kutyakommunikáció alapjait tanulmányozni. Úgy első bibi: nem tudja a gazdi h domináns(vagy problémás) a kutyája.
Második legyen Tutu. Sokan ismeritek milyen ideggyenge és instabil. Sokat fejlődött ő is. Némely emberektől még tart, de szépen barátkozik, a kutyák felé való kommunikációja mondhatjuk egy kicsit nyers. Harapni ő se harap, csak ijesztget. Ezen okokból én azért rakok rá kosarat, ha olyan helyre megyünk. Tehát ő is kosárban, másik kutyus nem. Jelzi nem egyszer, nem kétszer hogy ne közelítsen, ámbár a másik kutyus kakil rá és közel merészkedik, már megvan a baj, ha nem figyelek. Élő példa pont a napokban hogy Tutu jelezte másszon ki a fenekéből a kutyus, nem egyszer nem kétszer szólt neki h ne, a kutyus persze tovább folytatta (gazda persze nem szólt rá). Tutu fordult és ráförmedt, hogy elég, mire a másik kutyus megtámadta. Akkor kérdem én ki a hibás? Az enyém jelezte, hogy elég (sokáig kulturáltan), a másik csesztette majd még neki állt feljebb hogy Tutu rászólt. Ugyancsak kosárban az enyém, másik kutyus nem. Úgy második bibi: a gazdinak fingja nincs, hogy rá kell szólnia a kutyájára hogy, másszon ki a másik fenekéből.

Harmadik Pandacsek. Ő pici és cuki, ellenben nagyon szereti magát zsákmányosítani. Ez az a pont, aminél nekem is nagyon figyelnem kell, mert sok kutyus nincs rá szocializálva kis kutyákra. Ebből később nagyobb baj is lehet. Adott a szitu, Pandacsek örül, hogy végre van kivel rohangálni, mire a másik kutyus kattan egyet és már nem játszó pajtásnak tekinti. Komoly sérülés lehet belőle. Lekopogom nekünk még nem származott ebből sérülés, de ez csak a jó szerencsén (vagy a gazdán) múlott. Úgy harmadik bibi: nem jól szocializált kutya vagy inkább nem is így fogalmaznám meg, hanem hogy nem szocializált kis kutyára a kutyus.

Negyedik Hekáté. Óriás bébi. Pofátlan egy dög, az száz, de nem rosszindulatú. Igen néha bele mászik a kutyus fejébe és jelzi is a kutyus h nem kéne de Heki azért megpróbálja még egyszer. Általában nem ebből erednek a problémák, mert Heki amúgy nagyon jól kommunikál, hanem abból hogy fut. Miután agár, igen szeret rohangálni, pláne más kutyákkal. Ebben persze sok kutyus benne van, hisz ki ne szeretne rohangálni. A baj általában ott kezdődik, hogy nem tudják utol érni és bele csípnek a popójába. Ezt persze Heki nem tudja hova tenni és felsikít. Persze gazdi semmit nem látott, én meg arra fogom h hisztis, pedig igen, vagyis nem: D Igen hisztis, de nem minden hiszti. Ilyenkor persze Heki visszarohan hozzám hogy: Ana ezt csinálta a kutyus. Tehát megint egy adott probléma, megint csak kezelni kéne a másik kutyust. Úgy negyedik bibi: csipkelődés.

Négy különböző kutyuson keresztül vezettem át a napi problémákat. Úgy gondolom, ha tudod és ez a fontos, hogy tudod, hogy problémás vagy problémája van a kutyádnak, így arra oda figyelsz. Nagyon nem egyszerű négy gyerekre figyelni, nem hogy még más kutyájára is. Igen, nekem is van problémás, szégyen vagy sem. Ezek ellenére megyünk, és napi szinten próbálom formálni őket, mert hiába fogadom el a hibáikat, csiszolni lehet rajtuk. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy ha napi szinten mondod ki azt, hogy „az én kutyám nem szokott ilyet csinálni”, fordulj segítséghez. Attól még hogy te nem látod mi a bibi, attól még van. Szerintem a mai világban bármelyik kutya iskolába besétálsz, és azt mondod, hogy ez történt, segítsen! Biztos segít valaki!
Azért gondoltam, hogy megosztom ezt veletek, hogy hátha tanulságos lesz. Remélem azért egy két infó bement: D
Így a végszó legyen az, hogy ha tudod mi a problémája a kutyusodnak, menj és segíts neki, próbáld meg kiszedni belőle vagy formálni. Ugyanakkor, ha mész légy tekintettel másokra is hisz lehet, neki más problémája van, és azzal tudsz segíteni, ha a sajátodra, figyelsz. Sokan vagyunk, és sokan leszünk, próbáljunk meg egymással élni és ne egymás ellen, vagy mellett.

2018.02.22 Budapest

 

Még egy mondat.
Most kaptuk meg, hogy a Kutyagyerekeink mennyivel is futottak. Figyeld!!
Orion első körben 42,65km/h, második körben kicsit lassabb lett 41,18km/h-val.
Turbó első körben 42,1km/h, második körben JAVÍTOTT ,nem kicsit így 44,44km/h-val ment végül
Na és akkor láss csodát! Pandacsek első körben 31,46km/h, második körben rá vert Turbó javítására is, hisz neki 34,61k./h lett!!Tehát míg Tutu 2,34el gyorsult, Pandacsek 3,15el !!!
És nem utolsó sorban a bajnok Eperke első körben 45,91km/h, második körben......azta.....k.........50,56km/h!!!!4,65-ös javítás!! Na vele se megyek a városba mert fizethetem a gyors hajtást

2017.10.16 Isaszeg

 

Mai okosítás.
Van úgy hogy az ember bizonytalan dolgokban. Most egy kifejezett esetre gondolok. Ha úgy véled mindent megtettél a kutyád érdekében. Jártál suliba vele és "majdnem" mindent betartasz amit az oktatók mondtak, bízz a kutyádban, főleg ha van melletted segítség is, pláne kettő. Szóval csak így tovább .Behívás csillagos ötös.

2017.05.13. Csepel

 

Mai mittudomén.
Mint sokan tudjátok nemrég segítséget szerettem volna kérni Hekáté megoldó kulcsa miatt. Miszerint bármit is szeretne sír. Úgy látszik szép apránként neki állt gondolkodni. Ha pisilni,kakilni kell neki képzeljétek kimegy az ajtóhoz és leül,ha nem veszem észre csak akkor kezd el sírni. Ha beszeretne jönni a kertből már magától kinyitja az ajtót. Bár még a teljes testtömegét be kell vetnie mert elég nyurga. Ha éhes már kimegy a boxokhoz mert annak a tetején van a tálja és pörög és ugrál. Úgyhogy mondhatom minden jól alakul. Nagyon jó kutyagyerek

2016.12.29.

 

Mai okosság.
Sokat gondolkodtam azon hogy is írjam, fogalmazzam meg. Sokatoknak van kutyája. Van akinek egy,van akinek kettő és sorolhatnám. Sokan küzdötök problémákkal. Húz a pórázon,nem behívható.... Elárulom mi is küzdünk ezekkel. Nálunk sincs kolbászból a kerítés és nekünk se tökéletes minden feladat. Nekünk is van munkahelyünk,nekünk is kell mosni főzni takarítani. De és a legfontosabb a de. Mi élvezzük a kutyázást. Nekünk is van rossz napunk,néha én is azt kívánom egy percig h ne legyenek kutyáim,de aztán mindig rá kell jönnöm imádom őket és ők így tökéletesek ahogy vannak. Orion domináns agresszív,igen és? Már nem öl meg senkit és kézben tartható. Az engedelmes munkája számomra tökéletes. Turbó ember félős és ijesztgeti a kutyákat,igen és? A leg hiperaktívabb és legérzelgősebb,legérzékenyebb lény akit valaha is ismertem. Panda a visszapofázós,igen és? Egy igazi vér pincsi, mindenre kapható egy jó falatért,és az egyedüli aki érzi ha beteg vagyok és tudja akkor mire van szükségem. Hekáté a fogyi mogyi, igen és? Mi van akkor ha nem penge az agya,mi van ha százból egyszer ül le,de mikor helyzet volt vissza jött Anához és igen ő nem egy kutya,hanem egy agár. IGEN ÉS??? Ezek vagyunk mi és úgy tökéletes ahogy van. Ha valakinek nem tetszik nyugodtan megfordulhat és elmehet. Szerintem nap mint nap próbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból! Élvezzük az életet amíg lehet. Nektek is ezt javaslom,élvezd minden percét a kutyagyerekkel. Nem azt mondom h ne menj moziba,bulizni,kikapcsolódni de amikor velük vagy,érezd magad jól. És vissza kanyarodok az elejére. Húz a pórázon? Rakjál rá súlyt,legalább izmosodik. Nem behívható? Rakj rá tíz méteres és vidd el nyom követésre v mantrailingre. Nem ad pacsit? Tanítsd meg olyanra ami jobban fekszik neki. Vagy ha te is egy harcos jellem vagy küzdj. De tudd nem könnyű hisz ők egy falkában élő ragadozó állatok. Én tovább küzdök,építem őket de közben megtanultam élvezni az egészet! Szép estét Feleim!

2016.12.26.

 

Mai okosság estére. Ha van egy pont ahol megrekedsz, ne add fel. Mai téma a lopás. Van egy fogyi mogyim mint tudjátok. Sok furi dolga van. A másik három soha nem volt lopós, ezért is volt rossz élmény amikor a nyufi kaki lop és szét rág dirib darabokra. A tiltás elég sok válfaját ismerem de mind hatástalannak tűnt. Nem maradt más dolgom mint hogy (elég megterhelő) gondolkodjak. Tudtam ha a lopást nem tudom megszüntetni attól még kontrollálhatom. Így mikor tetten értem megkértem jöjjön ide és adja oda. Pipa. Úgyhogy ez a rejtély megoldva. Mai tanulság: gondolkodni megéri.

Bp.2016.12.01

 

Mai napi gondolat olvasás.
Háromszögöltem. Bal oldalt szőnyeg, jobb oldalt rózsaszín takaró, szemben kanapé azon meg a kis patkány.
Orion az első. Először azt kellett kitalálnia h a jobb oldali takaróra üljön, pipa. Aztán a bal oldali szőnyegre feküdjön, pipa. Aztán hajaj most jött a neheze, ez több időbe tellett. Szemben a kanapén lévő patkanyhoz menjen. Nehezen de aztán elkezdett gondolkodni és a végén felül is múlta mert meg is fogta a patkányt. Pipa.
Jöhetett Panda. Na vele a legkönnyebb. Először minden trükköt bedob. Megvarom míg rám figyel és megnyugszik. Na onnantól kezdve könnyű dolgom van mert figyeli a szemem. Először bal oldalin fekszik, majd bal oldali fekszik. A végén nála is nehéz volt mert azt a csúnya patkányt kellett megböknie. De sikerült. Pipa
Jöhetett Tutu. Na ő kemény menet. Amint az ő szintjére ülök vége van. Nála sok idő h nézzen rám és ne meneküljön. Neki csak annyi volt h a jobb oldalira feküdjön majd miután hála a jó égnek sikerült és láttam már feloldódott jöhetett még egy, amikor is a bal oldalira kellett feküdni. Nehezen, kicsit több idő volt de pipa.
Jöhetett Hekáté. Cuki. Pörög forog rohangál nyüszög, aztán megnyugszik. Tőle annyit szerettem volna h menjen rá a bal oldalira. Pipa. Aztán jöhetett a jobb oldali. Pipa. Na aztán nála is ekkor jött a neheze. Csak annyit szerettem volna elerni h menjen a kanapé felé. El se hittem mikor elindult felé. És IGEN. PIPA.

2016.11.07.

Sport közvetítés
Helyszín Alsónémedi agár park
A nap utolsó lelkes futoja Orion
Már a boxhoz fut
A versenyző a boxban
Ha kész jelezzetek
Ha kész ne kézfeltartással
Nyomd meg a zöld gombot
Versenyző a boxban
Gép indul
Versenyző őrjöng
A box ajtaja felnyilik
A versenyző elindul
Az egyenest szépen futja
Második kanyar
Az is megvan
És halad a harmadik kanyarhoz
Anyukája várja már de még nem léphet be a pályára
Megjelenik a versenyző az utolsó kanyarban
És igen
Teljesítette a 280m-t
Sikerült
Drága hallgatók sikerült neki
Orion ma teljesítette a 280m-t boxbol indulassal
Őrjöngés
Sikitas
Az OTP hounds csapata büszke lehet a legnagyobbra

2016.08.22.Alsónémedi

 

Szeretnél egy jó kutyát? Egy olyat aki nem rombol? Egy olyat aki nem húz pórázon? Egy olyat aki első szóra csinálja a dolgokat?
Íme ő!
Alap recept:
Hozzávalók :
Fél kiló takarmány
Egy v három húzó hám
Egy v három dc hám
Egy dummy
Egy labda
Egy nyuszi
Egy v három frizbi

El(ő) készítés :
Hétfő frizbi edzés
Kedd súlyhúzás
Szerda alap engedelmes, apport építés, új trükkök
Csütörtök szerda ismétlése
Péntek pihenő nap, vadászni se megyünk
Szombat ha van rá mód frizbi verseny amúgy úszás pihi játék
Vasárnap frizbi edzés ha van rá mód futás az agár pályán
Ha tuti azt szeretnéd hogy ilyen szépen pihenjen javaslom a reggeli frizbi edzést egybe ötvözve egy dui laza 560m futással.
Remélem hasznos receptet adtam

2016.08.21. Budapest

 

Egy kis sztori mára.
Frizbi és Panda.
Mondhatom hogy ez egy kemény harc volt és nagyon szépen lassan apránként kellett felépíteni nála. Balázzsal nem adtuk fel.Míg Orionnal és Turbóval ment mint a karika csapás ,addig Pandával még kétszer annyit kellett gyakorolni. Nehéz volt felkelteni az érdeklődését és ha sikerült is azt elég hamar el is vesztettük. Most hogy egy éves múlt mondhatom hogy sikerült. Ha frizbit lát már tudja és pattog és játszik,már néha jól is tartja mikor vissza fele fut és néha lát is engem a frizbitől
Még mindig az elején vagyunk de ha minden jól megy ,a kicsi csodám egyszer frees lesz

2016.08.15. Budapest